Ekkor egy meleg tenyér érintette meg meztelen lapockámat. Ijedtemben felnyomtam felső testemet a matracról, és a jobb oldalamról érkező kéz tulajdonosára pillantottam. A fény, mely erőteljesen hatolt be a reluxa vékony rácsai mögül, egyenest a retinámba hatoltak. Automatikusan a szememhez kaptam, hogy megvédjem minden fajta fénysugártól, amelytől ismételten megsajdult a fejem. 

  Kezdett visszatérni belém az élet, de bár ne tette volna. A szám ki volt száradva, ajkaim cserepesre aszalódtak, a gyomrom felkavarodott, csípte a töménytelen mennyiségű alkohol, amelyet tegnap éjszaka juttatam a szervezetembe. Mindeközben még mindig küszködtem a fénnyel, melyhez akarva-akaratlanul se tudtam hozzászokni. Bátorkodtam nyitogatni a pilláimat, de minduntalan összecsukódtak, ahogy egy kis fény érte pupillámat. 

  Pedig érdekelt, hogy ki fekszik mellettem. Egy kis részem azt szerette volna, hogy Miran feküdjön az ő részén, de erre nagyon kis esélyt láttam. A tegnapelőtti összeveszésünk óta nem kerestük egymást, és abban is biztos voltam, hogy ennek a kapcsolatnak végleg befellegzett. Nem szívleltem ezt kimondani, de így volt. A legszebb, hogy mindezt a születésnapom előtt. 

  Elmélázásom alatt végre sikerült résnyire felnyitnom a pilláimat. Először csak az ágyon néztem körül. Takarók hevertek mindenfelé, összegyűrve, ráncosan. Alóluk kikandikált egy csontvékony, hófehér kar, és egy csillogó, sötét hajkorona. Lejjebb siklott a tekintetem. Ekkor felfedeztem egy pucér domborultatot is, de ez már nem ahhoz a lányhoz tartozott. Megmoccant, majd ledobta a fejéről a takarót. Tehát a fehér bőrű lány mellett feküdt még egy. 

  Nem egészen értettem, hogy mi folyik itt. Őszintén próbáltam visszaemlékezni a történtekre, de nem ugrott be semmi azon kívül, hogy tegnap hivatalos voltam egy buliba, ahova Keebo hívott meg. Eleinte nem volt kedvem hozzá, mert koncert után lett volna, és így is megviselt a veszekedés Mirannal, de végül csak benéztem rá. Meg volt még a pillanat, ahogy lebattyogtam a lépcsőkön és benyitottam a klubba. Talán még az első pár korty sojuig tiszta volt minden, de azután képszakadás.

  Töprengésem során nekiütközött a hátamnak valami egészen emberi dolog. Átlestem vállam fölött, hogy felmérjem ott is a terepet. — Fantasztikus! Még két lány!

  Az egyikük arcán az erős smink elkenődött, de még így is szépnek volt mondható. A másikukra nem nyertem rálátást, mert háttal feküdt nekem. 

  Ekkor megrémültem. Férfiassan elismerő volt, hogy egyszerre négy fiatal lány között hevertem, de valahogy bizarul hatott rám az egész. Sose volt célom mindez. — Mit művelhettem én velük tegnap éjszaka? 

  Erre választ egyelőre nem kaphattam, hisz mindannyian aludtak, én viszont tudni akartam minél hamarabb. 

  Hólyagom vészjelzést küldött agyamnak, így kénytelen voltam kikelni valahogy az ágyból. Egy megoldást találtam rá, ezért elkezdtem előre kúszni az ágyban, egyenes vonalban. Vigyáztam, hogy egy végtag se gabalyodjon belém, de ennyi láb között ez nem is volt olyan egyszerű dolog. A végén az ágy szélén kötöttem ki, ahol ledobtam magamról a takarót. Legalább rajtam volt alsónadrág.

 Óvatosan kiszlalomoztam a szobából, ami úgy festett, mint egy akadálypálya. Hol egy melltartó, hol egy sörösüveg hevert a padlón. További üvegek sorakoztak a polcokon, az íróasztalon, ruhák szanaszéjjel, és valami oknál fogva egy eddig még nem látott felfújhatós szex baba bámult vissza rám a sarokból. 

 Otthagytam ezt a látványt, be is csuktam magam után az ajtót, és csak abban reménykedtem, hogy a nappaliban nem uralkodik ilyen helyzet. De tévedtem. Ott sokkal rosszabb volt a helyzet.

  Ember, ember hátán aludt. Mintha az egész buli átköltözött volna hozzám. Nem tudtam, hogy kiakadjak, és elküldjek azonnal mindenkit, vagy maradjak higgadt, és megvárjam, míg mindenki elmegy magától. Abban biztos voltam, hogy valakit fel kell ébresszek. 

  Az első ismerős arc, akit megpillantottam a kanapén heverve az Byung Yoon volt, a barátnőjével. Elég kényelmetlen pozícióban terpeszkedtek el a szűk helyen, de úgy festett, hogy még mélyen alszanak.

  A következő ember Keebo volt. Ő kellett nekem. De mielőtt még felébresztettem volna, továbbmentem a fürdőig, átlépve ezáltal jónéhány földön heverő testet. Többek között Lazy Boneson is, aki szívalakú napszemüvegben aludt, magzatpózban. 

  Már éppen emeltem volna fel a WC deszkát, amikor valami megmoccant a kádban. A szívbajt hozta rám. Már készültem elhúzni a zuhanyfüggönyt, amikor halkan nyüszíteni kezdett az egyed. Megnyugodtam, hogy csak Wink az. Neki legalább nem esett baja azon kívül, hogy valaki bezárta a fürdőbe, de még előtte a fürdőkádba is rakta. Nem volt vizes a szőre se. Kiemeltem szegényt, majd visszatértem a sürgős dolgomhoz, ami már nem várhatott tovább. 

  

  Keebo mellé guggoltam. Figyeltem, ahogy édesdeden alszik, halkan szuszog, a mögötte lévő csaj pedig átfonta karjával deréktájt. Nagyon meghitt pillanat volt. Megragadtam hát Keebo vállát és rázni kezdtem. - Hé, kelj fel! – szóltam kicsit hangosabban. Eddig nem is észleltem, hogy mennyire is kapar a torkom. Megköszörültem, és újult erővel megráztam Keebot. 

- Ébredj már!

  Keebo felmordult. - Uhmpf, hagyjál. – Szemeit eltakarta alkarjával.

- Ne már basszameg! Mi folyik itt? – letérdeltem mellé és az arcomat a tenyereimbe temettem. 

Keebo morcosan püffögött. Felnéztem, reménykedve, hogy végre megadja magát és felkel. Durván lelökte magáról a lány karját és felült terpeszbe. 

- Na mi az? – kérdezte. Álmatagul próbált fél szemmel rám fókuszálni, de őt is láthatóan megviselte az erős napfény. 

- Mi történt tegnap este? 

Keebo felnevetett. - Ha azt tudnám...

- Te sem emlékszel semmire? De hogy lehet, hogy egy üveg soju... – megálltam. 

- Na, most nem mondod? – sürgetett.

- Maradj csendben! 

  Beugrott valami... Kezdett derengeni, hogy mi is történt. 

- Az a lány, aki rám mozdult. Ő tett valamit a piámba. 

   Lement az Octagon lépcsőin. Dübörgött a zene, félhomály volt, színes fények villogtak.

Üdvözölte a haverokat. Leült közéjük. 

Egy kurva tekergett feléjük, kezében zöld üvegek. 

Beleült az ölébe és kinyitotta az üveg sojut. Ivott belőle.

Valamit belecsempészett, majd átnyújtotta C-Jammnek. 

Keserű volt.

A lány az asztalra állt. Táncolt, úgy, mint egy igazi ribanc, aki élvezi a figyelmet.

Elmentek táncolni C-Jammel. A teste olyan volt a lánynak, mintha istenek alkották volna. Élvezte. Odajött valami másik csaj is, valami Giriboy rajongó, aki az isteni lány barátnője volt, és megölelte C-Jammet. Nem érdekelte igazán. Már hárman táncoltak.

Aztán jött még kettő. 4 kurva tekergett ismét az asztalon. Jött a negyedik üveg pia. 

Majd a hallelujah. Magasba az üvegek. Még egy hallelujah. És boldog volt a karácsony, de nem is volt karácsony. A szülinapom volt. Jó éjszakát! Hallelujah! 

- Lefeküdtem négy lánnyal – jelentettem ki megrendülve. 

- Jó teljesítmény – mosolygott Keebo. 

- Ez kibaszottul nem vicces! Mi ez a sok ember? – néztem újra körbe. Senkit nem zavart, hogy a hangomat felemeltem.

- Valamikor átjöttünk az Octagonból. Nem tudom haver. Ne érdekeljen. Megtörtént és kész – dörzsölgette szemét.

Bűntudatot éreztem. Mirannal még hivatalosan nem szakítottunk, és ezek után úgy érzetem, hogy nem is akarok. 

- Még ott vannak bent? 

- Ahj, igen, de bár eltűnnének már – ismételten eltemettem arcomat. 

- Hát küldd el őket! – tanácsolta nemes egyszerűséggel.

Felálltam határozottan. Beviharzottam a szobába és felrántottam a reluxát. Tapsikoltam párat, hogy felverjem vele a lányokat.

- Na jó reggelt! – kiáltottam hangosan. - Köszönöm az estét, de ennek most vége. Na, egy, kettő, kifelé! 

  Kemény voltam velük. Lehet nem kellett volna, de akkor, ott, nem érdekelt, csak az, hogy elhúzzanak végre. 

 Kómásan felkeltek, láthatóan szégyellték magukat. Pedig tegnap este olyan bátrak voltak. Mára elveszett belölük a magabiztosság, és csak a szégyen szaga maradt hátra. Ők is csak szűz ribancok voltak, se többek, se kevesebbek.

  Kimentem a szobából. Hagytam, hogy maguktól rakják össze a történteket, nem volt türelmem magyarázkodni a lányoknak.

  Keebo kint intézkedett. Felkeltett mindenkit. Ásítások, nyújtozkodó testek sokasága fogadott odakint. 

  Mozdulatlanul figyeltem, ahogy körülöttem zajlik az élet. Minden olyan lassan történt. 

Kijött mögülem az első lány is. Óvatosan megközelített. - Ne haragudj, de hol a mosdó?

- Ott – mutattam az irányába. 

- Köszönöm – összehúzta magát, mintha meg akarnám csapni, és eliszkolt. 

  A másik három lány egyszerre jött ki. Nem is kérdeztek semmit, csak kimentek a bejárati ajtón.

Ekkor Bewhy-ra pillantottam, aki meglepődve figyelte az eseményeket. Összenéztünk. 

- Ne mondj semmit – sóhajtottam. 

Bólintott. Sumin, Bewhy barátnője felkelt a kanapéról és bizalmasan közelebb jött hozzám. - Ha kell valami segítség, mi itt maradunk. 

- Azt megköszönném.

- Jól vagy? – kérdezte aggódva. Tudtam, hogy itt most Miranra utal, nem az állapotomra, pedig igen szarul festhettem ki. 

Megráztam a fejem. 

- Szeretnél beszélni róla?

- Majd később – súgtam.

- Jól van. – Megsimogatta meztelen karomat, majd visszament Byung Yoonhoz. 

   Hamar kiürült a lakás. Csak Keebo, Sumin, Bewhy és Seong Choi maradt hátra. Mindannyian a kanapéra tódultak. 

- Akkor most mi lesz? – tette fel a kérdést Bewhy. 

- Ez jó kérdés. – Újra és újra körbeszaladt a tekintetem a lakáson, ami borzalmas állapotban volt. 

- Nem, nem a lakással. Félreérted.

- Akkor? – kúszott fel a szemöldököm. - Mirannal?

- Igen! – helyeselt Sumin. - Nem kertelek, aggódunk érted. Nézd meg, két napot se voltatok még külön és máris fenekestül felfordult minden körülötted. Ez lesz most az új életed? 

- Nem. Nem tudom! Kellett egy kis kikapcsolódás. Nem így terveztem, de ez van! – fordultam ki önmagamból. - Nem hívott! És az éjszaka ez nem is érdekelt volna.

- Pedig keresett.

  Ez megdöbbentett. — Miért keresett? Honnan tudnak róla? – töprengtem.

- Az este, párszor csörgött a telefonod. Szóltunk, de azt mondtad, hogy nem érdekel. Aztán engem is felhívott Miran. Sumin beszélt vele. Nem tudtuk lebeszélni arról, hogy ne jöjjön az Octagonba... Nagyon sajnálom haver – lehajtotta Bewhy a fejét.

- Nem, semmi baj – legyintettem. Rájuk nem haragudtam egyáltalán, de magamra annál inkább. Mindent elbasztam. 

   

  Elmentek a többiek a kérésemre. Egyedül maradtam a viharverte lakásban. Pár dolgot a kezembe fogtam, rakosgattam kedvtelenül ide-oda, majd megálltam. A tükörbe bámultam. Tegnap még egy helyes srác állt itt, aki nemrég a Show Me The Money döntőjéig jutott. Azt hitte, hogy mindent megtehet. És hogy mit látott ma benne? Egy megtört kis senkit, aki ha tehette volna, visszatekerte volna az időt, hogy mindez meg se történjen. Persze tisztában volt azzal, hogy ez lehetetlen, de mégis, egy kicsiny része remélte, hogy elfelejtődik minden és zajlik tovább az élet. 

 A telefonom csörgött. Tegnap nemes egyszerűséggel tudomást se vettem róla, pedig hallottam, emlékszem, ahogy a zsebemben minduntalan rezgett. Ha akkor ott felveszem...

 És most? 

  Bementem érte a szobába. Miran volt az természetesen. Remegve vettem a kezembe a készüléket. Tudtam, hogy fejmosás következik, és hogy mindezt nem kerülhetem el, ha vissza akarom szerezni. Visszakapni egy embert, akit a hírnév miatt vesztettem el, mert azokat a ribancokat csak egy érdekelte. Az, hogy én vagyok C-Jamm.

Fel akartam venni, de mégsem. Hagytam csörögni. De miért hagytam? 

  Az estére gondoltam. A barátaimra. A jelszóra, ami az estét jellemezte. Jó volt. Életem legjobb éjszakája volt. 

  Aztán bevillantak a képek. Mirannal fekszünk az ágyban. Mellkasomon hever a kis buksija, a tetoválásaimat nézegeti, cirógatja apró ujjaival. Hallom, ahogy szuszog, már majdnem alszik. És akkor jó éjszakát kíván nekem, és csókot piheg a bőrömre. 

- Haló? 

- Na, jó volt az éjszaka? 

... 

  Megállt közöttünk a levegő. Hirtelen gyönyörű lett az éjszaka. 

Yoongi térdre ereszkedett elém, majd átölelt. Szorosan magához fűzött. Nyakába fúrtam fejem, édes parfümje illata átjárt, megbódított. 

   Hideg fém szúrta át a hasam. 

Védekezőn megrándult körülötte izmom, de a vér hajthatatlanul kibuggyant a sebből. Átjárt a melegség. 

  Lassan vér szökött a számba is. Alig kaptam levegőt. Minden egyes lélegzetvétel alatt küszködtem, de hiába próbáltam kiköpni a felgyülemlett vért, az a tüdőmbe hatolt. 

  Bármennyire is szenvedtem, élveztem, mert ott volt velem Yoongi. Megbocsátottam neki azt, amit tett velem, mert igazán megérdemeltem. 

- Köszönöm - suttogtam fülébe utolsó erőmmel. 

  Kihúzta belőlem a hideg fémet, elhajította és mindkét tenyerét hátamra helyezte. Simogatott. 

Utoljára felemelkedtem, hogy arcára nézhessek, hogy ez legyen az utolsó emlékem, majd visszarogytam a vállára, és elsötétült előttem minden. 

  Szívem küszködött még, de én már feladtam. 

Ez volt a nyulak sorsa.