Öt éve vártam erre a pillanatra. És most végre túlestem az első meghallgatásomon. Izgulva ültem le a sötétkék szövettel beborított székre a főnök irodájában, és nagy reményekkel sétáltam ki onnan.

         Egy hét türelmetlen várakozás után eljött a nap, amikor megtudom, hogy megfelelek-e a munkai elvárásoknak.

Egyszerűen képtelen vagyok elszakadni a kanapétól és a meleg takarótól, amibe szorosan bebugyoláltam testemet. Kezemmel görcsösen szorongatom mobiltelefonomat, illetve a vezetékes telefont is csak egy karnyújtásnyira helyeztem magamtól. Minél hamarabb fel kell vennem, ha esetleg megcsörrenne.

Délután olyan kettő körül megszólal a kedvenc dallamom, mely a Super Junior Daydream szám első szakaszából áll.

Remegve emelem fel a mobilt. A kijelzőn csak egy telefonszám jelenik meg.

Ez lesz az. – jegyzem meg magamban.

Megnyomom a zöldellő gombot, és a fülemhez emelem a készüléket. Megköszörülöm torkomat, majd belenyögök egy erőtlen ’Halo’-t.

- Jó napot kívánok. Kim Sun Ah-hoz van szerencsém? – szólal meg a másik oldalról egy öblös férfihang.

- Igen. Jó napot Önnek is. – válaszolom egyenesen.

- Szeretném tájékoztatni Önt, hogy felvételt nyert a Ceci Fashion Magazinehoz. Az igazgatóság alkalmasnak találta Önt, mint fotós, de először gyakorlati státuszba állítjuk, miszerint a mostani fotósunk segédjeként kell dolgoznia. Ennek a státusznak a kinövéséhez kemény munkát várunk Kim Sun Ah. Képes lesz önhöz mérve a legkiemelkedőbbet teljesíteni?

- I-igen. – örömömben alig tudom megformálni a szavakat. – Azt hiszem.

- Legyen magabiztos, és akkor nem lesz gond. Ha esetleg a fotósunk panaszt tenne a munkájára, azonnali intézkedéseket végzünk. Természetesen ezt Ön is tudja. Holnap reggel 8-ra várja Kang Dong Ho a Ceci Fashion Magazine székháza előtt.

- Kell magammal vinnem valamit esetleg?

- Nem, nem szükséges.

- Rendben. – jelképesen is bólintok, mintha a vonal másik oldalán levő férfi itt lenne előttem.

- Van kérdése?

- Nem, nincsen.

- Akkor ez esetben további szép napot kívánok. A viszonthallásra.

- Viszonthallásra.

Kinyomom a mobilt, és örültek módjára elkezdek ugrálni a nappaliban.

Hirtelen feleszmélek, hogy örömömet meg kéne osztanom családtagjaimmal is, és persze a barátokkal, így azonnal a telefon után nyúlok, hogy elindítsam a lavinát.

Másnap reggel háromnegyed 8

            Ceci Fashion Magazine székháza

         Remegő lábakkal szállok ki a kis Cooperemből. Tipegve teszem meg a parkoló és a bejárati ajtó közti rövidke távot. Sajnos többször is meg kell állnom, hogy meg tudjam igazítani a folyton felcsúszó szoknyámat. Nem kedvelem ezt a viseletet, de ilyenkor az ember rákényszerül hordására. Az első benyomás a legfontosabb.

    - Te lennél Kim Sun Ah? – szólít le egy fiatal srác.

- Igen. Ismerjük esetleg egymást?

- Nem hinném. Kang Dong Ho vagyok. – nyújt kezet.

- Te lennél a magazin fotósa? Nem vagy te kicsit túl fiatal? – kezet fogok vele, s közben tetőtől talpig végig futtatom szememet egész lényén.

- De, lehet. Viszont mindenemet feladtam azért, hogy fotós lehessek. És lám, itt vagyok ennél az ügynökségnél. Korea egyik legnépszerűbb magazinjának dolgozhatok, és több ezer idolt kaphatok lencsevégre különböző kompozíciókban. Én is kaphatok egy kis ízelítőt a hírnévből, már nem mintha arra vágynék. Én csak a hobbimat végzem.

- Most érzem igazán, hogy még rengeteget kell tanulnom. Évekbe fog telni a gyakornoki időszakom.

- Megpróbálok a lehető legtöbb dologban segítséget nyújtani. – kemény vonásai egyszeriben eltűnnek, helyét egy édes mosoly veszi át.

- Dong Ho? Vagyis ne haragudj. Szólíthatlak így?

- A Baekho-t jobban kedvelem, de te úgy szólíthatsz, ahogy akarsz. Csak az ügyfelek előtt maradjunk a Baekhonál. Oki?

     Olyan lazán kezel. Kár volt ennyire túlzásba vinnem a hivatali öltözéket. Rajta is csak egy kockás ing van. Kissé kényelmetlenül érzem magam.

- Most elviszlek a műtermünkbe, ahol megismerkedhetsz a többiekkel. Mellesleg legközelebb nem kell ilyen ruhába jönnöd. Feszengsz benne. Amúgy csinos vagy.

- Köszönöm. Megfogadom a tanácsodat Baekho.

- Amúgy mit szerettél volna kérdezni?

- Most pontosan milyen munkát is kell végeznem gyakornokként?

- Mellettem kell lenned. Nézni, ahogy dolgozom. Lencséket kell adogatnod, fényeket állítanod, esetleg beleszólni, hogy milyen pózt kéne a modellnek felvennie, satöbbi.

- Kicsit izgulok. – vallom be neki, miközben idegesen kezemet gyűrögetem.

- Ez természetes. Nem kell félned. Természetesen nem fogom leszedni a fejedet egyből, ha valamit elrontasz. Azért vagyok, hogy fejlesszem a tudásodat.

Bólintok.

- Oh, és még valami. Tudod kezelni a fényképezőt? Gondolom igen, de ilyen professzionálisra gondoltam, mint ez. – elővesz a táskájából egy jó nagy gépet. Elkerekednek a szemeim. Rengeteg gomb, tekerő, effektusok, melyekről még nem is hallottam. Mellesleg a táskából még további lencsék kandikálnak kifelé.

- Ilyen monstrummal még nem volt dolgom. Megfoghatom?

- Persze. – átadja óvatosan. Úgy kezeli, mintha tiszta gyémántról lenne szó.

- Uh, van súlya. – jegyzem meg. Tényleg nem könnyű.

- Be is durrannak a karjaim, mikor napi 2 fotózást le kell zavarnom. Gyakran már egy is sok.

Izmos alkarjára téved a szemem. Az erek kidudorodnak rajta, ahogy fél kézzel még mindig fogja a kamerát.

- Na, de elteszem a készüléket, és akkor induljunk meg, mert 10-re elő kell készítenem a műtermet. Délben kezdjük a fotózást, ha az nem zavar téged.

- Nem, dehogy. És akkor ma már kell segítenem?

- Igen, hogyne. Nem mondom, hogy mindenben, de örülnék, ha legalább megfigyelőként jelen lennél.

- Okés. Ez azt hiszem menni fog.

Két hónappal később

        Végre a végére értünk ennek a napnak is. Fáradtan, nagy sóhajok közt törölgetem le a lencséket a félhomályban. Már csak egy lámpa ég, az is pislákol. Már rég ki kellett volna cserélnem. Baekho biztos mondaná, hogy milyen hanyag munkát végzek, ha ezt észrevenné.

- Sun Ah? Te még itt bent? – érkezik mögülem a hang.

- Baekho? Azt hittem már elmentél.

- Azt terveztem. Mit csinálsz? – néz a kezemben lévő finom, selyemhatású rongyra.

- A lencséket tisztogattam és gondolkodtam.

- Min? Ha szabad érdeklődnöm. – nagyon közel lép hozzám. Egy pillanatra megragadja derekamat, és egy picit arrébb helyez. Mellém áll.

- Még mindig nem értem, hogy hogyan kell beállítani a szuper makrót a gépen.

- Nem túl sokat használjuk, de ha gondolod, megmutatom. Kell esetleg valamire?

- A projektmunkára, amivel megbíztál. Ki szeretnék menni a szabadba és útjára engedni a fantáziámat. Lehet születnek egész jó kis képek hozzá.

-  Akkor hozd ide a fényképezőt. Megmutatom. Én addig szerzek valamit, amin kipróbálhatjuk.

Előveszem a mázsás masinát, Baekho pedig egy szőnyeggel állít vissza a berendezések szobájából.

- Úgy gondolom, ez tökéletes lesz. Ráközelítve egészen érdekessé válik a sok szál erdeje.

Át akarom adni neki a gépet.

- Ó, nem. Fogd csak te. Ezt meg ráterítjük erre. – ledobja egy karfa nélküli székre a zöld szőnyeget. Felkapcsol néhány világítást is. – Tökéletes. – dicséri meg saját munkáját.

- Én hova álljak?

- Guggolj le a szőnyeg elé. A kamerát próbáld úgy fogni, hogy… Na várj, inkább segítek beállítani.

Elég szerencsétlenül érzem magam ezzel a bazi nagy fényképezővel a kezemben. Megemelni is alig bírom.

És valószínűleg Baekho is így látja.

Mögém jön. Szinte a hátamra simul. Kézfejemet megragadja és beállítja a tökéletes szöget.

- Most oké. Látod ezt a gombot?

- Igen.

- Nyomd le, miközben ezt elforgatod kettővel jobbra.

- Áh, így? – utasításainak megfelelően cselekszem.

- Igen, így. Ügyes vagy. Most várd meg, míg ráfókuszál a szőnyegre.

- Megvan.

- Akkor lőj egy képet.

- Kész. – büszkén felállok, de teljesen megfeledkeztem róla, hogy Baekho mögöttem volt, így az állát bevágta a hátamba. – Jaj, ne haragudj. – megfordulok, és felsegítem.

- Semmi baj. Megvagyok. – hatalmas mosolya megnyugtat, hogy tényleg nem okoztam bajt. – Hadd lássam azt a képet. - állát szinte ráteszi a vállamra. Derekamat mindkét oldalon megfogja. Nem tudom, mi ütött belé, de tartok tőle, hogy ennek nem lesz jó vége.

- Milyen lett?

- Király. Büszke vagyok rád.

Csattan az arcomon a jutalom puszi.

Mindketten megdermedünk. Ezek szerint Baekho sem számított rá, hogy hirtelen ötlettől vezérelve megteszi.

Csak állunk egymással szembe, és nézzük a másik tekintetét.

Ha már idáig elmentünk… lehet be kéne vallanom neki az érzéseimet. Lépnem kéne, de hogy?

Még egy pillanatig nézem sötét íriszét, és akkor megragadom mindkét oldalt az arcát, szájon puszilom. Hosszan.

  Ellök magától.

Valójában nem erre számítottam.

- Mi ütött beléd? – hüledezik.

- Én, én azt hittem szeretnéd. – lesütöm szégyenemben pilláimat.

- Igen, szeretném, de nem itt. – szorosan átfonja ujjaival a csuklómat és bevezet a pakolós szobába. Erőszakosan belök, mire nekiesek egy állványnak.

- Miért pont itt? – nézek körül a vékony porlepte térségen.

- Mert nem bírok már magammal, de nem akartam a műteremben. – letépi magáról az inget.

Mindig is sejtettem, hogy izmos, de nem hittem volna, hogy ennyire. Csodálatos a kidolgozott teste. Már a látványától is elindul bennem egyfajta vágy.

Ahogy ő közeledik felém, én úgy hátrálok, míg nekimegyek valaminek, amire le is esek. Az ágy… Hát ezért akart ide jönni.

- De Baekho, ez kell a fotózásra.

- Nem érdekel. Vigyázunk rá, viszont én már nem tudom megállni. – hevesen kibújik a nadrágjából is.

Megragadja a lábamat és sietősen leszedi rólam is a csőnacit.

       Hátrébb csúszok, hogy Baekho kényelmesen fölém tudjon mászni.

A két lába közé szorítja csípőmet és úgy próbál kicsomagolni felsőmből. Miután azt lehámozta, nyakamba fúrja arcát. Elevenen felfal. Én telhetetlenül markolászom haját, és várom, hogy ő vezessen.

Hátamat simogatja a melltartóm tájékán. Érzem, ahogy szétpattan a pántja. Gyorsan abból is kibújok.

Baekho erősen belemarkol mellembe, nyelvét pedig betolja számba.

A körkörös masszírozást alkalmazza emlőmnél, amit hamar megun, s izgalmasabb területekre téved. Egyenest bevezeti markát csipke bugyimba. Egyik ujját végigvezeti csiklómon, és megállapodik a nyílásomnál. Nem vacakolva az időt belém nyomja két ujját.

Nem értem hova ez a sietség, de rendben, akkor én sem várok tovább.

Feltérdelek és letolom alsóját a combja közepéjéig. Megragadom a hímtagját, és gyengéden nekiállok verni.

   Mindketten nagyokat sóhajtunk egymás szájába.

 El akarok tőle szakadni, hogy megkérdezzem, miért siet, de az izgalom nem engedi. Ráér később is, most viszont szexelni akarok. Már régen részesültem ilyen élményekben, mellesleg most egy első osztályú pasival, akiért odavagyok.

Dongho kiveszi belőlem ujjait, hogy meg tudja ragadni csípőmet. Beleültet ölébe, vagyis jobban mondva a farkára ültet rá.

Apait, anyait beleadva élvezetünkbe, mozgok rajta. Az ő ujja még mindig odalent tevékenykedik, és piszkálgatja vele csiklómakkomat.

Felkiáltok.

- Jól van édes! Tarts ki. – ordítja Baekho.

Izmaim elernyedtek a nagy mozgásban, de folytatom, mert érzem, hogy lassan vége. Dongho magömlése folyamatossá válik, majd hirtelen belém lövell. Szinte abban a pillanatban élveztem el én is. Fejemet hátracsapva lovagolok tovább Kang ölében, de egyre kisebbeket rugózva. Végül abbahagyom, mert már nem bírom tovább. Belezuhanok Baekho ölébe.

- Minden oké? – kérdezi még mindig mosolyogva.

- Igen, azt hiszem. – lihegem fáradtan és elernyedten.

- Mondanám, hogy pihenjünk le, de… - körülnéz. – Hazavigyelek?

- Nem, köszönöm. Megpróbálok hazatalálni. Nem akarom itt hagyni a kocsimat estére.

- Érthető. – végig simít a karomon. – Szeretném, ha nálam aludnál. Nem akarok második fordulót, viszont úgy érzem, hogy üres lenne az estém nélküled. Megvacsorázhatnánk otthon, filmezhetnénk, meg amit csak akarsz.

Bólintok. – Okés.

Elolvadok szavaitól. Nagyon édes. Szívem iszonyatosan zakatol odabent.

- Sun Ah, viszont van egy kevésbé jó hírem. Én nem is tudom, mit tegyek. Az agyam és a szívem nem ugyanazt diktálja, és már hetek óta őrlődöm felette.

- Mi lenne az? – szomorkás izgatottság kerít hatalma alá. Gondolom nem fog tetszeni az, amit hallani fogok.

- Állást kaptam máshol. Ezért is keresett a cég másik fényképészt helyettem. Nem kevés összegért kaptam ajánlatot, de én nem hiszem, hogy képes vagyok elhagyni az országot. Egyszerűen, ha arra gondolok, hogy nem láthatom nap mint nap mosolyodat, selymes hajadat, nem érezhetem illatodat, ideges leszek.

- Kang Dongho. Ha képes leszel miattam visszautasítani egy nagy lehetőséget, én esküszöm, megöllek.

- De értsd meg, hogy nem akarom. Én érezném magamat rosszul, ha elmennék. Viszont a pénz.

- Szükséged van arra az összegre. Nem tudom, mire kell neked, de nagy hasznát vennéd, tudom. Különben most nem vesződnél. Ezért is mondom én, hogy menj.

- Kim Sun Ah. Szeretlek, és ezért nem megyek sehová. Itt lezárok mindenféle kommunikációt. Öltözzünk, és megyünk hozzám.

Leragadtam az Sz betűs szónál. – Én is szeretlek. – szorosan megölelem újból és csenek tőle egy csókot.

Nem akartam vele összejönni, mert féltem a munkahelyi kapcsolattól, de végül nem bántam meg semmit (még az elhamarkodott dugást sem)…

EZT A YAOIT NEM ÉN ÍRTAM EGYEDÜL. KEDVES BARÁTNŐM, MENERWEN, KI NAGYON JÓ FANFICTIONOKAT ÍR, ELKÜLDTE NEKEM EZT, HOGY OLVASSAM EL. (ÉN KÉRTEM) ÉS ANNYIRA TETSZETT AZ ELEJE, DE Ő UGYE NEM FEJEZTE BE, ÍGY KAPTAM A LEHETŐSÉGEN, ÉS MEGÍRTAM A BEFEJEZÉST :3 SZÓVAL A DICSÉRETET MENERWENNEK KELL ADOMÁNYOZNI, MERT AZ Ő ÉRDEME, HOGY EZ A YAOI MEGSZÜLETETT :))) 

Tekintetemmel követtem, ahogy a verejtékcseppek leszaladnak a homlokán, majd ahogy egy törölközővel eltünteti őket. Már órák óta próbáltunk szünet nélkül. Ez az első kis pihenő ma, mindannyian megpróbáltuk maximálisan kihasználni. Szerencsénk volt, a koreográfus kapott egy hívást, ami úgy néz ki, sürgős, így egy kicsit tovább élvezhettük a potyapihenést. Ő, miután megtörölte a homlokát, mellém ült a földre. Felém nyújtott egy üveg ásványvizet. Mosolyogva elvettem és letekertem a kupakot.

– Fáradtnak tűnsz – mondta.

– Te viszont nem – feleltem, ahogy végignéztem rajta. Meg sem látszott rajta az egész napos tánc.

– Hidd csak el, teljesen kivagyok. Á, haza akarok menni, és videojátékokon játszani egész nap!

Hátradőlt a padlón és kinyújtotta a kezeit. Hihetetlenül aranyos volt, úgy éreztem, muszáj nekem is mellé dőlnöm, de az épp elhaladó JR megakadályozott ebben.

– Hé, ne viselkedj már úgy, mint egy kislány! – rúgott bele óvatosan a lábába, mire ő rögtön felült.

– Igenis, leader! – Pajkosan rám vigyorgott. – Majd este játszunk!

Vidáman csillogó szemeitől felragyogott az arcom, a fáradtság pedig mintha soha nem is lett volna, eltűnt. A koreográfus visszatért és utasított, hogy kezdjük újra a táncot. Szerettem táncolni, különösen ezt a koreográfiát és a dalt szerettem. Remélem, hogy a fanoknak is tetszeni fog majd, amikor a jövő héten debütálunk.

Egyetlen rész van, amit nem szeretek. Amikor ő hozzáér a derekamhoz és felsegít. Olyankor mindig kiesek a ritmusból, és ezt már a koreográfus is észrevette, de eddig még sosem szólt semmit, csak a fejét ingatta. Most is így történt. Ujjai érintése az oldalamon mintha enyhe áramütés lett volna, most sem tudtam a következő lépésekre figyelni.

– Choi Min Ki! – állította meg a zenét a koreográfus. – Mi van ma veled, két bal lábbal keltél fel? Oda kell figyelned, hová lépsz, különben orra fogsz bukni a színpadon, ha így ugrabugrálsz. Na hadd látom, hogy csinálod egyedül!

Szégyenlősen végignéztem a többieken, akik mind engem néztek, majd beharaptam az alsó ajkamat és megcsináltam a részemet. Ezúttal hibátlanul sikerült, a koreográfus ahjussi elismerően bólogatott, majd intett, hogy álljak be újra, mert folytatjuk.

Este a dormban pakolásztam a ruháimat, amikor becsukódott mögöttem a szoba ajtaja. Hátrapillantottam. Ő volt az.

– Ó, hát itt vagy – mondtam. Elszakítottam a tekintetem hatalmas vigyoráról és visszatértem a pakolgatáshoz. – Azt hittem, hogy játszol.

– Egyedül nem jó.

Közelebb lépett és figyelte, ahogy a ruhákat hajtogatom. Nem szólt egy szót sem, csak nézett, én pedig éreztem, hogy egyre vörösebb leszek. Ujjaim kezdtek csődöt mondani, egy pólót még le is ejtettem, de ő gyorsan felkapta. Felé fordultam; elgondolkodva méregette a kezében tartott ruhadarabot.

– Tudod, most olyan vagy, mint egy házvezetőnő: szorgalmasan dolgozol. Elfoglalt vagy. Pedig meg akartalak kérni, hogy gyere játszani. – Lerakta a pólót az ágyra és kifelé indult.

– Ó, én játszok! – feleltem rögtön, és elkaptam a karját, mielőtt még eltűnhetett volna. Újra felém fordult, arcán csintalan mosoly játszott. Megragadta a derekamat és magához húzott. Testem az övéhez préselődött, kezeimet a mellkasára helyeztem; szíve nagyon hevesen dobogott.

– Na, mi az? – kuncogott. – Tudom, hogy eláll tőlem a lélegzeted, de azért ne fulladj meg, légy szíves.

Ekkor vettem észre, hogy tényleg visszatartom a lélegzetem. Nagyot sóhajtottam és hátra akartam lépni, de ő nem hagyta. Karjait szorosan a derekam köré fonta, hogy még csak mozdulni se bírjak, ajkai közelítettek az enyémhez.

– Ha már attól elveszted az egyensúlyod, ahogy hozzád érek – suttogta a számba –, akkor vajon mi történik, ha ezt csinálom?

Ajkai az enyémhez értek, és én hagytam, hogy csókoljon. Hagytam, de nem viszonoztam, mert még mindig mozdulatlanságba dermedve álltam. Ha ő nem tartott volna, a lábaim biztos felmondják a szolgálatot. De ő kitartóan ostromolt az ajkaival, míg végül megadtam magam és átkaroltam a nyakát. Ajkaim szétnyíltak, nyelve rögtön az enyémet kezdte keresni, és amikor megtalálta, hangos sóhaj szökött ki a számon.

– Baekho… – váltam el az ajkától –, mi lesz, ha a többiek bejönnek, és így látnak meg minket?

– Azzal most ne törődj. – Újra megcsókolt. – Nincsenek itthon. Hagynak minket játszani.

- Nem lehetne, hogy inkább a te szobádban játszunk?

Megragadja a csuklómat és együtt átsétálunk a szobájába. Nem nagyon jártam itt, ugyanis Baekho megtiltotta a többieknek, hogy ide bejöjjenek. Kicsit rumlis, az enyémhez képest, de nem is Kang Dong Ho lenne, ha tisztaság lenne.

- Ez eszméletlen. – fejemet ide-oda kapkodom egyik képről a másikra. – Ezek mind… mi vagyunk. – akkorát dobban a szívem, hogy még talán Baekho is meghallotta.

- Érted már, miért nem engedtem be ide senkit? – vakargatja a tarkóját. – Már az elején vonzódtam hozzád, Min Ki. – átkarolja a csípőmet hátulról, fejét a vállamra hajtja, és úgy ringatja a testemet.

- Csak hogy tudd, - dörzsölöm hozzá fejemet – én is szeretlek. – Erre felkapja fejét. Odafordulok és egy apró csókot nyomok puha, rózsaszín ajkára.

Átfordít, hogy vele szembe legyek. Lábával becsapja az ajtót, és kulcsra zárja. Lenyelem a gombócot a torkomból, ami már régóta ingázik fel-le. Erőszakosan meglök, mint egy rongybaba, úgy esek rá az ágyra. Egy hatalmasat nyögök, ezzel is felizgatva Baekhot. Leveszi magáról a pólóját, és ráül a csípőmre.

- Mit akarsz játszani? – kérdezem félénken.

- Hm… Mondjuk…. nem is tudom. – izmos kezével gyengéden ragadja meg csuklóimat. A fejem fölé rakja őket, nekiszorítva az ágynak, feje csak pár milliméterre van tőlem.

Apránként csökkenti a távolságot, aztán csak épphogy számhoz érinti az övét, végül nyelvével széjjelebb nyitja. Engedem neki, hogy játszadozzon nyelvemmel, de csak óvatosan, mintha egy kiscica nyalogatná a tejet.

Csuklómat elengedi, végig futtatja karomon ujjbegyeit, végig le, a hónaljamon keresztül le a csípőmig. Ott aztán megragadja a felsőm sarkát és ráérősen felhúzza a mellbimbómig. Ott egy pillanatra elidőz érzéki nyelveivel, majd áttér a másikra és feljebb húzza rajtam a pólót.

- Baekho…- suttogom.

- Itt vagyok Ren. – kézfejével végigsimít arcomon és egy újabb puszit kapok, de ezt már a nyakamra.

Nem bírom tovább kezeimet az ágyon tartani, felfedező útra akarnak indulni Baekho kidolgozott testén. Először hajába túrok bele, olyan jól eső érzés, ahogy tenyeremet bökős haja csiklandozza.

A felsőm lekerül rólam is, Dong Ho visszatért mellbimbóim izgatására, de ezúttal ujjaival. Én lejjebb megyek az izmos testére, azon futok végig. Belemélyesztem körmeimet húsába, erre megfeszül egész felsőteste, én pedig csak ámulok. Hogy lehet valaki ennyire tökéletes?

- Olyan gyönyörű vagy Baekho. – könnyezem.

- Te sokkal szebb vagy. – megcsókol, de szenvedélyesen. Olyan erőt sugároz magából, hogy egy lovat is képes lenne meghágni.

Megragadja az övcsatomat és szétcsatolja. Ügyesen kigombolja a nadrágomat is, és rámarkol hímtagomra. Felsóhajtok, de én is megragadom az ő nadrágjának tartalmát. Elmosolyodik.

- Olyan régóta várom ezt a pillanatot Min Ki. – cuppanós csókot kapok arcomra. Leveti magáról a nadrágot és az alsót is, én pedig ott fekszem az ágyon egy száll alsóban, és csodálkozva figyelem Őt. Őt, akit oly régóta akarok! Elakad a lélegzetem nemi szerve láttán.

- Én is. – visszafekszik az ágyba, egy újabb csókkal jutalmaz, és közben óvatosan lehúzza rólam a rajtam maradt textildarabot.

Megragadja érzékeny részemet és húzogatni kezdi. Egyre gyorsabban és gyorsabban. Vállába kapaszkodok és nagyokat lihegek. Két perc alatt leizzadok, rendezett hajam csomókba áll össze.

Remegő kézzel keresem meg Baekho péniszét és én is rárántok az övére. Én valamivel gyorsabb vagyok, mert meg akarom neki szerezni azt az örömet, amit ő adott nekem. Azt akarom, hogy egyszerre élvezzünk el és ez be is következik alig öt perc alatt. Baekho alám terít egy fehér, megviselt pólót, engem pedig megfordít.

- Nyugi, nem fog fájni. – puszilgatja a gerincoszlopom mentén a hátamat. Ekkor megérzem alfelemnél kezét, ami tapintatosan becsúszik, de csak egy ujja. Az nem fáj, sőt, meg se érzem, viszont mikor belerakja a második ujját is, felszisszenek. – Csak jót akarok neked. – nyugtatgat gyengéd hangján. És be is válik. Igaz, feszülve várom, hogy megérezzem magamban a 3 ujját is, de mikor már ő lesz bennem, az teljesen más lesz.

- Baekho! Dong Ho! Kang Dong Ho!!! – visítom.

- Mi az? – félelmet érzek hangján, ami izgatottsággal keveredik.

- Akarlak. – megáll. Kiveszi belőlem ujjait és gyengéden elhelyezkedik rajtam. Megfogja a kezemet, és belém csúszik. Épphogy bennem van makkja, de már fáj odalent. Nem lesz egy egyszerű menet.

Apránként halad előre, van hogy meg is áll, ekkor csak piciket lök rajtam.

Már egész jól bennem van, amikor farka nagyon merev lesz, és megérzem forró nedvét, ahogy szétárad bennem. Baekho nyöszörög párat, aztán kimászik.

- Ren, jól vagy? – kúszik oda mellém.

- Igen. – mosolygok.

- Nagyon izgultam érted. Szeretlek Choi Min Ki.

- Én is Baekho. – összeérintjük ajkunkat.

Egy kicsit még lustálkodunk és nevetgélünk, aztán visszavesszük ruháinkat és elkezdünk játszani PS3-an, hogy fenntartsuk a látszatot. Persze Baekho mindig legyőz az ilyen játékokban…