Sucker For Pain [Kidoh from ToppDogg & Jin from BTS]
12:57
(Érdemes mellé hallgatni. A dalszövegből vettem ki mondatokat is.)
Csak a játékod
rabszolgája voltam… De Isten megkegyelmez a vétkeseknek. Vagy mégsem?
Törött tükör.
Arcom eltorzult benne, az odaszáradt fehér vízcseppek mocskosították be,
amelyek rávetültek a tükörbeli énemre. Jobban megnézve úgy festettem, mintha
pikkelyes lennék. Hal lettem. Egy hal a tengerben. Kerekítettem az ajkaimon és
utánozni kezdtem a vízi állat jellegzetes szájmozgását.
Pulcsim ujját
végighúztam a tükrön, teljesen elmaszatoltam rajta a cseppeket; már nem voltam
hal. Abba is hagytam a gyerekes utánzást.
Közelebb hajoltam
a saját ábrázatomhoz. Csalódott voltam a láttán – még a sóhajom is
felszakadozott. Megmarkoltam a koszos mosdón heverő borotvát, melynek pengéje
már rozsdásodott, de a műveletnek teljesen megfelelt.
Csemegebajszomat eltávolítottam
vele, mert azt amúgy is utáltam. Sehol máshol nem nőtt az arcomon szőr, csak
ezen az egy nyamvadt helyen. Undorító.
Az utolsó húzás
után belehajítottam az eszközt a kukába, majd a hamutartóban magányosan heverő,
égő cigarettám felé nyúltam. Ajkamhoz emeltem és beszívtam a füstöt. Kellemesen
langyos volt, végigcirógatott a garatomon, átjárta a tüdőmet, a teljes üregem
megtelt az erős anyaggal.
A cigaretta találkozása
velem teljesen kifordított önmagamból. Kieresztettem ajkaim közül a füstöt,
mely kacifántosan, gomolyogva hagyta el testemet és ölelte körül lényemet. Az
agyam úgy elködösült, mint én magam a tükörben. Megszédültem, de közben azt
éreztem, hogy boldog vagyok, és még többet akarok. Akarom a fájdalmat. Nincs
kegyelem.
A tükörben még ott voltam, de már nem én
voltam. Az erek kitágultak a szememben, még a legapróbb hajszálerem is jól
láthatóvá vált. Ilyenkor jobb esetben szemcseppel eltűntettem mindezt, de most
hagytam, hogy a szemem fehérje olyan vörös legyen, mint tegnap az orromból
eleredő vér.
Beletúrtam
összetapadt tincseimbe és hátrasimítottam, hogy ne lógjon a nyúzott arcomba.
Látni akartam önmagam, hogy egy jót derülhessek rajta.
- Undorító patkány vagy! – Mutatóujjamat erősen
nekiböktem a tükörnek, amiből kiesett egy újabb darab. – Te is szétesel mi? –
pillantottam le a földre, ahol a kis darab csillogott. Arrébb rúgtam, be a
sarokba, hogy ne is lássam.
Belekortyoltam a
sörbe, amit magammal hoztam a fürdőbe. Nem is tudom, hogy miért tettem. Egyik
tettem se volt megindokolható az utóbbi egy évben. A leggyakrabban
megmagyarázhatatlan gondolataim támadtak, amiket véghez is vittem, de a napjaim
legnagyobb részét a lakásomban töltöttem. Nem voltak szemek, amik elől el
kellett volna bújnom, ha valamit elrontok. Vagyis de, egy mindig volt, akivel a
fürdőben futottam össze leggyakrabban. Bár néztem már farkasszemet vele a
tűzhelyen is. Néha magamat láttam, máskor valaki mást. Nem ismertem őt, csak
kicsit hasonlított rám. Fel mertem fedezni a vonásaimat abban az alakban, de
nem tudtam, hogy hogyan jutott be hozzám rendszerességgel.
Legtöbbször
utánzott, de volt már olyan, hogy hosszasan beszélt hozzám úgy, hogy én nem
járattam a pofámat.
Újabb korty sört
gurítottam le a torkomon. Üres gyomromba csordult az ital, egymagába lötyögött
benne, kicsit csípett is, sőt, szar érzés volt, de nem akartam penészes
kenyeret enni. A bolt meg messze volt.
A cigit újra
kellett gyújtanom, mert elfáradt és úgy döntött, hogy inkább nem ég tovább.
Pedig ő etetett, ő volt az én étkem. Egyre erősebbé vált az aromája, ahogy
közeledett a dekk felé a parázs, mely égette a dohányt és a benne elmorzsolt
füvet.
- Már megint itt vagy? – sóhajtottam megfáradtan. A
tükörben megjelent az ismeretlen. Nem mozdult, nem válaszolt. – Jól van,
játszhatjuk ezt is – rántottam meg a vállamat úgy, mintha nem érdekelne,
valójában fájt, hogy nem szólt hozzám. A porcicák közé dobtam a visszamaradt
kis jointot, amire rátapostam cipőstül és eltiportam. Még el sem aludt
teljesen, de már nyúltam a nadrágom zsebébe, hogy előkeressem a papírt, a
buszbérletemet és a pakcsit.
- Miért teszed ezt? – súgta erőtlen hangja. Na, végre ki merte nyitni a száját…
- Mert jól esik? – kérdeztem vissza úgy, mintha ez a
legtermészetesebb dolog lenne. Hát persze, az is. Különben nem hívnák őket
élvezeti szereknek. – Tönkre teszel, az a helyzet – pihegtem, miközben
elkezdtem sodorni a következő adagot.
- Figyelj ide! – parancsolta szigorúan.
- Hagyjál. – Tudomást se vettem róla, mintha nem létezne.
Annyira koncentráltam a precíz sodrásra, hogy fel sem tűnt mi történt a
fürdőmben.
- Tedd le, Kidoh – fonódott egy kéz a csuklómra.
Összerezzentem az
érintéstől. Azonnal kirántottam a markából karomat. Ezzel persze tönkre tettem
a jointomat. A dohány és a fű hópelyhekként hulltak a padlóra. Belekeveredett a
töménytelen mennyiségű porcica, hamu, haj rengetegbe. Megsemmisülve figyeltem,
ahogy egytől egyig a földön landolnak. Miután az utolsó is padlót ért,
feltekintettem a bűnösre. Nem teljesen akartam hinni a szememnek, de a
meglepődöttség helyett a düh ült ki az arcomra. Ez volt bennem az erősebb érzés.
Az a fűmennyiség, ami már menthetetlen volt, pontosan 4000 Wonomba* fájt.
- Mit műveltél te fasz? Most nézd meg! – mutattam egyenest
mindkét kezemmel a bűntény helyére. Megragadtam a srácot a nyakánál fogva és nekinyomtam
teljes erőmből a falnak.
- Eressz el – kért meg teljes nyugalommal. A fuldoklás
semmilyen módját nem láttam rajta, pedig ujjaim erősen markolták a puha nyakát
ádámcsutkája alatt. Megijesztett. Hogy lehet immunis? Erre minden emberi
lénynek ugyanúgy kéne reagálnia…
- Te ki vagy? Honnan jöttél? Hogy tudtál bejönni? –
fakadtak ki belőlem a kérdések, melyeket nem értettem. Egyszeriben csak ennyi
ugrott be, de lett volna még mit feltennem.
- Jin – nyújtotta felém pracliját.
Elfogadtam.
Megfogtam és megszorítottam kezét, és ő is így tett. Valami mégsem stimmelt.
Bármennyire is volt emberi lény Jin - vagyis annak tűnt -, az érintése olyan
lágy volt, mintha nem is létezne. Siklott a kezemben a tenyere, olyan volt,
mint a víz, ha kezet mostam.
- Én Hyosang – mutatkoztam be.
- Tudom – biccentette előre fejét és egy laza mosolyt
eresztett képére.
- Honnan jöttél? – ismételtem meg a kérdést.
- Ezt te is tudod.
Teljesen
összezavart. Nem is ismertem egészen idáig, csak néha láttam őt tükrön, vagy
valami fényes tárgyon keresztül, de akkor is, egy kis részem úgy érezte, hogy
ez csak az agyam szüleménye. Nem lehetett más. Most mégis más. Itt van, teljes
nagyságban.
- Hogy jöttél be? – kérdeztem gyanakodva.
- Ezt is tudod.
- Nem, egyáltalán nem – ráztam meg a fejemet idegesen. –
Honnan tudnám? Nem ismerlek!
- Most mutatkoztam be. Jin vagyok – ismételte meg
robotszerűen.
- Jó, de nem úgy értem – legyintettem lemondóan. Zavart,
hogy nem fogta fel elsőre mit akartam mondani. – Miért jöttél?
- Hogy elmondjam, nem jó irányba haladsz.
- Jó, ezt én is vágom – csattantam fel mérgemben. Nem
szerettem, amikor szembesítettek azzal, amit magamtól is tudtam. Főleg ha olyat
hánytorgattak fel, ami ellen nem tudtam semmit se tenni. – Nem tudok szabadulni
tőlük – mondtam ki a valóságot, ami már nagyon nyomta a lelkemet. Soha,
senkinek nem tudtam erről beszélni, mert nem volt senkim. Már annyira hiányzott
– meg is látszik, elvégre is egy vad idegennek tettem meg a vallomásomat.
Jin türelmesen
bólintott. Folytatást várt. Én pedig megtörtem előtte. A szer elgyengített.
- Először magához láncolt, aztán teljesen lekötözött. Megadtam
magamat a súlya alatt. Túl gyenge vagyok a fájdalomhoz. – Megremegett az ajkam.
Nem voltam messze attól, hogy valódi könnyeket hullajtsak, de még időben
elrejtettem az első feltörő cseppet. Elmorzsoltam ujjammal. Ezután több nem
távozott könnycsatornámból.
- Segíthetek rajtad – mondta könnyed, kellemes hangján
Jin. Ez valamelyest feloldotta bennem a görcsöt, amely az előbb majdnem sírva
fakasztott.
Most láttam csak
igazán szépnek a fiút. Egészen angyalinak tűnt, szárnyak nélkül. Ajka feltűnően
vaskos volt, alsó párnája rendkívül húsos. Szemei kedvesen mosolyogtak anélkül
is, hogy vigyorgott volna. Mandulaformája közepén sötét, pirított mogyorószín
volt szivárványhártyája. Haja selymesnek és puhának tűnt. Az ablakon beszűrődő
napfény megcsillogtatta hajkoronáját kobakja tetején. Ruhája kifogástalan volt.
Fekete öltönynadrágja élére volt vasalva, ebbe volt betűrve fehér ingje, mely
makulátlanul ragyogott rajta. Illata kellemesen édeskés volt, mint a cukor.
- Hogyan? – törtem meg a csöndet, amelyben felmértem Jin kiváló
lényét.
A fiú nem
válaszolt. Úgy tett, mintha észre se venné, amit mondtam.
Nem hétköznapi gondolatom támadt, amit szívem szerint
elhessegettem volna, de úgy éreztem, hogy ez lesz a megoldás. Ezt kell tennem
ahhoz, hogy meggyógyuljak.
Közeledni kezdtem
Jinhez. Ő is közeledett felém. Lassan, de csökkentek a centiméterek közöttünk.
Egyre gátlástalanabbá váltam. Teljesen bizonyos voltam abban, hogy ez lesz az,
ezt kell tennem.
Ajka hozzáért az
enyémhez. Azt hittem, hogy meleg lesz, de valójában hideg volt. Mégis rendkívüli
érzés volt. Nagyon puha volt, ahogy azt reméltem is. Idővel fel is melegedett.
Megnyaldostam alsó ajkát, majd kellően összecsíptem és meghúztam magam felé.
Jin ennek hatására felsóhajtott.
Nem akartam itt megállni. Jin sem ellenezte a
dolgot, sőt, ő kezdeményezte a tapizást.
Mellkasára helyeztem tenyeremet. Próbáltam kitapintani
szíve verését, de annyira nyugodt volt Jin, hogy nem éreztem.
Ő a derekamra
fonta jobb karját és simogatni kezdte csípőmet. Érintésétől végigfutott a hideg
a gerincem mentén, olyan lágyan nyúlt hozzám.
Nem tudtam
rejtegetni a nadrágomban éledező tagomat. Látványosan dudorodott a fekete
farmerem sliccénél a férfiasságom.
Türelmetlen
voltam. Ráhelyeztem tenyeremet Jin simogató kézfejére és lenyomtam erőszakosan
a nadrágom tartalmára. Úgy simított végig rajta, mint még soha senki.
- Azt a kurva… – nyögtem bele a dohos levegőbe.
Megkapaszkodtam a csapba is, hogyha elveszíteném az egyensúlyomat, legyen mibe
megkapaszkodnom.
Jin tovább
kényeztetett. Kilazította egy könnyed mozdulattal a szíjamat, aztán a gombot
kibújtatta lukjából. A cipzár szinte magától gördült le a menetén. A fiú
megragadta bokszerem tartalmát az anyagon keresztül és fentről lefelé vezette.
Jólesően belemarkolt a heréimbe, amin szintén végigvezette tenyerét.
Megragadta a
nadrágom korcát és letolta azt a bokszeremmel együtt. A merevségem legnagyobb
hosszában szabadult ki a fogságából és meredt előre, Jin felé.
A fiú leguggolt
elém, nem is hezitált. Úgy tett, mintha ez lenne a leghétköznapibb tevékenysége.
Még a ruháját se féltette, pedig az makulátlan volt, az én padlóm meg oly
mocskos. Ő tényleg egy angyal.
Megmarkolta a
hímvesszőmet és szájába vette a makkomat. Nyelvével leejtett rajta egy kört,
ezzel benedvesítve azt. Majd előre csúszott a tagomon, jóformán a teljes
hosszom benne volt a szájába. Ez egy nőnek se sikerült még.
Annyira jó érzés
volt. Olyan kellemes volt Jin szájában, mint még egy pinában se. Elképesztően
bánt a teljes nemi szervemmel.
Miközben szája a
hosszomon siklott, ujjaival a heréimet masszírozta. Lágyan összepréselte őket
és morzsolgatta, de nem úgy, hogy az fájjon. Kellő képen bánt velük.
Olyan ütemben
pumpált rajtam, hogy követni se tudtam feje mozgását. A férfiasságom pulzált,
hullámokban tört rám a kezdetleges magömlés, de éreztem, hogy már nincs messze
a végleges orgazmus.
Erősebben
szorítottam a mosdókagylón, a fogaimat, a pilláimat mind össze kellett
szorítanom hozzá. Az izmaim megfeszültek. Száraz torkomban elakadt egy nyögés,
ami a végsőkig kitart majd.
- Áhhhh…. – engedtem fel az oroszlánszerű kiáltást. Ezzel
együtt kilövellt belőlem a tejfehér ondó is.
Káprázott a
szemem. Alig tértem magamhoz. Még több percig csak álltam támaszkodva és
vártam, hogy végre abbamaradjon a remegés és az extázis.
Felpillantottam.
A tükörben én voltam. Már amennyi látszott belőlem. Tiszta mocskos volt. Valami
sikamlós, ragacsos anyag foltozta.
Jin nem volt
sehol. Hova tűnt?
Elment. Éreztem. Most már végleg. Rávezetett a
megoldásra. Hát hogyisne! Mindvégig ott motoszkált bennem, hogy ezt kell
tennem. Másképpen nem tudom feloldozni magamat a súly alól.
Lehajoltam, hogy
felvegyem azt a kis tükördarabot, amit nemrég még arrébb rúgtam.
- Köszönöm Jin – mosolyogtam a tükörbe. Ő is visszamosolygott
rám. Bár már én voltam ott.
Szabadjára
engedtem a duzzadt könnycseppet, amely gyöngyként szaladt végig arcomon.
Megvártam, míg az állam vonaláig leér és lecsöppen. Ez volt a jel. Így
megtettem.
Nem fájt. Lassú
volt. Olyan lassú, mint a szívem a végén. Vert egyet, egy gyengét, majd korom
fekete lett. Oly fekete, mint Hyosang.
Külső szemmel:
Kidoh ott állt a tükör előtt. Magát bámulta.
Erősen koncentrált. A halat utánozta.
Megtörölte a tükröt
pulcsija ujjával.
Megborotválkozott.
Beleszívott a
jointjába.
Hátra simította
zsíros haját.
Elrúgta a
tükördarabot.
Ivott a sörből.
Újra ivott.
Meggyújtotta
elaludt jointját.
A tükörhöz beszélt.
Megijedt tőle.
Vitatkozott vele.
Kérdéseket tett fel
neki.
Bemutatkozott neki.
Vallomást tett.
Megcsókolta.
A tükörre
támaszkodott.
Simogatni kezdte a saját
derekát.
Megcirógatta
dudorát.
Kiverte magának.
Újra a tükörbe
nézett.
Felvette a
tükördarabot.
Belevágta az
ütőerébe.
Magyarázat, aki esetleg nem értette: Kidoh végig
egyedül volt, saját magát látta a tükörben, csak a kábítószerezés és
alkoholizmus miatt szkizofrén lett, így Jin volt az egyik énje, a jó, a másik
pedig Hyosang. Igen, itt már biztosan összeraktátok, hogy Kidoh eredeti és
teljes neve Jin Hyosang!
* 1000Ft körülbelül
2 megjegyzés
Sziaa.~
VálaszTörlésAhogy ígértem, itt is vagyok - nem sokat olvasok mostanában, kellett nyugodt tíz perc, haha.
Ez... Hűha... NAGYON HŰHA.
Imádtam. Az első szótól az utolsóig. Tényleg.
Szeretem az elvont írásokat, amiknek a háttértartalmára az olvasónak kell rájönni, vagy sikerül, vagy nem. Hm, szerintem nekem már ott formálódott a fejemben, hogy Kidohn kívül nincs senki más a fürdőben, mikor a másik bemutatkozott - talán csak amiatt, mert úgy gondolom, ha ott lett volna Jin, akkor Seokjinként írtad volna, majd mikor a válaszaiban utalt arra, hogy Kidoh tudja, honnan jött és hogyan ment be, erősebb volt az érzés, végül annál a pontnál már biztosra állítottam, mikor nem érezte a másik szívverését, állítása szerint a nyugodtsága miatt.
Érdekes volt ez az egész, Jin és Kidoh között alapból ott van az a hasonlóság, ami elfogadott, mikor Kidoh a tükörbe nézve a másikat látta, hiszen arcvonásaik nagyon hasonlítanak, mégsem magát Seokjint látta a tükörben, csak önmagát, másnak elképzelve.
A végén az a kis magyarázat egyébként számomra nem kellett, abból a szempontból, hogy ráébredtem, Kidoh két személyiséggel bírt, azonban azt a részét egyedül nem raktam volna össze, hogy a nevéből áll össze a két személyiség, és ez WOW, komolyan. Egyszer sem jutott eddig el a tudatomig, hogy Jin a vezetékneve, pedig nem vagyok hülye, tudtam az eredeti nevét, de olvasás közben ez konkrétan nem fogalmazódott meg bennem.
Nagyon szépen vezetted végig és huh, az ötlet, amit ilyen tökéletesen kiviteleztél, valami fenomenális! Örülnék, ha nekem is lennének valami hasonló, önmagában sokat mondó ötleteim, melyeket fel lehet úgy dolgozni, hogy az ember elgondolkodjon, megfogja és talán más szemmel nézzen a világra.
A vége pedig kellőképpen megrázóra sikeredett. Nem is azért, mert Kidoht önmagába véve nagyon tisztelem, hanem amiatt, ahogy a történet végig lett vezetve: kezdve a mocskos otthonától, a függéségén keresztül egészen a végső döntésig, melyet az egyik személyisége döntött el, mégis a másik valósította meg. Úristen... Tényleg nagyon imádtam, s nem is tudom, mit írhatnék még, hiszen még mindig a 'NAGYON HŰHA' érzés tart fogva...
Csodálatosan írsz, nem is értem, miért nem olvastam tőled korábban már valamit... Mikor megláttam, hogy te jelöltél egy posztban, már tudtam, hogy a velük ígért novellát hoztad, így tényleg köszönöm a jelölést! És azt is nagyon-nagyon köszönöm, hogy megírtad és olvashattam! A történet hatalma alá kerültem... Ha esetleg írsz még valamikor a párossal, vagy csak Kidoh szerepet kap valamiben, esedezve kérlek, hogy jelölj meg.:)
Sumire
Szia! :3
TörlésHűha, most én is a "HŰHA" hatása alatt állok. Igazából azért van az egész, mert szerintem egy elég elismert és jó író vagy, már kukkantottam bele történeteidbe és amikor az olyan írók írnak nekem ilyen kommentet, akiket én is tisztelek... TwT Hát egy ültő helyemben felsikoltanék egy hatalmasat!
Őszinte leszek, már nagyon régen volt ilyen jó ötletem és most először merem kijelenteni azt is, hogy büszke vagyok egy irományomra. Úgyhogy szerintem ne aggódj azért, hogy esetleg neked nem jutna ilyen az eszedbe, mert saját magamat is megleptem azzal, hogy ennek a ficinek az ötlete felmerült bennem ._. Ritka kincs, az a helyzet. Szerintem biztosan neked is van ilyened. Vagy lesz a jövőben.
Nem tudom elégszer hangsúlyozni szerintem azt, hogy köszönöm. Tényleg nagyon köszönöm. Hálás vagyok a hosszú kommentedért.
Egyébként írok Kidoh-val fanfictiont, a 48Hrs: The Bloody Playground-ot, illetve a Thanksgiving! one shotot is vele írtam, csak ezek heterok, téged meg gondolom jobban érdekel a yaoi :) Ha írok vele, akkor természetesen jelöllek!
Makkné*