- Itt kéne már lennie. – nézek a méregdrága órámra. A kocsi ablakán kihajolva bámulom ezt az elhagyatott helyet. Társamra pillantok.

- Biztos csak eltévedt. Mi se találtunk ide könnyen. – veti rám szemeit Chanhee.

- De Ő gyalog jön.

- Na látod. Tuti eltévedt.

- De nem szabadna itt olyan sokáig tartózkodnunk. A járőrök különösen kedvelik ezt a helyet.

- Akkor miért ide jöttünk? – kérdezi a társam.

- Mert ez a legalkalmasabb.

- L.Joe, szerintem menjünk. – megfeszül a teste.

- Nem, nézd, ott jön! – mutatok egy női alakra.

- Remélem sokat perkál. Nem kis munka volt megszerezni az LSD-t.

- Én azt hittem te állítottad össze? – hüledezem. – Szóval most más anyagát adjuk el drágábban ennek a csajnak?

- Pontosan. Hidd el, jó cucc ez. Nem olcsón vettem.

- Nem fogja ennyiért megvenni. Ha rajtunk marad Chunji, én nagyon ki leszek akadva.

- Jó, jó, majd megoldom.

A csaj behajol az ablakon. Keblei majd kiesnek a ruhából. Arca gyönyörű. Chanheenek is megakad a szeme a lányon. – Sziasztok.

- Hello. – köszönünk neki.

- Öhm… Ugye ti vagytok az emberiem?

- Igen, mi.

- Mennyi lesz?

- 600 ezer von.

- Bocsánat, mennyi? – lepődik meg. – Nem ennyiben egyeztünk meg L.Joe. Ne vágj át.

- Közbe jött valami. Az anyag nem saját termés. Chunji barátom szerezte egy…

- Én szereztem a nagypiacon. Nagyon jó anyag, akitől vettem, megbízható barát.

- Nekem ez nem tetszik. – ráncolja össze homlokát.

- Ne, ne, ne. Kérlek. Nagy szükségünk van a pénzre. – átnyúlok ChanHeen és megragadom a csaj csuklóját.

- Akkor egyezünk meg egy árban. 600-ért nem veszem meg.

- 550? – próbálkozik ChanHee.

- 500. – ajánlja a lány.

- 525 ez az utolsó ajánlatom. – így én.

- Legyen. – a lány elkezd kotorni a táskájában. – Tessék, itt van. – adja át az összeget. – Hol a cucc?

- Itt van. – lenyúl a lába közé ChanHee és átadja neki a zacskót. – 1 kiló.

- Áhh.. Az elég lesz egy darabig.

- Hé ott, maguk? Mit művelnek? – a sikátor elején egy egyenruhás férfi áll.

- Úristen L.Joe, most mi a faszt csináljunk? – esik kétségbe Chunji.

- Te, ugorj be hátulra. Rázós menetünk lesz. – fordulok a csaj felé. Ő nem gondolkodik, hátra beül és már be is izzítom a kocsit. Hátra felé tolatok, egy rácsot ki is döntök, de nem érdekel. A lényeg, hogy minél távolabb húzzunk innen.

- Hova viszel? – a lány is pánikol.

- Nem tudom. Menjünk a határra. Te, öhm… bocsi, hogy is hívnak?

- ___________.

- Oké, ________, dobd ki az ablakon a zacskót.

- De hát…

- Nincs hát, ha lebukunk, mi mehetünk a sittre, és tudod, nem akarok ott kikötni.

- Apám befolyásos ember, ha börtönbe kötök ki, nekem és neki annyi. – teszi hozzá a most elég szótlan Chunji.

- Kik vagytok?

Összenézünk ChanHeevel. – Figyelj, mivel dealerek vagyunk, nem szabadna az eredeti nevünket megadni…

- Bízhattok bennem. Utána nekem is kell mondanom valamit.

- Hát jó, legyen. Én Lee Chan Hee vagyok, Ő pedig Lee Byunghun.

- Tesók vagytok?

- Nem, dehogy. – válaszolok. – Most te jössz. Mit akartál mondani?

- Azt, hogy nem én vagyok az, akinek kell az anyag. Csak engem küldött, mert Ő nem mer az utcára kimerészkedni.

- Akkor már elég szar állapotban lehet.

- Lassan egy és fél éve.

- Ki Ő?

A lány lehajtja a fejét. – Az apám. – nedvesség csorog végig arcán.

- Sajnálom. – mondja Chunji.

Én nem merek semmit mondani, mert az ilyenben elég rossz vagyok.

- Hé, haver, engem kirakhatnál otthon. – kéri ChanHee.

- Okés. – két utcával arrébb megállok a nagy ház előtt. – Jó éjt Chunji.

- Nektek is. – felbaktat a dombon és bemegy a nagy vaskapun.

- Ha gondolod, előre ülhetsz. – fordulok a még mindig pityergő _______ felé. Bólint és előre mászik. Lábait felhúzza az ülésre, fejét térdére hajtja.

- És ha nem viszel neki több drogot? Ha megpróbálnád leszoktatni róla?

- Megver. Nézd. – mutat egy igen nagy sebhelyet ajka belsejében. – Úgy kellett összevarrni.

- Elvonó?

- Nem jutott be. Háromszor próbáltam berakni, mindháromszor elutasítottak.

- Sajnálom.

- Nincs mit. Ez már veszett ügy.

- Mégis megvisel téged.

- Akkor is az apám… - letörli könnyeit.

- Vigyelek haza?

- Isten ments. Menjünk el valahova. Jó messzire.

Kicsit nevetek. Erre egy puszit kapok az arcomra. Megfagyok. A lány kuncog egyet, majd átmászik az én felemre, az ölembe ül, és nyakamat kezdi cirógatni.

- Gyönyörű szemeid vannak ByungHun.

- Az L.Joet jobban szeretem. – suttogom. – Neked is szépek ________.

Egyre közeledik, pilláimat lehunyom és megérzem puha, nedves ajkait. Érzékeny felületét ágyékomhoz nyomja. Először mellein futnak végig ujjaim, aztán letévedek combjára. Beljebb csúszik kezem, belemarkolok vaginájába, Ő pedig egy hangosat nyög.

- L.Joehh… Nem, nem kéne egy eldugottabb helyre mennünk?

- Nekem jó itt is.

- De hát a rendőrök…

- Félsz?

- Hazudnék, ha nemet mondanák.

- Annál izgalmasabb a dolog. – Kicsatolom nadrágomat, ameddig csak tudom, azaz a combom közepéig lehúzom. Neki könnyű dolga van, mert egybe részes ruhája szoknyában végződik. Bugyiját átdobja az anyósülésre, alsómat a nadrágomhoz húzza. Megragadja férfiasságom és addig húzogatja, míg olyan merev lesz, mint egy vas. Benyúlok szoknyája alá, csiklójával babrálok egy kicsit, majd lukjához teszem ujjamat, és nyomogatni kezdem. Hangos sóhajok hagyják el száját. Becsúsztatom, de szinte meg se érzi, hogy benne van az ujjam. Egyből mellé rakok még két ujjat, így már hárommal vagyok benne. Erre már Ő se bírja tovább.

- Kérlek…

Kiveszem belőle, és átveszi a helyét férfiasságom.

Ő mozgatja magát rajtam, és meg is lepődök, hogy igen gyors iramot diktál. Hangosakat nyögdécsel, teste izzadt, arcáról megint elkezdenek folyni a könnyek. Hajamba kapaszkodik, erősen tépkedi szőke hajszálaimat.

- __________. Ha ezt most azért csinálod, mert mérges vagy az apádra…

- L.Joe, ah… Nem, nem csak azért csinálom. – hátra csapja fejét, hátát ívbe vágja, egyenletesen lélegzik. Megremegek, és akkor én is elmegyek. Belé engedem fehér nedvemet.

   Egy forró csókot nyomok ajkára, könnyeit letörlöm. – Hova akarsz menni?

- Mindig is el akartam menni egy nagyvárosba.

- Szöul?

- Igen. Végre túl akarok lépni mindenen. Egy normális állást akarok, egy új életet. – suttogja.

- Nem akarom itt hagyni ChanHeet. Ő a legjobb haverom.

- Megvárjuk, és holnap elindulunk vele.

- Nem hiszem, hogy akarna jönni.

- Rávesszük.

- Az apja belebetegedne, ha megtudná, hogy elmegy.

- Valóban? Akkor majd én beszélek vele. Jól rá tudok venni embereket dolgokra.

- Azt látom. Én se akartalak megdöngetni.

- Haha. – ad egy puszit arcomra. – Akkor, ma itt alszunk a kocsiba?

- Kénytelenek vagyunk. Várj, betolatok oda és lecserélem a rendszámot.

- Oké. – visszamászik hátra és elnyújtózkodik az ülésen. Olyan gyönyörű, ahogy alszik. Szívem heveset dobban, ahogy arcára pillantok. Bár ma találkoztunk először, azt hiszem többek leszünk barátoknál, idővel.