- Itt van ehető dolog is, vagy csak ezek a romlott citromok vannak? Vagy ez kivi? – tör be a szobába Chanyeol mit sem törődve azzal, hogy most ébresztett fel. Azt se tudom, hol áll a fejem, nem ám, hogy van-e itthon valami kaja.- Öhm… Szerintem nem. A napokban nem volt lehetőségem nagyon bevásárolni, szóval, ha gondolod, elmehetünk.
- Nem ártana, de most komolyan – felmutatja a kezében lévő zöldes-barnás valamit és közben alig tudja visszafojtani a nevetést – ez milyen gyümölcs vagy zöldség?
- Ez még a múlt héten citrom volt, esküszöm. – kipattanok az ágyból és kiveszem a gyümölcsöt a kezéből. Egyenesen a kukába hajítom, majd megparancsolom Chanyeolnak, hogy menjen kezet mosni, mert így egy ujjal sem érhet hozzám. Az a citrom tiszta penész volt.
- De hát egy pár napja költöztél csak ide nem? – jön ki kezét törölgetve Channie.
- Igen.
- Akkor hogyhogy volt citrom a hűtőben?
- Már több hete itt vannak a cuccaim.
- Óóó… És, hova megyünk bevásárolni?
- Szerintem elég lesz a sarki boltba, aztán majd elmegyünk egy nagyobb bevásárlásra is egyik nap. Amúgy mit akarsz reggelizni?
- Nem tudom. Adj valamit, amit te is szeretsz. Nem ismerem az itteni kajákat.
- Csinálok neked palacsintát.
- Az mi? – kihúz egy széket, melyre leül és érdeklődve figyel, miközben én elmagyarázom neki, mi is az a palacsinta. – Jól hangzik, de ez nem desszert?
- Az is lehetne, de eléggé laktató.
- Áhh… Értem. Kíváncsi vagyok rá, mellesleg már nagyon éhes vagyok.
- Akkor öltözz, mindjárt megyünk. – egyenest a fürdőbe menekülök, hogy felhúzzak egy rövidnadrágot, egy toppot és lófarokba összefogjam barna, hosszú hajamat. Nem sminkelek sokat, mert nem akarom váratni Channiet. Az előszobába belebújok egy cipőbe, előkeresem a pénztárcám és a kulcsom. – Készen vagy már? – ordítom neki.
- Igen. – odalép mellém. Lazán van felöltözve, egy farmer, egy tök egyszerű póló, fullcap és egy deszkás cipő. – Ah, már olyan régen volt rajtam ilyen ruha. Tiszta szabadság illata van. Olyan jó, hogy most nem mondják meg nekem, mit húzhatok fel, és mit nem. – átfonom karját az enyémmel, és elindulunk. Mosolyom 1000 wattos csillogással vakít meg mindenkit, annyira boldog vagyok, hogy Chanyeol itt van velem. Egyszer-kétszer megálltunk, mert az út közbeni puszik elmélyültek. Bár nincs messze a kisbolt, eléggé forgalmas helyen van, sokan megbámulnak minket, többnyire Chanyeol miatt. Nem gyakran lát az ember Magyarországon egy 184 centi magas koreait, pláne nem Pécsen.- Jó napot. – csilingel a kisbolt ajtaja, a boltos azonnal felkapja fejét a pultról, majd tátott szájjal néz fel Channiere.
- Jó reggelt. – reagál. Felnézek Chanyeolra, akin látom, hogy zavarban van, pedig már megszokhatta volna a figyelmet. Igaz, ez most más féle „hírnév”, hisz itt a hovatartozása miatt bámulják meg az emberek, és nem azért, mert híres.
Fogok egy kosarat, közben egy perce se engedem el kedvesem kezét. Átveszi tőlem a bevásárló kosarat, én pedig belepakolom a legszükségesebb dolgokat. Tej, cukor, só (mert még ezek sincsenek), kenyér, tojás, lekvár és hát Nutella.
- Ez minek? – kapja ki a kezemből a ragadós édességet.
- A palacsintába. Iszonyat finom benne, meg magába is.
- És ez mi amúgy?
- Mogyorókrém.
- Nem emlékszem, hogy láttam volna ilyen sötét mogyorókrémet valaha is.
- Mert ez sokkal csokisabb! Hidd el, nagyon finom.
- Én elhiszem. – beleteszi a kosárba. – Kell még valamit vennünk?
- Nem igazán, szerintem fizethetünk. – átveszi tőlem a pénztárcát, a kosarat pedig átadja nekem. Kipakolok a szalagra, és megvárom, míg a nő elkezdi lehúzni a dolgokat. Figyelem, ahogy Chanyeol tanulmányozza a papírpénzeket, és az apró érmeket.
- Most fizetek inkább én, később megtanítom neked.
- Nem, én akarok. – makacskodik.
- 3490Ft lesz. – adja át a számlát a nő. Chanyeol elkezd számolgatni, majd átad 2500 Ft-ot a kasszásnak. Kikapok még egy ezrest a kezéből, aminek eredménye az lett, hogy az érmék kiestek a kezéből. Ezt a jelenetet szem forgatva nézte végig az eladó, én pedig, hogy valamelyest enyhüljön az ellenünk érzett haragja, odacsúsztatom a többi pénz mellé még az ezrest is. Elteszi a kasszába, Chanyeol pedig visszapakolja a pénztárcába az elhullajtott pénzeket. – Viszlát. – fogom a szatyrot, Chanyeolt és kiloholok a boltból. – Na, többet itt sem égetem magam. Te majom. – csapok a mellkasára. – Szeretlek. – megcsókolom.
- Én is nagyon. Viszont most már nagyon-nagyon éhes vagyok. Nem siethetnénk haza?
- Dehogynem. – végigsétálunk az utcákon, majd felmegyünk a lakásba.
