Kedves Te!

Dér és fagy.

    Ez fogad kora reggel, amikor kilépek a meleg otthonból. Mégis izgatottan vetem bele magamat a hidegbe, mert belülről valami fűt. Erősen.

A hideg járda pillanatok alatt áthűti a lábujjaimat, de én mégis kisiettem...Megint. Miattad.

A régi megszokástól eltérően most már korábban is kelek egy jó ideje. Fárasztó. Ahogyan az is, hogy szüntelen rád gondolok. Csak rád.

    Amikor alszom, megjelensz az álmaimban, és olyanokat művelünk együtt, amiket nem ám, hogy a közeljövőben, de még a távoliban se fogunk megtenni.

Amikor eszem, arra gondolok, hogy milyen jó is lenne, ha együtt falatoznánk az általunk elkészített ételből.

Amikor fekszem, azt kívánom, bárcsak mellettem lennél, s mellkasodra hajthatnám a szerelemtől elködösült kútfőmet.

     NEM HAGYSZ OKOSODNI!

Akárhányszor szeretném figyelmesen végigkövetni a tanórát, te nem engeded! Tudod milyen szörnyű, hogy arra eszmélek fel, hogy megint lemaradtam úgy 3-4 sorral a többiektől?

És amikor már az sem érdekel, hogy átnézzem beadás előtt a dolgozatot, csak egyenest bambulok a semmibe, miközben agyam már egy teljesen más világba sodort? És amikor a kérdések jelentéktelen mondatokká válnak, s nem tudsz rájuk választ adni?

Utállak!

Nem. Nem utállak... Én kedvellek.  

    A buszmegálló üres nélküled. Én minden reggel ott vagyok és várok. Várok arra, hogy jöjjön a távolsági busz, amely minden pillanatban egyre csökkenti a köztünk lévő távolságot.

Pontosan tudom már, hogy mikor ér be az első járat, és ha nem szállsz le róla, reménykedem, hogy majd a következővel megteszed. Ha azzal sem, tudom mi a teendőm, de ekkor már csalódott vagyok.

Felszállok a helyi buszra, s az iskola felé veszem az irányt.

Első megálló. A szegény gyerekek felszállnak, s tolongva foglalnak helyet az üléseken.

Második megálló. A közlekedési eszköz begördül a megállóba, s te ott állsz. Bőszen tüdőzöd a rákkeltő pálca utolsó slukkjait, majd egy könnyed mozdulattal a nedves, nyálkás betonra ejted a parázsló dohányt. A tűz a víz érintkezésével azonnal kialszik. Nem úgy, mint én. Te vagy a jéghideg víz, ami rám zúdul abban a percben, ahogyan meglátlak, s én, mint a főnix madár, lángra lobbanok, hogy újjá születhessek a jelenlétedben.

    Egyetlen pillantás a válaszod tengerkék ékköveiddel az én fürkésző tekintetemre. Egyetlen egy, amit a nap 23 óra és 59 percében be kell osztanom.

   Te hátra mész, én elől maradok, s csendben magam elé meredve, fülemen a fejhallgatóval elmerülök a zene hallgatásába. Annak a zenének a hallgatásába, amiről mindig te jutsz eszembe. Az a szám, aminek a szövege a vágyaimat taglalja. Ez a szám az okozója annak, hogy akárhányszor rád sandítok, elpirulok. Elpirulok, mert rád vágyom. Csak rád. És eszembe jutnak az álmaim. A nedves álmaim, amelyekben eggyé válunk. Azok, amikben nem csak egy csók erejéig forrunk össze.

    És szomorúan hagyom el a buszt. Keserűen, mert tudom, hogy te tovább mész az ismeretlen célod felé, én pedig sínylődöm, mert alig láthattalak, mert megint csak egy buszmegállónyi utat tettünk meg együtt, holott lehetne az három is, s mert megint nem tudtam meg rólad többet.

    Mert valójában nem tudok rólad semmit. Semmit az égvilágon, azon kívül, hogy kora reggel mik a szokásaid, s hogy honnan jössz.

   Nem tudom a neved, az életkorod, a hangod színét, a kedvenc számodat, hogy kik a barátaid, hogy melyik iskolába jársz. Siralmas kilátás.

    Mégis, én ki akarok lábalni ebből az állapotból. Nem érdekel a becsületem, az sem, hogy talán túlontúl elszánt vagyok, mert Te vagy azaz ember, aki miatt még az álmaimról is képes lennék lemondani. Mert Te vagy az új álmom.

    Bennem van a tartás. Az a fajta, amelyik visszahúz, amelyik fél közeledni, amelyik azt mondja, hogy ha te majd akarsz tőlem valamit, lépsz. Ez sosem fog megtörténni. Érzem, tudom, és fáj az igazság, de tisztában vagyok vele, hogy számodra én csak egy ember vagyok a sok közül, ugyanolyan átlagos, ugyanolyan semleges, mint a többi. Csak azt nem tudod, hogy én belül mennyire is más vagyok. Hogy mennyire jobban akarlak, mint bármelyik másik fiatal nő ezen a Földön.

    Én ki vagyok éhezve a szeretetre, de csakis arra, amit te nyújthatnál nekem.

Miért nem kapom meg? Mond, miért? Miért nem jár már ki ez nekem? Hol marad a sok jótett utáni főnyeremény? Vagy mégsem voltam olyan jó? Létezik egyáltalán főnyeremény? Te biztosan az lennél... Nekem mindenképpen.

   Meddig leszek képes rád várni? Talán örök időkig. Talán egyszer megszakad a folyamat, amelyet nap, mint nap űzünk, amikor kora reggelenként együtt vegyülünk bele a szürke tömegbe. Talán kopni fognak a vágyak, ha már nem látlak többet. De az életemre esküszöm, hogy az a nap lesz a kis világom legszomorúbb napja.

    Mióta vagy, semmi sem egyszerű. Nélküled viszont unalmas lenne a könnyedség. Te teszed komplikálttá az egészet, s ez tetszik. Fogalmam sincs, hogy miért, de tetszik.

Szívem mélyén már ott hervad a szó, csak azt várja, hogy kikívánkozzon, még ha lehet, sosem hagyja el ajkaimat keserédes hangzása… Szeretlek. Ennyit mondok neked.

Sok szeretettel:

A Te valakid.

(Megjegyzés: Ez az a szám:) 

OLVASÁS ELŐTTI TUDNIVALÓK: 

_________ a biasod nevét kell ide behelyettesítened.

 ................ ide meg a saját nevedet. 

Egyedül vagyok a teremben, mikor _________ belép az ajtón. Csak egyetlen pillantást vet rám, halkan mormog egy hellot, és leül a helyére. Előveszi a könyveit és nekiáll tanulni. Követnem kéne a példáját, de nem tudom levenni róla a szememet. Annyira tökéletes.

- Minek bámulsz? - feláll helyéről, lassan közeledni kezd felém.

- É-én csak, a könyv borítóját néztem.

- Jó kifogás. - hajol egészen közel hozzám. - ................? Miért vagy ilyen szép?

Megakad a levegő tüdőmben. Ilyet ő tuti nem mondana nekem. Valami nem stimmel. És a többiek hol vannak?

- Jó reggelt, ...............! - csapja le a könyvet asztalomra Mr. Yoo. - Nem gondolod, hogy az órára kéne figyelned?

- Tanár úr. Elnézést. - sajnálkozva hajolok meg többször is.

- Ezt már nem tudom neked elnézni. 40. alkalom, hogy elalszol az órámon. Egy kezemen meg tudom számolni, hány oldalt írtál tele a füzetedbe ebben az évben. Azok is inkább csak irkafirkák. Órák után szépen bent maradsz.

- De...!

- Nincs semmi de. - vág közbe.

- Nagy szünet lesz. Szeretnék enni.

- Magán szoc. probléma. Csak 10 percet veszek el az életedből, ott lesz 20 perced a szünetből. Annyi idő alatt meg tudsz ebédelni, nemde?

Morcosan összefonom mellem alatt karjaimat és hátradőlök a széken.

- Esetleg nem méltatnád kinyitni a könyvedet, ha már figyelsz is az órámon?

Úgy teszek, de feleslegesen. Szemem most nem csukódik le, de egy pár padsorral hátrább vándorol. És áhá, ott van _________ a helyén. Megint csak a könyvet bújja, pont, mint az álmomban.

- ...............!!! Figyelj már rám! - csap az asztalra egy vonalzóval Mr. Yoo.

Összerezzenek ijedtemben.

- Vihetlek az igazgatóhoz?

- Nem.

- Ne feleselj.

Nem értem. Én csak válaszoltam a kérdésére. Akkor mégis miért kapta fel a vizet?

- _________. Kérlek, te is maradj bent óra után. - fordul felé a tanár.

Azt már nem! Nem akarom, hogy Mr. Yoo előtte ordítsa le a fejemet.

*Csengőszó*

Hála az égnek.

Összepakolom a cuccaimat és odabattyogok a tanári asztalhoz. _________ ugyanígy tesz.

Zavartan állok mellette, arcomat hajammal takargatom, hogy ne lássa a pírt.

- Mostantól _________ lesz a tanárod.

Kikerekedik a szemem. What the fuck?

- De hát, de hát Ő nemrég jött az osztályba. Gondolom, van még mit pótolnia.

- Hidd el nekem, hogy _________ sokkal többet tud nálad. - hanglejtésében gúnyt vélek felfedezni. - Már csak az ő válaszától függ, hogy akar-e téged oktatni, vagy sem. - tanárommal egyszerre nézünk rá a csendes fiúra. Szívem reméli, hogy igent mond, de agyam az ellentettjét akarja.

- Végül is. Nincs jobb elfoglaltságom délutánonként.

- Remek. Akkor ez meg van beszélve. - vidul fel Yoo professzor. - Elmehettek.

A tanár úr parancsának ellent nem mondva slisszanok ki a teremből. Meg se várom, hogy _________ kijöjjön.

- Add meg a címed. - fogja meg a vállamat.

- Minek?

- Talán hogy oda tudjak menni délután?! - kérdez vissza.

- Nem adom.

- Akkor mégis hol akarsz tanulni?

- Könyvtárba, parkba, mit tudjam én, de semmiképpen sem a lakásomban.

- Mi van? Csak nem félsz tőlem? Vagy talán attól parázól, hogy kettesben maradunk? Csak te, én és a biológia tankönyvek. - mosolya perverz, ijesztő. Hajamat csavargatja ujja köré és fejét egészen belefúrja képembe. Orrunk hegye szinte összeér.

- Nem félek. Pláne nem tőled. - lököm el magamtól.

- Helyes. Akkor add meg a címed.

Kitúrok a táskámból egy tollat és egy apró cetlit, amire ráírom lakásom tartózkodási helyét.

- Tessék. - adom át neki a papírt.

- Remek. Akkor fél ötkor az ajtód előtt leszek. Ne várass meg. - megcsapja hajamat, mire az meglebben, és láthatóvá válik a teljes arcom egy pillanatra. Megigazítom a kócos tincseket, s mire visszatekintek, _________már a folyosó végén tart.

   Mivel nem maradt sok időm a szünetből, ezért felkeresem az iskola egyetlen működő automatáját és veszek egy zacskó peperot, aminek a felét el is majszolom még az óra előtt.

Az utolsó órát is végigszenvedve, felszabadultan lépek ki a régi stílusú épületből. Előveszem a telefonomat, a fülhallgatót meg benyomom kagylóimba. Max hangerőn szól a Girls` Generation, miközben dúdolgatom a számaikat, és a refrén táncmozdulatait imitálom igen szegényes kézmozdulatokkal. A lényeg, hogy az utcán lévő emberek nem nézhetnek bolondnak.

Néha annyira beleélem magamat, hogy még a szememet is becsukom. Épp egy ilyen pillanatban valaki megragadta szorosan a vállaimat hátulról és maga felé rántott.

      Kiveszem a füleseket, és a személy felé fordulok, aki volt oly kedves, és a frászt hozta rám. Sejthettem volna, hogy _________ az. Más nemigen áll velem szóba mostanában.

- Muszáj volt megijesztened? - mérgelődöm.

- Nem megijeszteni akartalak, hanem megmenteni. Legközelebb nézz magad elé nyitott szemmel, és ne lépj le az útról, ha nem figyelsz, különben elgázolnak. Most még mákod volt, hogy itt voltam.

- És mit keresel egyáltalán itt?

- Fogalmam sincs, hol van ez a cím, amit adtál, ezért döntöttem úgy, hogy követni foglak. Mégis csak egyszerűbb így. És lám, még jó is, hogy itt voltam.

Megrázom a fejem. Milyen öntelt.

- Abban állapodtunk meg, hogy fél ötkor jössz. Én ezt nem így terveztem. Ki kéne takarítanom, meg minden. Ebédelni se ebédeltem és már kettő van.

  Meg kordul a gyomrom. Olyan hangosan, hogy még __________ meghallotta.

- Van otthon valami alapanyagod? Összedobhatok egy gyors rament, ha gondolod.

- Most első sorban tanulnunk kéne, nem? Majd bekapok valamit gyorsan, miközben magyarázol.

- Felőlem, de szerintem még mindig finomabb lenne egy ramen. Tőlem! - különösen kihangsúlyozza az utolsó szót. De miért? Olyan, mintha sejtené, hogy nekem ő tetszik. Remélem ez nem így van.

- Majd meglátom.

A hátralevő pár utcában már csak csendben haladunk egymás mellett. Kissé kínossá válik a helyzet, mikor összeütköznek kézfejeink a nagy lóbálásban. Pár lépéssel messzebb lépek tőle, hogy többet ez ne történjen meg.

Megköszörülöm a torkomat. - Megjöttünk.

- És be is megyünk, vagy még fél óráig szeretnéd bámulni az ajtót?

Lassan előveszem a kulcsot a zsebemből. Bedugom a zárba, s elforgatom. Nagyot nyelek, ráteszem a kezemet a kilincsre, de még mielőtt lenyomnám, _________ rámarkol a kezemre és kinyitja helyettem a bejáratot.

Lazán bemegy az előszobába, ledobja magáról vékony, sötétkék dzsekijét és a piros Vans cipőjét.

- Nem jössz be? - kérdezi.

- Öh, ja, de. - feleszmélek sokkos állapotomból.

Bemegyek egyenest a konyhába, ahol két poharat csurig töltök kólával és előveszek pár zacskónyi rágcsálni valót.

Amikor visszatérek, _________ már nincs sehol. Benézek a nappaliba, bekopogok a fürdőbe, de nem kapok választ. Félve bedugom a fejemet szobámba.

- Te mit keresel itt?

Az ágy előtt áll, és a falon levő festményeimet bámulja.

- Tanuljunk itt.

- A nappali jobb hely lenne.

- Én itt szeretnék. Kell, a net is lehet, és látom, itt van a számítógéped is.

- Van wifis telefon, elérhető ingyen wifi... nem értem hol a gond. Odakint jobb lenne.

- Márpedig én itt maradok. - ül le az íróasztali székemre.

Beadom a derekam. Úgy látszik, sehogy se tudom kirángatni.

Lerakom az asztalra a tálcát. _________ elveszi a kólát és nagyot kortyol belőle.

Jóízűen nyammog egyet.

Jézusom, de aranyos.

Kiveszem a táskámból a peperot, és azt is a tálcára helyezem.

- Na, akkor vedd elő a biológia könyvedet. - utasít.

- Okés.

- ...............! Figyelsz?

- Igen.

- Valóban?

- Mondom, hogy igen.

- Akkor miről szólt, amiről most beszéltem?

Valójában fogalmam sincs, miről beszélt az elmúlt fél órában.

Pár másodperc után eszembe jut egy mondat, amit elcsíptem. De, ha tényleg ezt mondta, akkor... akkor csakis a szexről beszélhet.

Basszus. Ennél cikibb leckét nem is adhattak volna.

- Öhm... Talán a szexről?

- Igen, de nem figyeltél rám.

- Nem. - vallom be.

- Hurrá. Akkor most kezdjem elölről?

Lehajtom a fejemet szégyenteljesen. - Igen. Bocsánat. Most figyelni fogok.

- Nem hiszek neked. - kicsire összehúzza szemeit. Megint közel hajol hozzám. - Mi lenne, ha gyakorlatban mutatnám meg neked?

- T-t-tessék? - makogom. Nem vagyok benne biztos, hogy jól hallottam.

- Szerintem kamatoztassuk a tudásomat gyakorlatban is, és akkor te is tanulsz talán valamit.

- Te, te most, azt akarod csinálni? - hebegem.

- Mit azt? Ezt. - mutatja fel a könyves ábrát. Rengeteg póz van rajzokkal illusztrálva.

- Felejtsd el. Kizárt!

- Ugyan már ...............! Tudom, hogy akarsz. - arcára kiül ugyanaz a perverz mosoly, amit a suliba csinált.

Kezét combomra helyezi, és gyengén simogatni kezd.

- Hallod? Hagyd abba. - próbálom kezét levakarni magamról.

- ...............? Szűz vagy még?

Kivörösödöm.

- Az vagy. Látszik rajtad. Nem baj. Annál izgalmasabb.

- De, de inkább figyelek rád, csak ezt ne.

- Teljesen szűzies viselkedés. Nagyon aranyos vagy. - megsimogatja arcomat.

Ellágyulok. Komolyan nem hiszem el, hogy ő van most itt velem. Ebben a kínos, mégis izgalmas pillanatban. - Tudom, hogy azóta tetszem neked, mióta az osztályba jöttem. Nem értem, mi tart vissza. Itt vagyok én, a fiú, akiért oly régóta rajongsz és felkínálja neked a farkát. Mi akadályoz meg abban, hogy lefeküdj velem? . ..............., tudom, hogy rettegsz. Ígérem, hogy nem leszek veled durva, csak akkor, ha kéred. - keze szoknyám alá csusszan. Az utolsó szót már suttogta a fülembe, amit aztán megnyalt.

  Fülcimpámat bekapja, nyelvével egy kört lejt rajta, s egy puszival jutalmazza a nyakamon lüktető eremet.

- Ah, Jézusom. - suttogom.

- Tetszik? - nevet bele a fülembe.

Nem mondom, hogy nem. Ellent mondanék érzéseimnek.

_________ nyakam ízlelgetését befejezve rácuppan ajkaimra. Fogaival összecsípi alsó ajkamat, ennek hatására kinyílik a szám, s nyelvével betolakszik.

Míg nyelvünk egymás izgatásával foglalatoskodik, addig kezével lehúzza rólam a harisnyát. Remegve nyúl bugyimhoz. Középső ujját végigsimítja szeméremajkaimon.

- ____________-ssi, ah.

- Nagyon nedves a bugyid. - kuncog bele a számba. - Mi lenne, ha áttérnénk az ágyra? Ott kényelmesebb.

   Valamilyen oknál fogva már nem érdekel semmi. _________ irányítása alatt állok, és ez tetszik.

Átülök az ölébe, de ott alig ülök pár percet, mert _________ felkap és az ágyra dob. Fölém mászik és letépi rólam az uniformis felsőt, ami elszakad. Kiakadni sincs időm, mert _________ a szoknyám szélébe kap, és lerántja rólam.

- ............... Készen állsz? - néz fel lábaim közül.

- Ühmpf... Ühüm.

Széttárja jobban combjaimat és belenyal nemi szervembe. Körkörös mozgást végez, ujjaival szétfeszíti csiklómat, hogy hozzáférhessen a csiklómakkomhoz. Mikor nyelve hegye hozzáért ahhoz a bizonyos részhez, mámoros érzés fogott el. Ujjával is rásegít annak izgatásához, mely csak jobban fokozza bennem a vágyakat.

- Ah, ah, _________!

- Hívj Oppának.

- Oppahh! - sóhajtom.

- Nem hallom.

- Oppa! - kiabálom.

- Így mindjárt jobb. Azt hiszem kitágultál kissé drágám. - jutalomként megcsókolja lenti ajkamat. - Most jön a második fejezet.

Középső ujját bedugja hüvelyembe. Egyszerűen becsusszan, ezért mellé rakja még egy ujját, hogy tovább táguljak.

Míg erősen mozgatja őket bennem, nyelve továbbra is szeméremajkaim közt kalandozik.

- Ne fojtsd vissza kiáltásaidat! - utasít _________.

Hirtelen kitör belőlem minden. Nevét kiáltom, közben Oppának is szólítom, a sok ah és oh egymást követve váltják, káromkodások sokasága hagyja el számat.

- Akarsz még egy ujjat?

- Ah, igen, akarok. - belekapok hajába és visszanyomom fejét nőiességemhez.

Harmadik ujja is becsusszan. Ki-be mozgatja bennem, egyre könnyebben jár.

Hátamat teljesen elemelem a matractól élvezetemben.

- Jól van babe. Rátérhetnénk a második fejezet második felére? Eddig nagyon ügyes voltál, de most szeretnék egy kicsit én is élvezkedni.

- Jó, legyen. Mit kéne tennem?

Még mielőtt bármit is mondana, ráhelyezi kezemet nadrágjának tartalmára.

- Ezzel kell játszadoznod.

Rámarkolok férfiasságára. Nadrágján keresztül is jól érezhető mennyire kívánja már elvenni szüzességemet.

Kibújtatom a nadrág gombját a kis lyukból, a zipzárt meg gondosan lehúzom. _________ letolja magáról a nadrágot, de bokszerét meghagyja nekem.

Ülő pozíciójából ledöntöm az ágyra és ráülök kemény dudorára. Most az ő száját hagyja el egy hangos sóhaj.

- Ez nem valami kényelmes számomra cica.
 - Oppa! És az jó, ha ezt csinálom? - felelem magamat a farkáról és kezemmel megszorongatom csomagját.

Összeszorítja fogait. Felszisszen.

- ............... csi-csináld már a kézi munkát. Nem bírom tovább.

Levetem róla a maradék anyagot is. Megilletődöm, mert ágaskodó tagja nagyobb, mint azt képzeltem. Nem kevéssel.

Elindítom fejemet a nagysága felé, de mikor már a makkja alig van tőlem 5 centire, megállok. Nem merem bevenni. Mi lesz, ha beleélvez? És ha beleélvez, akkor milyen íze lesz a nedvének?

- Na, mi lesz már? - sürget _________. - Várj. Még mielőtt elkezded! Van egy ötletem. Mi lenne, ha az alfeledet ide nyomnád a képembe, miközben te odalent dolgozol?

- 69?

- A megoldásért kapsz tőlem plusz 2 pontot. Eddig 23 pontot sikerült összeszedned. Ha jól teljesítesz a továbbiakban, akkor meglesz az 50 pontos teszt.

- Nem fogsz bennem csalódni ’tanár úr’.

Megvalósítjuk a 69es felállást. Csípőmet egészen lenyomom, hogy _________hozzá tudjon férni hüvelyemhez a nyelvével.

Ujjaim körbefogják az álló hímtagot, és megteszem az első lépést a számmal is. Megszopogatom makkját, kezemmel hátrahúzom a bőrt rajta, s bekapom a feléig. Hamar megkeményedik számban merevsége.

- Jól van édesem. Megy ez. - megdicsér, s folytatja tovább hüvelyem nyálazását.

Melegsége sokkal vastagabb lett, mint volt, és érezhetően keményebb is. Kezdetleges magömlése számban köt ki, amit lenyelek. Íze nem olyan, mint amire számítottam, de kellemes csalódást okozott. Nem lesz a kedvenc desszertem, de nem is fogom visszautasítani többet, vagyis _________-tól/től biztos nem.

Hangos sóhajai elégedettséggel töltenek el. Büszke vagyok magamra, hogy ezt mind én értem el nála.

- Készen állsz a 3. egyben utolsó fejezetre?

- A-azt hiszem. - megfordulok rajta, hogy újra szembe nézhessek vele. Nedvem szája szélén csorog. Lenyalom.

- Helyes. Akkor most feküdj le. Mond . ..............., bízol bennem?

- Őő, hát, igen. Azt hiszem igen.

- Rendben. Most tárd szét a lábaidat és visszaszámolok. Háromnál berakom.

Izgulok. Hasamban a pillangók nagyon verdesnek.

- Oké. Csak csináld. - becsukom a szemeimet.

- 1.

Felkészülni.

- 2.

Vigyázz.

A hármat már ki se mondja, csak simán megcsókol. Ettől a váratlan gesztustól meg is feledkezem az odalent történtekről.

Farka ugyanolyan könnyedén csúszik be, mint amilyen könnyen az ujjai is bementek.

- Ah, úristenem. OMFG! - ordítom.

- A nevemet kiabáld! - mondja erőlködve _________.

- Oppah, _________!!! - torkom szakadtából mondom.

- Jól van cica.

- Oppa. Gyorsíts.

- Biztos akarod?

- Igen.

Bólint. Csípője valóban gyorsabb ütemre kapcsol, ezzel nagyobb élvezetet adva nekem.

Tüdőm alig bírja levegő nélkül, mindkettőnk testéről folyik az izzadtság. Szinte összeragadunk tőle.

- Doggy style? - kérdezi.

- Tessék? - tudatlan arcot vágok.

- Kutyapóz?

- Jaaa, hogy az? Hát... végül is, miért ne?

- Ez a beszéd cica.

Cuppanással válnak el nemi szerveink. _________ arra kér, hogy térdeljek fel, Ő pedig kényelmesen elhelyezkedik mögöttem. Férfiasságát belerakja újból a hüvelyembe, és egyenletes lökésekkel tövig nyomja azt. Négykézlábas pózból felegyenesedem, és _________ nyaka köré tekerem karjaimat.

Nyakamon a bőrt fogaival csipkedi, míg én haját turkálom és próbálom elérni, hogy hagyja abba ezt a kellemetlen szívogatást. Nem akarom, hogy kék-lila legyek holnapra, de mindhiába, ezek már meg fognak látszódni.

   Hirtelen akkorát lök, hogy kénytelen vagyok újra kezeimmel is támaszkodni, különben beverem a pofámat a matracba.

Valahogy áttornásszuk magunkat egy újabb pozícióba, anélkül, hogy _________ kivette volna belőlem. Most Ő fekszik, én pedig ölében ülök neki háttal. Átfordulok, hogy láthassam gyönyörű, izzadt arcát és izmos felső testét. Belemarkolok mellébe, és nekilátok a nehéz munkába. Combom hamar bedurran a mozgástól, nincs hozzá szokva az ilyen megerőltetéshez.

- _________. Nemh, nem bírom már. Elfáradtam.

   Átfordít, hogy megint én legyek alul.

- Eljött az utolsó menet is kicsim. Most kiteszünk magunkért mindketten. - mosolyog.

- Úgy bizony. - átkarolom nyakát és egészen elemelem magamat az ágytól, hogy izmaimat jobban megfeszítsem. _________ az eddigieknél is gyorsabb mozgást diktál.

Sóhajok és sikoltások elegye hagyják el ajkaimat, mire _________ néha egy-egy csókot nyom.

A nedvét belém lövi és szétárad alfelembe. Szinte érzem, ahogy célba veszi a petefészkemet.

Hátam egyszeriben ívbe vágódik, csípőmet erősen lenyomom, eleresztem _________-t és a párnák közé zuhanok.

Oppa még pár levezető lökést ad, aztán veszi csak ki belőlem nagyságát.

Mellém dől, és csak nézi, ahogy lihegek a túlfűtött szobába.

- Tőlem megkapod a csillagos ötöst cica.

- Ezt vegyem bóknak? - nevetem el magam.

- Mondhatjuk úgy is. ..............., figyelj csak. Mi lenne, ha rosszul írnád meg a holnapi tesztet?

- De hát minek?

- Hogy holnap is átvegyük az anyagot. - megpuszilja homlokomat, felkel mellőlem és nekiáll öltözni.

Felveszek egy köpenyt, és az ajtó elé állok, hogy _________ még véletlenül se tudjon kimenni.

- Ugye nem gondolod komolyan, hogy én a baszótársad leszek, csak azért, mert egyszer meg tudtál fektetni?

- Nem. Te most már az enyém vagy. - derekamnál fogva magához húz és összeragasztja ajkainkat. Érzékien belenyal, de csak egyszer.

- Köszönöm a mai napot. Ja, és még annyi, hogy nekem is ez volt az első alkalom. – rám kacsint.

   Ahhoz képest tudta a dolgát.

- Most mennem kell nyuszi, de holnap majd reggel jövök érted. Szeretlek. - dob egy puszit és elmegy.

Azt mondta szeret... SZERET! El sem hiszem.

Kíváncsi vagyok, mit hoz a holnap, de a tesztet biztos elcseszem, ha jön értem reggel, ha nem.

Viszont most jobb lesz, ha rendbe teszem a lakást, és magamat, mert tiszta kan szag van mindenhol.