— Osho

 Az élet furcsán kijátszott velem. Minden egészen jól alakult körülöttem. Volt egy jól fizető állásom, lett barátom, akivel jó életet éltünk. 

  Ő énekesként tevékenykedett Szöulban. Egy csapat tagjaként lett híres. Én a Samsungnál dolgoztam marketing menedzserként. 

  Néha zötyögős volt a kapcsolatunk, pontosan a munka nehezítette meg az együttlétet, de ennek ellenére is szerettük egymást. 

  Végül egyik pillanatról a másikra változott meg. Minden ott kezdődött, hogy bekerült abba a műsorba...

   Zöld haj, vörös, szétkent rúzs, porcelánfehér bőr, beesett, karikás szemek. Ikonikussá vált mindez a képregények és filmek alapján. Őrületet okozott az egész világon, egyfajta divatot teremtett és sokak kedvencévé vált Batman örökös ellensége, a nagy és szinte halhatatlan Joker. 

  Egy újabb hullám volt készülődőben, amit egy bizonyos új filmadaptáció hozott létre. Ennek az áldozatául esett U-kwon is.

  Pár héttel ezelőtt naphosszakat töltött a táncteremben. Szinte vért izzadva készült a Hit The Stage adására. Szoros volt a verseny és ezt U-kwon is érezte. Pontosan ezért töltött annyi időt a munkahelyén. Csak az hajtotta, hogy meg kell nyernie.

  Hiába hívtam, sose vette fel. Bementem hozzá munka után, ami azt jelentette, hogy este tíz órakor toppantam be a Four Seasons épületébe. Egy csókkal fogadott, váltottunk két szót, aztán visszatért a legnagyobb szenvedélyéhez. 

   Tiszteletben tartottam döntését, de féltettem az egészségét. Olyan komolyan készült a műsorra, hogy minden mást kizárt maga körül. Csak ő volt, a tánc és a tánccsapata. Nem akartam felvetni nála, hogy esetleg kéne egy pihenő napot is tartania, hogy esetleg kivehetnék egy szabadnapot, amit együtt tölthetnénk, mert tisztában voltam azzal, hogy ezzel veszekedést szítottam volna. Ezt pedig a lehető legmesszebbről el szerettem volna kerülni. Így is a felmondás szintjén álltam, mert fontosabb volt a kapcsolatunk, mint a munka. U-kwon esetében ezt fordítva éreztem, de lehet csak én gondoltam rosszul... Nem tudhattam.

   Mégis szörnyen rosszul voltam. A valóság minden éjszaka utolért, amikor betoppantam az üres lakásunkba. Egyedül voltam, teljesen egyedül, és a közös képek sokasága, az illata, a ruhái mindenhol ott voltak. Szorongást váltott ki belőlem a magány. 

   Ugyanaz volt a rutin, amikor az elhűlt lakás küszöbét átléptem. Lerúgtam szorító magas sarkúimat, megittam egy pohár vizet a konyhába, elmentem letusolni, bevettem az altató gyógyszert és bedőltem a puha ágyunkba. Mindig bekapcsoltam a televíziót is. Igaz, csak háttérzajnak szolgált. Többnyire a sírásomat próbáltam elnyomni vele, nehogy a szomszédok meghallják. Először csak benedvesedtek a szemeim, de magamba fojtottam érzéseimet. Aztán napról napra fokozódott bennem a fájdalom és nem volt más út. Csak így tudtam kiegyensúlyozott maradni egész nap. Egy kiadós sírás éjszaka, egy hamis mosoly a nap többi részében…

   Ilyenkor mindig az ő párnáját szorongattam. Magamhoz karoltam a karmazsinvörös selyembe burkolt tolltömeget, kisírtam szemeimet, majd elaludtam ebbe a pozícióba.

   U-Kwon késői érkezése mindig felébresztett. Óvatosan lökdösött és szólongatott, hogy adjam vissza a párnáját, mert szüksége volt rá. A gyógyszer miatt nehezen keltem fel és reggelre mindig elfelejtettem, hogy mi történt, mit mondhattam félálomban a szerelmemnek. Csak napfelkelte után mesélte el, hogy ébresztgetett. Állítása szerint mindig kiskifli, nagy kifli pozícióban aludtunk vissza. Reggel ennek mégsem volt nyoma. Ő az ágy egyik végén, én a másikon, háttal egymásnak. Akár hazudhatott is volna róla, hisz én úgysem emlékeztem rá.

  Ő mindig hamarabb elment otthonról, mint én. Pedig nem volt kötelező. Mégis bement, hogy magányosan, a táncosok nélkül tudjon finomítani a lépésein. Állítása szerint így volt. Már nem voltam biztos abban, hogy valójában mit is csinál. 

  Vasárnap se pihent. Aznap is elment táncolni. Vele akartam tölteni az időt, mert szombaton megígérte, tényleg megígérte, hogy velem lesz. Korán mégis felhívta valaki, hogy menjen be. Gyanúsan titkolózott előttem a hívó fél kilétéről, de egy vállrántással elintéztem végül, csak hogy ne legyen balhé. 

   Át kellett szerveznem a napomat. Egy amerikai kollégámmal mentem el kávézni. Általános témákról beszélgettünk, míg végül rá nem kérdezett a lényegre. Látta rajtam.

- Valami baj van? Mostanában olyan szétszórt vagy. Ezt nem rosszból mondom, de tényleg nyúzottnak látszol - jelentette ki Kaithlyn. Belekortyolt cappucinojába, majd gyengéden visszahelyezte a csészét a kis tányérra.

 Kényelmetlenül fészkelődni kezdtem a széken. Én is megemeltem a csészémet, de már nem jutottam el odáig, hogy megízleljem tartalmát. Kitört belőlem mindaz, ami már oly régóta nyomta a lelkemet, pedig nem szerettem másoknak kitálalni magánéletemet. Ezúttal kivételt tettem.

- A barátom... - kifújtam a tüdőmbe szorult levegőt. - Úgy érzem valami nincs rendben. Nem vagyok benne biztos, hogy megcsal, de lehet, mégis erről van szó. - Pedig nem erről volt szó... A valóság ennél sokkal rosszabb volt.

- Nem néztél utána? Lehet elég csajos megoldás, de nézz bele a telefonjába, amikor nem látja. Lopd el, némítsd le és zárd be magadat vele a fürdőbe. Én már csináltam. Sok mindent tartalmazott az a készülék. Megtudtam, hogy a barátom vonzódik a férfiakhoz is - nevetett fel Kaithlyn. - Akarom mondani a volt barátom.

- Nem tudom, nem akarok utána kutatni. Nem szeretnék veszekedést. Így is olyan feszült amiatt a fellépés miatt. Lobbanékony ilyenkor - összehúztam magamat. Eszembe jutott egy emlék, ami megborzongtatott.

- Jól vagy? Teljesen elsápadtál? - vizslatott végig szemével a velem szembe ülő kolleganőm. 

  Kizökkentem a gondolataimból, melyek felszaggattak egy régi sebet a szívemen. Végigsimítottam arcomon és visszafordultam Kaithlynhez.

- Igen, minden rendben - hazudtam.

- Biztosan? - ráncolta össze gyanakvóan homlokát.

- Igen - bólintottam meggyőzően. - És mit szólsz a Samsung új tabletjéhez? Kéne egy új tervet szabnunk, amivel eladhatnánk a terméket. Meg kell fognunk az embereket, mert drága lesz, és ki kell csikarnunk a pénzt belőlük - tereltem el a témát egy kevésbé fájdalmasra.

   Kaithlyn teljesen felvillanyozódott. Mondhatni ő volt az ötletek tárháza. - Én arra gondoltam...

  Teltek a percek, az órák a kávéházban, amikor Kaithlyn úgy döntött, hogy ideje hazamenni. Egyet kellett értenem vele. Elzsibbadt az agyam a sok zajtól, a kolleganőm terveitől és újra olyan elnehezültnek éreztem magamat, mint egy normális munkanap után, pedig kikapcsolódásnak terveztem ezt a kis kiruccanást.

   Beültem a fekete Peogeot 207 CC-mbe, amivel még U-kwon lepett meg azután az eset után. Ez volt az engesztelés első lépése. Egy autó. Valóban örültem neki, de akárhányszor be kellett ülnöm a volán mögé, eszembe jutott a régi emlék, hogy miért is kaptam. Sosem éreztem magaménak a kocsit. Pontosan ezért. Az emlékképek mindig megsoroztak, ahogy felizzott a kocsi motorja. Olyan borzalmas volt...

   Már egyszer megtörtént. Legutóbb is szóltam neki, hogy ne tegye, inkább mondja vissza ezt a fellépést, de nem hallgatott rám. Azt mondta nem lesz semmi baj. Ezúttal nem fog megtörténni, oda fog figyelni. Csak bíztam benne, hogy így is lesz. Szerdán lesz a fellépés, de már most teljesen átszellemült. Yukwon nem ilyen volt valójában. 

  Az első alkalom 2014-ben volt. Friss volt a kapcsolatunk, alig fél éve voltunk együtt. Csak egy fotózásra ment el, a turnéjukhoz készítettek plakátképeket. Nyugodt lélekkel engedtem el őt rá, amúgy se lett volna beleszólásom a teendőibe. 

  Órákkal később küldött egy képet magáról. Arcát teljesen eltorzították sminkkel és valóban volt egy kis Heath Ledger* beütése. A maga módján félelmetes volt, de én jót derültem a telefonjával készített fotón. Azt üzente mellé, hogy hamarosan végeznek, és akkor beugrik hozzám. 

   Én felajánlottam neki, hogy akár nálam is alhatna. Válaszként annyit mondott, hogy még megbeszéljük. 

   Türelmetlenül vártam a perceket, hogy megérkezzen. A megszokottnál kicsit jobban kicsíptem magamat és a lakásban is rendet tettem. Ez lett volna az első alkalom, ha sikerült volna rábeszélnem az itt alvásra...

  A kapucsengő megszólalt, aminek belső panele előtt már hosszú ideje szobroztam. Nem is néztem rá a képernyőre, azonnal beengedtem és sürgősen kinyitottam a zárban elhelyezkedő kulccsal az ajtót. Gyors igazítást végeztem szoknyámon, a hajamba túrtam és megborzoltam, hogy dúsabbnak tűnjön, majd feltártam a falapot egy hatalmas mosoly kíséretében. Nem várt látvány tárult elém.

   Visszahőköltem pár lépést, majd megdöbbenésemet követően zavartan nevetni kezdtem. 

  Azt hittem csak viccel. Még a ruháját se cserélte le. Úgy festett, mint egy bohóc. Lényegében az is volt. Aztán széles vigyorra húzta vörösre festett száját és hangos kacajban tört ki. Az egész lépcsőház az ő ördögi nevetésétől zengett. Összerezzentem, szabályosan félni kezdtem tőle, de még egy halvány reménysugár ott pihegett bennem, azt súgva nekem, hogy csak megjátssza magát. Ő Yukwon. 

  Átlépte az ajtó küszöbét és becsukta maga mögött a nyílászárót. Kattant a zár a helyén, Yukwon pedig elfordította a kulcsot benne. Recés hanggal tudatta, hogy a fémet kivette a helyéről. Eszelős mosollyal felmutatta a tárgyat nekem, majd elrejtette a zakója belső zsebébe. 

  Kicsit valóban rémisztő volt a viselkedése, de elkönyveltem annak, hogy ez talán csak a műsor része. Lehet csak azért tette mindezt, hogy felpezsdítse egy kis szerepjátékkal az első alkalmat, ezzel még emlékezetesebbé téve azt. 

  Egy darabig még tényleg elhittem, hogy így lesz. Gyengéden ért hozzám, egyáltalán nem volt vad, pedig a külseje inkább ezt a vonalat ígérte. Halmai édes csókokkal jutalmazták nyakam lágy bőrét. Csak aprót csípett belé, még kellemesnek volt mondható a szívása. 

  A hálóba kísértem, ahol folytatódott minden. Óvatosan bánt velem és szinte nem is engedte, hogy én kényeztessem őt, mert úriemberként úgy vélte, neki kell teljes kielégítést végeznie. Az ő élvezete csak másodlagos volt. 

  És valóban, életemben először volt hüvelyi orgazmusom. Sose hittem azt, hogy valaki képes lesz erre, már szinte féltem, hogy nem fog bekövetkezni velem, mert előző barátommal hiába voltam együtt két évig, képtelen volt várni addig, míg én eljutok a csúcsra. 

  Alig tértem magamhoz utána. Bénultan feküdtem az ágyba. Tényleg nem tudtam megmozdulni. Éreztem, hogy valami nem stimmel, és igazam is lett. Yukwon belekevert valamit a pezsgőbe, amit szex előtt itatott meg velem. Nem sokat, csak pár kortyot, de állítása szerint az alkohol jobban segíthet az ellazulásban. 

  Hason fekve próbáltam elfordítani a fejemet, hogy lássam, mit csinál Yukwon, aki a bal oldalamon feküdt. Persze nem tudtam megtenni, nem reagált a parancsra a testem. Lépteket hallottam. Meg akartam szólalni, de nem jött a hang. A nyelvemet, sem az ajkamat nem tudtam mozgatni.

  Aztán arcomba hajolt Yukwon és belesuttogott a fülembe. Sose feledem szavait. „Nem fog fájni édesem, csak egy kis vágás lesz.”

  Hozzám ért a hideg fém és végigsiklott orcámon. Sírni akartam, mert csípett, mert nem volt igaza Yukwonnak és fájt, de még erre is képtelen voltam. A meleg vér kibuggyant hosszanti sebemből és lecsorgott az állkapcsom vonalán. 

  Yukwon érdes nyelve megérintette a bőrömet és lenyalta rólam a saját véremet. 

Féltem tőle, mert éreztem a hatalmat a kezében. Én tehetetlen voltam, azt csinálhatott velem, amit csak akart. 

  Felvette elernyedt testemet és elindult velem a nappaliba. A terasz ajtaja tárva nyitva állt. Habozás nélkül kivitt rajta.

  Egész lényemben remegtem. Azt hittem, hogy most eljött a vég. Ledob az ötödik emeletről, nekem pedig annyi. Én élni akartam. 

  Aztán mégsem tette meg, pedig vészesen közel álltunk a korláthoz. Beszippantotta magába a hűvös, őszi levegőt és újabb hangos kacajban tört ki. Letett az egyik kinti székre és ott hagyott. 

  Rázkódtam a hideg fuvallat hatására. Pőre testemet semmi nem fedte. Teljesen átfagytam, mire visszatért. Nem volt rajta már a smink. Lemosta. 

   Úgy tett, mintha nem tudta volna, mit csinált velem. Megrémült a vérző arcom láttán, azonnal bevitt a levegőről, bebugyolált két réteg pokrócba és leápolta az arcomon tátongó sebet. Nem értette, hogy mi történt és azt sem, hogy miért voltam távolságtartó vele. A szer szépen lassan kiürült a szervezetemből. Zsibbadt tőle minden testrészem. Mikor visszanyertem beszélőképességemet, elmeséltem U-kwonnak, hogy mit művelt velem. Nem győzött bocsánatot kérni, de így sem tudtam teljesen megbékélni a ténnyel, hogy egy sebhellyel az arcomon kell leélnem a további életemet, melyet barátom okozott rajta. 

  Remegve aludtam el Yukwon karjai között. Egész éjszaka rémálmok gyötörtek, alig aludtam valamit és kora reggel betelefonáltam a munkahelyemre, hogy egy hétre szabadságnapot kérek. Yukwon is így tett, bár őt sokkal nehezebben engedték el. 

  Mindenféle módon igyekezett kiengesztelni, így jött a kocsi is. Nem szerettem a tárgyi ajándékokat, de tudta, hogy ez a jármű volt a vágyálmom. Mégsem tudtam annyira örülni neki az emlékek miatt.

  Az arcomon azóta is ott a sebhely. Szépen behegesedett, de továbbra is eltorzította az arcomat. Mindennapi rutinommá vált a kozmetikai eszközök használata, amiket felkelés után felkentem a képemre, hogy egy kicsit enyhítsek a sebhely látszatán. Egész jól el tudtam tűntetni, de mindezeket csak drága sminkekkel voltam képes elérni. 

  Nehéz volt a tükörbe néznem, de két év alatt hozzászoktam. Mégsem akartam újabb heget magamra. Hiába ígérte meg Yukwon, hogy a szerdai fellépés után nem lesz gond, nem bíztam meg benne. Nem ő tehetett róla. Csak abban reménykedtem, hogy most azért lesz más, mert nem ugyanazt a kosztümöt adják rá. Előre féltem, hogy mit hoz a sors. Most mennyire fogja magába szívni a Joker létet?

  Elérkezett a várva várt pillanat. Yukwon fellépése este nyolckor volt, így már hajnalban lelépett táncolni. Állítása szerint még volt mit finomítani. Teljesen megszállottja lett a koreográfiának és csak erről tudott beszélni akkor is, amikor volt időnk valamennyit társalogni. Kezdtem unni, de reménykedtem benne, hogy most, hogy eljutottunk idáig, végre befejeződik ez a hajtás. 

   Én is türelmetlenül vártam a műsor elérkeztét. Igazából vegyes érzelmekkel álltam hozzá. Volt bennem egy kis tartás is, de többnyire vártam, hogy lássam barátom munkájának gyümölcsét. 

   Öt órakor már elkezdtem készülődni. Letussoltam, megmostam a hajamat is és kiválasztottam a megfelelő ruhát az eseményre. Egy farmer, fehér ing kombináció mellett tettem le a voksomat. Egyrészt mert bele akartam olvadni a közönség soraiba, amit rajongók sokasága tett ki, illetve arra készültem, hogy egy szájmaszkkal takarjam el az arcomat, hogy ne látszódjon a heg. Ez természetes kellék volt Koreába, hétköznapi viseletnek számított, így nem keltettem feltűnést vele. 

  Fél hétre teljesen készen álltam, ezért elindultam a garázsba, hogy kihajtsak a járgányommal a híres koreai dugóba. Gangnam körzetében teljesen besűrűsödött a közlekedés és csak fél nyolcra sikerült odaérnem a stúdióba. Soron kívül beengedtek szerencsére, különben még ott is várakoznom kellett volna negyed órát. Arra se maradt időm, hogy a színfalak mögé menjek és meglessem Yukwon-t, aki már javában készülődhetett. Nem is zavarhattam volna már. Ilyenkor legalább három ember tevékenykedett körülötte, így én még csak a közelébe se jutottam volna. 

   Az első sorok egyikében foglaltam helyet, hogy a megfelelő távolságból lássam U-kwon-t.

Egy kis késéssel bár, de megindították a műsort. A műsorvezető köszöntötte a nézőket és a zsűrit is, majd egy rövid kis beszéd után elkezdődtek a táncok.

   Egyre fokozódott a hangulat a stúdióban, a sok rajongó sipítása mellett szinte elnémult a zene, így kicsit feszengtem. Csak akkor sikerült feloldódnom, amikor U-kwon nevét bemondták, ezzel a színpadra invitálták őt.

   Keresni kezdtem szemeimmel alakját, de csak a sokadik pillantásra sikerült felmérnem, hogy az az eltorzított srác, aki nagy mosollyal az arcán szinte kiugrándozott a színfalak mögül… Nos, az Yukwon volt.

   Ezúttal sokkal durvábban elmaszkírozták arcát. Fehér volt a bőre, szinte rikított. Tarka tetoválások fedték testét, fogai ezüstösen csillogtak, haja olyan zöld volt, mint a friss pázsit.

   Nem is tudtam, hogy mit reagáljak rá. Nem tetszett. Én azt a Yukwon-t szerettem, akin egy deka smink se volt, azt a letisztult arcot, amivel mindig csak előttem jelent meg. Az volt Ő. Az igazi énje. Nem egy sztár. Sem egy bohóc, amit a műsor kedvéért faragtak belőle.

   Elsötétedett minden, aztán a színpadra irányultak a fények, és akkor hirtelen megértettem mindent. Őrült külsejével és ezekkel a misztikus fényekkel szinte rettegni kezdett az ember, mégis, ez volt szükséges mindahhoz, hogy a tánca tökéletessé váljon. Mert az volt. Kifogástalan. Az államat a padlóról kellett összeszednem és nem azért, mert elfogult voltam a barátommal, hanem mert tényleg rendkívülit alkotott.

   Véget ért a tánc, Ő pedig lement a színpadról. Nem társult a többiekhez, hanem hirtelen eltűnt. Nem is értettem, hogy hova igyekszik, de jobbnak láttam én is lelépni. Várhattam volna a műsor végéig is, de egy apró gondolat azt súgta, hogy megint nincs rendben valami. Olyan kiválóan játszotta el Joker-t a színpadon… Ez nem lehetett csak azért, mert Yukwon jól színészkedett. Itt többről volt már szó.

  Kisiettem a kocsihoz és beugrottam a volán mögé. Bekapcsoltam a járműt és beletapostam a gázba. Meg se álltam hazáig, végigrepesztettem a teljes városon. Közben azon kattogtam, hogy vajon Yukwon merre mehetett. Csak reménykedtem benne, hogy otthon lelek rá.

   Beparkoltam a garázsba és leállítottam a motort. Kifújtam az elnehezedett levegőt tüdőmből és lenyúltam az ülésem alá. U-Kwon azt kérte, hogy tegyek így… Én ellenkeztem, de azt mondta, hogy az épségem fontosabb. Nem akartam használni soha. Még most is abban reménykedtem, hogy nem kell elővennem, de úgy cselekedtem, ahogy Ő kérte…

  Felmentem a lifttel az ötödik emeletre. Kikerestem kulcsomat a táskám legaljáról és behelyeztem a zárba, hogy kinyissam. Nem tudtam elforgatni a kulcsot. Az ajtó nyitva volt.

  A szívem a torkomban dobogott. Mi van, ha ez nem Yukwon?

- Hahó – szóltam be a résen bizonytalanul.

  Nem érkezett válasz. Belöktem teljesen a falapot és végigpásztáztam a terepet. A nappaliig beláttam, ahonnan halovány fény vibrált. A terasz ajtaja tárva nyitva. A függönyt erősen tépte a beáramló hűvös szél.

   Már ez a szituáció is arra késztetett volna, hogy meneküljek el, de ezúttal sarkamra álltam és még beljebb merészkedtem egy újabb „hahó” kíséretében. A válasz ezúttal is elmaradt.

   Ekkora már teljesen szétáradt bennem az adrenalin. Jobbnak láttam, ha előveszem azt, amit az önvédelmemre kaptam. Egy Chiappa Rhino revolvert. Remegő kezembe tartottam, mindkét karomra szükségem volt ahhoz, hogy stabilan magam elé tudjam fogni a fegyvert.

   Még sose volt a kezemben ilyen éles helyzetben. Abba se voltam biztos, hogy el tudom sütni, ha egyszer úgy alakulna.

- Fegyver van nálam! – értesítettem a személyt, aki a lakásban tartózkodott. Mert bizony ott volt. Éreztem a jelenlétét.

  Éles kacaj törte meg a vibráló, halk zajt, mely a nappaliból érkezett, valószínűleg a fénnyel együtt. Bezengett mindent. Fülsüketítően érdes volt a hangja, a fülemhez kellett kapnom kezeimet is. Közben egyikben még mindig ott szorongattam a fegyvert.

- Yukwon? – kérdeztem félénken.

  Erre újból nem érkezett válasz.

  Felhúztam magamat. Tudtam, hogy U-kwon az, csak megint játszadozik. Minden elővigyázatosság nélkül, leeresztett fegyverrel beléptem a nappaliba, hogy felmérjem a terepet. A szél megtáncoltatta a hajamat, ahogy beléptem a helyiségbe. Kirázott a hideg a levegőtől.

  Az első dolog, ami feltűnt, hogy a televízió volt bekapcsolva, és az árasztotta a fényt. Egy játék futott a Play Station által a képernyőn. Karakterek jelentek meg rajta. Több is ismerős volt közülük, de az egyik, amelyik ki volt választva, nagy méretben is megjelent. Joker volt az.

  Ezután szemem a tévé előtte asztalra révedt. Kártyák lepték el. A francia kártya lapjai voltak kiterítve szanaszét, rajtuk egy kezdetleges kártyavár dülöngélt. Egyre érdekesebben éreztem magamat ezek láttán. Egy szó ismétlődött bennem egyre gyakrabban: Ez bekattant.

- Yukwon – szólítottam újra nevén.

  Halk kuncogásba kezdett, majd újra feltört belőle a rémisztő nevetés, mely még a gerincem mentén is felborzolta rajtam a szőrt. A hang egyenest a gurulós bőrszékünk felől jött, az íróasztal mögül. Lassan megfordult a szék. U-kwon végre kiadta magát és felfedte lényét előttem. Ez már nem az ő lénye volt…

- Ki az a Yukwon? – kérdezte, de közben jót is hahotázott rajta.

   Eltekintettem a kérdése felett, inkább a sajátomra koncentráltam. – Csak mondd meg, hogy miért? Megmondtam, hogy ne vállald el! – Teljesen megsemmisültem. Nem tudtam, hogy mi tévő legyek.

- Mert jól érzem magamat ebben a bőrben – cirógatott végig tetovált alkarján. Kéjes fejjel tekintett le saját testrészére, majd jól esően megnyalta kézfejét. Láthatóan élvezte magát.

- Add vissza a Yukwonomat! – sipítottam már jóval kétségbeesettebben. Szívem hevesen vert, már a torkomban dobogott és készültem az eltorzult barátomnak szegezni a fegyvert, amikor egy tompa ütés érte a tarkómat.

   A földre zuhantam. Arcom a hideg padlóra feszült. Megpróbáltam feltápászkodni, de nem ment. Éles fájdalom hasított a koponyámba és ez a földön maradásra marasztalt.

  U-Kwon felállt a helyéről és lassú, kimért léptekkel közelebb kopogott hozzám lakk cipőjében. Csípőre rakta kezeit és rugalmasan lehajolt hozzám. Képét egészen belemeresztette fél arcomba. Így közelről még elvetemültebben festett.

- És mit szólnál hozzá, ha inkább te lennél az én Harley-m? – rendellenesen magasra emelte szemöldökét.

  Ellenkezően megráztam a fejemet. Tiltakoztam ellene. Jól tudtam, hogy milyen Joker Harley-val… Bántalmazta, nem viszonozta a szerelmét, csak kihasználta a lányt. Nem akartam ilyen sorsra jutni.

- Naa, ne ellenkezz drágám. Hidd el, élvezni fogod – erősködött.

- Nem, Yukwon, kérlek! – kérleltem erősebben, noha nem gondoltam azt, hogy ez majd meghatja őt.

   U-Kwon nem reagált rá. Hátam mögé lépett. Nem láttam mit tesz.

Hirtelen hátamnak simult teljes testével, feje a nyakamba fúródott. Játékosan összecsípte fülcimpámat, nyelve hegyével leírt rajta egy kört és elengedte. Egészen közel hajolt hallójáratomhoz.

- Légy az ágyékom rózsája ma éjszaka – suttogta fűtött tónusban kagylómba. Erőteljesen alfelemhez passzírozta nadrágja dagadó tartalmát is, hogy ezzel alátámassza vágyát.

   Felemelkedett rólam, de csak addig, hogy hátra szorítsa kezeimet, és összefogja őket egy bilincsel. A fémes kattanás jelezte, hogy ez valóban élesben megy, U-Kwon egy igazi bilincset csapott csuklóimra. Erre végképp nem számítottam. Esélyt sem adott a menekülésre.

  Ujjaim közül kierőszakolta a pisztolyt és messzire elhajította. Több métert csúszott és forgott a revolver, mire megállt a hálószobánk ajtaja előtt.

- M-mire készülsz? – Ajkaim megremegtek. Nem voltam benne biztos, hogy tudni akarom, a kérdésre a választ.

- Ugyan kicsim, te is tudod. – Vigyorát a tarkómon éreztem. Újra megközelítette kútfőmet hátulról. Ujjai végigsiklottak hajkoronámon, egészen a homlokomig tolakodott, majd a hajtövemnél megragadta fekete tincseimet és meghúzta maga felé. Hátra kellett döntenem fejemet, hogy ne fájjon annyira U-Kwon durva tette.

   Nyakamba kapott ezüstös, kemény fogaival. Erősen összecsípte vékony bőrömet metszőivel, szinte átszaggatta a húsomat is ez a fog ékszer. Felkiáltottam a hűvös éjszakába fájdalmamban. Persze halvány esélyt se láttam rá, hogy bárki meghallja.

  Yukwon hullámzott testével rajtam, csípőjét ütemesen fenekemnek ütögette.

- Te is tudod, hogy egyetlen kiút van – lihegte fülembe.

- Nem adom magamat! – jelentettem ki határozottan, szinte ingerülten. Erősnek kellett mutatnom magamat. Nem törhettem meg, mert mindig a gyengék járnak rosszul. A könnyeim mégis fojtogattak és már csak egy halvány szál választott el attól, hogy felszakadjon belőlem. Az sem segített, hogy a régmúlt képei újra és újra megjelentek előttem, egyre inkább azt éreztem, hogy most még durvább lesz velem U-Kwon. Nem kegyelmez az alatta álló népségnek.

  Megcsókolta nyakamat, végignyalt ott, ahol jóformán felszaggatta a bőrömet, majd számba nyomta izmát. Megéreztem a véremet. Elrántottam a fejemet, hogy kiköpjem a vasas ízt a nyálammal együtt a padlóra.

  U-Kwon megint letornászta magát rólam. Megragadta nadrágom korcát és nem kegyelmezett a farmer anyagnak, addig ráncigálta hosszú lábaimon, míg az anyag itt-ott reccsenve szétrepedt. Bokámig letolta rólam a nadrágot. A falat bugyimat megragadta derekam vonalánál és fogai közé fogta. Meghúzogatta a rugalmas anyagot, majd eleresztette és egy határozott rántással teljesen leszakította rólam a fekete csipkét.

  Mutatóujjával végigsiklott nagyajkam közén, csiklómon még az ujján sorakozó gyűrűket is megéreztem. Össze akartam csukni lábaimat, hogy többet ne tudjon hozzám nyúlni, de U-Kwon combjaim között térdelt.

- Ne mondd, hogy nem élvezed.

- Pedig nem! – rángatózni kezdtem, hogy kiszabaduljak. Ez lehetetlen volt.

- Szeretnéd, ha megízlelném rózsádat? – kérdezte lágyan, mézes hangon. Szinte ellágyultam tőle egy pillanatra. Pont addig a másodpercig, míg rájöttem, hogy ez nem U-Kwon. Ő már nem az volt.

- Hagyjál! – kiáltottam. – Segítség! – üvöltöttem. Mind hiába való volt…

  U-Kwon ügyet sem vetett ellenkezésemre, mögém feküdt és elveszett a combjaim közötti résben. Hiába tartottam ellen neki, az érzés ugyanolyan volt, ugyanolyan kellemes, kényeztető, amilyen mindig is volt. Aprót belesóhajtottam a levegőbe. Yukwon végig vezette nyelvét hosszában bennem, majd megállapodott csiklómakkomon, ahol körkörösen izgatta érzékeny pontomat. Megemeltem csípőmet, hogy könnyebben hozzájusson. Teljesen összezavarodtam. Akartam, de mégsem.

   Belemarkolt fenekembe és szorosan összefogta ujjaival a húsomat. Nyelve hegye hátra siklott hüvelynyílásomhoz és becsúsztatta hegyét rajta. Keményen belém diktálta a tempót, a földön előre-hátra ingázott a testem az iramos mozgástól.

   Kicsúszott nyelvével, majd visszatért a csiklóm birizgálásához, s hogy ne hagyjon űrt a hüvelyembe se, belém helyezte egyből két ujját is.

   Tenyereimre nehezedtem és ívbe csaptam derekamat, fejemet hátra vetettem. Valami készülődőben volt. Valami teljesen szokatlan.

- Na, milyen érzés? – lihegte U-Kwon a nemi szervemre.

  Ezúttal én hagytam válasz nélkül. Ajkaim között kuncogott egyet, majd visszatért kényeztetésemre. Mélyen behatolt ujjaival a nyílásomba és ollózva tágította falát.

  Alsó ajkamba kaptam fogaimmal, hogy kevesebb nyögés szökjön ki közöttük a megszokottnál. Nem akartam tudatni Yukwonnal, hogy nagyon is élvezem, amit művel velem. Véresre haraptam alsó párnámat.

  Harmadik ujját is belém tette. Ezzel szinte teljesen eltelített. Addig dolgozott rajtam, míg már nem bírtam. Összerogytam tartásomból és újra a földnek feszülve kötött ki felső törzsem. Szaporán lihegtem, még a kőpadló is bepárásodott a meleg széndioxidtól, melyet kibocsátottam. Összerándultam odalent, majd eleresztett az izmom. Ütemesen lüketettem, teljesen benedvesítettem ezzel magamat. A combom belső falán csorgott már le saját nedvem. U-kwon kivette belőlem óvatosan ujjait, majd egy csókot pihegett ülepemre és ezzel egyidejűleg belém is törölte ujjait.

- Hogy érzed magad édesem? – Kéjjel fűtött lehelete megcirógatta tarkómat. Újra a közelembe tudhattam arcát.

- Egyre jobban – elszégyelltem magamat és kislányos zavaromban kuncogtam.

- Helyes, jól van! Akkor gondoskodom róla, hogy még jobban élvezd!

    Összekuszálta kezével a hajamat és előre biccentette keményen a fejemet. Éreztem, hogy valami készülődőben van a hátam mögött. Belül remegtem a félelemmel vegyül izgalomtól, mégsem tudtam mást tenni, csak rázkódni a nevetéstől. Valami nem volt rendben… Ez nem én voltam.

   U-Kwon cuppogó hangokat hallatott mögöttem. Vállam fölött áttekintettem, hogy meglessem, mit művel.

   Keze sebesen mozgott éledező férfiasságán. Ő hátravetette fejét, szemeit szorosan összevonta és hangosan zihált a néma szobában. Türelmesen vártam, hogy végre történjen valami. Átfordultam féloldalasan és szembe néztem U-Kwonnal.

   Izzott a tekintete. Mégis hűvös volt, mintha élettelen lenne a lélektükre. Rossz volt őt így látnom. Ez nem is ő volt. De ez sem én voltam már.

 

Yukwon forró magja rám spriccelt, még a hajamba is jutott egy kis adagnyi. Erősen megragadta bal lábamat és átlendítette maga felett. Így végérvényesen is háttal feküdtem. A bilincs nyomni kezdte a csuklómat, ahogy ránehezedtem testemmel.

- Légy szíves szabadíts ki, nyomja a csuklómat – nyavalyogtam.

  Megforgatta szemét a fiú és elővette a bilincs kulcsát. Igaz, hogy kiszabadított, ugyanakkor előre bilincselte karjaimat. Ennyi volt a szabadságom.

  U-Kwon beleharapott vörös ajkaiba, majd erősen kimeresztette pupilláit.

- És most az ölembe fogadlak leányom – kecsesen megcirógatta a vádlim mentén.

     Közelebb csúszott hozzám, combjára helyezte alfelemet, jóformán magára húzott, mint egy kesztyűt. Hüvelyembe fogadtam merev hímtagját, mely bátran járt-kelt a járatban. Yukwon elvetette a gyengédségét és teljességgel átszellemült. Vadul ütötte ágyékát vaginámhoz, s lassan annyi nedv övezte körül részeinket, hogy cuppogó hanghatással váltunk el mindig egymástól, hogy aztán újra összeragadhassunk.

   Vad szeretkezéshez vad érzések párosultak. Csak vonaglottam a földön, mert tehetetlen voltam. Yukwon folyamatosan érzékeny pontomat ingerelte, és ez megbénította testemet, csak erre a kis vonaglásszerű mozgásra volt alkalmas.

   Mellkasom felgyorsult és szaporábban emelkedett és süllyedt, mint valaha. Alig bírtam tartani az iramot, össze-vissza ziháltam, már nem volt rendszeres a légzésem. A szívem hasonló mód vert.

   Testem teljes egészében megfeszült, amikor megéreztem az orgazmus közeli hullámát, de még közel sem olyan erősen.

   A következő döfésnél még komolyabb volt az izom összehúzódás.

Felnyögtem. Sőt, az egekig kiáltottam. Aztán hangosan nevettem, amennyire csak bírtam. Lágyan, majd úgy, mint akinek elment az esze.

  Megtöröltem ingem ujjába a nedvesedő pilláimat, aztán újra kitört a nevetés özön.

U-Kwon is nevetett. Ördögi kacajaink egymás között versenyeztek. A falakról visszaütköztek, ezzel még jobban felerősödtek a hangok.

  Megfagyott minden. Elnémult körülöttünk az éjszaka. Csak az apró szuszogások hallatták magukat.

  Felébredtem.

A szoba üres volt. A teljes lakás üres volt. A szívem is üres lett.

  A földön hevertem. A bilincs már nem volt rajtam, de a nyoma még megvolt csuklóimon.

Érthetetlenül ültem fel és néztem körbe a fényes szobába. A nap első sugarai már besütöttek az ablakon. A kezemet napellenzőként kellett használnom, hogy jól lássak.

  Feltápászkodtam és kitapostam lábaimat a szakadt farmeremből, hogy tudjak járni. Körbenéztem, de valóban nem volt sehol senki.

  Kényelmetlen volt a földön aludni. A gerincem, a bordáim, a nyakam mind megnyomódtak és irtózatosan sajogtak.

  A kanapéhoz botorkáltam, hogy végre levessem testemet valami kényelmesre is. A tévé még mindig a Gods Among Us* játékban volt, képernyőjén Joker. Ezúttal Harley Quinn is megjelent mellette.

  Megráztam a fejemet.

Ez nem lehet.

   És mégis…

Kezdtem értelmezni magamban a tegnap estét. Átfutott az agyamon az a sok történés, de nehezen raktam össze a dolgokat. Teljesen be voltam lassulva. Végül beugrott valami.

   Azonnal átkapcsoltam a tévéadásra és a hírekhez lapoztam a csatornák között.

Valahogy rossz érzés fogott el. Yukwon hajnalban újra elment. Azt mondta táncolni megy. El is köszöntem tőle.

   Annyit mondtam, hogy Puddin’. 

Ő azt válaszolta, hogy Szeretlek.

„Ma reggel a híres csapat, a Block B egyik tagját, U-Kwon-t bilincsbe vitték el a Four Seasons épületétől. Egy névtelen bejelentőtől azt is megtudtuk, hogy Yukwon a tegnapi öltözetében volt, és ma táncolni jött az épületbe, amikor elővette a fegyverét és sorjában lelőtte a táncos társait.

  Semmire sem emlékezett, miután eltávolították róla a tegnapi kosztümjét.”

----------------------------------
* Ő volt a színésze Joker-nek a Batman filmekben. Nem mindegyikben, de a leghíresebbekben. 
* DC karakterekkel készült játék, igazából olyan, mint a Mortal Kombat (vagyis coop arcade game, egymás ellen harcoltok/verekedtek benne).