One Endless Mind In The Ocean

Heartbreak Hotel [Tiffany x Simon D]

2:43

Ajánlott zene: Tiffany (feat Simon Dominic) - Heartbreak Hotel

(https://www.youtube.com/watch?v=zQ6u3FO-aRM)

- Tif, itt a kettes szoba kulcsa, kérlek, átvennéd helyettem? El vagyok teljesen havazva, a négyesben a férfi kilöttyintette a kávéját a szőnyegre és fel kell pucolnom. – nyújtotta felém Taeyeon a kulcsot. Nem mondhattam nemet a legjobb barátnőmnek, de sajnáltam, amiért a deles szünetemet is fel kell áldoznom a munkára, amiért semmilyen plusz pénzt nem fognak szolgáltatni. Mindezek ellenére megmarkoltam a hideg fémet, melyen egy kis biléta azt hirdette, „2nd room”.

Több éve dolgoztam a Heart Hotelben, mint takarítónő. A hotel kiesett a belvárosból, így nem is volt olyan forgalmunk, mint az ottaniaknak, és a legkevésbé sem festett úgy, mint egy Four Seasons, de mégis szerettem itt dolgozni. Valahogy sokkal emberibb vendégekkel büszkélkedhettünk és a munkatársaim sem sznobokból épült fel. A hotel neve is azt hirdette, hogy itt meleg szívvel várják a vendégeket, és a szabályzatban is az szerepelt fő mottónak, hogy „Mindent a vendégekért”. Ezt teljesítve a takarítóktól kezdve a portásig, minden munkatársnak hatalmas mosollyal az arcán kellett megjelennie.

- Ma 2-kor veszi át az új vendég a szobát, úgyhogy sietned kell. – tette hozzá szerényen Taeyeon. Miután már elvállaltam, ez a kis plusz információ ide vagy oda, már nem vonhattam vissza. Taeyeon tisztában volt azzal, hogy mennyire kicseszett velem, ezért bocsánatot is kért tőlem. Ezt követően sietősen elhagyta a személyzetnek szánt étkezőt, a saját dolgára indult.

Az asztalra csaptam könyökömet, hogy megtámasszam nehézkes fejem, s úgy szürcsölgettem tovább langyos kávémat. Fáradt voltam. Előző nap szabadnapom volt, ezért elmentem szórakozni a barátommal, MinHoval. Éjfél után értem haza, reggel viszont korán kellett kelnem. Minden porcikám egy puha matracra vágyott, amire rázuhanhatott. Ez meg is adódott, elvégre minden szobában volt egy hatalmas francia ágy, de nem tehettem meg, hogy ledőljek bármelyikre is. Ez tiltott volt.

Lehörpintettem az utolsó korty kávét is, várva, hogy felébresszen, bár sejtettem, hogy ha hatni is fog, nem sokáig fogom magam életerősnek érezni. A plusz munka még csak tetézte is mindezt.

A fehér csészét behajítottam a mosdóba és én is utamra eredtem, a kulccsal a kezemben. A földszinti folyosón volt egy, a takarítóknak felszerelt tároló, melyben több kocsi is sorakozott. Ezeken több féle rongy, tisztítószer (sósav, ablaktisztító, stb.), felmosórongy, vödör, seprű és lapát helyezkedett el. Emellett az alsó tálcán friss törülközők voltak egymásra pakolva. Minden, amire szükségünk volt a teljes takarítás során. Egyedül az ágynemű huzatért kellett elmennünk a mosodába, mely az alagsorban volt. Ezt nem szállíthattuk a kocsin, mindig frissen kellett felhúznunk.

Az egyik ilyen kocsit megragadtam és kitoltam az üres folyosóra. Megnyomtam a lift gombját. Várakoznom kellett, mert a harmadik emeletről érkezett, de hamar leért a földszintre, a fotocellás ajtók utat engedtek nekem. A lift is üres volt, így kényelmesen befértem. Megnyomtam az összecsukó gombot, de még mielőtt teljesen összeért volna az ajtó, egy kéz meggátolta ebben. Az érzékelők jelezték az idegen anyag jelenlétét, így azonnal szétnyíltak a fém ajtók. Egy öltönyös férfi lépett be a liftbe. Rámosolyogtam, ahogy az szokás volt itt, de ő ezt nem viszonozta. Kisugárzása is azt éreztette, hogy ő az a fajta ember, aki lenézi az olyan munkásokat, mint egy holmi takarító.

Nekidőltem a lift falának, és türelmetlenül vártam, hogy végre elhagyjam ezt a kínos légteret. A férfi is látszólag sietett, a karórájára lesett, lábával dobolt a lift vörös aljzatán. Ő a második szintet nyomta meg.

A lift felért az elsőre, az ajtó szabad utat engedett nekem, és a zsúrkocsival együtt elhagyhattam végre a szűk teret. A férfi tovább folytatta útját felfelé.

A kocsit eltoltam a második szoba ajtajáig. A kulcsot behelyeztem a zárba, elforgattam, és egy fémes kattanás jelezte, hogy az út szabad, bemehetek a szobába.

Az eszközeimet kötelességem volt a szobán kívül hagyni, a zsúrkocsi kerekei nyomot hagyhattak a szőnyegen, és ezt el kellett kerülnünk.

Ez a szoba valamennyivel nagyobb volt a többitől, ezt adtuk ki a befolyásosabb emberek számára. Ezen a héten egy színész fordult meg itt. Egy környéken forgatott sorozatban szerepelt, rendkívül aranyos jelenség volt, sajnáltam is, hogy a mai napon befejeződött az itteni munkálatai, így a hotelt is elhagyta. Kíváncsian vártam, hogy ezúttal ki veszi át a kulcsait.

Nekiláttam a takarításnak. Ahogyan az elő is volt írva, az ágynemű lehúzásával kezdtem, amit aztán a hotel minden egyes szintjén, a folyosón található ledobóba raktam a használt törülközőkkel együtt. A fehér ágynemű végigcsusszant a bádogcsúszdán, két szinttel lejjebbi mosóban kötött ki.

A továbbiakban letörölgettem a bútorokat, az ablakokat lemostam, porszívóztam, kitakarítottam a mellékhelységet, a zuhanyfülkét. Kiürítettem mindegyik szemetest, felmostam, és felhoztam egy tiszta ágyneműt is, melyet felhúztam.

Az ágyneműt igazgattam, amikor véletlenül ráhuppantam a puha matracra. Végzetes hiba volt. Fáradt testem már nem volt képes felállni, annyira kényelembe helyezte magát. A friss ágynemű illata csak tetézte a mámoros érzést, elbódított. Pilláim akaratlanul lecsukódtak, mintha folyékony acélt fecskendeztek volna szemhéjamba. Lerúgtam lábaimról a fekete cipőt, amely kis sarkakkal volt megáldva, most mégis iszonyat kényelmetlennek éreztem azokat, párnáim sajogtak tőle.

Könnyedén nyomott el az álom, még csak várnom se kellett rá. Az sem foglalkoztatott, hogy amit teszek, helytelen. Csak egy kis pihenésről van szó, semmi többről…

Kellemes, üdítő alvásomból felriadtam. A szívemet nyugtalanította egy érzet. Biztosan többet aludtam egy fél óránál, és ezt azt jelenti, hogy a vendégnek már itt kell lennie. Még az is előfordulhat, hogy már egy állását vesztett nőszemély vagyok. Lehet, hogy a vendég éppen most panaszkodik az igazgatónak, hogy bizony egy cselédlány sorsú nő a szobájában henyél.

Mégis, valami furcsa érzés azt súgta, nem vagyok egyedül a szobában. Feltártam pilláimat, az első észrevételem az volt, hogy a szoba félhomályban úszik. Meglátásom kezdett beigazolódni, én ugyanis nem húztam be sem a sötétítő függönyöket, és nem kapcsoltam fel az állólámpát.

Hogy teljességgel megbizonyosodjak helyzetemről, feltornáztam magam karjaimmal, azokon támaszkodtam meg. Akkor tekintetem azonnal összefutott egy alakéval, aki az ággyal szembeni kanapén terpeszkedett. Nem láttam jól az arcát, de szemei még így, a fél sötétben is ragyogtak.

Összerezzentem a láttán, hirtelen nem is tudtam, hova kapjak, mit tegyek. Szabályellenes dolgot műveltem, ezt valahogyan meg kell bocsájtanom a vendégnek, különben az állásomba is kerülhet.

Kapkodva lecsúsztam az ágyról és felkaptam kezeimbe a topánkáimat. A ráncos ágyneműt kiegyelgettem szabad tenyeremmel. Végül az ágy tövében megálltam, egyenest a férfi felé fordultam és egymást követően többször is, mélyen meghajoltam.

- Bocsánat, elnézést kérek a tettemért, én csak nagyon fáradt voltam, és nem tudom, hogy magyarázhatnám meg, nincs mentségem mindezért… - próbáltam menteni a menthetőt, de nem láttam rá esélyeket, egyszerűen bele kellett törődnöm abba, hogy akár már mától munkanélkülivé válhatok.

A férfi csak féloldalasan felhúzta szája sarkát, ujjaira támasztott fejét aprón megrázta.

- Tudod, ezért most szólhatnék a hotel igazgatójának, de nem teszem. Tudod miért nem? – hajol előrébb.

Zavarodottan megráztam koponyámat.

- Azért, mert tetszett, amit láttam. – felelte pajzánul a srác.

- Te perverz! – mondtam idegesen.

A fiú erre csak gúnyosan elmosolyodott. Erre már tényleg nem tudtam mit lépni, elindultam az ajtó felé. Úgy döntöttem, hogy másnap majd visszajövök a lakosztályba, hogy kicseréljem az ágyneműt. Majd akkor, ha ez a perverz állat elhagyja a szobát.

A folyosóra kiérve megkönnyebbülést éreztem. Megigazítottam egérszürke egybe részes munkaruhámat, a zsúrkocsira dobtam a rongyot, mellyel a bútorokat törölgettem le és már is elindultam a lift felé. Alig tettem pár lépést, egy mély, búgó hang megállított a folyamatban. Tudtam, hogy a férfi az, a kettes szobából. Bármennyire is undorodtam tőle az előző alakítása miatt, a hangja mégis olyan kellemesen suhant végig a folyosón, s ezzel együtt bennem is, hogy kirázott tőle a jól eső hideg.

Áttekintettem vállam fölött, de vissza is fordíthattam fejem, mert a férfi éppen akkor lépett mellém.

- Ott hagytad a szoba kulcsát a dohányzó asztalon. – rázta meg a tárgyat, mely összecsattant a bilétával, fémes csengést hallatva.

Nem tudtam megszólalni. Arcára meredtem, egyszerűen földbe gyökerezett a lábam a látványtól. Nem akartam feltűnő lenni, ez azonban nem sikerült. Szemeimet nem voltam képes levenni vonásairól, minden részletén átcikázott a látógömböm. Az összkép egy kisfiús arcot tárt elém, egyedül bőre egyeletlen felszíne utalt arra, hogy már nem a 20-as évei elején járhat. Jóval érettebb volt annál. Szemei alatt karikák éktelenkedtek, gondolom az éjszakázások okozhatták. Aki ilyen szobát vett ki magának, az csak is fontos személy lehet.

Haja körbe le volt nyírva, felül viszont hosszú, fekete fürtjei kócosan meredtek mindenfelé, mintha elaludta volna.

Eltévedt pillantásaimból kiábrándulva vettem észre, hogy még mindig a mutatóujján lóg a kulcs. Rá kellett ébredjek, hogy ezt nem tehetem tovább, kellemetlenül elfordítottam a fejemet és óvatosan elvettem tőle a kis fémet. Újra elindultam a kocsival, ezúttal azonban a férfi ujjai állítottak meg benne, melyek ráfonódtak csuklómra.

Érintése áramütésként ért, azonnal megállított. Mandulaforma, feketekávé szín íriszeibe meresztettem sajátjaimat.

- Még nem is mondtad, hogy hívnak. – informált róla. Ezzel tisztában voltam, de nem láttam indokot arra, miért kellett volna megtennem ezt. Nem volt kötelességem bemutatkozni, főleg egy ilyen alaknak. Én csak egy takarító vagyok.

Nem bírtam tovább szemébe nézni, tekintetem átvándorolt egy pontra a zsúrkocsin. Látószervem továbbra is vágyott a látványára, de nem tehettem meg, hogy őt bámuljam. Sem a szabályzat nem engedélyezte, sem az erkölcsöm. Nekem volt barátom, és bármennyire is szerettem őt, ez a férfi bűnös gondolatokat váltott ki belőlem.

- Tiffany. – feleltem egészen halkan, bár ő teljesen jól hallhatta.

- Gyönyörű név. – hajolt közel és súgta hajamba. Meleg lehelete megmozgatta hajszálaimat, megcirógatták a tincsek a bőrömet. Váratlanul ért tette és szavai, mindezek egyvelege okozta azt, hogy a vér az arcomba szökkent, teljesen kipirosítva arccsontomon feszülő bőrömet. Előrébb hajtottam fejem, hogy hajkoronám képembe zúduljon, eltakarva ezzel kellemetlen zavaromat.

Kíváncsi voltam én is a nevére, de nem mertem megszólalni többet. Párszor átfogalmazódott bennem a kérdés, vagy 3 féleképpen tudtam volna feltenni, de valahol az agyamba ragadtak mindezek. Ajkaim ragaszkodtak hozzá, hogy azok egymásnak préselve maradjanak. Az orromon vettem egy mély levegőt, majd harmadszorra is útnak eredtem. Megnyomtam a lift gombját, az ajtó azonnal szétnyílt, szerencsémre pont ezen az emeleten volt. Lopva oldalra tekintettem. Ő még mindig ott állt, a fal felé fordult teste, kútfője felém állt, kissé hátra döntötte azt. Átható lélektükrei végigfutottak alakomon, egyszerűen úgy éreztem, levetkőztet a tekintetével és egyszeriben felfal. Kacér félmosolyra húztaívelt ajkát.

Arcom bíborból rákvörösre fordult, szívem dübörgött odabent. Szerencsémre a fotocellás ajtó elindult, hogy bezáruljon, hangja visszazökkentett a valóságba. Még volt annyi hely, hogy betoljam a kocsit rajta, az ajtó kinyílt teljesen, bevetettem lényemet, eltűnve a férfi szeme elől.

Úgy éreztem, végre komfortzónába kerültem. Hátamat a falnak simítottam, és tüdőmből kifújtam hangosan a berekedt levegőt. A pír is lassan lecsillapodott, már nem égette a forróság az orcámat.

- Mi volt ez Fany? – kérdeztem magamtól. Nem tudtam rá a helyes magyarázatot, csak ötletek merültek fel bennem. Ilyet még nem éreztem, akkor sem, amikor Taeyeon bemutatott Minhonak. Próbáltam azzal indokolni mindezt, hogy egy hirtelen fellángolást váltott ki belőlem Mr. Őtökéletessége, csak szimpla vágyat. Ez előfordulhat mindenkivel, még azzal is, aki már párkapcsolatban él. - Majd elfeledkezel róla Tif. – szólalt meg belső hangom. Egyet kellett vele értenem, bár egy másik hang azt súgta, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, már túl késő. Mély benyomást keltett bennem kisugárzása, a titokzatossága, felkeltette az érdeklődésemet az alak.

Nem kellett volna visszatekintenem akkor, amikor a lift kinyílt. Azt hiszem ott szakadt el bennem valami, ami ennyire felzaklatott, ami okozója volt annak, hogy most nem tudom kitörölni az elmémből a lényét. Hangja újra és újra felidéződött bennem, azt súgva, hogy „Gyönyörű név”. Nőiességem belebizsergett a szavakba, mély, rekedtes hangtónusába. Bár újra hallhatnám…

Kinyílt a lift ajtaja, újra az alsó szinten voltam. Ezúttal semmi nem tudott kiábrándítani idilli képzeteimből, céltalanul toltam magam előtt a kis kocsit. El is hajtottam az ajtó mellett, ahova be kellett volna helyeznem, így a folyosó végén vissza kellett fordulnom. Betettem, kulcsra zártam az ajtót és sietve felkerestem Taeyeont. Nem voltam benne biztos, hogy el kéne neki mondanom mindazt, ami az elmúlt 5 percben történt, elvégre is jóba volt Minho-val. Ha mindez kiderül, a kapcsolatunk biztosan véget érne, ezt azonban nem akartam.

Megfogadtam, hogy tartom magam tőle, amíg a hotelben tartózkodik, megpróbálom kerülni, akkor biztosan sikerül továbblépnem. Elvégre ő csak egy kéjenc kurafi, semmi több. A külső nem minden, amit meg eddig sikerült levonnom szavaiból… nos, nem volt túl biztató. Tipikus szoknyapecér.

- Nem láttad Taeyeon-t? – kérdeztem a konyhán dolgozó barátunkat, Jaewon-t. A fiú eltekintett a hagymától, amelyet éppen aprított, de keze ugyanolyan sebességgel szelte a zöldséget az éles késsel. Rossz volt nézni, féltettem az ujjait konyhai eszköztől.

- Nem. Az elmúlt egy órában egyszer jött be. Felvitte a vacsorát a 27-es szobába. Azóta nem láttam. – felelte Jaewon. Keze újabb megpucolt hagymáért tapogatózott.

- Köszönöm azért. – fordultam vissza arra, amerről jöttem. Az ajtófélfában visszakanyarodtam. - Kérhetek valamit? – kérdeztem Jaewon-t.

- Persze, mondd csak Fany. – mosolyodott el.

- Csinálnál nekem egy barackos teát? Az most nagyon jól esne. – a lehető legnagyobb vigyorral tekintettem a fiúra, hogy behízelegjek nála.

Kuncogva megrázta a fejét. – Hogy mondhatnék nemet ilyen mosolyra? Tíz perc múlva visszajössz, ígérem, meglesz. – szögezte le.

Beszaladtam, és derekánál fogva magamhoz öleltem szikár testét, majd sietős léptekkel el is hagytam a konyhai részleget, hogy másfelé keresgéljem Taeyeon-t.

Legvégül a mosodában találtam rá. A vasalónővel, Mrs. Joon-al társalgott, aki talán a személyzet összes tagja közül a legidősebb lehetett, de egyben a legaranyosabbja is. Türelmesen kivártam, míg maga Taeyeon vet véget a beszélgetésnek. Kedvesen elköszönt a nénitől és csatlakozott hozzám.

- Na végre, azt hittem soha nem fogok megszabadulni tőle. – sutyorogta Taeyeon, közelebb hajolva hozzám.

- De hát olyan kedves nő.

- Az, de szófosása van, ha egyszer elkapja az embert. – rázta meg a fejét Taeyeon. – Na mindegy. Hogy sikerült a takarítás? Hová megyünk egyáltalán? – sorozott meg kérdéseivel.

- Először is, a konyhába, mert Jaewon csinált nekem teát, másodszor pedig majd ott bent elmesélem. – sóhajtottam.

- Ühm, nem szeretek várakozni. – lombozódott le barátnőm.

- Nyugodj meg, két perc, és hallhatsz mindent.

Úgy döntöttem megosztom Taeyeonnal és Jaewonnal a történteket, persze kicsit torzítok az egészen.

Miközben már a meleg teámat szürcsölgettem a személyzetis étkezőbe, a barátaim társaságában, belekezdtem. Elmeséltem a kihágásomat, hogy úgy ébredtem, hogy közben bámulnak, de a férfivel folytatott beszélgetésemet nem említettem. Annyit mondtam, hogy bocsánatot kértem tőle, ő pedig elfogadta és megígérte, hogy nem említi meg ezt az igazgatónak.

- Hű, te tudod, hogy ki az az alak? – csodálkozott el Taeyeon.

- Nem. – feleltem őszintén. Kicsit tudatlannak éreztem magam a többiek társaságában, elvégre Jaewon is végig meglepődve figyelt, éreztem rajta, hogy ő is tudja a titkot, csak én nem lettem beavatva. – Ki az? Mondjátok már! – kérleltem őket.

- Simon Dominic. – felelte Jaewon, aki a pultnak támaszkodva állt, velem szemben. Tetoválásokkal kivarrt karjait összekulcsolta mellkasa alatt, lábait keresztbe fonta.

Úgy éreztem ismerős a név, de egyszerűen nem tudtam, felidézni, hol hallottam, milyen témában. Miért vagy te olyan nagy ember, hogy tudnom kéne a neved?

- Nem tudom, hogy ki ő. – adtam fel. Megrántottam könnyedén vállamat, és várva pillantottam barátaimra, akik elképedve figyeltek, hogy elmondják a megoldást.

- Hát híres koreai hiphopos! Ugyan már, biztos láttad, a Pringles arca, még a TV-ben is van! – szinte kikelt magából a barátnőm. – Te nézel sorozatot, ne mondd, hogy nem láttad a Standby-t!

Mindezek elhangzása után is csak rázogattam kútfőmet jobbra-balra. Ez már valóban felháborodást keltett barátnőmbe, elővette okostelefonját a zsebéből és idegesen pötyögtetni kezdett a képernyőjén. Nagyon koncentrált, még a szemöldökeit is összevonta, alsó ajkát beharapta.

Jaewon-ra vándorolt a szemem, aki vágyakozva nyugtatta pilláit Taeyeon lényén. Hirtelen elfogott a sajnálat. Tudtam, Jaewon elmondta, hogy mit érez a barátnőm iránt, de úgy sejtette, a lány nem viszonozza vonzalmát. Sajnos én sem tudtam neki biztos támaszt adni, elvégre is Taeyeon naphosszakat áradozott nekem a férfiakról, hírességekről, modellekről, de valahogy Jaewon sosem szerepelt az említett nevek között. Elszomorított ez, nem csak azért, mert mindez a barátomat is bántotta, de azért is, mert én láttam külső szemmel, hogy mennyire összeillő párt alkotnának.

A lány eközben megtalálta azt, amit keresett. Kezembe nyomta a nagyképernyős készüléket, amin teljes szélességben egy videó játszódott le. Különös hangja bezengte az egész helyiséget, dallamos zenéjében saját nevét ismételgette. Az első pár képkockában takarta arcát egy kapucnival, az egész videó olyan sötét színekben ragyogott, de formás ajkai, melyek megállás nélkül mozogtak, azonnal feltűntek számomra.

Nem voltam képes tovább hallgatni, nézni a videót, visszanyomtam Taeyeon kezébe a mobilt, mintha az mérgezett volna. Hirtelenségem valószínűleg a barátnőmet is meglepte, de nem szólt semmit, mosolyogva visszavette a telefonját és visszaült a székére.

Simon látványa újabb érzelmi kavalkádot sodort bennem végig, mondhatni olyan volt, mint a Katrina-hurrikán. Azonnal próbáltam elhessegetni gondolataimból arcát és hangját, ki akartam zökkenni a ködös felhőből, mely elhomályosította szemeimet. Hiába igyekeztem érzelemmentesen meredni előre felé, megtört voltam, és ezt nem voltam képes leplezni.

- Gond van, Fany? – fogta meg alkaromat Taeyeon.

Persze, hogy gond van! Egy idegen férfi két perc alatt úgy felforgatta érzelmeimet, hogy hirtelen még arról is megfeledkeztem, hogy én kapcsolatban élek. Ezt azonban nem mondhattam Tae-nek, így nemleges választ adtam, s leplezve frusztráltságomat, magamba döntöttem a csészém tartalmának maradékát is, majd felálltam a székből. Hajamba túrtam, egy gumival felkötöttem lófarokba a zuhatagomat.

- Te ma meddig dolgozol? – néztem barátnőmre.

- Sajnos ma éjszakás is vagyok – lombozta le a tény, hogy a hotelben kell töltenie az estéjét. Mindig volt egy ügyeletes takarítónő éjszakára is, ha esetleg valami baleset folytán szükség lenne rá bárhol, a hotelben. Hetente váltakoztunk a többi kolleganővel, mivel csak egy külön háló volt feláldozva a takarítónőknek, ahol eltölthették ezt az éjszakát. Szerencsére a szakácsok éjfélig dolgoztak, így addig mindig Jaewonnal lógtam. Az eredeti munkaidő 7-kor ért véget, az alkalmazottak többségének legalábbis. Persze mindenki más időbeosztásban élt.

- Értem. Nekem még visszavan egy szoba a felső emeleten, azt megcsinálom, utána hazamegyek. – magyaráztam neki. – Ha unatkozol, hívj fel nyugodtan, ma én is egyedül leszek otthon. MinHo dolgozik. Ja, és Jaewon-ról se feledkezz meg – itt bíztatóan a fiúra kacsintottam.

Otthagytam őket kettesben az étkezőben. Kinyújtóztattam porcikáimat, míg végighaladtam a folyosón. Bármennyire is aludtam jól, nem volt elég, ahhoz pláne nem, hogy még egy szobát kitakarítsak. Nap végére úgy fogok kinézni, mint egy élőhalott.

A munka végeztével lementem a személyzetnek fenntartott öltözőbe, hogy áthúzzam a hétköznapi viseletre munkaruhámat, leadtam a mai haladásnaplómat a recepciósnak, majd végre kitehettem lábamat a hotelből. Kardigánomat jobban összehúztam felső testemen, mert jócskán lehűlt az idő a tegnaphoz képest. Kora nyár volt, így könnyen előfordulhattak a futó záporok, mely most is valószínűleg eláztathatta a várost. Az aszfalt nedves volt, különös illata terjengett mindenfele. Igazán szerettem ezt az eső illatot, kellemesen is telt az a 10 perc, amelyet legyalogoltam hazámig. Végre tisztának éreztem magam, semmi különös gondolat nem háborgatta lelkemet, csak az üres elmém volt, és a természet.

Az emeletes ház elé érve beütöttem a négy jegyű kódot, mely a lakásomhoz tartozott. Egy sípoló hang jelezte, hogy az ajtót elválaszthatom keretétől, így magam felé rántottam.

A lépcsőket kettesével véve siettem fel a harmadik emeletre, ahol a jobb oldali lakás ajtaján, arany táblán díszelgett a nevem.

Bementem rajta, lerúgtam lábaimról a cipellőt, csak a cipős szekrény elé rugdostam őket, már nem volt erőm lehajolni értük és eltenni. Táskámat is csak lehajítottam a szekrényre.

Végig csosszantam a rövid és szűk előszobán, és bementem az egyetlen tág helyiségbe, vagyis a hálóba, amely nappalinak is szolgált. A szobában félhomály uralkodott, az egyetlen ablakon keresztül szűrődött be némi fény. A nap a horizonton feküdt, így kint a felhők színét narancssárgára és rózsaszínre festette.

Álmos voltam. Lezuhantam az ágyamra, úgy rogytam a matracra, mint egy rongybaba. Nem érdekelt az sem, hogy az aznapi ruhám fedte a testemet, annyira elhagyott minden erőm, hogy képtelen voltam levetkőzni. Lehunytam pilláimat, és hasra fordulva vártam, hogy elnyomjon az álom.

Egy elfojtott gondolat mégsem engedte, hogy mély álomba merüljek. Türelmetlenül forgolódtam, dobáltam a torzómat a matracon, de nem találtam azt a pozíciót, amiben kényelmesen el tudtam volna aludni.

Vártam, perceket, hátha, de a gondolat, mely ébren tartott, egyre erősödve késztett arra, hogy megvalósítsam. Ideges lettem magamra, amiért erre volt szükségem, de nem láttam kiutat, be kellett végeztetnem, különben egész éjszaka céltalanul forgolódom majd.

Elvettem az éjjeli szekrényemről a telefonomat és feloldottam a záró képernyőjét egy négy jegyű kóddal. Csúnya bűntudatot keltett bennem a háttérképem, amelyen én és MinHo szerepelt, amint puszit nyomok a fiú arcára. Nem bírtam tovább nézni, helyette megnyitottam a szükséges applikációt, amelyen videókat nézhettem. A keresőbe lassan bepötyögtem a nevét és megnyitottam az első videót, amelyet feldobott a program. Úgy sejtettem ez volt az, amelyiket Taeyeon is mutatott.

Ezúttal nem gátolt meg semmi abban, hogy végighallgassam. Egyedül voltam, a négy fal között, senki nem tudhatott róla, mit teszek. Úgy éreztem, végre felszabadulhattak a valódi érzéseim iránta, a videó nézése közben.

Sajnáltam, hogy a felvételen nem sokszor látszott az a markáns, aranyos arca. Megvártam, míg véget ért a videó, melynek dallama kezdett beleivódni agytekervényeimbe, de nem voltam megelégedve ennyivel. Hirtelen még többet akartam belőle, kapzsin vetettem rá magamat a következő MV-re.

Az már sokkal jobban tetszett látványvilágra, színesebb volt, s sokkal többet is mutatták Simon arcát, közelről is. Meg kellett állapítanom, hogy bármennyire is jól fest a videókon, élőben teljesen más fogalmat nyert szépsége.

Mosolygásra késztetett a tény, hogy máris mennyire a hatásköre alá vont, szinte a fanjává váltam. Utána kerestem még pár információnak, ami érdekelt vele kapcsolatban. Például nagyon meglepett, hogy már 32 éves. Igaz, azt tippeltem, hogy a 20-as évei vége felé jár, de nem számítottam arra, hogy máris átlépte a 30-at. Hat évvel voltam fiatalabb nála… Ez rengeteg.

Nagyon furcsa volt, hogy csak ilyen könnyedén hozzájutottam olyan információkról róla, amit egy átlagos embernél nem biztos, hogy meg tudtam volna, ha csak nem ad meg minden adatot magáról a közösségi oldalakon. A fanok által vezetett honlapokon komolyan foglalkoztak Simonnal, rengeteg képet töltöttek fel róla, külön szekcióba volt rendezve az életrajza.

- Hm… volt egy hat éves kapcsolata – ráncoltam össze homlokomat. Irigyeltem a lányt. Biztosan nagyon jó lehet Simon párja lenni, eltekintve attól, hogy rengeteget dolgozhat.

Félelmetesen megváltozott róla a véleményem. Nem is értettem mit művelek. Elvégre is csak játszadozott velem, megfeszítette a húrt. Biztosan kíváncsi volt, meddig mehet el velem. Hát eddig. Én csak egy kis senki vagyok hozzá képest, nem vonzódhat hozzám, az nem lehet.

Újra feldúlt állapotba kerültem. Visszahelyeztem a telefont az éjjeli szekrényre és újra hasra fordultam. Ezúttal könnyedebben jött az álom és lassan átsodort az üres járatba, amikor teljesen kikapcsolt az agyam.

Reggel szokásos ébresztőmre keltem. Nem voltam az a tipikus azonnal felkelős személy, így szükségét vettem a további ébresztőimre is. Mindegyik öt perccel későbbre volt állítva. A negyedik alkalommal kezdett idegesíteni a zene, de még mindig nem vett rá a lélek, hogy rendesen feltápászkodjak az ágyból, így hagytam, hogy még az ötödik is megcsörrenjen. Akkor telt be a pohár. Kiugrottam az ágyból, az újabb ébresztőt is kinyomtam, majd kinyújtóztattam végtagjaimat, kicsit megtornáztattam elgémberedett izmaimat. Ásítások közepette csoszogtam ki bolyhos mamuszomba a konyhába, hogy elkészítsem egyszerű reggelimet. Nyuszigolyókra eresztettem egy kis tejet, de nem túl sokat, mert sose tudtam meginni egy tányérnyit.

Elropogtattam a csokis golyókat a konyhapultnak támaszkodva, eközben elbambultam.

Az ismerős dallam újra visszhangot vert odabent a fejemben, felidézte álmomat, melynek részletei egyre kiéleződtek.

Egy férfival álmodtam, elég… nedveset. Először úgy rémlett, hogy Minho volt az, de később ez a kép kezdett átalakulni, egyre jobban hasonlított az arca Simonéra.

Megráztam fejemet, mintha azzal ki tudnám rázni Simon-t is belőle, de ez nem működött ilyen egyszerűen.

Gyerünk kislány, el tudod felejteni… - bíztatott belső énem, de a legkevésbé se volt magabiztos.

Már elegem volt abból, hogy ennyit vesződtem az érzéseim miatt. Bár tudnám, hogy meddig marad a hotelben. Ezt bezzeg még a fanok se tudták.

Ha tehetném, szabad napot vennék ki arra az időszakra, de nem hivatkozhattam arra, hogy: „Bocsánat, érzelmek fűződnek az egyik vendégünkhöz, nem szeretnék addig a hotel környékén tartózkodni, míg ő ott van.”

Így hát ma is felkészültem a munkára, még időben elhagytam a lakásomat, így a tíz perces séta ellenére is pár perccel a kezdés előtt a hotelben voltam. Ez a pár pillanat pont arra volt elég, hogy átöltözzek a munkahelyi ruházatba és benézzek Jaewon-hoz.

Sajnos nem találtam a konyhába, így úgy döntöttem, később felkeresem, miután felporszívóztam a hall-t.

Elmerültem a porszívózás egyszerű folyamatába.

A lift rövid, bing szerű hanggal jelezte, hogy valaki a felső emeletről a földszintre kívánkozott jönni. Érdeklődve fordultam meg, hogy lássam, ki jött le ilyen korán.

Ismételten elállt tőle a lélegzetem. Egy érdekes mintázatú, karmazsinvörös és fekete zakóban feszített, alatta hozzá illő, egyszínű fekete inggel, és egy fekete nadrággal tetézve mindezt, melynek térdei szakítottak voltak és bokája felé ért. Pont úgy festett, mint aki fotózásra sietne.

Égető pillantásának súlya alatt majdnem összeroppantam. Elgyengültem, mintha az energiám kifolyt volna testemből, lábaim súlyom alatt megremegtek. Egy pillanatra se szakította meg szemezésünket. Végigkövettem, míg el nem hagyta az épületet. Az üvegen keresztül már csak annyinak lehettem tanúja, hogy magára kanyarította napszemüvegét, annak ellenére, hogy a Nap még csak erőtlenül nyújtogatta sugarait.

Eszembe jutott, hogy most itt van a lehetőség arra, hogy kicseréljem az ágyneműt, amibe tegnap belefetrengtem a kettes számú szobában. Így kicsit felgyorsítottam és talán kicsit hanyagul is porszívóztam fel a hatalmas előteret.

Leszaladtam a mosodába egy friss ágyneműért, a recepcióról elkértem a takarítóknak másolt kulcsot a kettes szobához és felmentem az első emeletre.

Már csak az utolsó simítások voltak vissza, a párnákat igazgattam, rázogattam, hogy minél puffosabbak legyenek. Ez is elvárás volt.

Elvégeztem dolgomat, de valami nem engedte, hogy távozzak. Kíváncsiságom felülkerekedett félelmemen, így egy kis felfedezőútra indultam a lakosztályban. Biztos voltam benne, hogy Simon még órákig nem tér vissza, csak ezért bátorkodtam meglépni ezt.

Első soron a ruhásszekrénybe lestem be, amelybe több öltöny is gondosan fel volt akasztva vállfára, a polcokon több színű nadrág és póló volt egymásra stószolva, bár nem voltak valami szépen összetűrve. Késztetést éreztem, hogy megigazítsam őket, de nem túrhattam bele személyes holmijaiba, így visszafogtam magam. Ruháiból áradt haloványan a kellemes, férfias illat.

A szekrény szárnyait óvatosan betoltam, kis görgőin hangtalanul visszasiklottak helyükre.

Érezni akartam ezt a parfümöt, intenzívebben magamba akartam szippantani mámorító illatát.

Jól sejtettem, hogy a fürdőben, a mosdókagyló mellett lesznek az ilyesfajta pipere cuccai. Kezembe vettem egy aranyozott üveget, amely szimpla, négyszögletű formában díszelgett. Lehúztam róla a kupakot, és azonnal megcsapott a legkellemesebb férfi illat, ami valaha is átjárta orrjárataimat. Édesen üde, mégis jeges illatnak soroltam be, még soha nem éreztem ehhez foghatót.

Ennek a férfinak nem csak a külseje csábos, de még a parfümje is azt sugallja, hogy hódítani akar. Az illatba belefeledkeztem, még percekig képes lettem volna magamba lélegezni, de egy fémes kattanás kiábrándított a rózsaszín felhőből.

Simon visszatért… Most mit tegyek? Meneküljek el? Hagyjak itt csapot-papot és szaladjak ki a háta mögött? De a koszos ágyneműhuzat még mindig a háló padlóján hevert. Ennyire hanyag takarító nem lehetek, nekem kell ledobnom a mosóba, nem neki…

Idegességembe alsó ajkamba haraptam, vacilláltam. A parfümöt óvatosan visszaraktam a mosdókagyló mellé.

Nem maradt más megoldás, meg kellett várnom, míg újra elmegy, vagy itt, a fürdőbe bukok le. Így legalább volt 50%-om arra, hogy nem történik meg a kilétem lelepleződése.

Ajkamra szorítottam markomat, hogy a lélegzetem halk suhogását is tompítsam vele. Kintről beszűrődött Simon lépteinek életlen hangja, alig 5 lépés után elhaltak, hirtelen teljes csend borult a kettes számú hotelszobára.

Megtörte a feszült némaságot. – Hm, ez a lány… - szűrődött be kintről mély hangja, melyben leheletnyi pajkosságot véltem felfedezni. Mégsem tűrtem meg, hogy becsmérel. Igenis jól végzem a munkám, csak valamiért most már másodszorra is nála hibázok… Ez volt a véletlenek balszerencséje.

Még percekig zajongott odakint, majd újra hallottam közeledő lépteit. Keresztbe szorítottam ujjaimat, imádkoztam azért, hogy most ne jobbra forduljon, és a fürdőt válassza, hanem menjen tovább egyenest, ki a lakosztályból.

Növekvő feszültséggel figyeltem a kilincset, és vártam, mi fog történni vele. Amaz szépen lassan lenyomódott. Nem voltam felkészülve rá, erre nem is lehetett, egyszerűen kiegyenesedtem és rémülten vártam a következményeket.

Az ajtó teljesen kitárult előttem, Simon pedig széltében, hosszában elállta az egyetlen útvonalat, melyen el tudtam volna szaladni a megaláztatás elől. Mindezek tetejébe Simon felső testét semmi sem fedte, középső tájait egy fehér törülközővel takarta el, de nyilvánvalóan a törülköző alatt már semmilyen textília nem bújt meg.

Felkiáltottam, nagyon nem erre számítottam. A szívem hevesen dobogott ide-oda, ereimbe kegyetlen ütembe pumpálta a vért, arcomba is feltornázta magát a sűrű folyékony halmaz, megint magenta szín vöröslött a pír rajta. Tenyereimmel egy falat képeztem látógömbjeim előtt, hogy még véletlenül se lássam újra őt így. Ez nem volt illendő. Hogy kerülhettem ilyen kínos helyzetbe…

Simon is meglepődhetett, bár nem láttam igazán reakcióját, de kisebb ordításából levontam a következtetést.

- Ne haragudj, bocsánat, tényleg, én nem akartam, csak… - hadartam összefüggéstelenül, mintha csak a tegnapi szavaimat visszhangoztattam volna, amikor ugyanilyen kislányos zavaromba voltam.

Simon hangosan felnevetett. Szívből fakadó, mégis kínos kacagásba fogott. Leeresztettem tenyereimet, félve tekintettem rá, attól tartottam, hogy megőrült, legalábbis ennek jelei mutatkoztak rajta.

- M-mr. Dominic? – dadogtam. Abba se voltam biztos, hogy így szólíthatom, de valahogy mégis meg kellett tennem. A művésznevén kívül nem tudtam, mi az eredeti neve, annak ellenére, hogy tegnap este több portált is olvastam róla, az igazi nevét csak egy helyen olvastam, már csak halvány képem volt róla, inkább nem próbálkoztam meg, nehogy beégjek azzal is, hogy helytelenül tudom a nevét.

- Igen? – törölt ki egy könnycseppet a szeméből. Feltápászkodott görnyedéséből. Ezt a pózt még akkor vette fel, amikor megijedt tőlem és hátra tántorodott. Egyik kezével szorosan markolta a maga köré csavart törcsi szárát, a másikkal pedig mellkasát takargatta, nem sok szerencsével.

Bármennyire ejtett zavarba félmeztelen látványa, most, hogy már nem takarta szemeimet semmi, merészen vizslattam végig felső testét. Ő a szemkontaktust kereste velem, végül meg is állapodtam elbűvölő, a mélybe elvesző, koromfekete pupilláiban. Ha továbbra is testére vándorol tekintetem, azt észre fogja venni.

- Nagyon sajnálom. Esküszöm, többször nem fordul elő az ilyen. – Mélyen, tisztelettel hajoltam meg előtte.

- Neked elnézem, szépségem. – kihívó mosolyt eresztett ábrázatára, miközben nekidöntötte vállát az ajtófélfának. Merészen eleresztette a törölközőt is, hogy karját össze tudja fonni vékony, kissé izmos mellkasa alatt. Felkarjai alá dugta kézfejeit, kicsit ki is nyomta ezzel a húst rajta, azt a hatást keltve, mintha az épített izom lett volna.

Evidens volt, hogy ezzel csak macsóbbnak igyekezett tűnni, de időben észrevettem turpisságát, nem tudott átverni. Szikár alkat volt, széles vállakkal és tökéletes kulcscsonttal, mely mindig is az egyik gyengémnek számított.

Már azért sem haragudtam, hogy becézgetett. Rabjává váltam a lényének, a vonzó aurájának, mely körbelengte. Mámorító parfümfelhője csalogatott felé, azt üzente az illat, hogy karoljam át a nyakát, itt a lehetőség. Ezt is akartam tenni, de angyali énem tudta, hogy ez mennyire helytelen, és egy kis félelem is bujkált bennem. Mi van, ha mégis csak játszik velem, és visszautasítana? Nem dobhatom magam csak úgy elé, mint egy darab húst, ennél több becsületed van Tiffany.

Helyettem ő tette meg az első lépést. Teste melegébe vont, fesztelenül bújtatta fejét hajzuhatagom közé, és magába szívta illatomat. Ujjai derekam körül fonódtak össze, szorosan ölelt, karjaim teste csapdájába kerültek. Nem is tudtam volna magamtól ellökni, és nem is akartam. Ketyegőm mindeddigiektől jobban verdesett odabenn. Úgy éreztem kettészakad. Az egyik kamrámban a friss, vörös vérem tombolt, a másikban az elhaló vörös vértestek tobzódtak, befeketítették a benne áramló, sűrű folyadékot. Bekönnyeztek szemeim. Egyikből az örömkönnyek, a másikból a szomorúság nedvei törtek fel.

Egyedül Simon meztelen, sima és illatos bőre nyugtatott meg. Mellkasára döntöttem arcomat.

Ekkor ő az egyik kezét hajtövemre emelte, védelmezően préselt magához.

Nem tudtam, mit mondhatnék… Kikapcsolt az agyam. Simon a homloklebenyem egy részében lekapcsolt egy elöregedett lámpát, és egy másik részén felkattintott egy újat. Ez az új terület még majdnem kongott az ürességtől, csak pár információ, szó lebegett benne, semmi több. Ezek mind tőle származtak.

Magamba már lezártam Minho-t, bár még tartottam attól, hogy ez az új ismeretlen hova vezet, de egyelőre jót remélt.

Simon gyengéden kitúrta hajamat a nyakamból, hogy belefúrhassa fejét a bőrömbe. Belemordult, azzal a mély hangjával, váratlan reakciókat kiváltva belőlem. Belekarmoltam mellébe körmeimmel, mire ő felszisszent, majd édes hümmögést hallatott. Tetszett neki kiscicás vadságom.

Felbátorította őt, így a következő szintre lépett velem. Nyakamon feszülő vékony bőrömre lehelt egy csókot.

Erogén zónámra tapintott, azonnal kiszökött számon egy sóhaj. Megszeppentem, mert nem akartam, hogy ilyen hamar ez történjen, de Simont örömmel telítette el. Letekintett rám, mivel jócskán alacsonyabb voltam nála. Egy fejjel legalábbis.

Oldalas mosolya még mindig ott ékeskedett képén. Kacéran félretúrta szemembe lógó tincseimet, ezzel teljes rálátást engedett arcomra. Egymást szemléltük. Ilyen közelről még egyébként se láttam.

- Tudod, Tiffany… - Az ő szájából még a nevem is szebben csengett. – Amilyen gyönyörű a név, olyan szép az is, aki ezt viseli – mutatóujját állam alá helyezte, csak éppen összeért a bőrünk. Kicsit feljebb emelte fejem.

Túl sok romantikus filmet láttam már ahhoz, hogy tudjam, ilyenkor mi következik. Eddig minden olyan filmbe illő volt, mintha nem is a valóság lenne, csak egy a péntek este nyolckor kezdődő mozifilm, amely a magányos nőkhöz szólt.

Behunytam lágyan pilláimat, és vártam, hogy Simon közeledjen felém. Érzékeltem, ahogy átsuhan komfortzónáimon, ahogy egyre közelebb és közelebb hajol ajkaimhoz. Már egymáshoz simultak alsó párnáink, de Simon nem vetette rájuk magát, még másodpercekig csak türelmesen várt. Én voltam a mohó, úgy éreztem, muszáj rávetődnöm azokra a húsos párnákra, bűnbe estem tőlük.

Hevesen ízlelgettük egymást. Érezhető volt benne is egyfajta felszabadulás, amit ajkaim érintése hozott felszínre. Nem voltam benne biztos, hogy ő is ugyanannyira várta már ezt a vétkes pillanatot, mint én, de ha nem így lenne, valószínűleg bele se kezdett volna.

Karjaimat sikeresen kiszabadítottam Simon testének rabságából, nem csak azért, mert kényelmetlen volt, de ujjaim szinte bizseregtek, annyira kívánták felfedezni ezt az új formát. Rátapasztottam bal kezemet tarkójára, onnan vezettem egyre feljebb tenyeremet, sűrűn fedett, fényes hajkoronája pergett le ujjaim közéről, testem felszínét cirógatták. Lábamat csípőjére emeltem, úgy fontam körbe az ő végtagját. Ekkor Simon keze rámarkolt fenekemre, mely nagyon váratlanul ért, ez volt az első olyan érintése, mely már intimebb tájaimat érintette. Olyan erősen csapott és markolt rá, hogy bele kellett nyögjek ajkai közé. Ezt jutalmazta meg azzal, hogy nyelvét átfúrta a szájüregembe. Izmaink egymásra találtak és egy lágy keringőt leejtettek egymáshoz simulva.

- Olyan formás kis feneked van – szakította meg vad csókunkat, de kicsit sem bántam, mert kijelentése és az arcára ült vad tekintet csak jobban feltüzelt. Visszatértünk megszakított tevékenységünkhöz, újra megzamatozhattam Simon kellemes, mentol és citrom ízű szájnedvét.

Ő is nagyon beindult. Megragadta csípőmet és átfordított, hogy háttal legyek a faltól falig futó mosdókagylónak, melynek középen volt egy mélyedése, maga a mosó része, a többi pultnak szolgált. Simon erősen nekinyomott a pult szélének, és alám nyúlt, így feltornázott rá. Combjaimat széttártam, hogy a lehető legközelebb tudjon jönni hozzám, derekára fontam lábaimat. Így, hogy végre egy magasan voltunk, sokkal kényelmesebbé vált csókunk, és több lehetőség tárult elénk.

Simon felfüggesztette ízlelő szerveink szenvedélyes táncát, még pár apró puszival illette ajkaimat, alsó párnámat fogai közé csípte, maga felé húzta, majd elengedte és ruganyosan visszaállt a helyére.

Türelmetlenül vártam, hogy mit tervez velem, bár annyira fesztelenné váltam mellette, hogy bármire képes lettem volna rábólintani. A mai napot a határok feszegetésének szenteltem, a határ pedig a csillagos ég. Odáig meg se állhattunk.

Simon újra jó felé járt, mintha csak minden erogén zónát kívülről tudna rajtam. Bár egyértelműen volt benne tapasztalat… 6 év és plusz a hírnévért járó több száz felkínálkozó nő, akik közül kedvére válogathatott. Nem tudtam, de őszintén nem is érdekelt, hogy hány nővel volt már, csak az foglalkoztatott, hogy jelenleg velem volt, az én birtokaimat izgatta a végtelenségbe.

Kezei ráfeszültek combomra, egyre feljebb csúsztatta őket szinkronba, míg elérték ruhám korcát. Ezzel mit sem törődve jött még feljebb, az anyagot is magával tolva, mely egyre csak fodrozódott, szürke hullámokká formálódtak. Lassan már nem tudta hova tolni, ekkor alácsúszott mancsa a szűk, feszes anyag alá.

Ajkai eközben nyakamat ízlelgették. Ütőerem mentén nyalogatta bőrömet nyelve hegyével. Hogy útjában segítsek, hátra vetettem fejemet, bár akaratom ellenére is így cselekedtem volna, az egyre hangosodó sóhajaimat is kényelmesebb volt ilyenformán kilehelni magamból.

Nem bírtam tovább várakozni, a rám feszülő ruhadarab egyre jobban melegített, meg akartam szabadulni tőle, de legalábbis pár gombtól biztosan. Amint megszabadultam az első gomb rabságából, Simon kulcscsontomra vándorolt. Ezt követően még további 4 gombot csúsztattam ki lyukából, így rálátást engedtem dekoltázsomra, kacér, fekete csipkés melltartómra, mely gömbölyded formát kölcsönzött melleimnek.

Egy kezét eltávolította combomról, hogy aztán áthelyezhesse keblemre. A melltartóba markolt, jó erősen beleszorított, hogy a puha, vékony rét szivacson keresztül is megérezzem. Körkörösen masszírozta, fejét a dekoltázsomba túrta, megillatozta bőrömet, mélyen orrjárataiba szívta és felemelkedett. Olyan arca volt, mintha kokainba dugta volna a fejét. Kéjenc mosolyt görbített szájára és fülemhez hajolt, jó közel, meleg lehelete meglengette könnyed babahajaimat hallószervem körül. Fűtött hangon morogta kagylómba: - És most megdughatlak a szobába?

Kérdése áramként cikázott át ereimben, felnyomva bennük a nyomást, testem felszínét libabőr fedte. Elakadt a lélegzetem. Valamiért meg sem lepett a durvasága szavaiban, egyszerűen csak rábólintottam. Nemi szervem is fel volt készülve, bugyimat eláztatta nedvességem.

- Jól van kislány, akkor gyere. – intett maga felé mindkét kezével. Én örömmel ugrottam felé, végtagjaimat bevetve csimpaszkodtam belé. Ujjai azért ráfeszültek ülepemre, hogy biztosan le ne csússzak róla. Így vitt magával ki a fürdőszobából, végig az előszobán, be a tágas szobába. A szőnyegen még mindig ott hevert a mosatlan, koszos ágynemű, amiben tegnap fetrengtem. Eszembe jutott a munka, és kicsit elbizonytalanodtam… Mi lesz, ha lebukok?

Mindezek aggodalmát elfeledtette velem Simon mélyre hatoló pillantása, melyben ott égett a tűz, vadul nyújtogatta lángcsóváit. Fogaimat alsó ajkamba vájtam.

Óvatosan helyezett le az ágy magasan fekvő matracára Simon. Velem együtt hajolt, az arcomra nyomott egy csókot, majd kiegyenesítette gerincét. Szinte azonnal felmerült bennem a lehetőség, hogy ezt direkt csinálta, mivel így tökéletesen szembe lehettem merevedő tagjával, melyet csak az az egyetlen szál törülköző takart, s mely kicsit sem tartotta vissza őt. Teljes hosszát megcsodálhattam. Ez vadul csapkodó pillangókat eredményezett gyomromba, olyanok voltak, mintha most szabadultak volna ketrecükből.

Nem mertem tovább mereszteni látóimat tagjára, ezért feltekintettem a férfira, aki elégedetten mosolygott rám.

- Tudod, nem gondoltam volna, hogy sikerül idáig eljutnom veled – tájékoztatott róla, és be kellett vallanom magamnak, hogy én sem gondoltam volna ugyanezt.

- Én meg nem hittem, hogy le tudsz kenyerezni a clichés szavaiddal – nevettem, bár bujkált benne némi igazság.

- Hidd el, ilyeneket nem mindennapi nőknek mondok csak – felelte. Meggyőződésem volt róla, hogy csak hazudik, de beletörődtem, nem akartam most ilyennel foglalkozni, de jól esett vele végre beszélgetni. – És biztosan szeretnéd, hogy megtegyem? – kérdezte kételkedve bennem.

Alig hezitálva rábólintottam.

- Rendben baba, de hadd halljam azt a hangos „igen”-t az ívelt kis ajkaid közül is – simított végig alsó párnámon hüvelykujjával. Jólesően beleborzongtam.

- Igen, szeretném! – hangsúlyoztam.

Ezzel már meg volt elégedve.

- Akkor most válj meg ettől a förtelmes gönctől, hadd lássam, mit fed el az a durva anyag. – mutatott végig lényemen.

Szó nélkül engedelmeskedtem. Egyesével gomboltam ki a maradék gombsort, amely egészen a szoknyám aljáig ért. Simon türelmesnek próbálta magát mutatni, de a talpával való dobolása elárulta valódi érzéseit. Kicsit felgyorsítottam a folyamatot, majd az utolsó gomb kicsatolása után lecsúsztattam testemről az anyagot és az ágy szélébe dobtam.

- Grrr… Valaki itt nagyon szexi fehérneműt vett magára. Pont alkalomhoz illőt. Csak nem így tervezted a mai napod? – folytatta csipkelődését.

- Nem, de ha már így alakult… Jól beválasztottam. – Feljebb csúsztam az ágyon, lábaimat felhúztam. Kicsit enyelegtem Simon előtt, akinek látszólag tetszett mindez.

- Akkor most feküdj a párnák közé, megmutatom, hogy Simon Dominic mit is tud – jött az újabb utasítása.

Most sem ellenkeztem, tettem, amit az úr kívánt, így feltornásztam magamat az ágy középpontjáig, majd ott hátra vetettem torzómat, bele a puhábbnál puhább és illatosabb párnák közé, melyeknek huzatát saját kezűleg húztam fel.

Simon rátérdelt az ágyra, egyenes lábaim az ő combjai között helyezkedtek el.

Óvatosan leereszkedett, karjaival megtámaszkodott a matracon, és gyengéd csókokkal halmozta el mellkasomat. Apró, cuppanós puszik sokasága csattantak felhevült bőrömön. Meg kellett kapaszkodjak Simon sötét fürtjeibe, hátamat elemeltem az ágytól, nem tudtam türtőztetni sóhajaimat.

A melltartó kosarát kifordította, keblem elvesztette tartását, meztelenül hevert előtte. Hevesen rámarkolt és masszírozni kezdte. Ujjaim erősebben feszültek rá Simon hajára.

Kellemesen bizseregtem odalent, türelmetlenül várta annak izgatását. Vágytam rá, azt akartam, hogy már lent tevékenykedjen, de még közel se láttam esélyt rá.

Lágy csókokkal közelítette meg ajkaival bimbómat, mely körül leejtett nyelvével egy kört, majd megszívta azt. Kihegyesedtem érintésére, érzékeny területemen profin tevékenykedett ízlelő szervével. Rövid körmeimet belemélyesztettem a takaróba, szorosan gyűrtem az anyagot, nem tudtam már mibe kapjak.

Erősen szívta testrészem, fogait is belevájta bőrömbe, ami fájt, ezért keserves nyögéseket hallattam, de úgy láttam ez a legkevésbé sem érdekelte Simon-t. És igazából bármennyire is éreztem a fájónak harapásait, valójában izgatóan hatottak rám. Nem rajongtam a durvaságért, de Simon-tól bármit képes voltam elviselni. A kisugárzása is már azt sugallta, hogy ő heves szexet kíván, és én képes voltam alávetni magamat mocskos szellemének.

Már csak egy karján támaszkodott, hogy a másikkal valami egészen mást csináljon. Kicsit megemelt, hogy újra belemarkoljon alfelembe. Úgy gyúrta, ahogy a gyurmát szokás.

Tapintása, a keménysége belőlem is kiváltott egy eddig ismeretlen formát, talán soha nem voltam ilyen kiéhezett. Ingerülté váltam, kikívánkozott belőlem a szó: - Elég!

Égő pillantást eresztett íriszeimbe, fogai között még mindig ott volt bimbóm. Megszeppentem, mert még soha nem kiabáltam senkivel, én nem az a lány voltam. Én voltam a csendben tűrő. Most mégis ezt teszi velem ez az ember, pedig még csak nem is ismerem igazán. Bár lehet, ha megismerném, csalódnék...

- Mármint... - kieresztettem egy hatalmas sóhajban a felgyülemlett ingert, újra visszatért belém a régi és egyben eredeti énem. - Sajnálom. Türelmes leszek.

Eleresztette bőröm fogai csapdájából. - Ezt akartam hallani - felelte Simon.

Félőn letekintettem bimbómra. Látszott a szívás körülötte. Kék és lila árnyalatokban játszott, a fogak nyoma viszont bordó színben látszottak. Nagyon nem tetszett, amit a szemem vizslatott, és ez valószínűleg arcomra is kiült. Eltakartam mellemet karommal.

- Most mi az? - lepődött meg Simon, hangjában bujkált némi idegesség.

- Csak fáj... - suttogtam.

- Cicám, ez ilyen. Erre vállalkoztál, te kértél belőlem. - Feltornászta testét, újra térdeire helyezte súlyát, lábaim továbbra is az övéi közt hevertek. - És most vedd le azt a melltartót teljesen - utasította.

Kezdeti izgalmam átváltott félelembe, de továbbra is úgy cselekedtem, ahogy azt ő akarta. Mert bármennyire is éreztem terrorba magam, még mindig kívántam.

Feltápászkodtam, és lassan hátranyúltam, hogy kicsatolhassam a három kis kapcsot a tartójából. Csak a második összehúzásra jött szét teljesen. A gumik szétugrottak, ernyedten bomlottak le hátamról, a vállaimon lecsúsztak a pántok. Már csak a kosár takarta keblemet.

Simon odanyúlt, és kitépte könyökeim alól, melyekkel még magamhoz szorítottam a darabot. Könnyedén elhajította. A fekete anyag a függönynek esett, majd a tövébe landolt a padlón.

- Mutasd azokat a gyönyörű melleket. Ne takard édesem, hadd csodáljam meg őket együttesen - búgta halkan a levegőbe.

Újra azt cselekedtem, amire kért. Kicsit szégyellve, de megmutattam azt, amivel rendelkezem. Nem mertem semerre se nézni, csak a takaróra, bár egy pillantásra Simonra vándorolt a tekintetem, csak azért, hogy lássam, mit gondol.

Az a szokásos, perverz félmosoly terült el arcán, miközben vizslatta nőiességem egyik jelét.

Hirtelen ért, meg is ijedtem, amikor Simon megragadta mindkét felemet. Megnyomkodta őket, hüvelyujjaival megdörzsölgette bimbóimat. Az egyik már jócskán érzékenyebb volt a másiknál. A hatása alá vont, csiklómakkom megfeszült odalent anélkül, hogy bárki is hozzáért volna. Elérkezett az idő, úgy gondoltam.

Én is áthelyezkedtem, feltérdeltem a matracra kis terpeszbe, egyenest Simonnal szembe. Én akartam irányítani, elegem volt abból, hogy én vagyok az alárendelt. Nekem szükségem volt arra, hogy kielégítsen, de most azonnal.

Keményen megragadtam Simon kézfejét és a bugyimra emeltem. Mutatóujját belenyomtam nagyajkaim közé és elereszttettem. Innentől kezdve már ő is tudta a dolgát.

Az anyagon keresztül simogatott. A fehérnemű hálós anyaga érintette csiklómat, Simon ujja kellemesen nyomta rá és dörzsölte vele női szervem érzékeny pontját. Combjaim megremegtek, meg kellett kapaszkodnom vállaiba, hogy tudjam tartani magam a pozícióba. Tartottam attól, hogy hamar elmegyek, elvégre is már nagyon fel voltam izgulva, így egy kis simogatás is bőven elég volt az első elélvezésemhez.

Teljes mértékben odafigyelt az én kényeztetésemre. Ujjai egyre gyorsabban csúsztak az anyaggal együtt csiklómon, a másik kezével gyengéden masszírozta mellemet, míg ajkai nyakam bőrét csipkedték. Extázisba kerültem a multifunkcionális Simon-tól. Csak sóhajokkal tudtam jutalmazni munkáját, de úgy véltem ő ezzel is meg van elégedve.

Egyszer csak benyúlt a bugyim alá és folytatta csiklómakkom izgatását. Nyakamon végig felvezette nyelvét, fülcimpámat fogaival óvatosan összecsípte, majd belemordult a hallójáratomba: - Tocsogsz a nedvességtől édesem. Szeretnél még többet?

Bólintottam, miközben ajkamba haraptam.

- Hogy mondtad?

- Igen, ah, nagyon szeretném! - pihegtem vállára döntve fejemet. Már képtelen voltam tartani magam, egyre közelebb éreztem az első orgazmust.

Simonnak már nem volt túl sok dolga, pár húzás után elért a jóleső élvezet, amelyet semmilyen más érzéshez se lehet hasonlítani. Kitisztult fejem, szívem hevesen vert, a nagyajkam köze is pulzált, izmaim megfeszültek és elernyedtek.

Simon kivette a kézfejét a fehérnemű alól. Nedves ujjait beletörölte az ágyneműbe, aminek nem igazán örültem, de orgazmusom ezt a gondolatot is hamar elhessegette.

- Maradj így - mondta Simon. Ő hanyatt feküdt a matracon, a térdeim előtt. - És most vedd le a tangát.

Lenéztem villogó szemeimbe, amikből ki tudtam olvasni újra és újra a kérését. Most sem tettem máshogy. Úgy csináltam, ahogy azt ő akarta.

Lehúztam magamról az anyagot és visszatérdeltem pontosan Simon feje felé. Ekkor feljebb kúszott, pontosan a combjaim közé és úgy vizsgálta alulról rózsámat. Zavarba ejtett ez a pillanat, de megnyugtatott Simon elégedett hümmögése.

- Ereszkedj rám.

Jött a következő utasítás. Szinte majdnem ráültem a szájára, kicsit előre dőltem és megkapaszkodtam Simon kiálló medencecsontjába. Odalent forró csókokat pihegett nemi szervemre, bizsergést hagyva maga után. Pár apró puszi után valami teljesen mást helyezett belém. Érdes nyelve leírt egy kört a még mindig kőkemény csiklómakkomra, majd hátrábbi tájakra tévedt. Nyelve hegye megérintette nyílásomat, beleeresztette hüvelyembe és ki-be húzogatta bejáratomba.

Ezek után újra visszakanyarodott legérzékenyebb részemhez, és azt pöckölgette, izgatta tovább érdes ízlelőbimbóival.

Már eddig is eszméletlenül bánt velem, és az ujjai is rendkívüli módon mozogtak, de érezhetően a nyelvjátéka a lehető legprofibbra fejlesztett. Úgy gondoltam nem tudja ezt már tetézni, mégis sikerült überelnie mindezt azzal, hogy lüktető hüvelyembe helyezte középső ujját. Helyezkedett bennem, feljebb és feljebb tolta hüvelyembe, a falamat kopogtatta vele.

Több percig azt éreztem, hogy most újra el fogok menni, de kezdtem hozzászokni az egy ujjhoz, igényeltem a telibb érzést. Simon is valószínűleg úgy határozott, hogy ide már befér egy mutatóujj is, így helyet fúrt magának a másik mellé. Újra megtelve éreztem magam, már dupla erő dobogott falaimon, még közelebbinek gondoltam a második elmenést, mint valaha.

Sejtettem, hogy ez durvább lesz az előzőnél. Simon megvadult nyelve, mely mesteri szinten bánt vaginámmal, az ujjai, melyek tudták, hogy hol kell keresni érzékeny pontomat. Mindezek hatására tőlem zengett az egész szoba, szívem a torkomban dübörgött, szinte ki akart szakadni. Végül betett mindez, egy pillanat alatt megszakadt a kapcsolat a földdel, egy nagy fehérséget láttam, ami befeketült, és újra visszatérített a valóságba. Simon hasára dőlve pihegtem, már képtelen voltam mozogni. Éreztem, hogy az alattam fekvő egyed is hangos sóhajokban kapkod a levegőért, hullámzott tüdejétől az egész felső teste.

- Olyan... - kezdett bele mondani valójába, de nem tudta azonnal befejezni, egy hatalmasat kellett hozzá nyelnie. - Olyan finom vagy. - Rácsapott combomra, de nem túl erősen, éppen csak csípett egy kicsit.

Nevetést váltott ki belőlem Simon kijelentése, és ennek hatására belőle is kitört a kacagás. Egymást túlharsogva nevettünk, míg hirtelen elcsendesedtünk. Simon mindkét kezét ráhelyezte combjaimra és gyengéden simogatni kezdte őket.

Ez volt talán az első olyan mozdulata, amiről úgy gondoltam, hogy nem csak azért csinálta, mert meg akar fektetni.

- Nem fordulsz meg? - kérdezte tőlem.

Lemásztam testéről és átfordultam, végre újra láthattam az arcát, azokat a tökéletes vonásokat, amelyek bűnbe vezettek.

- Gyere, bújj ide. - Kinyújtotta karját, olyan csábítóan feszült, úgy éreztem le kell rá hajtanom fejemet. Felkarja tövébe helyezkedtem el, belefúrtam kútfőmet a vállába, ő pedig alkarjával szinte átfont, közelebb nyomott még jobban magához. Több percig néma csendben pihegtünk így, mozdulatlanul, de végre emberségesnek éreztem Simon közelségét, úgy éreztem, hogy köztünk akár több is lehetne.

- Eddig jó volt? - érdeklődte buján.

- A lehető legjobb. - Egy kaján mosolyt rejtegettem előle, vállára fordulva. Ekkor homlokon csókolt és én tetőtől talpig elpirultam. Erre végképp nem számítottam.

- És szeretnéd még folytatni?

- Igen. Nagyon is - lelkesedtem.

- Már csak egyetlen anyag választ el tőle - szinte egyszerre vándorolt tekintetünk a törülközőre, amely még mindig ott ékeskedett csípője körül, elrejtve magába Simon nemesebbik tagját. Tudtam mit kell cselekedni, de féltem. Nem Simon-tól és a méretétől, amely termetesebbnek tűnt sokkal, az eddig látottaknál, hanem saját magamtól, hogy esetleg én túl béna vagyok hozzá. Biztosan magasak az elvárások egy ilyen befolyásos embernél, elvégre bárkit megkaphat. És most mégis egy egyszerű takarítólány kell neki.

Lassan felnyomtam magam a matracon, féloldalasan ülve, fél kézzel támaszkodtam. Jobb kezem elindítottam a törülköző felé. Mozgásom lassított felvételnek tűnt, míg elértem a frotil anyag korcát. Szétcsúsztattam és óvatosan széthajtottam. Gyomrom öklömnyire szűkült idegességemben. Nem tudtam, hogy hogyan álljak hozzá.

Bíztatásképpen Simonra lestem, aki elégedetten tekintett le saját férfiasságára, amely szinte teljesen készen állt az akcióra. A lehető legnagyobb magabiztossággal kellett kihúznom testemet, arcomon se lehettek félelem nyomai. Azt biztosan kiszúrta volna, és talán félrevezethetné őt.

Remegő ujjaim közé fogtam hosszát és csuklóból kicsit csavarva a bőrén lehúztam. Óvatos voltam, nem mertem nagyon hátrahúzni, nehogy fájjon.

Simon felsóhajtott.

- Kicsit csinálhatod gyorsabban is. De annak még jobban örülnék, ha bevennéd - kéjenc vigyort villantott.

Tekintetem újra rávándorolt a kezem között ágaskodó nemi szervre. Meg kell tenned Tif... Azok után, amit veled művelt.

Lehajoltam, egészen fölé és lehunytam pilláimat. Kitátottam ajkamat és lassan beleeresztettem merevségét. Párnáimmal közre fogtam hímtagját, és mozgatni kezdtem az egyeletlen felületen ajkaimat. Fel és le, egészen addig, míg úgy nem éreztem már túl hátra csúszik. Ügyetlenül hátranyomtam torkomba, amely öklendezésre késztetett, így a következő alkalommal már nem vittem le annyira. Felbátorodtam, így kicsit lendületesebben igyekeztem rásegíteni Simon élvezetére. Még a nyelvemet is bevetettem az akcióba, többször végignyaltam hosszán. Ekkor Simon az átlagosnál hangosabbakat nyögött, bár érezhetően igyekezett visszafojtani élvezete hangjait, keménynek próbálta magát mutatni.

Ajkaim között kőkeménnyé vált tagja, ha elengedtem volna, szinte derékszögben meg tudott volna állni. Gyorsaságom azt eredményezte, hogy a szám zsibbadni kezdett, de nem akartam abbahagyni. Nem akartam 5 perc után feladni, Simon sokkal többet foglalkozott velem, de a zsibbadás egyre elviselhetetlenebb lett, a levegő is kiszorult a tüdőmből, rosszul vettem az orromon keresztül és beszúrt az oldalam. Lihegve szakadtam el férfiasságától, de Simon tarkómnál fogva visszakényszerített rá, erős kezével diktálta tovább az iramot. Elfáradtam, de csináltam úgy, ahogy az ő akarata kívánta. Megremegett bennem, egy különös íz keveredett össze nyálammal. Nem ment el bennem, csak elő váladékot eresztett szájüregembe. Ekkor elengedte fejemet és fellélegezhettem. A homlokomról csorgott le testnedvem, összetapasztotta frufrumat az izzadság.

- Nagyon ügyes voltál - dicsért meg Simon sűrű sóhajai közepette. Csak néztük egymást, levegő után kapkodtunk mindketten. Ezek után már nem tudtam elképzelni, hogy képes leszek folytatni. Izmaim elernyedtek, csak a puha matracot kívánták, de Simon újult erőre kapva felült. Nem értettem honnan van benne ennyi lendület.

- Feküdj le.

Felvánszorogtam a párnák közé és közéjük zuhantam. Lábaimat felhúztam és terpeszbe raktam, hogy Simon közöttük el tudjon helyezkedni. Megtámaszkodott térdeimen, fölém magasodott testével és lihegve, mély, bugyiszaggató hangján megszólalt. - És most all-inklúzív ellátásba részesítelek. - Kacsintással zárta le mondatát, majd elhelyezkedett misszionárius pózban felettem, nagyajkaim közé csúszott makkja. Ügyesen megcélozta vele hüvelyem nyílását, tapintatosan tört utat magának. Szűk voltam még hozzá, így rendkívüli fájdalmat éreztem, nyílásom körüli izmok lüktetve kezdtek széjjelebb tágulni, de nem elég gyorsan. Simon türelmes volt, ő is megérezte szűkösségem, így csak lassan haladt bennem előre felé. Pár percbe is telt, mire végre kényelmesnek éreztem méretét, ekkor szóltam is, hogy mehet. Gyengéd lökésekkel indított. A lassú felvezetés szükséges is volt.

Simon fel folt tüzelve, látszott a szenvedély barna íriszeiben. Egy csókot lehelt ajkaimra, amit viszonoztam. Megmelengetett érintése. Sokkal jobban megbíztam benne, valahogy azt sejtettem már nem fog átejteni. Hát belementem a játékába, akkor jöjjön a java...

Egyre erősebb lökéseket diktált járatom falára, keresve a pontot, mely a legszebb gyönyört okozhatná számomra. Combom és a csípője a kemény lökések során összecsattantak, de a hang elveszett nyögéseink sorába. Bár én sokkal hangosabban zengtem nála.

- Ah, Simon... - súgtam nevét.

- Mondd hangosabban! - csapott combomra. Torzónk szinte összeragadt a nedvességtől, izzott körülöttünk a levegő, mintha a szoba hőmérséklete is 2-3 fokkal feljebb szökött volna. Simon se bírta már a meleget, így feltápászkodott és úgy folytatta térdre ereszkedve a csípőmozgását.

- Simon! - kiáltottam, mert így sokkal mélyebbre tudott bennem hatolni és rátapintott a lényegre, a helyre, amelynek érintése könnyeket csalt szemembe.

Egyik oldalról a másikra helyeztem testsúlyomat, nem találtam a helyemet, kikeltem teljesen magamból. Csak vergődtem, és vártam az újabb és intenzívebb orgazmust. Ez azonban nem érkezett. Simon kivette belőlem hímtagját, ez meg is lepett, azt hittem élvezi ő is.

- Ereszkedj négykézlábra!

Nem voltam benne biztos, hogy ez egy jó ötlet, el voltam gémberedve teljesen, elkényelmesedtem ebben a pozícióban.

Úgy tettem, ahogy Simon kérte. Hátam mögé jött és újra visszarakta síkos nyílásomba kemény férfiasságát. Ebben a pózban teljesen más volt az érzés, nagyon teltnek éreztem magam. Simon visszarázódott ugyanabba az ütembe, amelyet előzőleg felvett. A fenekemet markolászta, jobb kezével végig cirógatott gerincem vonalán, melytől kirázott a hideg, libabőrös lettem. Ajkai nyakamra tapadtak, lapockámat, a hátam közepét jutalmazta kellemes, cuppanós csókokkal.

Kemény tempója meghozta az eredményt. Újra elérte G-pontomat, melyet már előzőleg is érintett és felkészített. Egész testemben remegtem, a karjaim felmondták a tartást, arcomat a párnákba vetve pihegtem, alfelemet így jobban kinyomtam neki. Lehunyt szemekkel áztattam a fehér húzatot sós könnyeimmel. Megfeszültem odalent, minden izmom összehúzódott, Simon tagjára préselődött, ami továbbra se hagyta abba hüvelyem izgatását.

Agyam teljesen elködösült, minden elhalkult körülöttem, a lélegzetem elakadt. Már nem éreztem mi folyik odalent, nem is érdekelt, csak a felhőtlen boldogság, amely hatalmába kerített.

Simon csak percekkel később dőlt mellém az ágyba. Elment bennem, ebben biztos voltam. Felnyitottam pilláimat, hogy megbizonyosodjak minderről. Forró nedv folyt ki belőlem, combomon csorgott végig. Alattam hevert a törülköző, melyet Simon rakhatott alám, hogy ne piszkoljam össze az ágyneműt. Megtöröltem magamat és ledőltem hanyat mellé.

Eltelt negyed óra is, mire egymáshoz szóltunk. Lenyugodott mindkettőnk felhevült teste, kihevertük ezt a bámulatos eseményt.

Simonra lestem, kinek szájából egy meggyújtatlan cigi meredt, ő maga a pz üres plafont bámulta. Eszembe jutott róla a barátom.

Valahogy útközben el is feledkeztem Minho-ról. Annyira megvadított Simon, hogy egyáltalán nem vettem hűtlenségnek azt, amit együtt elkövettünk. Bűnös voltam, ez nem kétség. Nem megbocsátható dolgot vétettem és úgy éreztem ezt képtelen leszek titkolni előle. Szívemre telepedett a bűnbánat, mely szépen lassan elhatalmasodott, olyannyira, hogy sírást váltott ki belőlem.

- Jaj istenem, mit tettem - suttogtam a fojtó levegőbe.

Simon kérdőn tekintett rám.

- Megcsaltam a barátomat - feleltem legnagyobb szégyenemben. Nem is voltam képes Simon szemébe nézni, pedig még csak nem is őt csaltam meg. Hogy fogok én így Minho-éba tekinteni.

Ez valószínűleg őt is váratlanul érte, nem tudott hirtelen mit felelni rá. Meg is értettem, a helyében én sem tudtam volna.

- Tiffany, ha igazán szeretted volna a barátodat, akkor nem tetted volna meg - próbált megnyugtatni, de szavai csak rontottak a helyzeten, látszott, hogy ilyen szituációban még nem igazán volt szerepe.

- Látod, milyen szörnyű ember vagyok! - sírtam összekuporodva. - Nem mértem fel a helyzet súlyát, annyira elvakítottál, hogy... - elcsuklott a hangom.

- Hé, figyelj kislány - cirógatta meg kézfejével orcámat, de elhúztam a fejemet előle. - Nagyon szereted őt?

Tétováztam a válaszon, mert már nem azt éreztem Minho iránt, mint régen, de a bűntudat újra felhozta bennem a régi érzelmeket.

Végül megelőzött a válaszadásban. - Figyelj Tif, tőlem senki nem fogja megtudni, hogy mi történt közöttünk. Ha te is tartod a szád, én szerzek neked alibit, és senki se fog tudni róla.

Jó alkunak tűnt, de nem voltam biztos magamban, nem is Simon miatt idegesített a helyzet. Úgy éreztem, hogyha találkozom Minhoval, egyszerűen kiszakad belőlem a valóság, mely arcon fogja csapni és engem is a padlóra küld.

Féltem, de egy csókkal megpecséltem alkunkat.

Napok teltek el anélkül, hogy elárultam volna bárkinek is, mi történt velem. Mindezt Jaewon és Taeyeon körében volt nehéz visszafojtani. Simon továbbra is a Heart Hotel 2-es számú szobájában tartózkodott,

bár üdülési ideje pár napon belül lejárni készült. Bármennyire is bántam az első alkalmat, mindezt még további öt esettel tetőztük be, és még volt vissza egy kis idő, hogy ezt a számot megnöveljük.

Mivel másnap szabadnaposak voltunk mindannyian a társaságomból, így elhatároztuk, hogy a Heart Hotel melletti bárt meglátogatjuk a mai munkaidő lejárta után. Izgatottan készülődtem hat órakor a tükör előtt a személyzeti öltözőben. Megigazítottam hátamra omló loknijaimat, beletúrtam hajtövembe és megrázogattam. Vad és szexi külsőt kölcsönzött fekete, egyszerű pántos trikóm, melyet csipkék szegélyeztek, és sötét farmerem. Készen álltam a menetelre, már csak barátaimra kellett várnom a Hotel előterében. Ők is megjelentek egyszerű, szinte hétköznapi ruhákban, csakúgy, mint én.

Percek alatt odaértünk a lesötétített bárhoz. Beültünk, egy egész jó kis bokszot sikerült szerezni magunknak meg, elvégre is ilyen korán még nem voltak túl sokan. Beszélgettünk, iszogattunk, újra beszélgettünk és újabb pár rövid marta fel nyelőcsöveinket.

Már elég későn járt, amikor Minho is csatlakozott hozzánk, aki nem kis meglepetést okozva jelent meg a helyszínen. Nem beszéltük meg előre, hogy így lesz, ő egy másik baráti társasággal érkezett.

Kényelmetlenül éreztem magam közelében. Vállamra terítve pihentette karját, ami a legkevésbé se volt ínyemre. Már benne is jócskán tengett a pia, erős alkoholos lehelete árulkodott róla. Ruhája a cigaretta füsttől bűzlött.

Elnézést kértem és elhagytam a bokszot, hogy magam maradjak egy ital társaságában a bárpultnál. Kikértem a következő kupica málna vodkát, amelyet szinte azonnal lehúztam, tovább bódította agyamat. Titkomat csak az alkoholba fojtva tudtam magamba tartani, pedig már nagyon érett bennem, hogy Minhohoz vágjak mindent. Minél több alkalommal feküdtem le Simonnal, annál kevésbé bántam. Rájöttem, hogy nekünk már nincs jövőnk, az én jövőképemen már egy teljesen másik ember szerepelt.

Összeszedtem minden gondolatomat és félrehívtam Minho-t. Kimentünk a bár elé beszélgetni.

- Minho, nem kertelek neked tovább - álltam a lábamra. - Megcsaltalak és rájöttem, hogy már nem szeretlek. Sajnálom, de nem akartam tovább titkolózni és képtelen vagyok színlelni a szerelmet. Ezt nem is lehet. Remélem megérted - Utolsó gondolatomat nem mondtam komolyan, nem tudtam elképzelni, ahogyan megbocsát vétkezésemért.

Orrlyukai kitágultak, szemöldökei felszöktek, ráncai bemélyedtek homlokán. Karjait összefonta.

- És ezt itt kellett közölnöd? Így? - tört ki felháborodása.

- Igen. Sose lett volna jó a hely egy ilyen dolog közlésére. És kérlek, ne kötekedj velem. Így döntöttem és kész. Nem fogok változtatni rajta - feleltem határozottan. Talán életemben először álltam ki magamért, csak magamért és nem másért. Eddig mindig én voltam a második, aki csak azért volt jó, hogy másoknak is jó legyen, de mindezekre Simon rávilágított és büszkén viseltem következményeit.

Minho elüvegesedett tekintete üresnek és halottnak tűnt számomra. Nem tudott meghatni sem idegessége, sem az ajka görbületéről leolvasható szomorúság. Felszabadultnak éreztem magam, végre felvállalhatom ezek után Simon-t.

- Te hülye kurva! - ordított rám teljes dühében Minho. Megindult felém tenyere, de útközben meggondolta magát, még időben. - Á, te ennyit se érsz - legyintett. - Remélem jól átbasz az a tag, akivel lefeküdtél!

Hátat fordított nekem és elindult dombnak felfelé, a sötétben. Lépései bizonytalanok voltak, többnyire tántorgott és nem volt képes egy vonalban haladni. Hangosan beszélt magába, üvöltözött, mint egy részeges. Az is volt. Egy darabig most az is lesz. Minho szerette alkoholba fojtani minden bánatát.

Nem tűrtem tovább hallgatni szitkozódását, a szánalmas alakját, így visszatértem a bárba. Tele volt az egész hely, hangos zene dübörögtette a falakat, a padlót, az emberek egymást lökdösték, hogy utat törjenek magunknak. Semmi másra nem vágytam, csak egy hűvös italra, amivel leöblíthetném kiszáradt torkomat. Én is beálltam a lökdösésbe, nem volt más lehetőségem. El kellett jutnom a bárpulthoz.

A sok ember között kiszúrtam egy ismerős arcot. Erőset dobbant a szívem. Megörültem a láttán, a kifejezése viszont pont az ellentettjét tükrözte az én feltűnésemnek. Végre elment előlem egy magas alak, aki eddig takarta Simon teljes testét, csak a srác válla fölött láthattam a fejét.

Abbahagytam a közeledést, megtorpantam. Hatalmasat ugrott a ketyegőm, mintha széjjel akart volna szakadni apró cafatokra. Nem akartam hinni látógömbjeimnek, reméltem, hogy a piák, amelyek dolgoztak szervezetemben, megvicceltek. Többszöri nagy pislogás után is még mindig ugyanaz a látvány tárult elém. Elszorult a torkom, a mérhetetlen csalódottság könnyeket csalt a szemembe. Nem akartam tovább nézni őt, egyszerűen undorodtam a látványtól, attól, ahogy Simon és ismerősei egy csapat bikini felsős lány társaságában díszelgett. Simon ölében ott feszített egy szőke, nem ázsiai lány, aki láthatóan behódolt a fiúnak.

Nem volt levegő a helyiségben, vagy csak én éreztem fojtónak, de úgy éreztem ki kell mennem innen. Több embert ellöktem magamtól, egy srácot egy asztalnak, amiről több pezsgős pohár zuhant a lábak közé, apró szilánkokra törtek.

Nem érdekelt, ahogy az sem, hogy minden tekintet rám szegeződik. Ki akartam menekülni és végre kiengedni a könnycsatornámban felgyülemlett sós nedvet. Mellkasom feszült, szívem hevesen dübörögtette falát.

A pia felkavarodott a gyomromban, savas tartalma felszökött nyelőcsövembe, de nem engedtem feljebb.

Végre kiértem a friss, hűs levegőre, a sötét éjszakába, ahol végre magamra maradhattam. A magány rátelepedett lelkemre. - Most aztán tényleg egyedül maradtál Tiffany... Gratulálok, szépen megcsináltad! - homlokomat megtámasztottam, az egyik épület falának támaszkodtam és leguggoltam. Nem bírtam állni.

Megbíztam benne... Most mégis itt vagyok, egy szimpla takarítónő, mit is gondolhattam? Ő gazdag, befolyásos, én pedig egy hotelben dolgozom, és mások mocskát takarítom.

A Heart Hotel mindig szívéjesen fogadja vendégeit... Én aztán tényleg elég szívéjes voltam. Feltártam neki a testem rejtekeit, a lelkem zegzugait. Ehelyett csak a fájdalmat kaptam vissza a Hotel falai között. Lehet, hogy a vendégek számára ez a Heart Hotel, de a benne dolgozóknak, mint Jaewon, aki viszonzatlanul szerelmes Taeyeonba, Taeyeon, aki csak álmodozik a tökéletes szerelemről, de nem veszi észre a valóságot, és én, aki egy rossz viszonyba keveredett, nekünk ez csak Heartbreak Hotel.

bts

The bullet [Min Yoongi from BTS]

13:12

Párkapcsolat. Erről a kifejezésről mindenkinek olyasmik jutnak eszébe, hogy szerelem, csók, hosszan tartó ölelések, romantikus randevúk. Az utcán sétálva biztosan legalább egy olyan párt látsz, akik körül izzik a levegő és már ránézésre is elmondhatod róluk, hogy ezek ketten egy tökéletes párt alkotnak. Én mindig is irigyeltem az ilyet, nem tudom, hogy mások hogy vannak ezzel.

Két évvel ezelőtt akár hiszitek, akár nem, én is a felhők felett lebegtem, minden olyan tökéletes volt körülöttem, mint ahogy az meg van írva a nagykönyvben. Sikeresen felvételiztem az egyetemre, jó barátokat szereztem és mindezek mellett az első egyetemi buli után megismerkedtem egy fiúval. Egy olyan fiúval, akire ha ránéztem, görcsbe rándult a gyomrom, és izgatottá váltam, eleinte össze-vissza habogtam előtte, még a nevemet is elfelejtettem zavaromban. Ő sokkal összeszedettebb volt nálam, könnyedén vette az akadályt, amit elé állítottam azáltal, hogy egy értelmes mondatot se tudott kihúzni belőlem. Viccekkel szórakoztatott, míg sikeresen feloldotta a bennem felgyülemlett feszültséget. A bulit otthagyva kiültünk a kampusz parkjába és ott folytattuk a beszélgetést.

Már kivilágosodott, amikor úgy döntöttem, nem fagyoskodom tovább, visszamegyek a kollégiumba aludni. Nem tudtam, hogy köszönjek el tőle, végül megállapodtam egy ölelésnél, de ez sokkal hosszabbra sikeredett, mint terveztem. Gyengéden átfonta karjaival a derekam és akkor megcsókolt. Felszabadultak agyamban az endorfinok, elködösített, még soha nem éreztem ilyet előtte. Valahogy már akkor sejtettem, hogy ez nem egy rövid kapcsolat lesz. Nem tudom mi alapozta meg bennem ezt az érzést, de boldog jövőt képzeltem el magunk köré.

Az első pár hónap felhőtlenül zajlott. Az első csókunkat még több ezer követte, az sem zavart, ha az utcán egyszer csak megállt, hogy egy puszit nyomjon ajkaimra. Minden héten elvitt randizni, együtt tanultunk, együtt jártunk el csavarogni a városba, még az egyetemi előadásokon is egymás mellett ültünk. Másnak már biztos elege lehetett abból, hogy folyton együtt látnak minket. Már nem létezett olyan, hogy én és ő, csak mi voltunk.

Tényleg minden tökéletes volt, egy pillanatot kivéve. Egy nap Yoongi nagyon magába fordult, egész nap nem beszélt hozzám. Én próbáltam kihúzni belőle, hogy mi a gond, de ezt elintézte egy legyintéssel. Azt mondta semmiség. Naivan elhittem neki, úgy gondoltam ez csak egy átmeneti hangulatváltozás, szimplán rossz napja volt. De mindez nem így zajlott. Több napon keresztül próbáltam kihúzni belőle, hogy mi van vele, mi ez a hirtelen rosszkedv, de nem akarta rám hárítani a gondjait.

Egyik este, a kampusz parkjában minden megváltozott. Képtelen voltam tovább tűrni szótlanságát, addig faggatóztam, míg kiabálni kezdett velem. Megrémisztett indulatossága, sírva fakadtam, ami megállította a további veszekedésben. Végül kinyögte a baját, ami már egy hete kínozta, ezzel engem is tönkre téve.

Több hete azon járt az agya, hogy otthagyja az egyetemet és bevonuljon a seregbe. Ennek hallatán megszólalni se tudtam, egyszerűen nem tudtam elképzelni, mi vitte rá erre. Bocsánatot kért tőlem és ott hagyott a parkban, teljesen magamra hagyva, megalázottan. Többen fültanúi voltak a veszekedésnek, minden szem rám tapadt, felfordult a gyomrom ennek láttán. Elszaladtam, a koleszba rohantam és kiküldtem a szobatársaimat, hogy kisírjam magamat. Persze nem úsztam meg, hogy ne hallják és lássák, még heteken keresztül labilis állapotomat, bármikor rám törhetett a sírhatnék, legfőképpen éjszaka, amikor mindannak ellenére, hogy volt szobatársam, egyedül éreztem magamat a sötétben. A lányok vigasztaltak, jól esett a támogatásuk és ezt próbáltam azzal kimutatni, hogy erősnek mutattam magamat előttük, de legbelül szörnyen rosszul voltam.

Yoongi pár napon belül örökre eltűnt az egyetemről és vele együtt én is. Erőtlen voltam hozzá, az átlagom leromlott, nem voltam képes elérni azt az eredményt, amely szükséges volt a bennmaradáshoz, így kiestem a kampuszról.

Munkát vállaltam egy éjszakai bárban, mint pultos és próbáltam úgy alakítani az életemet, mint ahogyan azt a felnőttek tették, persze ez 20 évesen nem volt olyan egyszerű. Lassan mindenbe beletanultam, a csekkfizetésbe, az adózásba, a munkahelyi létbe.

A bár biztosított nekem egy rajongói kört a férfiak körében, de egyikük sem volt Yoongi. Bármennyire próbáltam feldolgozni a szakítást, a fájdalmat, az űrt, ez nem ment olyan könnyen, mint belerázódni a felnőtt életbe. Ő volt az első barátom, rá örökre emlékezni fogok és több barátom is alátámasztotta az elméletet, miszerint az első szakítás fájdalmas, de azután is lesz élet a szerelem terén, csak lehet többet kell rá várnom.

Én vártam türelmesen, de nehéz volt úgy, hogy közben minden egyes férfi közeledését visszautasítottam. A bár nem csak arról gondoskodott, hogy körberajongjanak a férfiak, de arról is, hogy egy életre elundorodjak tőlük. Az alkoholtól elázott, alpári fiatalok és középkorúak alpári bókolásaiból lett elegem. Bármennyire próbáltam türtőztetni magamat, elvégre az ő pénzükből éltem, többször kellett támaszkodnom a kidobó fiúk segítségére.

Már két éve dolgoztam ott, amikor egyik este sietve vezettem a munkahelyemre. Minden figyelmem az útra szegeződött, de az egyik piros alkalmával, amit sikerült elkapnom egy jó zöldhullám után, körbenéztem. A város fénybe borult, ezer meg ezer színben ragyogott a sok reklámtáblától. A járókelők lenge öltözetben siettek át a zebrán, kivéve az öltönyös, aktatáskás figurákat, akik munkahelyeikről szabadultak el. Egy srácon mégis megakadt a tekintetem. Vöröses hajkorona övezte karakteres arcát, amelyet csak oldalról csodálhattam meg, de olyan mély benyomást keltett, hogy hirtelen megfeledkeztem minden másról körülöttem. Tetőtől talpig be volt öltözve. Magasszárú fekete bakkancsot viselt, fekete betűrt nadrágot, egy lenge, fehér pólót, melyet khakizöld széldzseki fedett félig. Arcát sapkájának sildjével takarta, szemét már nem láthattam. Határozottan lépett le a járdáról és haladt el előttem. Nem nézett se jobbra, se balra, csak egyenesen sietett úticélja felé.

Beleremegtem a gondolatba, hogy ez esetleg Yoongi az, de elhessegettem mindezt. A hátam mögött több dudaszó is elhangzott, ráébresztettek arra, hogy a lámpa zöldre váltott. Beletapostam a gázba és pár percen belül le is állíthattam a kocsi motorját a bár parkolójába. A csomagtartóból kivettem a sporttáskámat, mely tartalmazta a munkahelyi öltözetemet (előírás volt a csinos ruha és a magassarkú), a derekamra köthető fekete kötényemet, az irataimat, pipere cuccaimat és a telefon töltőmet.

Beléptem a személyzeti ajtón, a többiek már sürögtek-forogtak a hátsó részben. A srácok pakolták a söröshordókat, Yoobin, az egyetlen munkatársnőm, aki szintén pultosként dolgozott, a közös öltözőnkben sminkelte magát. Párducmintás miniruha feszült rajta, fekete platformmal.

- Hú, ma jól odateszel nekik! - vizslattam végig rajta.

A tükörből visszamosolygott rám. - Neked is szia. Késtél.

- Tudom. Elaludtam délután a sorozatom közben. - újságoltam el, miközben táskámból turtam elő a ruháimat. Nekiveselkedtem a neccharisnya óvatos felhúzásának. - Mi volt tegnap este?

- Á, üres volt a kóceráj. Pár idősebb faszi jött be olyan 11 körül, de amúgy semmi érdekes nem zajlott. A mai napra leszek kíváncsi. Facebookon már sokan visszaigazolták, hogy jönnek a buliba.

- Igen láttam. Legalább 500-an. Nem is tudom, hogy fogunk elférni. Max 300 embert bírunk el. Ah, nehéz lesz a ma este. - ráncigáltam magamra a szűk, háromnegyedes ujjú fekete ruhát, mely combközépig ért nekem. Megtoldottam mindezt, egy arany, statement nyakékkel, hogy ne legyen olyan egyszerű az öltözetem és belebújtattam lábaimat a piros tűsarkúmba.

- Te is csini vagy. - jegyezte meg Yoonbin, miközben körmeivel óvatosan nyomkodta rá műszempilláit a sajátjai fölé.

- Köszi. Hansol szólt neked is, hogy ma csinosabban jöjjünk? - érdeklődtem.

- Igen. Egyrészt megértem, elvégre így jobban vonzzuk az embereket a pulthoz, de basszus, ebből lesz az a sok balhé is. Még jó, hogy erős kidobóink vannak. - dobta hátra hosszú, fekete, göndör fürtjeit Yoobin.

- Egyet értek. Hidd el, majd Hansolnak fog forrni a feje, ha ki kell dobni pár embert. Utálja, ha kitör a feszkó a bárjában, pláne most tart ettől, elvégre is DJ Soda látogat el hozzánk.

- Hát, kíváncsian várom. Elvileg 10-re jön ide a csaj. Azt mondják jól tolja. - vörös rúzsára visszanyomta a kupakot, majd felém fordult Yoobin. - Én kimegyek, ha nem baj. Kinyitok. Majd siess. - Nem véletlen szólt rám, még mindig a hajgöndörítővel szórakoztam, arcomon még egy deka smink se volt.

Fél óra alatt kapkodva, de elkészültem. Yoobin már a pultban állt, nyomkodta a töltőn lévő telefonját. Két fiatal srác ült a pultban, az első vendégeink voltak aznap. Fél hét se volt.

Teltek, múltak a percek, az órák, alig 2 óra alatt legalább kétszázan voltunk, az üres piás üvegek sorjában kötöttek ki a szemetesben. Rövidek, koktélok, sör, bor, minden, ami kedélyjavító. A hangulat a fokára hágott, amikor kis csúszással, fél 11-kor megjelent DJ Soda is. Mire beizzította a lemezeket, már javában éreztem a fáradtságot és a fejem is megfájdult. Megkértem Hansolt, a főnökömet, hogy álljon be helyettem két percre, muszáj rágyújtanom egyre.

Megengedte, így a hátsó ajtón kimentem és rágyújtottam egy szál cigire. Itt legalább nem volt olyan nagy a zaj és egy lélek se volt velem. Pár perc alatt leszívtam a szűrőig a szálat és elnyomtam a csikket a dolgozóknak kikészített hamus tálba.

Visszavetettem magamat az éjszakai életbe, átvettem Hansol helyét és kiszolgáltam egy csapat 20-as évei elején járó lány csapatot.

Teljesen elvesztem a munkába, már követni se tudtam igazán, hogy kit szolgáltam már ki, és kit kell még. Egy srác tört át a tömegen, egy nála nagyobb testű férfit és egy csajt lökött félre.

- Hello! - szóltam rá idegesen. - Ne tolakodj!

A fiú megfordította sapkáját, végre rálátást kaptam arcára. Tüdőmbe rekedt a levegő, mintha megszűnt volna körülöttem a világ. Megdöbbenésem mértékét képtelenség lett volna számokban megadni, ha lehetséges lenne, az állam most a padlót verte volna. Úgy éreztem magamat, mint azon a bulin az egyetemen, amikor először találkoztam Yoongival.

- Yoongi... - szökött ki ajkaim közül a neve elhaló hangon.

- Hé, kislány, segíts már! - szólt rám Yoobin, aki sorjában töltötte ki a shot-okat. Kétségbeesetten tekintett rám, nem bírt a tolongó tömeggel, ami a pultot környékezte meg.

- N-ne haragudj Yoobin, én most szünetre megyek, tudnál szólni másnak? - hebegtem.

- Most voltál kint! - mondta felháborodását nem is leplezve.

- Egy 4 centis vodkát szeretnék és szünetet a lánynak - bökött rám, s Yoobin felé nyújtotta a vodka árát.

Tétovázott Yoobin, végül elvette a pénzt Yoongitól és rám nézett. - Na menjél, de ne légy el túl sokáig! - figyelmeztetett.

Letekertem derekamról a kötényt és ledobtam a kassza mellé, majd izgatottan kisasszéztam a pult mögül. Yoongi lehúzta a kimért vodkáját és utánam eredt. A szívem zakatolt.

Újra a hátsó ajtó felé vettem az irányt, nem érdekelt, hogy Yoongit nem szabadna a személyzetibe vinnem, több barátot is hoztak már hátra a munkatársaim. Ennek a beszélgetésnek csak két fültanúja lehet. Én és Yoongi.

Azt se tudtam, hol kezdjem, de a bennem forró düh egyre inkább ki akart belőlem törni. Már 2 éve, hogy mindent a fejéhez akartam vágni, ami csak eszembe jutott, de a másik felem mindezt próbálta visszatartani. Nem tudtam, mi lenne a helyes, száguldoztak bennem az ötletek.

Yoongi kinyitotta nekem a hátsó, nehéz ajtót és előre engedett. Kiléptem a langyos éjszakába.

Az ajtó lassan, magától becsukódott, és akkor belekezdtem. - Mit keresel itt? - kértem számon.

- Hozzád jöttem. - felelte, mintha ez olyan természetes lenne.

- Egyáltalán honnan tudod, hogy itt dolgozom? - hökkentem meg.

- Megnéztem Facebookon. - rántotta meg nemes egyszerűséggel vállát. Ez mindent megmagyaráz...

- És miért kerestél meg? - kulcsoltam össze karjaimat mellem alatt, így fenntarthattam szigoromat.

- Figyelj, nem magyarázkodni jöttem. Azért jöttem, hogy helyrehozhassam a hibámat, amit még az egyetemen követtem el. Nem fogom elmondani, hogy akkor miért tettem, magam sem tudom, de nem éreztem azt, hogy az egyetem nekem való. Nem te tehetsz róla. Volt 2 évem, hogy átgondoljak mindent a seregben.

Nem tudtam, mit reagáljak. Yoongi elővett a khaki szín dzsekije belső zsebéjéből egy doboz Marlboro-t és felém nyújtotta. Elfogadtam és magának is kivett egy szálat.

Miközben rágyújtottam, Yoongi újra megszólalt. - Nem várom el, hogy azonnal megbocsáss, de kérlek, gondold át. - egyel lejjebb lépett a lépcsősoron, mintha indulásra készülne.

Egy elvétett pillanatban megenyhültem, nem akartam, hogy elmenjen. Egyszerűen csodálatos volt újra látni, bármennyire szakította is fel a régi sebeket. Az ívelt, szív alakú ajkát, azokat a kutya szemeket, a keskeny állkapcsát és a seregben átalakult férfias megjelenését. A kisugárzása is tiszteletet parancsolt.

- Yoongi... Én... - kezdtem neki, de képtelen voltam folytatni. Nem tudtam mihez kezdjek.

- Igen? - húzta fel szemöldökét. Némileg visszatért az a régi fiú, akivel régen jártam.

- Nem tudom mit tegyek. - vallottam be. Lerogytam a legfelső lépcsőfokra, a térdeimre hajtottam homlokomat. Úgy éreztem olyan nehéz lett hirtelen a fejem, hogy képtelen vagyok megtartani a nyaki izmaimmal.

- Amit jónak látsz. - helyezkedett el mellettem a fiú. Gyengéden megérintette meztelen hátamat, tenyere kemény volt, mégis kellemes volt a tapintása, kirázott tőle a jóleső hideg.

Nem bírtam tovább, nekidőltem testének és titkon elmosolyodtam az arcomba hullott hajam alatt. Bár még vesződtem az érzéseimmel, az átjáró melegség lassan, de biztosan gyógyítani kezdte a sebeimet.

- Tényleg ne haragudj, kicsim. - suttogta fülembe. Teljesen ellágyultam szavától, kenyérre lehetett volna kenni egy vajazó késsel.

- Nehéz lesz megbocsátanom, de jó úton haladsz. - néztem fel rá. Szemeimet belemeresztettem csillogó lélektükrébe, és egy örömkönny szökött ki könnycsatornámból. - Ne sírj, mert elmosod a sminked. - törölte le a könnycseppet. - Nem is mondtam, hogy mennyire szexi vagy ma este.

Vér szökött az arcomba, bepirosítva teljes orcámat. Nem tagadhattam, beindított a mondata, már két éve annak, hogy együtt voltunk.

- Te is az vagy. - kuncogtam. - Jót tett a katonaság. - csipkelődtem.

- Miért, előtte nem néztem ki jól? - pillantásában kacérság bujkált.

- De, de most még jobban nézel ki.

A fülem mögé tűrte hajamat és állam alá kanyarította mutatóujját, amivel megemelte kútfőmet. Nem tétovázott tovább, ajkamra pihegett egy apró csókot, de nem elégedtem meg ennyivel, visszacsókoltam. Ez már sokkal több érzelmet takart, halmaimmal játszadozni kezdett, gyengéden utat eresztett nyelvének. Táncot leejtettek egymással izmaink, lassú, körkörös mozdulatokkal simultak egymáshoz. Vékony ujjai beletúrtak fényes fürtjeim közé, tarkómra helyezte tenyerét, ezzel még közelebb tolva magához.

Boldogsághormonjaim tomboltak bennem, beindították fantáziámat. Vágytam Yoongira, de egy kósza gondolat nem engedte, hogy tovább menjek. Yoobin-t otthagytam egyedül...

- Gyere velem. - jelentette ki Yoongi.

- Nem tehetem, dolgozom. Vissza is kéne mennem a pultba, szegény Yoobinnak már szana széjjel állhat a feje. - mondtam csalódottan.

Yoonginak sem tetszett a válaszom, tovább törte az agyát. Egyszer csak kiegyenesedett. - És ha itt csinálnánk? Mármint bent. - az izgatottságtól izzott írisze.

- De be kéne állnom a pultba dolgozni.

- Ugyan már, gyere. Tíz perc. Hidd el, két éve tartogatom, nem tudok tovább várni.

- Jó, legyen. - egyeztem bele. Még tíz perc már nem oszt, nem szoroz.

Yoongi felállt mellőlem és tenyerét nyújtotta nekem. Lábra segített, majd ki is tárta előttem a hátsó ajtót. Bebújtam karja alatt, majd szorosan összekulcsoltam Yoongi kezét az enyémmel és végigvezettem a szűk folyosón. Az utolsó ajtót belöktem és magammal rántottam a szobába.

- Ide csak én és Yoobin járunk be, de gondolom van annyira elfoglalt, hogy most ne jöjjön ide. - magyaráztam, de alig tudtam befejezni a mondatomat, Yoongi máris rávetődött a nyakamra. Nekipréselt a falapnak. Egyből beletalált az egyik erogén zónámba, alig csipkedte a bőrömet ajkaival a nyakamon, máris felszökött egy sóhaj a tüdőmből. Jobb lábamat dereka köré fontam, közelebb nyomva alfelét a sajátomnak. Nadrágján keresztül is éreztem kezdődő erekcióját.

Felélesztette bennem a vágyat, úgy éreztem magamat, mint az első alkalommal, amikor Yoongival lefeküdtem. Ugyanennyire ki voltam éhezve, ugyanennyire vágytam a közelségére és arra, hogy bennem legyen.

Nem várt soká, nyakamról lejjebbi tájakra vándorolt, egy egyszerű rántással kibújtatta karomat a fekete ruhámból, a pánt nélküli melltartómmal együtt. Bimbómra tévedt szájával, erős pöccintésekkel jutalmazta azt, míg kezével a másikon körkörös mozdulatokat végzett.

Levertem a fejéről a sapkát, hajába túrtam ujjaimmal és a számba harapva igyekeztem visszatartani felszakadozó sóhajaimat. Nem bírtam magammal, ficánkolódni kezdtem, sokkal többre vágytam.

- Ah, Yoongi. - pihegtem.

Letette térdeit a kőpadlóra. Keményen benyúlt a ruhám alá, megkereste a harisnyám korcát és lerántotta térdig rólam. Visszanyúlt, hogy a bugyimmal is ugyanezt tegye. Vékony ujját belemártotta nedves csupromra, végig cirógatott csiklómon. Terpeszbe álltam, hogy jobban szétnyissam magam előtte, s ekkor nyelvét behelyezte. Érdes ízlelőbimbói csiklómakkommal játszadoztak, érintésére szívem hevesen verdesett, nyögéseimet nem tudtam kontrollálni.

Hogy fokozza izgatottságomat, vékony ujjával megkereste hüvelyemet és óvatosan belém eresztette. Izmaim megfeszültek, még szűk voltam, így egy ujj is bőven elég volt ahhoz, hogy telinek érezzem magam. Ujjával előkészítette a helyet egy következőnek, a G-pontomhoz közel járt ujja hegye, amely elképesztő érzéseket váltott ki belőlem. Lábaim megremegtek a kellemes érintésre, s mindezt sikerült tetéznie azzal, hogy még egy ujjat belém helyezett, mely még közelebb ért az örömforrásomhoz.

A fellegekben jártam megint. Nem hittem el, hogy mindez megtörténik, mintha egy álomba csöppentem volna, pont olyanba, amit a szakításunk után álmodtam.

Yoongi ollózva feszítette tovább a hüvely falamat, ezúttal már hímtagjának készítette elő a helyet. Nem tudtam tovább türtőztetni magamat, tájékoztattam róla, hogy készen állok. Nem reagált rá, tovább dolgozott rajtam. Csiklómakkom megfeszült, minden egyes nyalás egy újabb fokozatába sodort az orgazmusnak. Hullámzott a testem, míg a szavam elállt, a sóhajok megszakadtak, a tüdőm felmondta a szolgálatot addig, amíg levegőért nem könyörgött. Yoongi tovább pöckölgette izmával csiklómat, de nem bírtam már, majdnem összerogytam az orgazmustól. Eltoltam a fejét magamtól.

Kiskutya szemeivel felpillantott rám, ajka nedves volt tőlem. Feltápászkodott és sietve kicsatolta az övét. Átengedte nekem a helyet, a nadrágját már én gomboltam ki és a sliccet is én csúsztattam le. Óvatosan letoltam róla a nadrágot alsójával együtt. Férfiassága fel volt készülve minden téren. Elkezdtem lehajolni hozzá, hogy egy kicsit én is kényeztessem Yoongit, elvégre is megérdemelte azok után, amit ő tett velem. De megállított. - Nincs időnk rá, majd legközelebb.

Bólintottam, bár én szívesen megtettem volna érte, de igaza volt, még vár a munka. Ezek után elképzelni se tudtam, hogy visszaálljak a bárpult mögé, de nem tehettem meg azt, hogy elmegyek.

Yoongi felkapott a fenekemnél fogva és visszanyomott az ajtóra. Merevedő hímtagját megmarkoltam és segítettem a hüvelyemhez irányítani azt. Csípőjét közelebb tolta, s így férfiassága utat tört belém. Átkaroltam Yoongi nyakát, könnyek szöktek a szemembe az érzésre, már rég éltem át ezt.

Fájt, de mindent megért, mert tudtam, hogy később csodálatos lesz. Yoongi tudta azt, hogy mindig is fájt az elején, és ezt most sem felejtette el, nagyon lassan haladt előre bennem.

Egy perc szükséges volt ahhoz, hogy megszokjam méretét. Szóltam neki, hogy lassan, de elkezdheti.

Csípőjét előre-hátra mozgatta, egyre fokozva a sebességet. Minden egyes lökésnél a derekam nekikoccant az ajtónak, így rá kellett szólnom Yoongira, hogy kicsit óvatosabban, nem akartam, hogy egy munkatársam is meghallja.

Nem engedelmeskedett. - Még két perc. - erősködött. Durván diktálta belém a tempót, egyre és egyre közelebb lendítve az újabb orgazmus felé. Yoongi rávetődött mellemre, szájával rárakott az élvezetemre. Ő sem hagyta tovább, morgásokkal jelezte jólétét. Homlokáról csorgott az izzadtság, elülső fürtjeit összetapasztotta a nedvesség. Én is éreztem a melegséget, mely átjárta az ő testét is és az enyémet is.

Yoongi keze megremegett alattam és felordított élvezetében. Tagja megremegett bennem és forró nedvet lövellt belém.

Én sem voltam messze tőle, de Yoongi elgyengülését látva nem késztettem arra, hogy folytassa tovább. Én is kimerültem, pedig nem volt igazán semmi dolgom.

- Eressz le. - utasítottam a fiút. Gyengéden letett a földre, de meginogtak a lábaim a magassarkúban, így segített visszalendíteni az egyensúlyba.

- Ne haragudj, hogy nem tudtalak most... - lihegte, de félbeszakítottam.

- Semmi baj, egyszer amúgy is sikerült. - átöleltem izzadt testét.

Kopogtak.

- Itt vagytok? - kérdezte kintről Yoobin.

- Igen.

Kétségbeestem. Ruháink nem fedték a lényeget. - Várj egy percet. - ordítottam ki neki izgatottan.

- Mindegy, nem török rátok, csak akartam szólni, hogy el kéne odakint a segítség. - azzal eltipegett. Magassarkúinak kopogása még pár másodpercig hallható volt.

Elnevettem magam, mire Yoongi is követett.

Gyorsan visszaigazítottuk ruháinkat.

- Mostmár muszáj kimennem. - mondtam Yoonginak.

- Megvárlak. Meddig tart a műszakod?

- 5-kor zárunk.

- Utána folytatjuk nálam? - ejtett el egy pajzán mosolyt.

Elnevettem magam és újra karjaiba vetettem magam.

Yoongi türelmesen kivárta a zárást, végig a bárpultnál ült és készségesen várt rám. Nem hittem volna, hogy egyszer így alakul a sorsom, a legkevesebb esélyt se láttam rá, mégis megtörtént és Yoongival onnan folytattuk, ahol abbahagytuk. Ugyanolyan tökéletesek voltunk, mint azok a párok, akikre ha ránéztem az utcán, azt mondtam, én is egyszer ilyet akarok.

angst

Pass away... [EunB from LADIES' CODE]

12:42

Amikor az ember fiatal korában a saját életére gondol, mindig nagyratörően, naivan azt hiszi, hogy az hosszú lesz és boldog, akkor is, ha a gyermekkora nehézkes életkörülmények között zajlott, és akkor is, amikor minden olyan felhőtlenül ment.

Az én boldogságom abban rejlett, hogy valóra vált a legnagyobb álmom, mely nem más volt, minthogy énekesnő legyek. Négy másik lány mellé osztottak be, akik nálam sokkal tehetségesebbnek tűntek, és bár félénken üdvözöltem őket, hamar be kellett lássam, hogy közvetlen, kedves fiatalokról van szó, olyanokról, akik könnyen befogadtak maguk közé, hogy együtt küzdjünk meg a népszerűségért.

2013. Februárján a díszletek rengetegében, a pompában találtam magamat Ashley-vel, vagyis a csapatunk összetartójával, Rise-al, a banda mosolygós tagjával, Sojungal és Zuny-val, a legfiatalabbikkal. Bár a kifulladás széléig hajszoltuk aznap magunkat, teljesen megérte. Büszkén hagytam el a forgatás helyét és vetettem magamat az ágyra a dormban. Bár mindannyian iszonyatosan fáradtak voltunk, mégis cseverésztünk a sötétben.

Kora reggel keltett Ashley, hogy igyekezzünk gyakorolni, annak ellenére, hogy minden porcikánk visszakozott ez ellen. Már csak 3 nap volt a debütálásunkig. Addig más sem volt beiktatva az órarendünkbe, minthogy gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás.

Akkor azt hittem meghalok kimerültségben, de rá kellett jönnöm, hogy ez még semmi ahhoz képest, ami még vár ránk. Egyetlen okom volt, hogy akkor ne adjam fel, és azok a lányok voltak. A lányok, akik szintén feladhatták volna, de nem tették. Egymásból nyertünk lendületet és erőt. „Csak még egyszer táncoljuk el!” – csengtek Ashley szavai a táncteremben, mely zihálások hadától volt hangos. A hideg padlón ültem törökülésben, amikor Rise keze kinyúlt felém. Felnéztem rá. Szemeiben égett a kitartás, mosolygott, mint mindig, bár izmai remegtek megállás nélkül. Belecsúsztattam tenyeremet kacsójába és segített felállni. A zene elindult, mi pedig beálltunk a helyünkre.

Eljött A nap! A nap, mely izgalommal, de némi félelemmel töltött el. Az a bizonyos nap, amikor életemben először végre megcsillogtathatom a tudásomat. Megmutathatom a nagy közönségnek mire is vagyok képes ilyen fiatalon. Az álmaim kiteljesedtek a színpadon. Kinyíltak, mint a vízililiomok nappal. Akkor még nem is sejtettem, hogy ezek a liliomok össze is csukódhatnak...

Az első fanmeeting, ahol lelepleződött a nehéz munkák eredménye. Az eredmény teljességgel meglepett. Nem számítottam ekkora tömegre. Csak ültem a székemben és sorjában lepték el az asztalomat a Code#01 Bad Girl egyes példányai, hogy firkantsak bele egy autogramot, ami nekem nem jelentett semmit, de a kedves fanok olyan széles vigyorral hagyták el az asztalt, hogy azt öröm volt nézni. Némi ajándékkal is megleptek bennünket, amire végképp nem számítottam. Érzelmileg azon a napon hatódtam meg igazán. Már akkor elhatároztam, hogy bármi is lesz, örökre a fanoknak fogok élni és szeretni fogom őket ameddig a világ a világ.

Fellépéseink sora kezdett apadni, lassan elcsendesedett a nagy Bumm! Iszonyatosan élveztük azokat a napokat. Kikapcsolódhattunk egy kicsit és végre, a sok gyakorlás helyett volt egy kis időnk magunkra is. Sőt, még a családra is. Rég nem láttam viszont a szüleimet, csak mobiltelefonon keresztül tudtunk minden nap pár szót beszélni. Sajnáltam, hogy nem volt rájuk elég időm, de minden nap megháláltam nekik, hogy engedték, hogy ezt a pályát válasszam magamnak, és hogy támogatnak mindenben, amit teszek. Azt is folyamatosan hangoztattam, hogy mennyire szeretem őket és mennyire hiányoznak. Számoltam vissza a napokat a találkozásunkig. Már csak 20 nap…10…2… Hittem benne, hogy hamar találkozom velük megint, de nem így lett. Eltelt egy év, és csak a monoton telefonbeszélgetések maradtak nekem. A vigaszt az nyújtotta, hogy rajtam kívül még több ezer idol is ugyanígy él.

Azaz egy év szélsebesen telt el. Események sorozata követte a másikat. Gyakorlások, forgatások, fellépések, fanmeetingek, néhai pihenőnapok. Rendesen be voltunk táblázva.

Nem volt ez máshogy 2014. Szeptember 6.-án sem. Daegu-ban volt dolgunk. Aztán elindultunk hazafelé.

A lányokkal kimerültek voltunk, a manager-ünk sem volt igazán baráti hangulatban, így nagy csend ülepedett a kisbuszban. A rádióban játszott zenék igyekeztek javítani a hangulatot eredménytelenül.

Már egy jó ideje úton voltunk. Besötétedett és az eső is eleredt.

A pilláim elnehezedtek. A kedvenc kis plüssömet szorítottam. Elernyedtek az izmaim és az ölembe esett, majd elaludtam.

Hatalmas robajra ébredtem és egy sikításra. Vérfagyasztóan átjárta testemet az a sikoly. Fel se fogtam mi történt. Pár másodperc volt az egész. A testem, mint egy rongybaba, előre vetődött és vissza, majd a fejemet ért nyomás egyre hatalmasodott. Lassan átjárta a bizsergés teljes lényemet. Nem értettem mi ez.

Egyedül ébredtem. A fejem még mindig sajgott, de már jobban éreztem magamat.

- Rise? – szólítottam meg a barátnőmet, de nem érkezett válasz.

- Ashley? – erre sem.

- Zuny? Sojung?

Egyikre sem.

Egy autóra lettem figyelmes. Közelebb mentem hozzá, hogy megszemléljem. Ismertem ezt az autót. Nagyon is. De nem ilyen állapotban... Mi történhetett itt?

Az autópálya le volt zárva. Több mentő és rendőrautó, sőt, még tűzoltók is villogtak a sötétben. Rengeteg ember tevékenykedett az autó körül. Egy testet emeltek ki a volán mögül. A manager volt az. Megsérült. Mindenhol vér borította testét.

Pár perces szenvedés után felfeszítették a furgon hátsó ajtaját is, és további testek kerültek ki belőle. Az egyik Zuny volt. Zuny látszólag az eszméleténél volt, de olyan dermedt volt, mint egy hulla. A színe sem különbözött tőle. Egyik másik tűzoltó erős karjaiban Ashley került elő, akit rögtön rátettek egy hordágyra, hogy megvizsgálják.

Aztán jött Sojung. Sojungot nagyon csúnya sebek fedték. Alig lehetett ráismerni. Épphogy kivették, már tették is át a mentőautóba és elszáguldottak vele.

És akkor jött Rise. Ha valaki ismeri Rise-t, az tudja, hogy ez a lány egy percig sem hervasztotta le a mosolyát. Most azonban sehol nem volt az a gyönyörű, íves kanyarulat az ajkain. Elvesztek. Csak úgy csüngtek vörösen, vérrel itatva. Közeledni akartam felé, de nem tudtam. A lábaim az aszfaltba gyökereztek, amikor megláttam, hogy egy kar lóg ki a kocsiból, közvetlen a volán ülése mögül. Ismertem ezt a csuklót, ezeket a vézna, fehér ujjakat a halvány rózsaszín körömlakkal díszített körmökkel.

Engem is kiemeltek. Ha eddig csúnyán néztek ki a többiek, akkor én egyenest ijesztő voltam. Az arcom ki sem látszott a töménytelen mennyiségű vértől. Mély lélegzetet kellett vegyek, hogy visszafojtsam a könnyeimet. Hirtelen szembesültem a valósággal. A valósággal, mely undorító módon elbánt velem, pedig én hittem Istenben. Minden nap imádkoztam hozzá és Jézushoz, hogy vigyázzon a családomra, a barátaimra és rám. És mégis… Itt vagyok egyedül, a családom, a barátaim pedig mind azt várják, hogy épségben hazatérjek, hogy egy év után végre találkozhassak velük Chuseok napján, ehelyett egy olyan hírrel csapják arcon őket, amire senki sem tudna felkészülni lelkileg.

Álltam a tömegben. Mindenki feketében volt. Virágok borítottak mindent. Egy ajtón kihozták a koporsót, melyben testem hevert, közvetlen nyomában édesanyám, aki édesapámba kapaszkodva majdhogynem belefulladt a könnyeibe. Szívbemarkoló látvány volt. Sose láttam őt sírni. Soha. Életvidám, erős nő volt, a példaképemnek tekintettem. Viszont ebben a helyzetben megtört volt. Lelkem azt diktálta, hogy menjek oda hozzá és öleljem meg utoljára, még egyszer, jó szorosan. Bár megtehettem volna…

Bár felnőhettem volna, bárcsak megtudhattam volna, hogy mire vihetem a hangommal, hogy ki lett volna a férjem, hogy milyen gyermeket szülni neki, hogy milyen az, ha az ember családot alapít és milyen az, amikor természetes úton, nyugalomban hal meg az ember… Mindezek már sosem derülnek ki, de az a 21 évem, melyet a Földön élhettem, bármennyire is volt nehéz és pörgős, minden ízében élveztem.

Rest In Peace EunB.

Heartbreak Hotel [Tiffany x Simon D]

The bullet [Min Yoongi from BTS]

Pass away... [EunB from LADIES' CODE]

Pages

Visitors

About Me

My other pages

Recent readers

Blog Archive

Labels

Popular Posts