Kiskoromban elhatároztam, hogy Jeju szigetén fogok üzemeltetni egy lovas farmot. Két dolog érdekelt igazán világéletemben. A lovak és a gyönyörű sziget rejtelmei.

     Hajtott a kíváncsiság, s ez a jó tulajdonságom megmaradt, ennek köszönhetően 14 évesen sikerült rávennem szüleimet, hogy vegyenek egy kis farmot Jejun. Alighogy odaköltöztünk, kora hajnaltól késő estig a szigeten túráztam. Főleg az erdőket jártam be, és különböző jelöléseket rajzoltam a fákra, hogy ne tudjak eltévedni. Egy év után már rutinosan jártam az ösvényeket.

 Másik kedvenc helyem természetesen a partvonal. Ahogy kitettem a lábam az erdőből, rohantam is le a tengerhez, hogy megmártóztassam benne fáradt lábaimat.

Persze ezek mellett rengeteget kellett lovagolnom, ugyanis készültem a helyi ugrató versenyekre. Gonggal, a lovammal szinte az összeset megnyertük. Többször is ajánlották, hogy menjünk nagyobb, nevezetesebb versenyekre, de a szívem visszahúzott. Egy percre se akartam elhagyni Jejut.

Egyik alkalommal mégiscsak meg kellett tennem. Pont egy hete érkezett a levél, hogy Dél-Koreában rendeznek egy árverezést, ahova mindenképpen el kell mennem, ugyanis egy olyan lovat állítanak ki, akit meg kell vennem, ha törik, ha szakad. Nem akármilyen kezes bárányról van szó. Lay egy olyan paci, akiről folyton beszélnek az újságok. Itt a nagy lehetőség, hogy a gazdája nevét átírassuk az én nevemre. Ma van a nagy nap, az árverezés napja.

   Elfoglaltam a helyemet az asztalnál, és hallgattam, ahogy az árverező hadarja a növekvő árajánlatokat, miközben a körülöttem levő emberek fel-felemelgetik a kezeiket. Én egy fiatal fiú mellé ültem le, akin egy sárga pulcsi van, s arckifejezéséről le lehet olvasni, hogy nem különösebben érdekli a felhajtás. Telefonját birizgálta.

Én árgus szemekkel figyeltem, mikor hozzák be Layt. Már csak egy ló, és Ő jön.

- És a következő lovunk Lay, egy mén, 3 éves, és nagyon híres. A kezdő összege 4 millió won. Ki ad érte többet?

Kezek a magasban. Körülnézek, hogy lássam, hányan akarnak rá licitálni. Szinte mindenki. Még a fiú is megmozdult erre az ajánlatra.

- 4 és fél millió! – ordítják be.

- 5 millió!

- 5 és fél.

És így megyünk egészen 8 millióig, míg végül már csak ketten maradtunk. A fiú és én. Farkasszemet nézünk, s úgy mondjuk a nagyobbnál nagyobb árajánlatokat.

- 9 és fél millió. – mondja a fiú magabiztosan, győzelmi mosollyal az arcán.

Hezitálok. Ez már valóban sok ezért a paciért.

- 9 és fél millió először. – lengeti meg a kalapácsot az idős férfi. – Másodszor.

Nem tudom, mit fogok mondani, de felemelem a kezemet.

- Mennyi az új ajánlat? – kérdezi öblös hangján az árverő.

- 10 millió, és ez az utolsó ajánlatom. – felállok, és várom, mit lép erre a fiú.

- 10 millió először.

- 10 és fél millió! – a fiú is feláll. – És ez az én utolsó ajánlatom.

- 10 és fél millió először. Másodszor. És harmadszor. – rácsap az asztalra az öreg. – Eladva.

Egy önelégült mosolyt vet rám a fiú, majd elmegy az asztaltól. Faképnél hagy.

Hát köpni, nyelni nem tudok. Most mit fogok mondani apámnak? Üres ló szállítóval megyek haza. Ki lesz akadva.

És mindezt csak egy fiú miatt, aki alig 20 éves. Igaz, én is csak 18 vagyok, de nem számít. Már nagyon régóta benne vagyok a lovas szakmában. Mégis mit képzelt magáról ez az alpári paraszt? Hogy idejön és elviszi előlem Layt? Nem tudom, hogy képzelte.

Tiszta idegesen felcaplatok hotelszobámba és tárcsázom édesapámat.

- Appa! Van egy rossz hírem.

- Mi lenne az?

- Elvitték előlem a lovat.

- Mennyit ajánlottak érte?

- 10 és fél millió won.

- Azta rohadt! Lehet jobb is, hogy nem kértél érte többet. Majd legközelebb megszerzed Chambet. Ha jól tudom, két hét múlva őt is kiállítják.

- De az a ló fele annyira se jó, mint Lay.

- Nem baj. Majd mi tökéletesre fejlesztjük. Holnap hazajössz?

- Igen, valószínűleg. Délre talán már otthon leszek.

- Rendben. Légy jó.

Leteszem. Hát most ettől se lett jobb a kedélyállapotom. Fogalmam sincs, mit tegyek. Nekem nem kell Chamb. Én Layt akarom.

- Alice? Mi lenne, ha lemennénk a medencéhez? Kicsit pihenjük ki ezt a mai napot. – jön be a szobámba legjobb barátnőm, Maya.

- Legyen.

- Jaj, ne legyen már ennyire paprikás hangulatod. Tisztára elveszed a kedvem mindentől.

- Szerintem te is mérges lennél most a helyemben.

- Az meglehet, de én, ha mérges vagyok, olyat teszek, ami lenyugtat.

- Két dolog tudna lenyugtatni, de per pillanat egyiket se tudom megvalósítani. Haza szeretnék menni most azonnal. – a honvágyam mérhetetlenül kínoz. Gong is már hiányzik. A sziget teljes varázsa, meg minden más is.

Miután eleget voltunk a napon, és kiázattuk magunkat a medencében, úgy döntöttünk visszamegyünk a szobába, és készülődni fogunk a vacsorához.

- Te már eldöntötted mit fogsz viselni? – kérdezem barátnőmet.

- Nem, még nem. Valami koktélruhán gondolkodom erősen.

- Szerintem én is azt húzok, de semmi feltűnőt. A vacsora utáni kis partyn is maradunk?

- Én szeretnék, igen. Egy-két jó pasit kiszúrtam magamnak a medence mellett. Most lehetőségem adódik, hogy közelebb is kerüljek hozzájuk.

- Maya, nem pasizni jöttünk ide. Az egyetlen csávó, akit fel kellett volna szednünk, az Lay, de ez a hajó már elúszott.

- Nem vagy vicces, ugye tudod? – összefonja karjait melle alatt.

- Hát nem is viccnek szántam.

Beszállunk a liftbe.

- Hölgyem. Még mindig Layen rágódik?

- Ne hölgyezzél itt nekem, és igen, még mindig szúrja a csőrömet az eset. – szúrós tekintettel nézek A fiúra.

- Sajnálom, de nagyobb szükségem van a lóra.

- Nem hinném.

- Amúgy Do Kyungsoo. – nyújt kezet.

- Ez engem hol érdekel?

- Gondoltam jobb, ha már most tudod, ki fog téged elverni a következő versenyen.

Hát a pofám leszakad.

- Alice vagyok, és jobb, ha már most leszögezzük, hogy attól még, mert Lay tehetségesebb ló, mint Gong, attól még lehet a lovasa béna. Nem minden a lovon múlik.

- Egy hónap múlva meglátjuk. – félmosolyával búcsúzik tőlem. Kiszáll a 10. szinten.

- Hallottad ezt? – hüledezem.

- Nem csak hallottam, de láttam is. Alice, ez a gyerek irtóhelyes.

- Na jó, menj innen. Nem fogom azt hallgatni, ahogy áradozol róla. Szerintem semmi helyes nincs benne.

- Vak vagy. – kidugja a nyelvét gyerekesen.

- Nem válthatnánk témát?

- Csak akkor, ha nem a lovakról fogsz beszélni.

- Legyen. – beletörődöm sorsomba, és folytatjuk a beszélgetést a ma esti partyról.

A kelleténél lehet kicsit több alkoholt ittam. Még a kiömlött piát is szívószállal szívtam fel az asztalról. Mindenki idiótának nézett, de nem akartam kárba veszni a drága Jagert.

- Mayaaa! – ordítom a nagy tömegben. Mindenki beszélget mindenkivel. Már azt se tudom, hogy néz ki az a lány, akit keresek. – Mayaaa!

Megbotlom egy cipőben és egyenest egy szmokingos férfi kezébe zuhanok.

- Elnézést. Nem látta Miát?

- Kit?

- Mia! A barátnőm. – megfogom fájó fejemet.

- Két perccel ezelőtt még Mayát kiabáltál. Akkor mi az igazi neve?

- Igen, az. Köszönöm. Maya. Na, őt nem látta?

- Nem. Esetleg haja színe, ruhája?

- Nem tudom. – rázom a fejemet. – Nála van a szobám kártyája. Anélkül nem tudok felmenni. Mit tegyek?

- Ahj, te lány. Segítsek esetleg?

- Jó lenne. Azt megköszönném.

Átveti karomat a vállán, és kisegít a recepcióig.

- Szerintem nem fogjuk tudni megtalálni a barátnődet. Én speciel nem emlékszem rá, hogy néz ki, te meg nem vagy abban az állapotban, hogy felismerd az arcát.

- Hm?

- Semmi. Már tudom, hova viszlek.

207-es szoba. Hisz ez az enyém. De akkor ez a srác mégis hogy tudta kinyitni?

- De jó, végre itthon. – ledobom a cipőimet és az ágyba vetem magamat.

- Kérsz inni?

- Ah, köszi nem. Nem vagyok szomjas.

- Azt látom, de dehidratálnod kell magad. Ezt az üveget meg kell innod. – nyomja kezembe a kis flakont.

A feléig kiiszom, de több már nem folyik le a nyelőcsövemen.

- Amúgy hogy hívnak? – kérdezem meg a fiút.

- Kyungsoo.

- Húú, de ismerős. Isten se tudja, honnan, de szép neved van.

- Köszi. Te meg Alice vagy, igaz?

- Honnan tudtad?

- Gondolatolvasó vagyok.

- Oh, igen? Akkor most mire gondolok?

Közelebb jön hozzám. Homlokunk összeér, mélyen a szemembe néz.

- Arra, hogy nem akarod, hogy megcsókoljalak.

Már tényleg kezdek attól parázni, hogy lesmárol, de még mielőtt bármi rossz is történt volna, Kyungsoo meghátrált.

- Tényleg az vagy.

- Nem szoktam hazudni.

Kitölt két pohár pezsgőt. Átadja nekem az egyiket.

- Hát akkor, fenékig. – koccint velem, majd meghúzza a gyöngyöző italt.

Én inkább félre rakom. Nem tudok már a piára nézni.

- Kyungsoo? Kinyitnád az ablakot? Meleg van.

- Igazad van. – kilazítja nyakkendőjét. – Várj egy percet, mindjárt intézkedem.

- Hát legyen. – bár nem tudom, mit kell annyira intézkedni. Én csak arra kértem, hogy nyissa ki az ablakot, hogy egy kis hűs, nyári szellő bejöjjön a fülledt szobába.

Hirtelen lekapcsolódik az összes villany. Teljes sötétség övezi a szobát.

- Kyungsoo? – suttogom. – Mire készülsz?

Ekkor meggyullad egy gyertya, minek fényében meglátom a fiút. Még vagy tízet meggyújt, mire félhomály lesz. Pont elég ahhoz, hogy kivegyem Kyungsoo alakját.

A fiú mellém ül, kezét térdemre helyezi.

- Fogalmad sincs, hogy ki vagyok, igaz?

- Nem, tényleg nem.

- Do Kyungsoo. Lay jogos tulajdonosa.

- T-tessék?

- Tudod miért jöttem el az árverezésre?

- Nem. – válaszolok neki őszintén.

Ujjával kitűri fülemből a hajamat és belesúgja.

- Azért, mert tudom, hogy ma van a szülinapod.

- És ezért vitted el előlem a lovat?

- Nem. Az a ló mától a tiéd.

- D-de hát miért vetted meg nekem? – lepődöm meg.

- Mert nem tudtam, hogyan közeledjek feléd. Ezért jutott eszembe, hogy ennek biztos nagyon örülnél.

- Honnan ismersz?

Teljesen zavaros ez a történet nekem.

- Óvoda, általános iskola, lovas iskola, Jeju sziget, a D.O. Ranch tulajdonosának fia.

Elakad a lélegzetem. Az nem lehet. Nem ismertem fel azt a fiút, akibe 5 éves koromtól egészen 12 éves koromig szerelmes voltam.

- D.O.? Te is… vagyis te szerelmes vagy belém?

- Óvoda óta. – arca jól láthatóan kipirult. Tarkóját vakargatja, és kerüli a szemkontaktust.

Magam felé fordítom a fejét.

- De akkor ezt miért csak most mondod?

- Mert nem akartam elkapkodni. Talán, ha nem lettünk volna olyan érettek egy kapcsolathoz, akkor hamar szakítottunk volna. Viszont, most már elég nagyok vagyunk. Te is nőiesebb lettél…

- Te meg férfiasabb. – jegyzem meg halkan.

- Khöm, hát igen, valahogy úgy.

- Akkor, mi most…?

- De csak ha te is szeretnéd. – mondja.

- Én igen. – visszafogottan elmosolyodom az orrom alatt. Lehajtott fejjel bámulom a lábaimat. Tiszta kínosnak érzem ezt a pillanatot, de szerencsére nem én vagyok az egyetlen, aki ugyanezt érzi.

Kyungsoo keze lassan araszolgat az enyém felé, mígnem megfogja azt.

Szívemet boldogság járja át.

- Alice? Megengednéd, hogy?

Szavak nélkül is értem, mit akar. Bólintok.

Remegő keze félve ér hozzá arcomhoz. Hüvelykujja végigszalad alsó ajkamon. Mivel látom rajta, hogy izgul és nagyon zavarban van, ezért rásegítek az első lépésben, és közeledni kezdek felé. Onnantól már Kyungsoo se fogja vissza magát, rátapad ajkaimra. Nyelve megízeli ajkaimat, bebocsátást követel számba. Megadom neki a lehetőséget, ugyanis évek óta erről álmodoztam, és valószínűleg ő is.

Először gyengéd lökésekkel járja körbe a számat, majd nyelvemmel összegabalyodva folytatjuk a játékot.

A nagy csókcsatában D.O.ról lekerült a az öltöny, a nyakkendő és a fehér ing. Nincs kifejezetten izmos testalkata, de szerintem ő így tökéletes.

Keze körútra indul a testemen. Belemarkol fenekembe, de valójában sokkal izgalmas területekre akar kóborolni, amit nem engedek neki. Áttér mellemre, viszont a ruha teljesen megakadályozza a hozzáférést. Kizipzáraz hátul és letolja csípőmig a ruhát. Melltartó hiányában egyből láthatóvá válik felső testem, amit kezeimmel próbálok takargatni, de Kyungsoo ellenkezve elveszi karomat mellem elől.

- Ne szégyelld előttem a tested. – suttogja fülembe. – Szép vagy.

- Kyungsoo-ah?

- Igen angyalom?

Nem mondok semmit. Kivesznek a gondolatok belőlem, mert D.O. hirtelen lefektet és rám fekszik. Csípőjét derekamra nyomja.

- Mit akartál mondani?

- Már nem tudom.

- Alice? Benne lennél abban, ha továbbmennénk? Vagy álljak meg most?

Elgondolkodom. Végül is, mire várjunk? Ismerjük egymást.

- Én, benne.

Leveti rólam teljesen a ruhát.

- Csak tudd, holnap is ugyanúgy szeretni foglak, mint eddig egész életemben. Ha most megtörténik köztünk az a dolog, nem fog semmi változni, akár jó lesz, akár nem. Szóval csak azt akarom letisztázni, hogy nem akarlak kihasználni.

- Csss. Kyungsoo. Tudom. – mutatóujjammal némítom el a fiút.

- Ígérem, hogy óvatos leszek. – fölöttem támaszkodik. Vastag szája újból megtalálják enyémet. Kezével belemarkol mellembe és körkörös masszírozásba kezd. Hüvelykujjával pedig a mellbimbómat simogatja, amitől megkeményedik.

Kiszökik első sóhajom.

Kyungsoo erre a nyakamat veszi célul. Nyelvével megnyalogatja azt, majd a kulcscsontomon összecsípi fogával a bőrt.

- Ah, ezt ne, kérlek. Nem akarok foltokat.

- Ne haragudj. Akkor megyek tovább.

Az a tovább a mellemet jelentette. Azt is megszívogatja, miközben keze folyamatosan csúszik lefele a hasamon. Eléri a bugyim szélét. Megemeli ujjával és berakja az egész kezét, ami rásimul nőisségemre. Középső ujját belemélyeszti a két ajkam közötti résbe, és csiklómat ingerelni kezdi vele.

Nyakába kapaszkodva tűröm, ahogy ő odalent kényeztet. Egyre nagyobb vágyat érzek a szex után Kyungsooval. Akarom őt magamban érezni.

Hirtelen hüvelyemhez csusszan ujja, és beledugja hegyét.

- Mehet tovább is? – kérdezi óvatosan.

- Igen. – rámosolygok, hogy bíztassam kicsit. Olyan kis szerény.

Beledugja ujját tövig és mozgatni kezdi bennem.

Egy pillanat alatt elakad a lélegzetem és kapkodni kezdek a levegő után, ezáltal a sóhajok felhangosodnak.

Hüvelyem sikamlóssá válik, jól járhatóvá, ezért azonnal mellé rak még egyet és az ollózós technikával tovább tágítja lukamat.

- Kyungsoo. Kérlek, nem tudok tovább várni.

- Biztos kincsem? –simogatja meg a fejem búbját.

Bólintok.

Ledobja magáról a nadrágot és az alatta levő alsónadrágot is, majd fölém mászik megint.

- Nagyon boldog szülinapot Alice.

- Köszönöm Do Kyungsoo. – megragadom arcát és végig simítok élén. Mire elérek az állához, D.O. már bennem van.

- Te atya ég. – magamhoz ölelem szorosan, hogy levezessem a bennem felgyülemlő fájdalmat, amit odalent érzek.

 - Minden rendben? – érdeklődik utánam Kyungsoo.

- Igen, vagyis nem egészen, de túlélem. – hadarom.

- Ne hagyjam inkább abba? – kérdezi aggódó pillantások közepette.

- Nem, dehogyis! Inkább csak kezdj neki. – sürgetem.

Ennek hatására beindul csípőjének mozgása. Gyengéden löki beljebb melegségét a hüvelyembe. Nagyon lassan és óvatosan csinál mindent.

- Kicsit gyorsíthatsz is. – mondom neki.

- De biztos?

- Igen, teljesen. – adok neki egy puszit szájára.

Erősebb és határozottabb lökéseket ad. Ritmusosan hullámzunk a selyem ágyneműn. Végül már teljesen bennem van merevsége.

- Kyungsoo ahhh. – kiáltom fel egy nagyobb lökés során.

- Alice. – suttogja rekedt, férfias hangján.

Az aktus végén járunk. Kyungsoo teljesen elfáradt, izzadt testével hozzám ragad, és utolsó lökéseit már teljesen erőtlenül teszi meg. Elernyed, mire anyaga belém folyik, és elér engem is a gyönyör.

Kyungsoo csendben pihenteti mellkasomon a fejét, miközben én hangosan szuszogva, becsukott szemmel élvezem, hogy végre nincs semmi gondom, és csak a szépet látom és érzem.

Haját piszkálgatom, amikor hirtelen felnéz rám, és csak annyit mond: - Szeretlek Alice.

Ennél szebb szülinapom sose volt.

Megkaptam álmaim lovát a herceggel együtt.

Azt hittem, üres kézzel térek haza, végül két férfival az oldalamon hagyom el Dél Koreát, és térek vissza a szeretett szigetemre, Jejura.