*Ébresztőóra csipogás*

Kipattannak a szemeim.

Morcosan megjegyzem, hogy egy újabb hétfő kezdetének állok elébe. Utálom.

Az ágy melege visszahúz, képtelen vagyok egy lábujjamat is kivenni a takaró alól. Még csak öt percet kérek. Lehunyom a pilláimat.

    Abból az öt percből lett negyed óra. Sietősen kiugrok az ágyból és kapkodva szedelődzködöm össze. A fürdőben pisilés közben fogat mosok, és meg-megállok, hogy fel tudjam húzni a zoknimat.

Amint elvégeztem a kis dolgomat a vécén, és kiöblítettem a számat, rátérek a sminkelésre. Felviszem magamra az unalmas hétköznapit. Hajamat gyorsan átkefélem, miközben már szobámba válogatom a ruháimat.

Mi a francot húzzak? – merül fel bennem a kérdés, melyet minden nap felteszek magamnak.

Kiválogatok egy vörös, krémszínű csíkos pulcsit és egy fekete nacit. A barna vállra vehető iskolatáskámat felkapom és leszaladok vele a konyhába. Ott bepakolom az üveg vizemet, egy kis rágcsálni valót, és felhúzom a kényelmes tornacsukámat.

Öt perc múlva kezdődik a suli. Nem fogok beérni. – nézek az órámra. – Most mit tegyek? – suttogom.

Végül úgy döntök, az első órára már nem megyek be. Lassítok a tempómon és komótosan felveszem a kabátomat. Nyakam köré tekerek egy kötött sálat, mert még hűvös van odakint. A kesztyűn is elgondolkodom, de azt végül otthon hagyom.

Kibattyogok a közeli buszmegállóba és türelmesen várok egy buszt, ami megáll az iskolám előtt. Alig nyolc percet vártam csak a járatra, de addig is majd odafagytam a járdához.

Felszállok.

A busz szinte tele van, így kénytelen vagyok az ajtó közelébe maradni. Beljebb már nem tudok menni. Ahogy bezáródik mögöttem az ajtó, szinte nekipréselődöm. Az előttem lévő mami sok szatyra és táskája arcomnak nyomódik. Alig kapok levegőt így is, de mikor megérzem azt a jellegzetes halpiac szagot a néni szatyrából, hányingerem lesz. Csak nagyon ritkán merek levegőt venni.

Szerencsémre legyen mondva, hogy csak 3 megállót kellett utaznom, mert különben nem bírtam volna tovább. Ahogy kiszabadulok a fogságból, máris beleszagolok a frissnek nem mondható szmogos levegőbe. De valljuk be, ez még mindig jobb, mint a halszag.

  A suli kapuján belesek. Az udvaron senki. Kinyitom a nehéz kaput, majd becsukom magam mögött. Felbaktatok a lépcsőkön és bemegyek a jó meleg épületbe. Végig megyek a folyosón és megkeresem a szekrényemet, ami egy újabb firkával bővült. Ez állt rajta: Szánalmas vagy.

Ezeken én már nem kapom fel a vizet. Megpróbálom a lehető legjobban kezelni, egyszóval leszarom mit gondolnak rólam.

Kinyitom a szekrényem ajtaját. Áttúrom a tesiruhámat keresve, de nem találom a cipőimet.

 Hova tűntek? – mérgelődöm.

Megint biztos elvitték azok a faszfejek. – megforgatom a szemeimet. – Hát akkor ma a kinti cipőmbe tesizek. – sóhajtom.

A következő órám testnevelés, ezért a nagy csarnok elé megyek, ahol vannak az öltözők. Bemegyek a lányokéba, és úgy döntök, addig is itt fogom várni az osztálytársaimat, ameddig azoknak be nem fejeződik az előző óra.

Leülök egy fapadra és meredten bámulom az öltözői szekrényem.

Agyam a cipőm eltűnésére összpontosul. Sejtem ki akart velem kicseszni. Bang Minsoo. Csak ő lehetett, vagy megkérte az egyik fafej haverját, aki lesi minden egyes kívánságát. Nem is tudom, melyiket utálom jobban. A nyomorék csatlósait, akik minden szar poénján vihognak, vagy magát a személyt, aki eget rengetően buta. Az iskolai kosárlabda csapat főkapitánya, a focicsapat középpályás játékosa és emellett még hokizni is el szokott járni suli után. Egyszóval sportsztárnak érzi magát. És naná, hogy minden lánynak benedvesedik a bugyija már csak a neve hallatán is. És persze a kis naivakat bevezeti a málnásába, ahonnan egy éjszaka után ki is dobja őket. Áhítatva gondolja az összes, hogy majd Ő lesz az, aki megváltja a többi kis ribancot, és ő lesz majd a tökéletes személy, aki Minsoo izmos karjai közt találja magát örökre. Persze ez még nem következett be és egy ilyen giggolo személynél nem is hiszem, hogy mostanában fogja megtalálni élete szerelmét. Ő inkább csak szórakozik velük, de én átlátok rajta. Mellesleg utál, szóval még egy pont, amiért én nem bomlok utána.

Az ok, amiért nem kifejezetten kedvel azaz, hogy amikor először léptem be a termünkbe év elején, megkérdezte a nevemet, de én enyhén lekoptattam magamról. Vagyis bunkón visszautasítottam béna ismerkedős szövegét.

Léptek zaja töri meg gondolkodásomat. Az ajtó felé fordítom a fejemet, ami kinyílik és belépnek rajta a többiek.

Egyikük se vesz rólam különösebben tudomást. Vagyis de, az egyetlen barátnőm, Sora.

- Hát te hol jártál? Lemaradtál életem egyik legjobb biosz órájáról.

- Elaludtam… De miért, mit néztetek?

- Konkrétan pornót mutatott nekünk a tanár. Nagyon meglepő volt. Amúgy meg most tiszta kanos az összes fiú. Szörnyűek, és ez csak rosszabb lesz, mert összevont tesink lesz.

- De hát miért?

- Nincsen Jay, a fiúk edzője.

- És mit fogunk csinálni? – aggódom, mert nem akarok beégni a fiúk előtt. Alapjáraton véve jó vagyok tesiből, de ha velünk lesznek a srácok is… Főleg Minsoo. Tuti tesz azért, hogy az óra folyamán valami sérülést szenvedjek.

- Szerintem röplabdázunk. – Sora is húzza a száját.

- Nagyon remélem, hogy röpizünk. Inkább, mint foci. Nem bírnám elviselni Bang önelégült fejét.

- Nyugi van. – fogja meg a vállamat Sora. - Na, de veselkedjünk neki az öltözésnek, mert el fogunk késni.

A fiúk már felállították a pályát, minden készen áll a játszmára. Már csak a csapatokat kell kialakítani.

- Jól van idióta nebulók. Minsoo lesz az egyik kapitány. Ki szeretne a másik lenni? – kérdezi Miss Di. – Senki? Akkor legyen Sora. – bök a mellettem álló barátnőmre.

Tény és való, hogy mindenki Mr. Bang mögé szeretne kerülni, és ez nem csak azért van, mert közkedvelt, hanem mert Sora és én vagyunk a legnépszerűtlenebbek az osztályban.

- ……..! – választ ki elsőként Sora. Mögé állok.

- Akkor legyen Jenny. - mutat a kiválasztott lányra.

Jenny köztudottan a legnagyobb kurva a sulinkban. C.A.P legjobb lánybarátnője, de kétszer sem mondom, hogy minden héten összefekszenek. Forrásaim vannak erről.

Miután sikerült összekaparni a csapatokat, felállunk a pályára. Előre megyek, a jobboldalra, hogy onnan tudjak szaladgálni a labda után. Bár szinte semmi értelme nem lesz ennek a játéknak, mivel aki nem C.A.P csapatában van, azok is ’vele’ játszanak, vagyis ellenünk.

Jae feldobja a labdát és egyenesen felém céloz vele. Egy erős ütéssel el is találja, a labda pedig szélsebesen száguld felém. Először összehúzom magamat, de feleszmélek, hogy én ennél ügyesebben is ki tudom védeni, és egy jól rögtönzött kézmozdulattal visszaütöm az ellenfél térfelére a lasztit.

Mindenki ledöbbenten néz rám.

Én csak megrántom a vállamat és mit sem törődve velük elkérem a labdát, hogy nyithassak.

Megint egy sikeres ütés, amit Minsoo csapata nem tudott kivédeni.

Büszkeséggel tölt el, hogy ennyire van tehetségem a röplabdához, pedig nem sokat játszottam még. Persze sejtettem, hogy jó vagyok benne.

Megint megkapom a könnyű labdát. Egy jól irányzott felső érintéssel passzolom az ellenfélnek a lasztit. Bang nem hagyja magát, elkezd futni mindenkit félrelökve, mit sem érdekelve, hogy lányt vagy fiút terít a földre. Öklösen belebokszol egyet a labdába, ami visszajön. Egyenest a pofámba ütközik.

Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy mit is érzek jobban. A fájdalmat, ami az arcomat érte, a megaláztatást, amit Minsoo okozott, vagy az irdatlan nagy haragot, amit szívemben érzek.

Ökölbe szorított kézzel, gyors léptekkel közeledek Minsoo felé. Mérgesen nézek rá. Nagyon mérgesen, amitől ő megijed, kissé hátra is hőköl.

- N-ne haragudj. Nem volt szándékos. – maga elé teszi védekezően mindkét kezét. Most először érzem, hogy C.A.P parázik tőlem. Valószínűleg rájött csöppnyi agyával, hogy nagy hibát követett el.

- Ó persze, és az sem volt szándékos, hogy elloptad a cipőmet? És az sem, hogy minden nap telefirkálod a szekrényem ajtaját? A mindennapi megaláztatások sem azok? Valóban? – kiabálom.

Szikrát se kap. Végre meg mondtam neki, amit oly régóta akartam.

- Én…

- Tudod mit, ne is mondj semmit. Amúgy sem használna. Végül is csak az egész iskola előtt égettél le nem egyszer. Ezt már nem tudod helyrehozni. A lelkemet törted darabokra. – a végén elcsuklik a hangom. Nem akarok sírni, főleg nem a többiek előtt.

Elhagyom a csarnokot. Az öltözőbe szaladok és leborulok egy sarokba sírni. Keservesen. Most minden kijön belőlem, amit eddig éreztem. A firkák miatt, a tornacipő miatt, a rágók miatt, a beszólások miatt. MINDEN.

Hallom, hogy bejön valaki. Gyorsan a térdemre hajtom a fejemet, hogy ne lássa arcomon a piros csíkokat, bárki is jött be.

Fölém tornyosul, eltakarja előlem a lámpa fényét.

A kíváncsiság legyőz, felnézek rá. A kidolgozott testet egy fekete trikó fedi, éles állkapocs, apró száj, húzott szemek, fekete haj, melyet szokásosan sapka takar.

- Menj innen. – utasítom.

- Nem megyek.

Leül mellém.  

- Mit akarsz? - kérdezem szemkontaktus nélkül.

- Itt a bocsánatkérés kevés lenne… gondolom.

- Ezt eltaláltad. – felveszem a duzzogó pozíciót.

- Nem tudom, mit mondjak tényleg. Összeszedettebb gondolatokkal kellett volna ide jönnöm. Az imént történtek valóban nem direkt voltak, viszont amik előtte történtek… Nem is értem mi ütött belém. – kényszeredetten kineveti saját hülyeségét. – Fogalmam sincs, hogy lehettem képes egy lányt bántalmazni.

- Ugyanúgy, ahogy az ágyban is teszed. – rántok vállat.

Összevont szemöldökkel néz rám. – Hát ezt hogy érted?

- Hallottam, hogy durva vagy az ágyban. Másoktól… Szóval elég pletykásak a lányok az öltözőben.

- Ah, így már értem. Ne higgy nekik. – ránt vállat.

- De hát…

- Csak fel akarnak vágni a másiknak, hogy milyen erős és jó vagyok. Satöbbi… De most megosztok veled egy titkot.

Belenézek szépen csillogó szemébe. Kissé ijedt nyuszi arcom lehet.

- Szűz vagyok még.

Saját nyálamat is félrenyelem e hallatán.

- De hát azt hogy? Két hétig csak arról beszélt Hyojin, hogy milyen jó volt veled.

- Ez vicces. – hangosan felnevet. – Már akkor kirúgtam, amikor megtudtam, hogy hány pasi után ért hozzá a szája az enyémhez.

- Valahogy nem vagyok rá kíváncsi, de sejtem. Ez undorító.

- Nekem mondod? Egy hétig ötször mostam fogat minden nap.

Erre már én is elmosolyodom.

- Én ezt még mindig nem tudom elhinni.

- Pedig muszáj.

- Minsoo? Lehetne egy kérdésem?

- Persze. Akár több is.

- Miért bántottál?

- Hm, ez egy jó kérdés. Most mondjam el az igazat?

- Igen.

- Hát jó, legyen. Talán mert már az első nap, ahogy beléptél az ajtón, tudtam, hogy te kellesz nekem. Szarul esett a visszautasításod. Jó, elismerem, gyerekes volt a bosszúállásom, és minden alkalommal bűntudattal mentem haza. Amikor köve… Nem mondtam semmit.

- Te követtél? – kerekedik ki a szemem.

- Csak néha. Szörnyű volt téged sírni látni. – lehajtja fejét.

- Láttál volna elalvás előtt. Szánalmas vagyok és gyenge, de ki kellett adnom magamból. A suliba erősnek, merevnek mutatom magam, de egyébként most látod az igazi énem.

- Szeretném, ha továbbra is ilyen maradnál, mint most.

- De a többiek az osztályból. Továbbra se fognak békén hagyni.

- Mostantól nem bánthatnak mellettem. Értetted?

Izmos karját átdobja vállamon is magához húz. Félve megigazítja arcomba hulló tincsemet és a fülem mögé tűri, hogy pirospozsgás arcomra puszit tudjon adni.

A hideg is végig fut testemen. Soha nem éreztem magamat ilyen nyuszinak minden értelemben.

Kezemet szám elé kapom, és kiskutya szemekkel C.A.P-re nézek, aki csak vigyorogva viszonozza pillantásomat.

Elveszi ujjaimat ajkaim elől, hogy azokat felválthassa az ő puha, nedves szája. Épphogy csak megízleli azt, mire benyitnak a többiek. Minsoo nem válik el tőlem azonnal, csak miután belenyalt számba.

- Fogd a cuccodat és öt perc múlva legyél az iskolakapu előtt.

- Ne hagyj itt. – nézek a kicsit sem kedves lányokra.

- Akkor most hozd a cuccodat és majd valahol átöltözünk.

Kb egy perc alatt kiszedek mindent a szekrényemből és már rohanok is C.A.P-el tovább.

Sejtelmem sincs, hova akar vinni iskolaidő alatt, de annyira hajt a kíváncsiság, hogy már semmi sem érdekel.

Azt hiszem kezd elvakítani egy rózsaszínes felhő.