Csak a játékod rabszolgája voltam… De Isten megkegyelmez a vétkeseknek. Vagy mégsem?

  Törött tükör. Arcom eltorzult benne, az odaszáradt fehér vízcseppek mocskosították be, amelyek rávetültek a tükörbeli énemre. Jobban megnézve úgy festettem, mintha pikkelyes lennék. Hal lettem. Egy hal a tengerben. Kerekítettem az ajkaimon és utánozni kezdtem a vízi állat jellegzetes szájmozgását.

  Pulcsim ujját végighúztam a tükrön, teljesen elmaszatoltam rajta a cseppeket; már nem voltam hal. Abba is hagytam a gyerekes utánzást.

  Közelebb hajoltam a saját ábrázatomhoz. Csalódott voltam a láttán – még a sóhajom is felszakadozott. Megmarkoltam a koszos mosdón heverő borotvát, melynek pengéje már rozsdásodott, de a műveletnek teljesen megfelelt.

  Csemegebajszomat eltávolítottam vele, mert azt amúgy is utáltam. Sehol máshol nem nőtt az arcomon szőr, csak ezen az egy nyamvadt helyen. Undorító.

  Az utolsó húzás után belehajítottam az eszközt a kukába, majd a hamutartóban magányosan heverő, égő cigarettám felé nyúltam. Ajkamhoz emeltem és beszívtam a füstöt. Kellemesen langyos volt, végigcirógatott a garatomon, átjárta a tüdőmet, a teljes üregem megtelt az erős anyaggal.

 A cigaretta találkozása velem teljesen kifordított önmagamból. Kieresztettem ajkaim közül a füstöt, mely kacifántosan, gomolyogva hagyta el testemet és ölelte körül lényemet. Az agyam úgy elködösült, mint én magam a tükörben. Megszédültem, de közben azt éreztem, hogy boldog vagyok, és még többet akarok. Akarom a fájdalmat. Nincs kegyelem.

   A tükörben még ott voltam, de már nem én voltam. Az erek kitágultak a szememben, még a legapróbb hajszálerem is jól láthatóvá vált. Ilyenkor jobb esetben szemcseppel eltűntettem mindezt, de most hagytam, hogy a szemem fehérje olyan vörös legyen, mint tegnap az orromból eleredő vér.

  Beletúrtam összetapadt tincseimbe és hátrasimítottam, hogy ne lógjon a nyúzott arcomba. Látni akartam önmagam, hogy egy jót derülhessek rajta.

- Undorító patkány vagy! – Mutatóujjamat erősen nekiböktem a tükörnek, amiből kiesett egy újabb darab. – Te is szétesel mi? – pillantottam le a földre, ahol a kis darab csillogott. Arrébb rúgtam, be a sarokba, hogy ne is lássam.

  Belekortyoltam a sörbe, amit magammal hoztam a fürdőbe. Nem is tudom, hogy miért tettem. Egyik tettem se volt megindokolható az utóbbi egy évben. A leggyakrabban megmagyarázhatatlan gondolataim támadtak, amiket véghez is vittem, de a napjaim legnagyobb részét a lakásomban töltöttem. Nem voltak szemek, amik elől el kellett volna bújnom, ha valamit elrontok. Vagyis de, egy mindig volt, akivel a fürdőben futottam össze leggyakrabban. Bár néztem már farkasszemet vele a tűzhelyen is. Néha magamat láttam, máskor valaki mást. Nem ismertem őt, csak kicsit hasonlított rám. Fel mertem fedezni a vonásaimat abban az alakban, de nem tudtam, hogy hogyan jutott be hozzám rendszerességgel.

  Legtöbbször utánzott, de volt már olyan, hogy hosszasan beszélt hozzám úgy, hogy én nem járattam a pofámat.

   Újabb korty sört gurítottam le a torkomon. Üres gyomromba csordult az ital, egymagába lötyögött benne, kicsit csípett is, sőt, szar érzés volt, de nem akartam penészes kenyeret enni. A bolt meg messze volt.

  A cigit újra kellett gyújtanom, mert elfáradt és úgy döntött, hogy inkább nem ég tovább. Pedig ő etetett, ő volt az én étkem. Egyre erősebbé vált az aromája, ahogy közeledett a dekk felé a parázs, mely égette a dohányt és a benne elmorzsolt füvet.

- Már megint itt vagy? – sóhajtottam megfáradtan. A tükörben megjelent az ismeretlen. Nem mozdult, nem válaszolt. – Jól van, játszhatjuk ezt is – rántottam meg a vállamat úgy, mintha nem érdekelne, valójában fájt, hogy nem szólt hozzám. A porcicák közé dobtam a visszamaradt kis jointot, amire rátapostam cipőstül és eltiportam. Még el sem aludt teljesen, de már nyúltam a nadrágom zsebébe, hogy előkeressem a papírt, a buszbérletemet és a pakcsit.

- Miért teszed ezt? – súgta erőtlen hangja. Na, végre ki merte nyitni a száját…

- Mert jól esik? – kérdeztem vissza úgy, mintha ez a legtermészetesebb dolog lenne. Hát persze, az is. Különben nem hívnák őket élvezeti szereknek. – Tönkre teszel, az a helyzet – pihegtem, miközben elkezdtem sodorni a következő adagot.

- Figyelj ide! – parancsolta szigorúan.

- Hagyjál. – Tudomást se vettem róla, mintha nem létezne. Annyira koncentráltam a precíz sodrásra, hogy fel sem tűnt mi történt a fürdőmben.

- Tedd le, Kidoh – fonódott egy kéz a csuklómra.

  Összerezzentem az érintéstől. Azonnal kirántottam a markából karomat. Ezzel persze tönkre tettem a jointomat. A dohány és a fű hópelyhekként hulltak a padlóra. Belekeveredett a töménytelen mennyiségű porcica, hamu, haj rengetegbe. Megsemmisülve figyeltem, ahogy egytől egyig a földön landolnak. Miután az utolsó is padlót ért, feltekintettem a bűnösre. Nem teljesen akartam hinni a szememnek, de a meglepődöttség helyett a düh ült ki az arcomra. Ez volt bennem az erősebb érzés. Az a fűmennyiség, ami már menthetetlen volt, pontosan 4000 Wonomba* fájt.

- Mit műveltél te fasz? Most nézd meg! – mutattam egyenest mindkét kezemmel a bűntény helyére. Megragadtam a srácot a nyakánál fogva és nekinyomtam teljes erőmből a falnak.

- Eressz el – kért meg teljes nyugalommal. A fuldoklás semmilyen módját nem láttam rajta, pedig ujjaim erősen markolták a puha nyakát ádámcsutkája alatt. Megijesztett. Hogy lehet immunis? Erre minden emberi lénynek ugyanúgy kéne reagálnia…

- Te ki vagy? Honnan jöttél? Hogy tudtál bejönni? – fakadtak ki belőlem a kérdések, melyeket nem értettem. Egyszeriben csak ennyi ugrott be, de lett volna még mit feltennem.

- Jin – nyújtotta felém pracliját.

  Elfogadtam. Megfogtam és megszorítottam kezét, és ő is így tett. Valami mégsem stimmelt. Bármennyire is volt emberi lény Jin - vagyis annak tűnt -, az érintése olyan lágy volt, mintha nem is létezne. Siklott a kezemben a tenyere, olyan volt, mint a víz, ha kezet mostam.

- Én Hyosang – mutatkoztam be.

- Tudom – biccentette előre fejét és egy laza mosolyt eresztett képére.

- Honnan jöttél? – ismételtem meg a kérdést.

- Ezt te is tudod.

  Teljesen összezavart. Nem is ismertem egészen idáig, csak néha láttam őt tükrön, vagy valami fényes tárgyon keresztül, de akkor is, egy kis részem úgy érezte, hogy ez csak az agyam szüleménye. Nem lehetett más. Most mégis más. Itt van, teljes nagyságban.

- Hogy jöttél be? – kérdeztem gyanakodva.

- Ezt is tudod.

- Nem, egyáltalán nem – ráztam meg a fejemet idegesen. – Honnan tudnám? Nem ismerlek!

- Most mutatkoztam be. Jin vagyok – ismételte meg robotszerűen.

- Jó, de nem úgy értem – legyintettem lemondóan. Zavart, hogy nem fogta fel elsőre mit akartam mondani. – Miért jöttél?

- Hogy elmondjam, nem jó irányba haladsz.

- Jó, ezt én is vágom – csattantam fel mérgemben. Nem szerettem, amikor szembesítettek azzal, amit magamtól is tudtam. Főleg ha olyat hánytorgattak fel, ami ellen nem tudtam semmit se tenni. – Nem tudok szabadulni tőlük – mondtam ki a valóságot, ami már nagyon nyomta a lelkemet. Soha, senkinek nem tudtam erről beszélni, mert nem volt senkim. Már annyira hiányzott – meg is látszik, elvégre is egy vad idegennek tettem meg a vallomásomat.

  Jin türelmesen bólintott. Folytatást várt. Én pedig megtörtem előtte. A szer elgyengített.

- Először magához láncolt, aztán teljesen lekötözött. Megadtam magamat a súlya alatt. Túl gyenge vagyok a fájdalomhoz. – Megremegett az ajkam. Nem voltam messze attól, hogy valódi könnyeket hullajtsak, de még időben elrejtettem az első feltörő cseppet. Elmorzsoltam ujjammal. Ezután több nem távozott könnycsatornámból.

- Segíthetek rajtad – mondta könnyed, kellemes hangján Jin. Ez valamelyest feloldotta bennem a görcsöt, amely az előbb majdnem sírva fakasztott.

  Most láttam csak igazán szépnek a fiút. Egészen angyalinak tűnt, szárnyak nélkül. Ajka feltűnően vaskos volt, alsó párnája rendkívül húsos. Szemei kedvesen mosolyogtak anélkül is, hogy vigyorgott volna. Mandulaformája közepén sötét, pirított mogyorószín volt szivárványhártyája. Haja selymesnek és puhának tűnt. Az ablakon beszűrődő napfény megcsillogtatta hajkoronáját kobakja tetején. Ruhája kifogástalan volt. Fekete öltönynadrágja élére volt vasalva, ebbe volt betűrve fehér ingje, mely makulátlanul ragyogott rajta. Illata kellemesen édeskés volt, mint a cukor.

- Hogyan? – törtem meg a csöndet, amelyben felmértem Jin kiváló lényét.

  A fiú nem válaszolt. Úgy tett, mintha észre se venné, amit mondtam.

Nem hétköznapi gondolatom támadt, amit szívem szerint elhessegettem volna, de úgy éreztem, hogy ez lesz a megoldás. Ezt kell tennem ahhoz, hogy meggyógyuljak.

  Közeledni kezdtem Jinhez. Ő is közeledett felém. Lassan, de csökkentek a centiméterek közöttünk. Egyre gátlástalanabbá váltam. Teljesen bizonyos voltam abban, hogy ez lesz az, ezt kell tennem.

  Ajka hozzáért az enyémhez. Azt hittem, hogy meleg lesz, de valójában hideg volt. Mégis rendkívüli érzés volt. Nagyon puha volt, ahogy azt reméltem is. Idővel fel is melegedett. Megnyaldostam alsó ajkát, majd kellően összecsíptem és meghúztam magam felé. Jin ennek hatására felsóhajtott.

  Nem akartam itt megállni. Jin sem ellenezte a dolgot, sőt, ő kezdeményezte a tapizást.

Mellkasára helyeztem tenyeremet. Próbáltam kitapintani szíve verését, de annyira nyugodt volt Jin, hogy nem éreztem.

  Ő a derekamra fonta jobb karját és simogatni kezdte csípőmet. Érintésétől végigfutott a hideg a gerincem mentén, olyan lágyan nyúlt hozzám.

  Nem tudtam rejtegetni a nadrágomban éledező tagomat. Látványosan dudorodott a fekete farmerem sliccénél a férfiasságom.

  Türelmetlen voltam. Ráhelyeztem tenyeremet Jin simogató kézfejére és lenyomtam erőszakosan a nadrágom tartalmára. Úgy simított végig rajta, mint még soha senki.

- Azt a kurva… – nyögtem bele a dohos levegőbe. Megkapaszkodtam a csapba is, hogyha elveszíteném az egyensúlyomat, legyen mibe megkapaszkodnom.

  Jin tovább kényeztetett. Kilazította egy könnyed mozdulattal a szíjamat, aztán a gombot kibújtatta lukjából. A cipzár szinte magától gördült le a menetén. A fiú megragadta bokszerem tartalmát az anyagon keresztül és fentről lefelé vezette. Jólesően belemarkolt a heréimbe, amin szintén végigvezette tenyerét.

  Megragadta a nadrágom korcát és letolta azt a bokszeremmel együtt. A merevségem legnagyobb hosszában szabadult ki a fogságából és meredt előre, Jin felé.

  A fiú leguggolt elém, nem is hezitált. Úgy tett, mintha ez lenne a leghétköznapibb tevékenysége. Még a ruháját se féltette, pedig az makulátlan volt, az én padlóm meg oly mocskos. Ő tényleg egy angyal.

  Megmarkolta a hímvesszőmet és szájába vette a makkomat. Nyelvével leejtett rajta egy kört, ezzel benedvesítve azt. Majd előre csúszott a tagomon, jóformán a teljes hosszom benne volt a szájába. Ez egy nőnek se sikerült még.

  Annyira jó érzés volt. Olyan kellemes volt Jin szájában, mint még egy pinában se. Elképesztően bánt a teljes nemi szervemmel.

  Miközben szája a hosszomon siklott, ujjaival a heréimet masszírozta. Lágyan összepréselte őket és morzsolgatta, de nem úgy, hogy az fájjon. Kellő képen bánt velük.

  Olyan ütemben pumpált rajtam, hogy követni se tudtam feje mozgását. A férfiasságom pulzált, hullámokban tört rám a kezdetleges magömlés, de éreztem, hogy már nincs messze a végleges orgazmus.

  Erősebben szorítottam a mosdókagylón, a fogaimat, a pilláimat mind össze kellett szorítanom hozzá. Az izmaim megfeszültek. Száraz torkomban elakadt egy nyögés, ami a végsőkig kitart majd.

- Áhhhh…. – engedtem fel az oroszlánszerű kiáltást. Ezzel együtt kilövellt belőlem a tejfehér ondó is.

  Káprázott a szemem. Alig tértem magamhoz. Még több percig csak álltam támaszkodva és vártam, hogy végre abbamaradjon a remegés és az extázis.

   Felpillantottam. A tükörben én voltam. Már amennyi látszott belőlem. Tiszta mocskos volt. Valami sikamlós, ragacsos anyag foltozta.

  Jin nem volt sehol. Hova tűnt?

Elment. Éreztem. Most már végleg. Rávezetett a megoldásra. Hát hogyisne! Mindvégig ott motoszkált bennem, hogy ezt kell tennem. Másképpen nem tudom feloldozni magamat a súly alól.

  Lehajoltam, hogy felvegyem azt a kis tükördarabot, amit nemrég még arrébb rúgtam.

- Köszönöm Jin – mosolyogtam a tükörbe. Ő is visszamosolygott rám. Bár már én voltam ott.

   Szabadjára engedtem a duzzadt könnycseppet, amely gyöngyként szaladt végig arcomon. Megvártam, míg az állam vonaláig leér és lecsöppen. Ez volt a jel. Így megtettem.

   Nem fájt. Lassú volt. Olyan lassú, mint a szívem a végén. Vert egyet, egy gyengét, majd korom fekete lett. Oly fekete, mint Hyosang.

Külső szemmel:

  Kidoh ott állt a tükör előtt. Magát bámulta. Erősen koncentrált. A halat utánozta.

Megtörölte a tükröt pulcsija ujjával.

Megborotválkozott.

Beleszívott a jointjába.

Hátra simította zsíros haját.

Elrúgta a tükördarabot.

Ivott a sörből.

Újra ivott.

Meggyújtotta elaludt jointját.

A tükörhöz beszélt.

  Megijedt tőle.

Vitatkozott vele.

Kérdéseket tett fel neki.

Bemutatkozott neki.

Vallomást tett.

Megcsókolta.

A tükörre támaszkodott.

Simogatni kezdte a saját derekát.

Megcirógatta dudorát.

Kiverte magának.

Újra a tükörbe nézett.

Felvette a tükördarabot.

Belevágta az ütőerébe.

Magyarázat, aki esetleg nem értette: Kidoh végig egyedül volt, saját magát látta a tükörben, csak a kábítószerezés és alkoholizmus miatt szkizofrén lett, így Jin volt az egyik énje, a jó, a másik pedig Hyosang. Igen, itt már biztosan összeraktátok, hogy Kidoh eredeti és teljes neve Jin Hyosang!

* 1000Ft körülbelül

  Napok óta készült az egész AOMG csapata erre a bulira. Az összes tag készen állt rá, a rapperektől kezdve a sminkesekig, a producerek, egyszóval mindenki, aki számított. Természetesen rengeteg más ember is meg volt hívva, akik fontosak voltak ahhoz, hogy tovább fejlődjön a cég, plusz jó pár modell lány is csatlakozott az eseményhez, csakhogy legyen presztízse a bulinak, ne csak férfiakból álljon mindez.

  Ma eljött az este, a tetőtéri parti napja. Én megint késésben voltam, mint azt általában tettem. Metroszexuális vagyok, ez tény, így több időt töltök a tükör előtt a többieknél. A hajamnak tökéletesen kellett állnia, különben el sem indultam sehova. Ma, a buli előtt két órával már elkezdtem készülődni, de valahogyan megcsúsztam vele, így stílusosan késésben voltam egy fél órával. Loco már töltött fel egy képet az AOMG csapatáról Instagramra nélkülem, amint a pezsgős poharakat a magasba tartva elindították a bulit. Sajnáltam, amiért lekéstem ezt a pillanatot, de a szükség kívánta, hogy így legyen – nehezen sikerült eldöntenem egy ilyen fontos eseményre a ruha összeállításomat.

  Jay Park is hívott, hogy hol vagyok már, elkezdhetik-e nélkülem a bulit, vagy várjanak még rám. Természetesen nem akartam semmi elrontója se lenni, így nagy szívfájdalommal, de beleegyeztem, hogy elkezdjék nélkülem. Legjobban Gray hívásának örültem, aki szó szerint kijelentette, hogy nélkülem ő nem vág bele ebbe, meg akar várni. Addig győzködtem, hogy nem lesz semmi gond, nyugodtan lazuljon el a többiekkel és vágjon bele velük, míg végül belement.

  Miután a tükörben meggyőződtem róla, hogy tökéletesen festek, összeszedtem a kulcsaimat, némi zsetonnal megtömtem pénztárcámat a házi széfemből és elindultam. Bezártam a lakást, majd idegesen beszálltam a liftbe. Ez a gyomorideg nem hagyott nyugodni, mióta készülődni kezdtem, ott bujkált, és csak egyre erősödött. A liftben már ott állt egy elég szemrevaló kis bige, egy pár pillantás alatt végigmértem testét, de valahogy nem éreztem azt, hogy szívesen megdugnám. Csendben vártuk mindketten, míg leér a harmadik emeletről a felvonó a mélygarázsba, ahol sorakoztak méregdrága autóim. Persze nem volt olyan nagy gyűjteményem, mint mondjuk Jay-nek, vagy esetleg Dok2-nak, aki előszeretettel hangoztatja, hogy egy Rolls Royce áll a garázsában, mégis büszke voltam rá, hogy tulajdonosa lehetek egy fekete Jaguarnak, egy fehér Porschenak és a kedvenc darabomnak, a sárga, fekete Lamborghininek. Ma is rá esett a választásom, főként mert illet az alkalomhoz és az öltözetemhez, ami egy fekete farmerből, fekete lakkozott cipőből, egy sima, fekete pólóból és egy cipzáros kardigánból állt, melynek oldalán mályvaszín csíkok húzódtak.

   A Lambo hangos berregéssel jelezte, hogy készen áll az indulásra, én pedig nem ellenkeztem ellene, nem tarthattam vissza. Kihajtottam a garázskapun és belevetettem magamat az éjszakai forgalomba, ami szinte mindig megbénította a közlekedést Szöul főútjain. A kocsimban ezúttal sem kellett csalódnom, a GPS olyan felszerelt volt, hogy ki tudta kalkulálni, merre lenne érdemesebb elindulnom, hogy érek oda a buliba minél hamarabb. Ezzel ki is tudtam kerülni a forgalmat. A motor dolgozott, hármasba kapcsolva repesztettünk, a város fényei színes csíkokká mosódtak, gyönyörű és nem mindennapi látványt tárt elém. Figyelmemet mégsem pihentettem oldalt, ilyen sebesség mellett a szememet az előttem elterülő betontengerre kellett fókuszálnom, és az azon berregő más utasszállítókra.

  A GPS jelezte, hogy alig 500m és ott leszek a célpontomnál, így lelassítottam a motorokat, kellemesen siklottunk tovább. Kilestem a vezetőülés felőli ablakon, hogy lássam az épületeket, amik az egekig nyúltak. Egy hatalmas, tiszta üveg épület előtt újra megszólalt a kellemes, női hang a GPS-ből, bejelentette, hogy megérkeztem a célpontomhoz. A ház mellett állt egy kissrác, bugyuta öltözetben, göndör fürtjei összevissza álltak a furcsa kis sityakja alatt. Láttam, hogy egy sorompó zárja le a hátsó parkolót, így a fiú mellé hajtottam és lehúztam az ablakom.

- Hello. Beparkolhatok ide? – böktem a sorompóra.

- Jó estét. Attól tartok nem, ez a parkoló az AOMG-sek részére van fenntartva, ma ezen épület tetején tartanak bulit – szólalt meg a fiú fegyelmezetten. Testét mereven kihúzta.

- Simon D vagyok – hajoltam ki jobban az ablakon, hogy lássa rendesen az arcomat a srác. Egy pillanatnyi ijedséget fedeztem fel rajta.

- Jaj, ne haragudjon, elnézést kérek Öntől! – hajolt meg egymás után háromszor is. – Bocsánat, amiért ilyen figyelmetlen voltam. Természetesen máris megnyitom a sorompót, de ha gondolja be is parkolhatok én is Ön helyett – hangja remegett, mint a nyárfalevél.

- Hogy hívnak? – tettem fel a kérdést, bár nem igazán érdekelt, mégis megvolt a szándékom rá.

- Sungwon – hirtelen vágta rá a választ, kicsit talán túlbuzgón is.

- Idefigyelj Sungwon, ehhez az autóhoz senki nem érhet rajtam kívül. Megértetted? – szigorú szemeket vetettem rá.

  Nem győzött bólogatni, láttam rajta, hogy majd összeszarta magát. Elköszönés nélkül felhúztam az ablakot és türelmesen kivártam, míg Sungho, vagy Sungmo vagy valami ilyesmi, minden gond nélkül felengedte a sorompót. Behajtottam a parkolóba, ahol a sok autó között megbújt egy névtábla is egy üres sávval övezve, ami csak nekem volt fenntartva. A névtáblán cikornyás, aranyozott betűkkel volt belevésve a Simon Dominic emblémám. Könnyedén beparkoltam a számomra kijelölt helyre, pontosan Jay Park 1978-as Chevy Camaroja mellett, ami neki lett külön tervezve. Nem tagadhatom, gyönyörű példány volt.

  A visszapillantó tükörben még megigazítottam hajamat, kicsit beletúrtam itt-ott fürtjeim közé, ami nem is volt olyan egyszerű, mert a hajlakktól keményen álltak. Pár perces igazgatás után végre készen álltam, hogy én is elvegyüljek a tömegben és egy jót bulizzak a többiekkel. Sajnos a sok koncertezés miatt ez nem igazán adódott meg, a Show Me The Money-ra való felkészülésünk és zsűrizésünk is rengeteg energia befektetést igényelt, így egy jó ideje a műsorok és a stúdiózások után csak beestem otthon az ágyba és ki sem keltem másnap reggelig, amikor is minden kezdődött elölről.

  Igaz, még nincs vége a show-nak, de úgy éreztük kiérdemeljük ezt a bulit, nem mellesleg a bulin megjelenik a G2 és BewhY is, hogy a nagy fejesek között promotáljuk őket. Elméletileg fel is lépnek.

  Az épületen kívüli tiszta üveg felvonóhoz léptem, megnyomtam fémes gombját, hogy kitáruljon előttem a fotocellás ajtó, majd beléptem a tágas liftbe.

   A gombok tengerében majdnem elvesztem, mire rájöttem, hogy nincs külön olyan, hogy tetőtér, csak 15. emelet. Így megnyomtam a sorban legalul elhelyezkedő kis számlapot, ennek hatására az ajtó bezárult és velem együtt elindult felfelé a felvonó.

   Az alja is tiszta üveg volt, amit nem díjaztam igazán, abból kifolyólag, hogy némileg tériszonyos vagyok. Ez kifejezetten előhozta belőlem az instant remegést, így csak azzal nyugtatgattam magamat, hogy ez az üveg két elefántot is elbírna. Vagy mégse? A biztonság kedvéért inkább megkapaszkodtam a lift falára felszerelt fémrúdban. Elgondolkodtatott, hogy ezeket pont az olyanoknak szerelik fel, mint amilyen én is vagyok, különben tök feleslegesen foglalják a helyet a korlátok a liftben, mellesleg kényelmetlen is nekidőlni. Most mégis biztonságérzetet kelt.

  Amint felért a 15. emeletre a lift ellöktem magamat a rúdtól, egyenest a négyzet közepére léptem. A fotocellás ajtó két fele lassan eltávolodott egymástól, már majdnem szabad voltam, amikor valami hülye ötlettől vezérelve mégis letekintettem a mélybe. Szédülni kezdtem és megijedtem, hogy most lezuhanok, így inkább jobbnak láttam kiiszkolni innen. Senki nem látta a mutatványomat szerencsére, pedig a tetőtér bővelkedett emberekben rendesen. Csak Gray nézte végig a műsoromat, aki pontosan a lift előtt állt egy itallal a kezében. Úgy tűnt valakit türelmetlenül keres.

- Na végre – sóhajt fel. – Már azt hittem soha nem érsz ide!

- Ne haragudj – öleltem magamhoz haveri módon Gray testét. Kellemes, édeskés illata azonnal átjárta orrjárataimat, mámorítóan hatott lényemre, el is feledkeztem arról, hogy hosszabban ölelem magamhoz, mint kellene.

  Gray ellökött magától, de nem tette szóvá ezt a kínos helyzetet, inkább elvett egy pezsgős poharat az éppen arra járó felszolgáló lánytól, aki épp csak egy falat ruhában illegette-billegette magát a tálcával egyensúlyozva.

- Ez a tiéd – nyújtotta felém a gyöngyöző, arany folyadékot. Elfogadtam és átvettem tőle.

- Milyen a buli? – Szememmel átfutottam a terepet, hogy felmérjem a helyzetet. Kellemes kis hely volt, ezt el kellett ismernem. Fényfüzérekkel volt díszítve az egész, hálósan belepte a tetőteret. Középen helyezkedett el a tánctér, amelynek alja üveglapokkal volt kirakva, alattuk víz csordogált, amelyet színes fényekkel világítottak meg. Folyamat váltakoztak, hol kék, hol lila, hol rózsaszín volt, és így tovább pompázott a szivárvány minden színében. A táncparkett felett egy szintén üvegből kialakított tető volt, hogyha esetleg esne az eső, a buli akkor se érjen véget. Ez alatt a tető alatt volt a Dj pult is, ahol egy srác forgatta a lemezeket, a hangfalakból dübörögtek az amerikai zenék.

- Eddig elég slampos volt nekem, bár Loco meg Ugly eléggé élvezik, meg mondhatni rajtam kívül mindenki – próbálta túlüvölteni a hangos zenét. Ezúttal a Mommae zengett a hangfalakból.

- Ők hol vannak? Hogyhogy nem vagy velük? – soroztam meg kérdéseimmel.

Gray hanyagul megrántotta a vállát és lehúzta a maradék pezsgőjét. Ezalatt én is belekóstoltam poharam tartalmába. Egészen üdítő, kellemes pezsgés bizseregtette nyelvemet, az alkohol alig érződött ki belőle.

- Ott – bökött a tetőtér egyik sarkába, ahol egy fából összetákolt bokszszerű ülőhelység volt kialakítva, elég sok személyre. Valószínűleg ez csak nekünk, az előadóknak lett összerakva. – Nem tudom, megint kokózni akarnak, de én nem annyira szeretnék, úgyhogy eljöttem onnan, hogy megvárjalak itt – magyarázta és aggódó szemekkel a fiúk felé tekintett, akik láthatóan sunnyogtak és az asztalt sűrűn körbeállták, szinte rá se lehetett látni az alacsony bútordarabra.

  Grayre fordítottam tekintetem. Homlokráncolva, összekulcsolt karokkal méregette a fiúkat és ez alátámasztotta bennem a döntést – én sem állok be beszippantani a fehér halált. Valóban régen nyúltam a szerhez, nem is voltam nagy pártija, de néha megesett, hogy egy-egy alkalommal én is használtam. Bár volt bennem egy kósza hang, ami arra invitált, hogy most is csatlakozzak a srácokhoz, de Gray láttán ennek a hangnak a volumene a minimálisra csökkent. Nem szerettem volna, ha csak ő marad tisztán, mert azzal akár el is üldözhetjük őt innen.

- Te nem akarsz menni? – kérdezte, arcát azonban továbbra se emelte felém.

- Nem – feleltem és aprón megráztam a fejemet.

- Értem. Akkor esetleg csajokra vadásszunk addig, amíg felszakadozik ott az asztal körül ez a védőfal? – nézett rám tanácstalanul a nálam nem sokkal fiatalabb Gray. Olyan volt ezzel a kérdő kifejezéssel az arcán, mint egy elveszett kiskutya.

- Nincs kedvem – vágtam rá egy legyintés kíséretében. Tény, hogy volt pár jó hús a terítéken, most valahogy mégsem állt fel rájuk a farkam eléggé ahhoz, hogy leszólítsam őket. Lehet ráuntam ezekre a modell lányokra? Elvégre is egy és ugyanaz az alkat, maximum mell méretben különböznek, bár az ilyen rendezvényekre mindig a bögyösebb bigék lettek kiválogatva és ez most sem volt máshogy.

  

   Egy újabb tálcás lányka haladt el mellettünk, az ezüstös fémről le is emeltem magamnak még két pohár pezsgőt, hogy az egyiket átnyújtsam barátomnak a jobbomon, de mire felé fordultam, ő már háttal állt nekem és rohant valahova. Próbáltam lábujjhegyre ágaskodni, hogy lássam, hova sietett el ennyire, de nem vettem észre semmi különöst, ami miatt ennyire kellett volna szednie a lábát. Se mobiltelefont nem szorongatott a füléhez és még csak nem is szólt, hogy esetleg a mellékhelységbe kell mennie. Ez biztosan fontosabb volt annál, különben szólt volna.

  Így egyedül maradtam a táncparkettől alig egy köpésnyire. Egy villanás alatt megváltozott a hangulat, amikor megszólalt a számom első pár sora a hatalmas hangfalakból.

Simon, Simon Dominic, Simon D-O-M-I-N-I-C, oh, oh…

  A srácoknak, mintha csak valami szupererő lenne a hatalmukban, azonnal lecsaptak rám, rögtön megtaláltak és megkörnyékeztek. Ittasan, az alkoholtól bűzölgött mindenki lehelete, valakinek még a fehér por is az arcán ragadt. Körbeálltak és a lejátszóval egy ütembe ordították a fülembe a saját kezűleg írt számom dalszövegét. Egyszerre volt bennem öröm és idegesség, mindkettő pontosan azért, mert körülugráltak a srácok. Mindazok, akik nekem számítottak, de olyan hangosan, hogy jóformán kiszakították a dobhártyáimat.

- Gyere velünk Ssam! Te is zamatozd meg ezt a kincset – zörgetett meg előttem egy kis zacskót Loco.

- Igyál még, olyan keveset ihattál! – duruzsolta jókedvűen Jay és egy lendülettel jól hátba vágott, amitől összerezzentem.

  Kezdtem kényelmetlenül érezni magamat, így utat törtem a fiúk között és elindultam az bokszunk felé. A többiek a lábamba lihegve követtek, még mindig túlharsogva a hangszórókat, szavalták a szöveget.

  Leültem az egyik padra, de így sem maradt nyugtom, Loco bevágódott mellém és valamit ügyködni kezdett. Jól sejtettem, hogy mire készül. Most, hogy nincs itt Gray, a hang újra felerősödött, és mint a kisördög, vasvillával szurkálta a seggemet a rossz döntés felé. Egyre jobban benne voltam a témában és mire Loco szépen elrendezte egy csíkba a fehérkét, már halál biztos voltam a dolgomban. Kaptam egy fekete, félbevágott szívószálat, hogy azt dugjam az orromba. Lehajoltam a kisasztal üveglapjához, amin tökéletes egyenesben ott hevert a cucc és én megszívtam. A szívószál segített abban, hogy jó mélyre menjen azonnal. Be is ütött a kábítószer hatása elég hamar. Lassan a tiszta fényekből csak homályos pacák lettek, az alakok elmosódva, vibrálva jelentek meg előttem és minden szín erősen kiéleződött. Szürreális élményt nyújtott a szer, az agyam szinte kikapcsolt és csak nevetni tudtam mindenen. Már nem is emlékszem miken. Valami ronda kacsáról beszéltek ezek, meg folyamat angolul dumáltak… Nem is értem, pedig koreai az anyanyelvünk.

  Egy órába is telt, mire magamhoz tértem úgy igazán. Lassan minden visszatért a normál kerékvágásba, nem csak úgy zajlottak körülöttem a dolgok, de én is részt vettem bennük. Egy elég komoly beszélgetést zavart le Jay és Ugly, majd valahogy ráterelődött a szó a gáz helyzetekre, amik valaha is megtörténtek velünk az ágyban. Igen, jobb témát nem is találhattak volna a srácok.

  Már iszonyatosan el kellett mennem a mellékhelységbe, de nem akartam otthagyni a felfokozott hangulatot, amit Jay és Loco teremtett a hülye sztorijakikkal. Húgyhólyagom mégsem bírta tovább a tartást, bármennyire is csűrtem-csavartam lábaimat ide-oda, így felálltam, bocsánatot kértem a többiektől és kimentem a férfi mosdóba. Meglepetésemre teljes lényében ott állt előttem Gray, lehúzott sliccel, amint épp a piszoár felett terpeszkedett.

- Szia! – intettem neki oda, és melléálltam, bármennyire is volt még másik két piszoár is, ahova kiereszthettem volna hólyagom tartalmát. Titkon átlestem térfelére, ahol ott ágaskodott felizgult hossza. Már láttam jó párszor, elvégre Gray sosem volt szégyellős előttem, nem mellesleg sosem hagytam ki egy alkalommal sem, hogy rátekintsek, sem a WC-ben, sem az öltözőben egy-egy fellépés előtt. Nem untam meg a látványt, sőt, mondhatni imádtam rajta pihentetni tekintetem, mégsem tehettem meg, az illetlenség lett volna és talán Gray is rájött volna, hogy én nem olyan vagyok, mint Ő. Nem tudtam magamat nemi identitás szerint besorolni, szerettem a nőket, de Gray iránti való vonzódásomat nem tudhattam be csak barátságnak, annál sokkal többet éreztem iránta. Ezt csak ő tudta kiváltani belőlem, semelyik másik férfi sem.

  Kivételesen, az alkohol és a kokain hatására már nem tudtam uralkodni gondolataimon, tekintetem egyenest ráirányult férfiasságára, és szó szerint képtelen voltam elfordítani a fejemet róla. Ezt ő is észrevette, és nem is hagyta szó nélkül.

- Mi olyan érdekes? – tette fel a kérdést furcsállva. Ő is letekintett a farkára és vizslatni kezdte.

- Semmi – ráztam meg magamat, hogy kizökkentsen bambulásomból. Egy kacér mosolyt ejtett csábos arcán, amitől a hideg is kirázott. Nem hiszem el ezt az embert…Mégis hogy képes erre?

- Te merre voltál? – kérdezte tőlem, miközben elrakta nemesebbik felét a nadrágjába.

- Ugyanezt kérdezhetném én is. Nagyon elsiettél és eltűntél órákra – mondtam kissé szemrehányóan.

- Az egyik modell csaj… Szóval Soomin, vágod. Már egyszer összefutottam vele, de akkor nem igazán alakultak úgy a dolgok… A lényeg, hogy megvolt neki és akkor inkább nem.

- Akkor most beakasztottad neki, vagy nem? – tereltem a lényegre a témát. Kicsit szíven ütött a kérdés feltevése is, de a választól még jobban rettegtem.

- Hát be – reagált rá félvállról.

   Szerettem volna visszafogni az érzéseimet, de valahogy ez a tartás megingott bennem az alkohol és a maradék fehér hatásától. Kipréseltem egy nagy levegőt a tüdőmből, ezzel kieresztve a gőzt, majd a maradvány lélekjelenlétemmel még feltettem egyetlen kérdést.

- És jó volt?

- Annyira nem, mint gondoltam, hogy lesz. Kicsit szűk volt. De mi lenne Ssam, ha ezt a beszélgetést máshol folytatnánk? Lehet kulturált ez a férfi mosdó, de azért mégiscsak egy mosdó – húzta a száját Gray.

  Én nem akartam tágítani innen. Minden tényezőnek tökéletesen megfelelt. Csendes volt, nem volt bent senki rajtunk kívül és épp annyira feszült volt köztünk a levegő, hogy eláruljam magamat Graynek.

- Figyelj, nem érdekel különösebben az a csaj és az sem, hogy mennyire jól basztad meg. Őszinte akarok lenni hozzád, de úgy éreztem, hogy soha nem lehetek az, mert azzal elüldözlek, de a héten már ő a harmadik lány, akiről mesélsz és már képtelen vagyok eltitkolni – magyaráztam Graynek. Igazából nagyon szét voltam csúszva, lövésem sincs, mennyire tűnhettem hisztisnek számára, de én nem éreztem annak magamat. Igyekeztem kimért maradni, de bensőm már tombolt régóta, így nehéz volt megtartani az egyensúlyt.

- Most arra akarsz kilyukadni, hogy buzi vagy, Simon? – hüledezett Gray. Láthatóan kiakadva reagálta le a homoszexualitást, és ez rendkívüli sebet ejtett a mellkasomban.

- Nem vagyok buzi! – torkolltam le. Azért tudja, hogy hol a határ. – Biszexuális vagyok csak, te is tudod jól, hogy volt barátnőm is, meg jó pár egyéjszakásom is és mind lányok voltak.

- Hát ezután kétségbe lehetne vonni azt is, hogy esetleg transzexuálisak voltak – forgatta meg a szemét.

- Mi lenne, ha nem ilyen paraszt módon kezelnéd le végre? – kiabáltam rá erősen. A vérnyomásom az egekbe szökött, valóban mérges voltam Grayre, nem csak megjátszottam mindezt.

  Láthatóan megszeppent. Ujjaival állát simogatta, valamin nagyon törte az agyát, de tekintetemet direkt kerülte, nem akart találkozni vele. Úgy éreztem megvet azért, amiről nem tehetek és valóban bántóan kezelte a dolgot.

- Jó, figyelj, ne haragudj haver. Nem így szerettem volna, tényleg – esküdözött. – Ami azt illeti… - sóhajtott. – Tudom, hogy ezzel most nagyon megbántottalak, és ha lenne mód arra, hogy megbocsáss… - hangja a mondat végére szinte elhalt.

  Töprengeni kezdtem, mivel nagyon is megtetszett ez az ajánlat. Persze Grayel se szerettem volna kitolni, ő mégiscsak hetero, ezért az, hogy kipróbáljam vele most azonnal, milyen is az anális, szóba se jöhetett. Sem a kiverés. Az amúgy is olyan lett volna, mintha egy nő csinálná. Az nem olyan különleges.

  A csókja mégis más lehet. Amúgy is rengetegszer álmodoztam arról, hogy megízlelem húsos párnáit. Olyan szép ívben kanyarodott ajka, amilyet még egy nőnél se láttam. Ebbe csak belemegy…

  A fiú idegesen dobolt egyik lábával, miközben ijedséggel az ábrázatán nézte lényemet. Semmi jót nem sejtett, ebben biztos lehettem gesztusaiból is.

- Jó, rendben. Legyen. Egy csók. – Mutattam a számot mutatóujjammal is. – Egyetlen egy, de nyelves. Egy perc. Rendben? – fúrtam sötét szemeibe az én íriszeimet.

- Azt hiszem, ez még belefér – pihegte. Egyszerre volt megkönnyebbült a választásom miatt és rendkívül ideges. Csípőre tette a kezeit, teljesen be volt feszülve. – Menjünk be az egyik fülkébe, kérlek. Nekem csak ennyi kérésem lenne.

  Rábólintottam.

  A fülke pont annyira volt nagy, hogy mindketten kényelmesen elférjünk a WC kagyló előtt, még elég közel is álltunk egymáshoz, ami előnyt jelentett számomra. Nem kellett sokáig azzal babrálni, hogy közeledjünk egymás felé.

- Na? – búgtam izgatottan.

- Jó, mehet – suttogta megadva magát Gray. Lehunyta pilláit és várt. Nem csücsörített, de nem is harapta be a száját, csak állt, csípőre tett kezekkel és várta a csókomat. Fel voltam készülve rá. Elindultam arca felé, milliméterről milliméterre csökkent a távolság közöttünk, szívem zakatolt, a torkomban lüktetett ezerrel, még a Lambom motorjánál is hangosabb lehetett.

  Legintimebb atmoszférájába lépve megéreztem a hőséget, amit a teste áraszt, és kellemes illatú parfümjét, ami ismerős érzéseket keltett bennem. Azt az állandósult boldogságot, amit Gray közelében éreztem.

   Bőrünk összeért. Innentől kezdve elvesztem. Nekem kellett volna lépnem, de agyam leblokkolt, egyszerűen nem hitt a jeleknek, amiket az érzékszerveim küldtek neki. Tényleg elképesztő volt, mégis megtörtént. És lassan letelik az egy perc, én pedig nem csináltam semmit.

  Nyelvemmel megnyalom alsó ajkát, amely feszesen nekipréselődik a felsőnek. Érezhetően nem akar bebocsájtást engedni a szájüregébe.

   Én mégis kierőszakoltam. Nyelvemet durván áttuszkoltam a résen, mire Gray meglazult és átadta magát nekem. Hevesen nyúltam izmommal az övé felé, hogy egymásnak simulhassanak, és vad táncba kerüljenek. Először Gray visszakozott, de egyre élvezetesebbé vált számára is.

  Letelt az egy perc, de ajkunk még mindig összeforrt, nem voltam képes rá, hogy megszakítsam a folyamatot. Ez nem érhet soha véget.

  De Gray se szakította meg. Egyre vadabbul csókolt, játszadozott a halmokkal és úgy elkapta néha a nyelvemet, hogy azt hittem össze fogunk akadni teljesen.

  Annyira felizgult állapotba kerültem, hogy nem tudtam már uralkodni a testem felett, egyszerűen csak cselekedett. Ujjbegyeimmel végigcirógattam nadrágja dudorán, amitől Gray felsóhajtott. Nem értettem mi folyik vele, de nem is akartam, végülis minek, ha egyszer így beindult az érintésemre. Többet akartam még tőle, sokkal többet.

  Kicsapódott az ajtó, a hideg szél végigsöpört a mosdón. Mindketten megfagytunk a fülkében, a lábunk a földbe gyökerezett és hegyezni kezdtük füleinket. Ajkaink lassan leváltak egymásról, csak éppen egy apró cuppanást hallattak.

- Gray? – jött egy vékony, női hang az ajtó felől.

- Ó basszameg – sziszegte fogai között Gray. – Ez Soomin.

- Tudom – sóhajtottam elszomorodottan.

- Figyelj, kimegyek most hozzá, beszélek még kicsit vele, aztán menjünk vissza a fiúkhoz. Oké? – sutyorogta a lehető leghalkabban. – Mindjárt megyek, itt vagyok! – kiáltotta ki a lánynak.

- Rendben! – jött a válasz és becsukódott az ajtó.

- Idefigyelj, Ssam, még mielőtt bármit kérdeznél, igen, élveztem. Nem tudom, hogy miért és hogyan, de nagyon jó volt. Ma este a buli után nálad folytatás. De ez egyszeri alkalom, értettem? És csak azért, hogy visszakamatozzam a leszólásomat! – magyarázta keménykedve, de már nem tudtam komolyan venni.

- Jól van, te fasz, most menj, koptasd le azt a ribancot és este megmutatja Simon D, hogy mire képes! – kacsintottam rá kacérkodva.

   Gray felkacagott és egy búcsúcsókot lehelt ajkaimra, mellyel megpecsételte a ma esti ígéretét.

-------------------------------------------

Magyarázat: kokó, fehérke, fehér halál, fehér, cucc - ezek mind a kokain nevű drogra utalnak. 

      - Szólj már neki! - utasított Namjoon, aki már egy ideje egy szelet marhahúson rágódott. Pálcikájával a szobám ajtaja felé bökött.

- De már kétszer bekiáltottam... - És ezt Rap Mon is jól tudja.

- Mi lenne, ha megnéznéd, mit csinál?

- Annyira nem érdekel. Ha nem éhes, akkor maradjon csak bent - rántottam meg a vállamat nemes egyszerűséggel, s a számba helyeztem egy kis adag rizst, hogy ezzel is kimutassam, nem akarom elhagyni az asztalt, míg be nem fejeztem a vacsorát. - Amúgy is, ha annyira zavar, szólj neki te!

        Természetesen erre már ő sem reagált. Feladtam. Az ölembe fekvő törülközőt a kezembe kaptam, felegyenesedtem, és a padlóhoz vágtam a rongyot.

- Megnézem - mormogtam orrom alatt, dühösen. Valójában csak azért mentem, mert kíváncsivá váltam.

     

        Még kopogni is elfelejtettem, egyszerűen berontottam a szobába, melyet Hoseokkal osztok meg. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd körültekintettem a sötét hálóban, amit csak a számítógép fénye világított be.

- Hoseok, mi a francért nem... - de megálltam.

Abban a pillanatban, ahogy meghallotta a hangomat, felpattant a székből, a netes ablakot gyorsan letette a tálcára, és úgy tett, mintha semmi sem történt volna.

- Yoongi? - felém fordult. Éreztem rajta, hogy elvörösödik.

- Ne haragudj, nem akartalak megzavarni - mentegetőztem. - De komolyan! Legközelebb kopogok, esküszöm!

- Nem, semmi, de Yoongi, ne értsd félre, én nem azt...

- Nem, tényleg bocsi!

- Yoongi, hallgass végig. Én tényleg nem azt csináltam, amire gondolsz!

- De tudom, hogy arra készültél. Figyelj, nem gáz. Neked is szükséged van egy kis intim játékra, elhiszem, hogy nehéz, ha ennyien vagyunk egy helyen, és sosincs nyugtod. Én bevallom, legtöbbször a stúdióban szoktam, amikor egyedül vagyok ott, és írok. Néha tényleg az segít az ihletadásban. Mutasd, mit néztél? - odabattyogtam a monitorhoz, s felnyitottam a honlapot. Nem igazán az fogadott, amire számítottam. Se egy pornó oldal, se egy pucér női fotó... Semmi. Egy nagy rakás szöveg.

- Yoongi, ne! - Hoseok belemarkolt a vállamba, és nagy erőt kifejtve rá, igyekezett ellökni a géptől. A nagy küzdelem nem tartott sokáig, Hoseok nagyobb termetű, és erősebb is nálam. Esélyem se lett volna.

- Most miért? Mi ez?

- Semmi, nem lényeg! - láttam rajta, hogy ideges, és nagyon fél attól, hogy elolvasom azt, amit ő eddig. Furcsálltam, hogy Hope egyáltalán rávette magát az olvasásra, mert mangákon kívül ritkán láttam könyvet a kezébe.

       - J-Hope. Mond el, mit olvasol. Nem harapok. Te is jól tudod, hogy mindent megosztok veled, nincs olyan titkom, amit nem tudnál. Nagyon zavar, hogy ezt te most nem viszonozod. Azt hittem megbízol bennem.

- De erről senkinek se szeretnék beszélni! - Hoseok hisztérikussá vált. Sosem volt ilyen. Csak azt szeretné, hogy végre békén hagyjam.

- Jó, elmegyek, csak arra válaszolj, hogy ki az a YoonSeok? - Ez volt az egyetlen név, amit sikerült kivennem a szövegből.

- A testvérem. - Rávágta határozottan, szinte át se gondolta, hogy mit fog mondani.

- Hoseok. Tudtommal egy nővéred van csak, és őt nem így hívják. Most szeretném hallani az igazat.

         Lezuhant az ágyra, összeomolva, mint akire most szakadt rá a világ összes gondja, s mély gondolkodásba kezdett. Mintha keresne egy jó érvet, de egyszerűen nem talál.

- Beleolvashatok?

- Felejtsd el. Nem.

- Hope, addig úgysem tágítok mellőled, míg el nem mondod, hogy mi ez a nagy titok.

- Menjünk ki vacsorázni.

- Ohohohó, nem fogod ilyen könnyen megúszni. Addig nem hagyjuk el a szobát, amíg el nem mondod.

- Akkor felőlem itt is maradhatunk, és éhen halhatunk.

- Én már ettem, én jól vagyok. Hope, ebből csak te jössz ki szarul, ha most nem tálalsz ki nekem.

        Leültem az íróasztali székre, és a fiúval szembe fordultam. Pirospozsgás arca cipője felé szegeződött, puha tenyerei összekulcsoltan hevertek térdein.

Sunyin csúsztattam kezemet az asztalon elhelyezkedő egérre, s apró pillantásokat vetettem csak a monitorra, hogy ne legyek olyan feltűnő. Lassan, de biztosan elértem a célomat, s újra megnyitottam az ablakot. Felugrott, és kapkodva letekertem a honlap aljáig.

Tudtam, hogy Hope megint megpróbál kiiktatni a székből, de ezúttal már túl későn kapcsolt.

 #yoonseok #hoseok #yoongi #fanfiction #yaoi

       Dermedten, döbbenettől lesújtva zuhantam rá a szőnyegre, miközben az érzelmektől feldúlt Hoseok türelmetlenül kattintgatott a piros X-re a lap sarkán, hogy minél hamarabb kiléphessen az oldalról. Könnyek gyűltek a szemébe, én pedig mozdulatlanul figyeltem, ahogyan legjobb barátom az idegösszeroppanás szélén vergődött, s jómagam egy régi, debütálás előtti emlékre kalandoztam, ami a yaoi szóról ugrott be.

      Jung kook és V már egy jó ideje a tabletet nyomkodták a szoba eldugottabb sarkában, s orruk alatt hatalmasakat kacagtak, néhol pedig egészen komollyá vált a hangulat. Kook elég sűrűn csúsztatta felfelé ujjbegyét a képernyőn, így arra a következtetésre jutottam, hogy valamit nagyon olvasnak.

- Ahj, fejezzétek már be! - szólt rájuk Jin, aki a kanapén hevert RapMon mellett, és kapcsolgatták a televíziót.

     Jómagam a fotelben foglaltam helyet, és igazából nem csináltam semmit. Jin fegyelmezése zökkentett vissza a való életbe. Egész addig egy dalszövegen gondolkodtam, ami csinosan formálódni kezdett a fejemben.

Taehyung újra felvisított.

- Mi a jó faszt csináltok? - torkolta le a leader dongsaengjeit.

- Csak olvasunk, most mi ezzel a nagy baj? - támadt vissza TaeTae.

- Kibaszott hangosak vagytok - közölte a tényt velük Jimin.

- Egyáltalán mi olyan vicces? - tette fel a kérdést Jin. Ez már szerintem mindenkit izgatott.

- Fanfictiont - felelte Jung Kook.

- Hogy mit? - érzékeltettem tudatlanságomat a többiekkel. Kookie fordult felém elsőként, aki mint egy értelmező szótár, pontos meghatározásban részesített: - Egy olyan kitalált történet, amely többnyire egy idolról szól, de lehet az kitalált személy is, és blogokon/honlapokon osztják meg őket a fanok.

- Egy csomó ilyen van, nem hiszem el, hogy eddig nem futottál össze ilyennel! - csodálkozott Rap Mon.

- Tehát én voltam itt az egyetlen, aki nem ismerte ez idáig ezt a kifejezést?

- Valószínűleg. Egyébként kiről olvastok?

- Hát, valójában... G-Dragon… - kínosan megvakarta tarkóját Tae.

- T.O.P-t kihagytad te szerencsétlen.

- Ti yaoit olvastok??? - Jin azonnal felpattant a kanapéról, és úgy tépte ki Kook kezéből a tabletet, mint anyuka a kést a gyerek kezéből.

- Most ne már hyung! Mi ebben az olyan gáz? Kíváncsiak voltunk rá...

- Kook, az egy dolog, de ez undorító! - áll Jimin is Jin mellé.

- Jaj Jin, mi lenne undorító már a homoszexualitásban? Nem néztél még leszbikus pornót, vagy mi?

- De könyörgöm Namjoon, az teljesen más. Két fiatal srác, buzi szexet olvas, és nem is akármilyet. Jó hogy nem mindjárt keresnek magukról egyet!

- Szerinted van már? - csillantak meg a szemei Kooknak.

- Már hogy lenne, még nem is debütáltunk! De tuti lesz. Én mindenesetre olvasni fogom őket - rántotta meg a vállát V, és a továbbiakban nem is foglalkozott többet a témával, inkább elment ki a konyhába.

- Nem értelek Jin. Miért ítélkezel felettük ilyen kegyetlenül? - tette fel a kérdést RapMon.

- Mert visszataszítóak.

- De nem tehetnek róla. Így születtek, nekik az a természetes, hogy... Hogy seggbe rakják egymást, de ezt nem előtted teszik, nem fognak előtted smárolni, nem tesznek undorító dolgokat azok a homokosok, akik a normálisba titulálhatók. Ezek azok a férfiak, akikről le nem vágnád, hogy azok. A többi homoszexuális, mint példának okául, akik igyekeznek férfiasan nőiesek lenni, azokkal nem kell foglalkozni. Ők valóban elfuseráltak, nem értem, hogy miért mutatják ki, hogy melegek, de igazából ez a kis csoport tette lehetővé azt, hogy a rendes melegeket elítéljék a mai világban.

- Nekem nincsen bajom velük - jelentette be Kookie.

- Nekem sem! - hallatszódott V hangja a konyhából.

- Én már kifejtettem a véleményemet. Te Hope, mit mondasz? Ma még egy szót se szóltál.

      Fel se tűnt volna, hogy Hoseok a kanapénak nekidőlve kuporodik a szőnyegen, ha Namjoon nem kelti fel rá a figyelmemet.

      A fiú lehajtott fejjel, lebiggyesztett ajakkal bámulta a körmét, amelyet a másik kezével piszkált. Ismertem ezt a nézését. Valami bántotta. Vagy a hallottak, vagy valami más, de én csak az utóbbira mertem voksolni.

- Megvagyok velük - felhúzta vállát.

- És te Yoongi?

Még mindig a fiút néztem, aki ennél a kérdésnél felkapta a fejét, és egyenest rám szegezte fekete szemeit.

- Én Jinnel vagyok.

       - Hope, miért? Miért olvasol olyan szennyet, amit a fanok azért készítenek, mert azt hiszik, hogy köztünk van valami? Hogy lehet ennél betegesebb elmélete valakinek? És te mégis... Nem értelek! Az ilyen nem normális! Komolyan, ennél még V és Kook esete is jobb volt. Fogadjunk, hogy az ő kezük van ebben is, igaz? Ők mutatták neked ezt az oldalt?

- Nem, Yoongi, ne értsd félre, kérlek!

- De hogy élvezheted azt, hogy te, vagy mit tudom én is, hogy kicsoda teszi a másik seggébe a farkát! Képzeld már el ezt a valóságba! Várj, inkább ne. Hát elhányom magamat tőle. Hope, J-Hope, Hoseok, te erre most komolyan felizgultál?

- De hát nem is csináltam semmit, csak olvastam!

- Ugyan már, mivel magyarázod azt, hogy a kezed a gatyádban volt?

- Zsebemben turkáltam egy kibaszott zsebkendőért!

- Mert abba akartad kiverni! Tudom!

Hope idegesen a fejére csapott. - Menj ki!

- Addig nem megyek ki, ameddig el nem magyarázod, hogy miért olvastál te ilyet! - hevesen összekulcsoltam mellkasom előtt a karjaimat.

- Ha nem üvöltöznél velem, akkor talán végig mondanám.

- Halljam.

- Csak kíváncsiságból kerestem rá, mert már régóta érdekelt, hogy írtak-e rólam ilyet. Ez a sztori volt a legnépszerűbbek közt, és ezt nyitottam meg. Egészen idáig én sem tudtam, hogy mi az a Yoonseok! Most már békén hagysz?

- Ezt csak most találod ki, ismerlek. Mi-az-igazi-sztori?

- Ez.

- Dehogy ez.

- Most addig nem tágítunk innen, ameddig be nem vallom neked, hogy meleg vagyok, vagy valami hasonló elvárásod van?

- Az vagy?

- Nem vagyok az, ha ez megnyugtat.

- Akkor múltkor miért voltál úgy letörve, amikor kijelentettem, hogy nem szeretem őket.

- Mert ettől függetlenül együtt érzek velük, és megérdemelhetnék az egyenlőséget.

- Hope, tetszem neked?

- Ne hidd azt, hogy a fehér bőröd, és a csókolni való szád annyira lenyűgözött, hogy azonnal meleggé is váljak miattad.

- Tehát tetszem?

- Ezt a jellemzést kaptad a fanfictionben, ha érdekel. Én eddig észre se vettem, hogy milyen a szád.

      - Hope, figyelj, ne haragudj, hogy ennyire felidegesített ez a dolog, de féltem, hogy te, mint a barátom is olyan szexualitással rendelkezik. Bocsi, hogy így letámadtalak, gondolom elmondtad volna nekem, ha az lennél, mert köztünk nincs titok. Csak tudod, megkérdőjelezi néha az ember a jeleket, amiket a barátaitól kap. Te például rengeteget adtál nekem. Naphosszakat töltöttünk együtt a stúdióban abban az időszakban, amikor olyan nehezen ment az írás, a koreográfia betanításába is rengeteg időt fektettél, és még ott van az is, hogy a műtétem során hányszor látogattál meg egyedül a kórházba. Sokra értékelem az erőfeszítéseidet. - Egy lélegzetvételnyi pihenőt tartok, hogy legyen elég ideje átgondolni azt, amit mondtam. - Na, jössz kajálni? - tettem a kezemet a kilincsre.

- Hyung. Gyere vissza.

       Törökülésben ült az ágyán, alsó ajkát beharapta, fejét szokásosan lehorgasztotta. Ujjait folyamatosan tördelte.

- Mi van? - ujjaim lecsúsztak a kilincsről, s lábaim azonnal az ágy mellé invitáltak. Helyet foglaltam a takarón.

- El kell, hogy mondjak neked valamit.

Akaratlanul is félmosoly ereszkedett arcomra, mert már sejtettem miről van szó. Jung Hoseok nekem nem tud hazudni.

- Nem akartam ezzel terhelni a bandát...

- Nem, figyelj, ez nem gáz. Látod, hogy Jinen és Jiminen kívül mindenki elfogadja. Namjoon a legnagyobb meleg párti, akit valaha láttam.

- De te nem fogadod el őket.

- És? Az én véleményem miért olyan fontos neked? Azon kívül is van oka, hogy legjobb barátok vagyunk, vagy nincs?

     Hatalmasat roppant hüvelykujja. Kezemet ráhelyeztem az övére, hogy fejezze be az idegesítő szokását.

- Nem harapok, csak az igazat akarom tudni.

- Van...

 Felsóhajtok, mert bár jó tudni az igazságot, nehéz feldolgozni azt. Mindvégig Hope másként értelmezte az én közelségemet, és ezek után nincs szívem megbántani egy teljes visszautasítással.

- Sajnálom, amikor azt mondtam, hogy Jin mellett állok. Biztosan nagyon fájhatott.

- Túléltem - legyintett.

- És most hogyan legyen tovább?

- Ezt neked kell tudnod.

 Könnyes szeméből kitörölte zsebkendőjével a nedvességet.

        Vállára helyeztem karomat, és laza simogatásba kezdtem. Hüvelykujjammal gyengéden megcirógattam puha nyakát is. A fiú egyenest a pupilláimba hatolt.

Megfagyott körülöttünk a levegő. Tudtam, hogy az, amit tettem, rossz volt. Még sem volt bennem annyi jelenlét, hogy a kezemet elvegyem onnan. Füle mögé vezettem, és beletúrtam fekete fürtjeibe, melyek selymesen cirógatták ujjközeimet.

- Yoongi... - suttogta elhalóan.

- Most az egyszer megengedem, de erről senkinek egy szót se!

        Lecsuktam szemeimet, és elindítottam magam felé a fejét. Nem ellenkezett, elindult, könnyedén dőlt testével felém. Meleg lehelete egyre jobban simogatta arcomat, amely ennek érintésére meglágyult. A szorongás elillant, amint megéreztem felső ajkát az enyémen. Nem mert jobban közeledni, ezért én segítettem rá. Tudtam, hogy étvágya nem fog megelégedni egy sima csókkal, így hamar átvezettem nyelvemet is az üregébe. Lágyan körülölelte puha ízlelőszerve az enyémet, játszmára hívta, arra kérte, hogy táncot lejtsenek. Szájának minden egyes négyzetét felfedeztük pár pillanat alatt, és éreztem, hogy ennek itt és most véget kell vetni. Hope keze már a mellkasomon pihent, és minden egyes alkalommal lejjebb csusszant egy-két centivel.

       Kihúztam szájából a nyelvemet, de még mielőtt ajkaink elválhattak volna, Hope ráharapott enyhén alsó ajkamra, és próbált visszavezetni mézes bödönébe, de a fogai rabságából sikeresen kiszabadítottam magamat.

       Kínos pillanat állt be mindkettőnk részéről. - Ennek nem lesz folytatása, jó? Én továbbra sem vagyok meleg.

- Biztos vagy benne?

- Mint a huzat. Na, kijössz enni?

- Üm, már nem vagyok éhes - megrántja a vállát Hope, és visszaül a gép elé.

- Én azért befejezem a vacsit.

- Jó étvágyat! - kívánja nekem, miközben fülig érő szájjal újra a billentyűzetet csapkodja.

        Még mielőtt teljesen becsuktam volna az ajtót, bekukucskáltam egy kis résen.
 Hope megint az oldalon volt. Keze pedig újra nekiállt a zsepiért kotorászni.

- Szerinted most fel fogja venni? - kérdezi Niel.

- Már múltkor is felvették, de a recepciós azt mondta, nem ér rá. 

A telefon újra kicsörög. 

Izgatottan görnyedem előre a széken. 

- Már megint a telefonnál lógsz? - jön be a szobába Changjo. 

- Igen. 

- Úgysem fogja felvenni neked senki. Amúgy is, mit mondanál neki? Elnézést T.O.P hyung, kinyalhatom a seggét? - kezével úgy csinál, mintha a telefonba beszélne és eltorzítja a hangját olyanra, amilyen az enyém. 

- Nem vagy vicces! - sértődötten elfordulok. 

- Még sértődj is meg, kérlek! 

- Fejezzétek be! Changjo, ne piszkáld Rickyt. 

Jonghyun sarkon fordul, és elhagyja a szobát. Jobban is tette. 

- Ahj, nem veszik fel - mérgelődöm. 

- Próbáld meg még egyszer. 

Morfondírozom rajta még egy percet, majd újra tárcsázom a számot. 

Ezúttal sikerrel járok.

- Itt a YG Entertainment recepciósa, miben segíthetek?

- Jó napot. Én Ricky vagyok a Teen Topból. Ismeri? Va- vagy nem? - megremeg a hangom. Nagyon izgulok. 

- Hallottam már Önökről.

- Király. Öh. Már többször próbáltam felhívni az Entertainmentet. Azzal, vagyis azért hívtam Önöket, mert szeretnék beszélni T.O.P hyunggal.

- Milyen okból kifolyólag?

- Ha? Ja, hát... Khöm. Szeretnék találkozni vele.

- De milyen célból?

Nem tudom megválaszolni. Basszus, most mit mondjak? 

Niel átveszi tőlem a telefont.

- Egy esetleges collaborationról lenne szó. A Teen Top szeretne egy közös számot a Big Banggel. 

- Ezt nem kifejezetten T.O.P úrral kéne megbeszélniük. Úgy értem, az Entertainmentek igazgatóságának kéne erről tárgyalniuk. 

- Ah, értem.

- De azért, ha úgy gondolják, meglátogathatják valamelyik nap Seung Hyunt. Ha tartja pár percre a telefont, tudok mondani egy időpontot is. 

- Rendben, köszönöm. 

- Na? - kérdezem Nieltől félve.

- Elvileg elmehetünk. De többet nem hagyom, hogy te beszélj le ilyeneket. Kegyetlen beégtél.

- Nem kell mondanod. Én magam is észrevettem. És mikor megyünk?

- Mondta a csaj, hogy tartsam, pár perc, és megmondja.

- Ja, ok. Akkor hallgasd, nehogy az legyen, hogy nem válaszolsz, és leteszi. 

- Jó, na. Figyelek - füléhez emeli a vezetékest. 

- Beszéltem T.O.P-val. Azt mondta, holnap délután beugorhattok ide. Én itt leszek a recepción. Szóljatok, hogy itt vagytok, és felkísérlek titeket hozzá.

- Jó, az nagyon jó. Még egyszer köszönjük. Viszhall.

- Viszonthallásra.

- Holnap megyünk. 

Felcsillannak a szemeim. 

- Ez most komoly?

- Mint a halál - megerősíti Niel a kérdésemet.

- Azt nem hiszem el.

Felpattanok a székből, és bele bokszolok egyet a levegőbe. 

- Végre sikerült összehoznunk. Várj. Nem kéne a többiekkel is megosztanunk a hírt? Hogy úgy készüljenek fel a dologra.

- Jaj, nyugi van már Ricky. Elmondjuk nekik is. 

*Másnap reggel 6.30*

- Mindenki keljen fel, tűz van! - egy nagypárnát erősen Minsoo fejéhez csapok. 

Tudom, hogy számára a legnehezebb a korai felkelés, ezért sosem bízom a véletlenre. 

A többiek már sokkal egyszerűbben mennek. Changjo az, akivel szintén nehezebb, de, csak mert én bármit csinálok, ő úgyis visszaadja kétszeresen. Vagyis, ha reggel hozzávágom a párnám, akkor ő két párnával dob vissza, és még belém is rúg, amikor már felkelt az ágyból. 

Ma reggel is ugyanez a folyamat zajlott le. Csak most még oltást is kaptam a fejemre, amiért ilyen korán keltettem őket.

- Bazdmeg, Changhyun, minek kellett felkeltened? Most minimum egy kávéval tartozol nekem - kijön a konyhába Jonghyun fenyegetőzve. 

- Hát legyen. Többet főzök le, és viszek be a Hyungnak is.

- Kinek?

- Hát T.O.P-nak! 

- Pf. Tudod Ricky, iszonyat szánalmas vagy? Mégis mit vársz? De most komolyan. 

- Szeretnék jó benyomást kelteni. Ő a példaképem. 

- Attól még nem kell nyalnod a seggét. Vagy... Aha. Oké. Tehát ezért csinálod. 

- Mi? Ezt most nem értem - teljesen érthetetlen számomra, amit Changjo oszt.

- Gyere be velem egy percre a fürdőbe, kérlek. Nem szeretném, ha ezt a többiek meghallanák.

Bólintok, és felkelek a bárszékről.

Gondosan bezár minket a szűk fürdőbe. Nekiprésel a fiókos szekrénynek. 

- Tehát erre megy ki minden! Tudtam! TUDTAM! Már az elején észre kellett volna vennem, amikor annyira hívogattad.

- De mit?

- Te meg akarsz csalni?

- Mi? - most őszintén meglepődöm. 

- Ahj. Ricky. Gondolj csak vissza minden szombat estére.

- Changjo. Nem tűnt fel neked, hogy az eddigi összesen bőgtem? Erőszak volt az egész! Féltem minden szombat estétől, mert már előre tudtam, hogy ugyanaz fog történni, mint eddig. Te arra kényszerítesz, hogy leszop...! - befogja a számat.

- Cssss. Ne mond ki hangosan. Nem szeretném, ha a többiek meghallanák - elenged. - Tehát te mindvégig utáltad az egészet. 

- IGEN! - határozottan kijelentem.

- És akkor most ezért szeretnéd, hogy T.O.P hyung tegyen seggbe?

- CHANGJO! Ne legyél már ennyire undorító féreg. Eressz ki! 

- Nem. 

- Jó. Tudod mit? Beköplek a többieknek a kis akcióid miatt. Engem nem tud érdekelni, hogy ez a cucc nekem is kínos, mert nekem csak tűrnöm kellett az egészet. 

- Ja, aha. Bezzeg mikor a nevemet kiáltottad, miközben elmentél.

- Az még akkor volt, amikor még nem voltál ennyire erőszakos. Akkor, amikor még... kicsit ducibb voltál.

Ezzel eltörtem a mécsest nála. Rühelli, ha a tini kori kinézetét felelevenítjük neki. 

Megfordít, letolja hátul a nadrágom, előkapja szerszámát, és simán elkezdi becsúsztatni alfelembe. 

Azt hiszem, meghalok. Ilyen elviselhetetlen fájdalmat még nem éreztem szex közben. 

Gyorsan tolja befelé. Minden egyes milliméter kínszenvedés. Mintha ketté akarnának hasítani. 

- Fejezd be! - kipréselem fogaim közül a szavakat.

- Dehogy. Most szenvedjél. Úgy, mint én, amikor ignoráltál. 

- Mi? Én? Mikor?

A tükörből jól látom, ahogy elkeseredik. 

- Nem tudom, mi ütött beléd, de mostanában rengeteget lógsz Niellel, és ez engem zavar. Magányosnak érzem most magam.

   Szomorú leszek. Én eddig azt hittem, hogy Changjo nem érez irántam semmit, és hogy én csak egy kellék vagyok számára. Jó, igaz, hogy eleinte tényleg romantikusabbak voltak az együttlétek, de ez megváltozott.

- Ne haragudj. Nem akartam, hogy miattam legyél rosszkedvű. 

Changjo bűnbánóan kiveszi belőlem férfiasságát és kedvesen magához ölel. 

- Nem haragszom, te, dinka. Szeretlek.

    - Én is.

Nem akartam beletaposni lelkébe. Addig biztos nem...

- Jó napot. Niel vagyok a Teen Topból. A csapattársam hívta Önt, majd én vettem át tőle a telefont. Tetszik emlékezni? 

- Hogyne fiúk. Seung Hyun már vár titeket a stúdióban. Harmadik emelet, jobb kéz felőli folyosó, 103as terem. Ki is van írva, hogy Studio. 

- Köszönjük. 

- Itt van - kiáltok fel az ajtó előtt.

Most, hogy itt vagyok, nem merek bekopogni. Utoljára akkor verdestek ennyire a pillangók a pocimban, amikor először léptünk fel még a Clap-el. 

- Na, nem megyünk be? - kérdezi Chanhee.

- De, csak adjatok egy perc felkészülési időt. Nem, nem vagyok benne biztos, hogy be szeretnék menni. Én félek.

Niel vállamra helyezi tenyerét. 

- Ricky. Itt vagyunk. Hyung pedig odabent. Ha már bent leszünk, te is fel fogsz oldódni, és minden oké lesz. Csak menjünk be.

Kinyílik az ajtó, és egyenest az orromnak vágódik. 

Hasogató fájdalom nyilall arcomba. 

- Ah, ez fájt - odakapom mindkét kezemet orromhoz. Vérzik. 

- Jaj, ne haragudj. Nem tudtam, hogy itt vagytok.

EZ Ő! 

- Nem, én kérek elnézést - meghajolok többször is jó mélyen. 

- Ne kérj bocsánatot, nem kellett volna ilyen erősen kivágnom az ajtót. Gyertek beljebb. Neked meg adok zsebkendőt, nehogy összevérezd a felsődet.

Leültet, kivesz egy zsepit és az orromhoz nyomja. 

Az érintésétől is kiráz a hideg. Tekintetünk egy pillanatra találkozik, de az a pár másodperc is elég volt ahhoz, hogy tetőtől talpig elpiruljak. 

Changjo megköszörüli a torkát, mire T.O.P elereszt. 

- Azt hiszem elállt - jegyzi meg.

- K-köszönöm. 

- Semmiség. Na, és srácok, miért is akartatok velem annyira találkozni?

- Hát, valójában... - nekikezd Niel a monológjának.

- A Big Bang a példaképünk, és számunkra az lenne a legnagyobb megtiszteltetés, ha valamelyikkőtök közreműködne velünk. A következő új albumunkon már most munkálkodunk. Changjo már írt is egy dalt - folytatja Minsoo.

- Aha. Tehát collaboration. Lehet róla szó. Bár erről nem csak nekünk kell tárgyalni, de felvetem az ötletet Yang Hyunsuknak. Ti is beszéljetek erről valakivel az Entertainmenteteknél. Tényleg, ti melyiknél is vagytok?

- T.O.P Media, és Andy Lee a managerünk.

- Ahaaaa. Andy a Shinwhaból?

- Igen - helyesel L.Joe. 

- És, hogy szeretnétek? Miért pont engem kerestetek fel?

- Mert veled szeretnénk leginkább a collabot - mondom.

- Kedves gesztus, bár ez attól függ, milyen számot akartok. Nem hinném, hogy cuki számba beleillene a hangom.

- Nem is akarunk olyat - jelenti ki határozottan C.A.P. Teljesen megértem, mert ő sem kedveli az édes dolgokat.

- Akkor? 

- Még mi sem tudjuk konkrétan. Azt hittük, majd te tudsz ebben segíteni - mondja Chunji. 

- Ha már collabot akarunk, akkor teljesen jogos az, hogy én is részt veszek az ötletezésben. Na jó srácok, valamit majd összedobunk. Esetleg kérhetnék egy telefonszámot, hogy fel tudjalak hívni titeket? Majd ha már megbeszéltem a dolgot YG-val.

- Persze. Adom. 

Lediktálja a mobilszámot Minsoo. 

- Mi is elkérhetnénk a tiédet?

- Igen, hogyne. 

Átnyújt egy névjegykártyát.

- Oh, és még egy kis ajándékom van a sérültünk számára! 

Átnyújt egy dedikált GD & TOP albumot nekem. 

- Atyaúristen! - magamhoz szorítom. - Ehhez mostantól senki sem nyúlhat. 

Seung Hyun felnevet.

- Ha nem haragszotok meg, nekem most dolgom van. Valószínűleg az este folyamán még hívlak titeket. 

- Nem, semmi baj. Köszönjük, hogy fogadtál minket.

- Nincs mit. Jól éreztem magam veletek. És tényleg szívesen benne vagyok ebben a közreműködés dologban. 

Kinyitja nekünk az ajtót. 

Mindannyian kitódulunk rajta.

- Hát akkor, további jót fiúk. Ugye kitaláltok?

- Igen. 

- Akkor jó - megsimogatja fejem búbját.

- Sziasztok.

- Szia.

Hátul battyogok a többiek mögött, és folyamatosan hátrafelé fordulok, hogy vajon még mindig ott ál-e T.O.P. 

És igen. 

Átható szemeivel bámul, és folyamatosan mosolyog. 

*Dormok, 22.30*

- Nem számítottam rá, hogy ilyen kedves lesz.

- Ebből most egy szót sem értettem. Vedd ki a nyalókát a szádból - szól rám Chunji.

- Mondom nem számítottam rá, hogy ilyen kedves lesz! 

- Jaa. Tényleg jófej. Téged különösképpen megkedvelt.

- Aham - örömittasan megszorongatom a CD-met.

- Ha annyira jó fej lenne, akkor már felhívott volna minket. Egyértelműen nem akar velünk foglalkozni - jelenti ki Changjo.

Megszólal a telefon. 

- Na tessék, csak kellett mondanod - kiöltöm a nyelvemet a maknaera.

Odaszaladok a vezetékeshez és felkapom.

- Háló?

- Ricky? Te vagy az?

- Ühm, igen. T.O.P hyung?

- Tessék?

- Ja, jó, csak meg akartam róla bizonyosodni, hogy te vagy az.

- Igen, én vagyok. És pont veled van beszédem.

- Valóban?

- Igen. Hogy vagy? Fáj még az orrod?

- Öh, nem - kínosan érzem magam. Tudom, hogy ez csak valami terelő hadművelet, és valami teljesen más indokból hívott fel. Valami kellemetlen dolog miatt.

- Ricky? Nem tudnál esetleg ma bejönni a YG-hez? 

- Én? És a többiek?

- Ők nem kellenek. Lenne egy ajánlatom.

- Mivel kapcsolatban? - faggatom. Valójában rosszat sejtek, de nem merem biztosra venni.

- Azt majd itt elmondom.

- Hyung! Én nem tudok bemenni. Nincs jogosítványom. 

- Jöjjek el érted? Az lehet jobb is lenne.

- Azt megköszönném.

- Akkor negyed óra és ott leszek.

Leteszi.

- Tényleg T.O.P volt? - hüledezik Changjo. Felszisszen.

- Igen. És mindjárt itt van értem. 

- HOGY MI??? - meglepődik Niel.

- Én-én tényleg nem tudom, mit akar - védekezem. Hyung az én mindenem, de tartok attól, hogy csak velem akar találkozni, így, az éjszaka közepén. 

Remélem nem részeg...

Mindenki elhallgat körülöttem. 

- Szerintem jobban teszem, ha most lelépek. Sziasztok - csendben felkapom a hátitáskámat és elhagyom a dormot. 

Odakint hűvös idő van. Nem egészen erre számítottam. A meztelen lábszáram hamar átfagy, és vacogni kezdem.

Nagyon remélem, hogy hyung hamar eljön értem. 

10 percnyi izgulás és vacogás után végre begurul egy fekete Cadillac. 

T.O.P int nekem, hogy szálljak be. 

- Jó estét Hyung. 

- Szia Ricky. Hogy vagy?

- Megvagyok. Kicsit fázom. És zavar, hogy a többieket csak úgy otthagytam. Changjo mostanában bunkó velem. Ezért lógok többet Nielel. Ami még jobban zavarja őt.

- Aha. Hát érdeklődd meg, mi a baja Changjonak veled.

- Mindig is szekáltuk egymást, de... Azt hiszem tudom az indokot. De arról nem szeretnék beszélni, ha nem haragszol.

- Nem, dehogy. Megértem, ha van olyan dolog, amit nem szeretnél megosztani velem. 

- És? Miért kellett olyan sürgősen találkoznunk?

- Szeretnék bocsánatot kérni azért, mert orrba vágtalak. Szeretnélek elvinni valahova.

- Oh. Kedves. Köszönöm, de úgy érzem, már eleget tettél értem. Mellesleg megcsinálod velünk a collabot. Már ez is nagy megtiszteltetés.

- Ah, az semmiség. 

- Neked lehet, de nekünk rengeteget jelent. A Bigbang világszerte nagyon ismert, a Teen Topnak pedig ez egy iszonyat nagy lökés lenne. 

- Nagyon édes vagy Ricky - váratlanul lefékez és megsimogatja arcomat. 

Sejtelmes mosolya megbabonáz. 

- Itt vagyunk.

Felnézek a hatalmas luxus házra.

- Ez kié? - nézem tátott szájjal a domb tetején elfekvő kúriát.

- Az enyém. 

Felcsillannak szemeim. 

- Nem semmi - dicsérem meg. - De hyung, miért hoztál ide? - kezdek aggódni.

- Nyugi, csak be akarlak mutatni GDnek. Itt tartózkodik most nálam.

- Azt nem hiszem el! - felvisítok. 

- Tudtam, hogy örülni fogsz neki. Na, de most első soron leparkolok. 

Beáll egy hatalmas parkolóba, ahol van még egy motor, még 3 autó és egy hajó, ami le van takarva.

- Hyung. Ez hihetetlen! - ámulok és bámulok.

- Ah, ugyan már. Ez kis semmiség - legyint. - Na, de menjünk fel az étkezőbe.

Előre megy, én meg követem.

A ház belseje is olyan ámulatba ejtő, mint kívülről. 

- Hyung? Te egyedül élsz itt?

- Nem. Van takarítóm, szakácsom és egy pincérem. Meg GD-ék is sokat feljárnak. Főleg Jiyong.

- Ah. Értem. És barátnő?

- Nincs túl sok időm csajozni. És neked?

- Á, dehogy. Nem csajozhatunk.

- Ennyivel szigorú veletek Andy?

- Nem. Nem erről van szó. Csak egyelőre rengeteget kell táncolnunk, énekelnünk és mi egyebek. Se időnk, se engedélyünk nincs rá. Mondjuk, nem lenne baj, ha esetleg lenne valami valakivel. 

- Akkor jó. És merre van GD? 

- Nem tudom. Lehet a szobámba. Nagyon szeret ott lenni. Nézzük meg?

- Igen - lelkesen bólintok.

- Akkor gyerünk.

Nem sejtettem, hogy körbe fog csalni.

- Itt sincs, basszus. Akkor hol van?

- Nem kéne inkább felhívnod? - vetem fel az ötletet.

- Nem tudom. Lehet elment már.

- Lehet - suttogom.

- Ezt mond még egyszer. 

- Mondom, lehet. 

- Nem, nem, nem. Suttogva - elém lép.

- Lehet - suttogom újra.

- Hm. Tudtad, hogy ez iszonyat szexi? - fülem mögé simítja fekete fürtjeimet.

- Hyung. Mit művelsz? - hangerőmet egész halkra veszem, nehogy T.O.P észrevegye, hogy remeg a hangom. És egész testem.

- Ne haragudj Ricky. Mióta megláttalak... Én nem tudom mi van velem.

- Beszéljünk róla? 

- Ha nem nagy teher számodra.

- Nem. 

- Én biszex vagyok. GD volt nálam az első... mint férfi. És a mai napig... 

- Be kell valljam, hogy Changjoval van viszonyom. Ebből van most a balhé köztünk - szemem egy pontra összpontosít a padlón. 

- Ah, jó, akkor megnyugodtam.

- Miért is? - kérdőn nézek íriszébe.

Közelebb lép. Fel kell, hogy nézzek rá. Majdnem egy fejjel nagyobb nálam.

- Mert tetszel nekem. 

Állam alá nyúl. 

Fejemet kissé megemeli. 

- Hyung - suttogom. Szinte arcába lehelem a szót.

- Bocsánat - szájához tolja ajkaimat.

Sokáig nem mer mozdulni, ezért helyette cselekszem. 

Belenyalok szájába. 

Ez annyira meglepte, hogy eltolt magától. 

- Ricky, ez? Ne haragudj, de jobban kedvelem, ha én diktálom az iramot.

- S-sajnálom. Nem tudtam. 

- Semmi baj baby. Nem tudhattad.

Rálök a baldachinos ágyára. 

Ingjét rakoncátlanul kigombolja, majd ő is ráveti magát a matracra.

Hihetetlen erővel esik nekem. 

De eltaszítom.

Próbálom ellökni magamtól, de egyre nehezebb végrehajtani a műveletet.

- Hyung. Várj. Ah - megharapja kulcscsontomat. 

- Most ne zavarj!

Meglepődöm kijelentésén.

- T.O.P! 

- Mi van?

- Én... Én csak szeretném tudni, hogy...hogy meddig szeretnél elmenni? - nyelésemet még a szomszéd szobából is simán lehetett hallani. 

- Ahw... Félsz nyuszi? Nyugi. Nem lesz baj - előkap a párnája alól egy piros, szegecses maszkot, amit felhúz. Felső testemet lenyomja a párnák közé, majd ráül derekamra. Annyira közel hajol hozzám, hogy a maszknak a szegecse végig karcolja arcomat - Csak szeretnélek megbaszni.

Kihúz a fejem alól még valamit.

Amikor szembesülök vele, hogy az egy ostor, falfehérré válok. 

- Hyung. Ugye nem?

- Csak egy kicsit játszunk előtte. 

Nyakamhoz érinti a maszkját, mély sebet ejt rajta egészen a mellkasomig. 

A fájdalomtól bekönnyezem.

Én nem erre számítottam. Azt hittem végre kapok egy kis szeretet. Erre csak újabb fájdalom fogad.

Hiányzik Changjo. 

- Hyung, kérlek. Engedj el! - sírva kiáltom a sötétbe.

- Még el se kezdtem édes. Hova menekülsz?

- Haza. A dormba. Changjohoz. 

- Felejtsd most el azt a kölyköt. Nem érdemel meg téged. 

Lemászik rólam, így kapva kapok a lehetőség után, megpróbálok kikászálódni az ágyból, de a nyakam köré tekeri az ostort. 

- Megfulladok! - Kezeimmel próbálok lazítani a kötélen, de nem megy.

- Ezért nem kell elmenned. Itt maradsz velem addig, ameddig én nem engedlek haza.

- SEGÍTSÉG! - kiáltom. 

Emlékszem, hogy Seung Hyun mondta, hogy a házban van személyzet is. Egy próbát megért.

T.O.P nevetése mégis azt az érzést kelti bennem, hogy előzőleg hazudott. 

Ketten vagyunk.

Fél óra kergetőzés után végre sikerült meglógnom. 

A WC-ben kötöttem ki, de innen nem tudok tovább menekülni.

Seung Hyun bekerített. 

- Rickyyyy. Te is tudod, hogy nem maradhatsz bent örökké.

- De te sem állhatsz odakint folyamatosan - ordítom ki, miközben a WC tetején állva azt latolgatom, hogy mekkorát zuhannék, ha kimásznék az ablakon.

Persze, ha megtenném, mehetnék a kórházba bordatöréssel. Hát vagy bárcsak annyival megúsznám. 

- Basszus, most mit tegyek? - mérgelődöm.

Valami rezegni kezd a farmerem zsebébe.

- A telefonom! - ennyire még nem örültem ennek a kis készüléknek.

Changjo hív. 

Egy hatalmas kő esik le a szívemről. Gyorsan fel is veszem.

- Haló?

- Hallod, hova tetted a PSP-t ? A játékok megvannak, de az istenért se találom a cuccot.

- Changjo, ez most nem lényeg. Kérlek, segíts - suttogom.

- Ennél most semmi sem fontosabb. Gecire unatkozom, és tudom, hogy te játszottál vele utoljára.

- Ha megmondom, hol van, figyelnél rám is egy percre?

- Ah, jó, legyen, de siess. 

Megnyugszom.

- Itt vagyok T.O.P kúriájában és éppen a mellékhelységben bujkálom előle.

- Hát ez valami fenomenális élmény lehet. Remélem jól elbújtál, nehogy veszíts a játékban. Na, hol a fenében van a PSP?

- Nem, nem érted. T.O.P elől bujkálok.

- Komolyan ennyire gyerekes lenne ez a fazon? Azt még megértem, hogy te bújócskát szeretnél játszani, de hogy ez a Tabi is ilyen bohókás fazon lenne. Minden esetre kurva vicces őt elképzelni, ahogy bújócskázik.

- NEM! CHANGJO. Azért bújtam el előle, mert be akarja tenni.

- Mit? Ez valami újfajta bújócska? Ha megtalál, akkor beteszi neked a Thomas a gőzmozdonyt?

Pofán csapom magam. - Changjo, igen, beteszi nekem a gőzmozdonyát. Egyenest a fenekembe.

- JAAAAAAA, hogy meg akar baszni? Ezt eddig is említhetted volna.

- Ments ki innen. 

- De hát hogy? 

- Gyere el értem.

- Faszom se tudja, hol lakik! 

- Changjo. Ha továbbra is szeretnéd normális méretű segglyukba betenni a farkadat, akkor igenis eljössz értem - keményítek be. 

- Majd valahogy odakeverek Nielel, de addig ne engedd magad. Amúgy hogyan jutunk be?

- Majd megoldjátok, de siessetek. Kérlek! - újra elbőgöm magamat.

- Jó. Na, vigyázz magadra.

- Próbálok - leteszem.

Csendben ülök a WC fedelén, és bámulom az ajtót. 

Erősen nekiütődik valami. 

Aztán még egyszer.

És megint.

Kinyílik.

- Mondtam, hogy nem maradsz itt örökre.

Beparázom. 

Se jobbra, se balra nem tudok menekülni. Tabi pedig egyre csak közelít felém.

- Hyung. Könyörgöm - térdre vetődöm - ne. 

Lábai közt átcsusszanok és irdatlan gyorsasággal szaladok végig a folyosón. 

A lépcsőkkel nem szenvedek, helyette inkább lecsúszok a korláton, ami további sérülésekkel gazdagítja csupasz, felső testemet.

Egyszer csak a konyhában találom magam. 

Nem találva jobb helyet bevetődöm a pult alá, és várom a felmentő seregemet. 

Persze T.O.P is egyenest a konyhát célozta meg.

- Gyere elő baby Ricky. Nem fogok több sebet ejteni rajtad. 

Befogom a számat, hogy még a lélegzetem se keltsen hangzavart.

Seung Hyun hallgatózik. 

- Tudom, hogy itt vagy - a pultot kopogtatja. 

Annyira megijedek, hogy kiugrok alóla, és egyenest hyung lábai előtt találom magam.

- Most már tényleg nincs menekvés picikém. 

Nadrágszíjamnál fogva felállít, és a hűtőnek lök, ahonnan egy halom hűtő mágnest verek le. 

- Bo-bocsánat - préselem ki magamból a szót.

- Semmi baj. Most amúgy is visszakapod.

Egy egyszerű rántással letoltja farmeromat az alsómmal együtt a combom közepéig.

Megmarkolja fenekemet. 

- Mmm. Puha. 

Mindkét fokhagyma gerezdemet szétfeszítve felfedezi az arany lyukat. 

Ennek láttára T.O.P nem habozva belenyomja a mutató ujját.

- Ahhhh! - ordítok fel. 

Annyira gyorsan történt az ujjával a behatolás, hogy időm se volt felkészülni. De már teszi mellé a másodikat. Aztán belekezd az ollózó mozdulatba, amivel tovább tágíthat.

- Utálom, utálom, utálom - verem mindkét öklömmel a hűtő ajtaját.

- Nyugi nyuszi. Lesz jobb is.

- Persze, elhiszem. 

- Annyira szemtelen lettél egy szempillantás alatt - megcsapja hátamat az ostorral. 

Egész testem megremeg a fájdalomtól. Lábaim is kezdik felmondani a szolgálatot. Legszívesebben térdre vetődnék.

- Ah, na jó, én nem bírom tovább. Mindjárt beleélvezem a nadrágba.

Megpróbálok hátra tekinteni, de csak egy pillanatra látom a történteket.

Hyung levette az alsóját.

Kiveszi ujjait belőlem, hogy át tudja venni valami nagyobb a helyét. 

Érzem, ahogy még jobban szétfeszíti alfelemet, hogy könnyebben hozzáférhessen a nyílásomhoz.

Becsukom a szemem, erősen megmarkolom a hűtő peremét, pipiskedve lábujjhegyre állok. Felkészülten várom a hősi halálomat.

Egy orbitális nagy lökéssel beteszi. 

Olyan érzés, mintha szét akarnék szakadni alul. Könnyeim kifakadnak, de mint a zápor, úgy potyognak. 

Körmeim elkoptak a hűtő kapirgálásába. 

Hyung lök rajta még egyet. És még többet. Egyre gyorsabban.

Át kell adnom testemet az érzésnek ahhoz, hogy legalább egy picit tudjam élvezni a dolgot. 

Changjot képzelem Tabi helyére.

Megnyugtat a gondolat, még ha csak puszta illúzió is.

Tabi sóhajai egyre hangosabbá válnak, ami jót jelent. Viszont lökéseinek száma is sebesen növekszik.

- Rickyyyy! Itt vagy? - ez Changjo. Ez az ő hangja.

- A konyhában - visítom.

- És az mégis hol van? He? - egyre közelebbről hallom őt.

- Csak kövesd a hangomat.

- Mi a jó büdös életnek rendelted ide ezt a gyereket? - kérdezi Tabi kicsit sem örülve a látogatójának.

- Hogy megmentsen. 

- Arra semmi szükség.

- Gyere már CHANGJO! 

- Itt vagyok má'. Ne visíts. Oh, fúj. Mondtam, hogy vigyázz magadra. 

Niel is megjelenik mögötte.

- Ezt nem akartam látni - elfordítja tekintetét. 

- Húzzatok el innen! 

- Dehogy megyünk. Ereszd el szegény gyereket. Töltsd ki máson a perverz énedet. Undorító vagy. 

- Hogy beszélsz velem te? 

- Ahogy megérdemled. Na, ereszd el a barátomat. 

Ezt el se hiszem. Changjo...Changjo a barátjának nevezett. 

Miközben elkalandoztak gondolataim, Changjo leszerelte rólam Tabit Niel segítségével.

- Húzd fel a nadrágodat rendesen és zúzzunk innen - mondja Changjo.

- Jó, menjünk. 

Mint akit ágyúból lőttek ki, szaladtam a kocsihoz. Bepattantam, és indultunk haza. Végre.

*Hajnali 2. Dormok*

Visszaköltöztem Changjohoz az éjszakára. Már egy ideje amúgy is untam Niel társaságát.

A karjai közt heverve az ágyon próbáltam felemészteni az este történteket. 

- Olyan szótlan vagy, mióta hazaértünk - jegyzi meg Jonghyun.

- Megkérhetlek rá, hogy senkinek ne beszéljetek ezekről. Szégyellem a dolgot.

- Persze. Megértem. Nem volt szép látvány. Főleg nekem. Egy kicsit... bántott, hogy más volt rajtad. 

- Én nem akartam - lesütöm pilláimat. 

- De legalább tanultál belőle. Remélem, mostantól más példakép után fogsz kutatni.

- Már meg is találtam - nyakába fúrom arcomat. 

- Én? - lepődik meg.

- Igen. Te vagy az én hősöm. 

A collaboration nem valósult meg természetesen. Changjo és Ricky viszont újra egymásra találtak. Persze rengeteget veszekednek. 

A PSP azóta sem került elő...