(AJÁNLOTT ZENE: https://www.youtube.com/watch?v=8SeRU_ZPDkE)
„Csak a bolondok tudják, mi a szerelem, mert a szerelem
egyfajta őrület.”
— Osho
Az élet furcsán kijátszott velem. Minden egészen
jól alakult körülöttem. Volt egy jól fizető állásom, lett barátom, akivel jó
életet éltünk.
Ő énekesként tevékenykedett Szöulban. Egy csapat
tagjaként lett híres. Én a Samsungnál dolgoztam marketing menedzserként.
Néha zötyögős volt a kapcsolatunk, pontosan a
munka nehezítette meg az együttlétet, de ennek ellenére is szerettük
egymást.
Végül egyik pillanatról a másikra változott meg.
Minden ott kezdődött, hogy bekerült abba a műsorba...
Zöld haj, vörös, szétkent rúzs,
porcelánfehér bőr, beesett, karikás szemek. Ikonikussá vált mindez a
képregények és filmek alapján. Őrületet okozott az egész világon, egyfajta
divatot teremtett és sokak kedvencévé vált Batman örökös ellensége, a nagy és
szinte halhatatlan Joker.
Egy újabb hullám volt készülődőben, amit egy
bizonyos új filmadaptáció hozott létre. Ennek az áldozatául esett U-kwon is.
Pár héttel ezelőtt naphosszakat töltött a
táncteremben. Szinte vért izzadva készült a Hit The Stage adására. Szoros volt
a verseny és ezt U-kwon is érezte. Pontosan ezért töltött annyi időt a
munkahelyén. Csak az hajtotta, hogy meg kell nyernie.
Hiába hívtam, sose vette fel. Bementem hozzá munka
után, ami azt jelentette, hogy este tíz órakor toppantam be a Four Seasons épületébe.
Egy csókkal fogadott, váltottunk két szót, aztán visszatért a legnagyobb
szenvedélyéhez.
Tiszteletben tartottam döntését, de
féltettem az egészségét. Olyan komolyan készült a műsorra, hogy minden mást
kizárt maga körül. Csak ő volt, a tánc és a tánccsapata. Nem akartam felvetni
nála, hogy esetleg kéne egy pihenő napot is tartania, hogy esetleg kivehetnék
egy szabadnapot, amit együtt tölthetnénk, mert tisztában voltam azzal, hogy
ezzel veszekedést szítottam volna. Ezt pedig a lehető legmesszebbről el
szerettem volna kerülni. Így is a felmondás szintjén álltam, mert fontosabb
volt a kapcsolatunk, mint a munka. U-kwon esetében ezt fordítva éreztem, de
lehet csak én gondoltam rosszul... Nem tudhattam.
Mégis szörnyen rosszul voltam. A valóság
minden éjszaka utolért, amikor betoppantam az üres lakásunkba. Egyedül voltam,
teljesen egyedül, és a közös képek sokasága, az illata, a ruhái mindenhol ott
voltak. Szorongást váltott ki belőlem a magány.
Ugyanaz volt a rutin, amikor az elhűlt lakás
küszöbét átléptem. Lerúgtam szorító magas sarkúimat, megittam egy pohár vizet a
konyhába, elmentem letusolni, bevettem az altató gyógyszert és bedőltem a puha
ágyunkba. Mindig bekapcsoltam a televíziót is. Igaz, csak háttérzajnak
szolgált. Többnyire a sírásomat próbáltam elnyomni vele, nehogy a szomszédok
meghallják. Először csak benedvesedtek a szemeim, de magamba fojtottam
érzéseimet. Aztán napról napra fokozódott bennem a fájdalom és nem volt más út.
Csak így tudtam kiegyensúlyozott maradni egész nap. Egy kiadós sírás éjszaka, egy
hamis mosoly a nap többi részében…
Ilyenkor mindig az ő párnáját szorongattam.
Magamhoz karoltam a karmazsinvörös selyembe burkolt tolltömeget, kisírtam
szemeimet, majd elaludtam ebbe a pozícióba.
U-Kwon késői érkezése mindig felébresztett.
Óvatosan lökdösött és szólongatott, hogy adjam vissza a párnáját, mert szüksége
volt rá. A gyógyszer miatt nehezen keltem fel és reggelre mindig elfelejtettem,
hogy mi történt, mit mondhattam félálomban a szerelmemnek. Csak napfelkelte
után mesélte el, hogy ébresztgetett. Állítása szerint mindig kiskifli, nagy
kifli pozícióban aludtunk vissza. Reggel ennek mégsem volt nyoma. Ő az ágy
egyik végén, én a másikon, háttal egymásnak. Akár hazudhatott is volna
róla, hisz én úgysem emlékeztem rá.
Ő mindig hamarabb elment otthonról, mint én. Pedig
nem volt kötelező. Mégis bement, hogy magányosan, a táncosok nélkül tudjon
finomítani a lépésein. Állítása szerint így volt. Már nem voltam biztos abban,
hogy valójában mit is csinál.
Vasárnap se pihent. Aznap is elment táncolni. Vele
akartam tölteni az időt, mert szombaton megígérte, tényleg megígérte, hogy
velem lesz. Korán mégis felhívta valaki, hogy menjen be. Gyanúsan titkolózott
előttem a hívó fél kilétéről, de egy vállrántással elintéztem végül, csak hogy
ne legyen balhé.
Át kellett szerveznem a napomat. Egy
amerikai kollégámmal mentem el kávézni. Általános témákról beszélgettünk, míg
végül rá nem kérdezett a lényegre. Látta rajtam.
- Valami baj van? Mostanában olyan szétszórt vagy. Ezt
nem rosszból mondom, de tényleg nyúzottnak látszol - jelentette ki Kaithlyn.
Belekortyolt cappucinojába, majd gyengéden visszahelyezte a csészét a kis
tányérra.
Kényelmetlenül fészkelődni kezdtem a széken. Én is
megemeltem a csészémet, de már nem jutottam el odáig, hogy megízleljem
tartalmát. Kitört belőlem mindaz, ami már oly régóta nyomta a lelkemet, pedig
nem szerettem másoknak kitálalni magánéletemet. Ezúttal kivételt tettem.
- A barátom... - kifújtam a tüdőmbe szorult levegőt. -
Úgy érzem valami nincs rendben. Nem vagyok benne biztos, hogy megcsal, de lehet,
mégis erről van szó. - Pedig nem erről
volt szó... A valóság ennél sokkal rosszabb volt.
- Nem néztél utána? Lehet elég csajos megoldás, de nézz
bele a telefonjába, amikor nem látja. Lopd el, némítsd le és zárd be magadat
vele a fürdőbe. Én már csináltam. Sok mindent tartalmazott az a készülék.
Megtudtam, hogy a barátom vonzódik a férfiakhoz is - nevetett fel Kaithlyn. -
Akarom mondani a volt barátom.
- Nem tudom, nem akarok utána kutatni. Nem szeretnék
veszekedést. Így is olyan feszült amiatt a fellépés miatt. Lobbanékony ilyenkor
- összehúztam magamat. Eszembe jutott egy emlék, ami megborzongtatott.
- Jól vagy? Teljesen elsápadtál? - vizslatott végig
szemével a velem szembe ülő kolleganőm.
Kizökkentem a gondolataimból, melyek felszaggattak
egy régi sebet a szívemen. Végigsimítottam arcomon és visszafordultam
Kaithlynhez.
- Igen, minden rendben - hazudtam.
- Biztosan? - ráncolta össze gyanakvóan homlokát.
- Igen - bólintottam meggyőzően. - És mit szólsz a
Samsung új tabletjéhez? Kéne egy új tervet szabnunk, amivel eladhatnánk a
terméket. Meg kell fognunk az embereket, mert drága lesz, és ki kell csikarnunk
a pénzt belőlük - tereltem el a témát egy kevésbé fájdalmasra.
Kaithlyn teljesen felvillanyozódott.
Mondhatni ő volt az ötletek tárháza. - Én arra gondoltam...
Teltek a percek, az órák a kávéházban, amikor
Kaithlyn úgy döntött, hogy ideje hazamenni. Egyet kellett értenem vele.
Elzsibbadt az agyam a sok zajtól, a kolleganőm terveitől és újra olyan
elnehezültnek éreztem magamat, mint egy normális munkanap után, pedig
kikapcsolódásnak terveztem ezt a kis kiruccanást.
Beültem a fekete Peogeot 207 CC-mbe, amivel
még U-kwon lepett meg azután az eset után. Ez volt az engesztelés első lépése.
Egy autó. Valóban örültem neki, de akárhányszor be kellett ülnöm a volán mögé,
eszembe jutott a régi emlék, hogy miért is kaptam. Sosem éreztem magaménak a
kocsit. Pontosan ezért. Az emlékképek mindig megsoroztak, ahogy felizzott a
kocsi motorja. Olyan borzalmas volt...
Már egyszer megtörtént. Legutóbb is szóltam
neki, hogy ne tegye, inkább mondja vissza ezt a fellépést, de nem hallgatott
rám. Azt mondta nem lesz semmi baj. Ezúttal nem fog megtörténni, oda fog
figyelni. Csak bíztam benne, hogy így is lesz. Szerdán lesz a fellépés, de már
most teljesen átszellemült. Yukwon nem ilyen volt valójában.
Az első alkalom 2014-ben volt. Friss volt a
kapcsolatunk, alig fél éve voltunk együtt. Csak egy fotózásra ment el, a
turnéjukhoz készítettek plakátképeket. Nyugodt lélekkel engedtem el őt rá,
amúgy se lett volna beleszólásom a teendőibe.
Órákkal később küldött egy képet magáról. Arcát
teljesen eltorzították sminkkel és valóban volt egy kis Heath Ledger* beütése.
A maga módján félelmetes volt, de én jót derültem a telefonjával készített
fotón. Azt üzente mellé, hogy hamarosan végeznek, és akkor beugrik
hozzám.
Én felajánlottam neki, hogy akár nálam is
alhatna. Válaszként annyit mondott, hogy még megbeszéljük.
Türelmetlenül vártam a perceket, hogy
megérkezzen. A megszokottnál kicsit jobban kicsíptem magamat és a lakásban is
rendet tettem. Ez lett volna az első alkalom, ha sikerült volna rábeszélnem az
itt alvásra...
A kapucsengő megszólalt, aminek belső panele előtt
már hosszú ideje szobroztam. Nem is néztem rá a képernyőre, azonnal beengedtem
és sürgősen kinyitottam a zárban elhelyezkedő kulccsal az ajtót. Gyors
igazítást végeztem szoknyámon, a hajamba túrtam és megborzoltam, hogy dúsabbnak
tűnjön, majd feltártam a falapot egy hatalmas mosoly kíséretében. Nem várt
látvány tárult elém.
Visszahőköltem
pár lépést, majd megdöbbenésemet követően zavartan nevetni kezdtem.
Azt hittem csak viccel. Még a ruháját se cserélte
le. Úgy festett, mint egy bohóc.
Lényegében az is volt. Aztán széles vigyorra húzta vörösre festett száját és
hangos kacajban tört ki. Az egész lépcsőház az ő ördögi nevetésétől zengett.
Összerezzentem, szabályosan félni kezdtem tőle, de még egy halvány reménysugár
ott pihegett bennem, azt súgva nekem, hogy csak megjátssza magát. Ő
Yukwon.
Átlépte az ajtó küszöbét és becsukta maga mögött a
nyílászárót. Kattant a zár a helyén, Yukwon pedig elfordította a kulcsot benne.
Recés hanggal tudatta, hogy a fémet kivette a helyéről. Eszelős mosollyal
felmutatta a tárgyat nekem, majd elrejtette a zakója belső zsebébe.
Kicsit valóban rémisztő volt a viselkedése, de
elkönyveltem annak, hogy ez talán csak a műsor része. Lehet csak azért tette
mindezt, hogy felpezsdítse egy kis szerepjátékkal az első alkalmat, ezzel még
emlékezetesebbé téve azt.
Egy darabig még tényleg elhittem, hogy így lesz.
Gyengéden ért hozzám, egyáltalán nem volt vad, pedig a külseje inkább ezt a
vonalat ígérte. Halmai édes csókokkal jutalmazták nyakam lágy bőrét. Csak aprót
csípett belé, még kellemesnek volt mondható a szívása.
A hálóba kísértem, ahol folytatódott minden.
Óvatosan bánt velem és szinte nem is engedte, hogy én kényeztessem őt, mert
úriemberként úgy vélte, neki kell teljes kielégítést végeznie. Az ő élvezete
csak másodlagos volt.
És valóban, életemben először volt hüvelyi orgazmusom.
Sose hittem azt, hogy valaki képes lesz erre, már szinte féltem, hogy nem fog
bekövetkezni velem, mert előző barátommal hiába voltam együtt két évig,
képtelen volt várni addig, míg én eljutok a csúcsra.
Alig tértem magamhoz utána. Bénultan feküdtem az
ágyba. Tényleg nem tudtam megmozdulni. Éreztem, hogy valami nem stimmel, és
igazam is lett. Yukwon belekevert valamit a pezsgőbe, amit szex előtt itatott
meg velem. Nem sokat, csak pár kortyot, de állítása szerint az alkohol jobban
segíthet az ellazulásban.
Hason fekve próbáltam elfordítani a fejemet, hogy
lássam, mit csinál Yukwon, aki a bal oldalamon feküdt. Persze nem tudtam
megtenni, nem reagált a parancsra a testem. Lépteket hallottam. Meg akartam
szólalni, de nem jött a hang. A nyelvemet, sem az ajkamat nem tudtam mozgatni.
Aztán arcomba hajolt Yukwon és belesuttogott a
fülembe. Sose feledem szavait. „Nem fog
fájni édesem, csak egy kis vágás lesz.”
Hozzám ért a hideg fém és végigsiklott orcámon.
Sírni akartam, mert csípett, mert nem volt igaza Yukwonnak és fájt, de még erre
is képtelen voltam. A meleg vér kibuggyant hosszanti sebemből és lecsorgott az
állkapcsom vonalán.
Yukwon érdes nyelve megérintette a bőrömet és
lenyalta rólam a saját véremet.
Féltem tőle, mert éreztem a hatalmat a kezében. Én
tehetetlen voltam, azt csinálhatott velem, amit csak akart.
Felvette elernyedt testemet és elindult velem a
nappaliba. A terasz ajtaja tárva nyitva állt. Habozás nélkül kivitt rajta.
Egész lényemben remegtem. Azt hittem, hogy most
eljött a vég. Ledob az ötödik emeletről, nekem pedig annyi. Én élni
akartam.
Aztán mégsem tette meg, pedig vészesen közel
álltunk a korláthoz. Beszippantotta magába a hűvös, őszi levegőt és újabb
hangos kacajban tört ki. Letett az egyik kinti székre és ott hagyott.
Rázkódtam a hideg fuvallat hatására. Pőre testemet
semmi nem fedte. Teljesen átfagytam, mire visszatért. Nem volt rajta már a
smink. Lemosta.
Úgy tett, mintha nem tudta volna, mit
csinált velem. Megrémült a vérző arcom láttán, azonnal bevitt a levegőről,
bebugyolált két réteg pokrócba és leápolta az arcomon tátongó sebet. Nem
értette, hogy mi történt és azt sem, hogy miért voltam távolságtartó vele. A
szer szépen lassan kiürült a szervezetemből. Zsibbadt tőle minden testrészem.
Mikor visszanyertem beszélőképességemet, elmeséltem U-kwonnak, hogy mit művelt
velem. Nem győzött bocsánatot kérni, de így sem tudtam teljesen megbékélni a
ténnyel, hogy egy sebhellyel az arcomon kell leélnem a további életemet, melyet
barátom okozott rajta.
Remegve aludtam el Yukwon karjai között. Egész
éjszaka rémálmok gyötörtek, alig aludtam valamit és kora reggel betelefonáltam
a munkahelyemre, hogy egy hétre szabadságnapot kérek. Yukwon is így tett, bár
őt sokkal nehezebben engedték el.
Mindenféle módon igyekezett kiengesztelni, így
jött a kocsi is. Nem szerettem a tárgyi ajándékokat, de tudta, hogy ez a jármű
volt a vágyálmom. Mégsem tudtam annyira örülni neki az emlékek miatt.
Az arcomon azóta is ott a sebhely. Szépen
behegesedett, de továbbra is eltorzította az arcomat. Mindennapi rutinommá vált
a kozmetikai eszközök használata, amiket felkelés után felkentem a képemre,
hogy egy kicsit enyhítsek a sebhely látszatán. Egész jól el tudtam tűntetni, de
mindezeket csak drága sminkekkel voltam képes elérni.
Nehéz volt a tükörbe néznem, de két év alatt
hozzászoktam. Mégsem akartam újabb heget magamra. Hiába ígérte meg Yukwon, hogy
a szerdai fellépés után nem lesz gond, nem bíztam meg benne. Nem ő tehetett
róla. Csak abban reménykedtem, hogy most azért lesz más, mert nem ugyanazt a
kosztümöt adják rá. Előre féltem, hogy mit hoz a sors. Most mennyire fogja magába szívni a Joker létet?
Elérkezett a várva várt pillanat. Yukwon fellépése
este nyolckor volt, így már hajnalban lelépett táncolni. Állítása szerint még
volt mit finomítani. Teljesen megszállottja lett a koreográfiának és csak erről
tudott beszélni akkor is, amikor volt időnk valamennyit társalogni. Kezdtem
unni, de reménykedtem benne, hogy most, hogy eljutottunk idáig, végre
befejeződik ez a hajtás.
Én is türelmetlenül vártam a műsor
elérkeztét. Igazából vegyes érzelmekkel álltam hozzá. Volt bennem egy kis
tartás is, de többnyire vártam, hogy lássam barátom munkájának
gyümölcsét.
Öt órakor már elkezdtem készülődni.
Letussoltam, megmostam a hajamat is és kiválasztottam a megfelelő ruhát az
eseményre. Egy farmer, fehér ing kombináció mellett tettem le a voksomat.
Egyrészt mert bele akartam olvadni a közönség soraiba, amit rajongók sokasága
tett ki, illetve arra készültem, hogy egy szájmaszkkal takarjam el az arcomat,
hogy ne látszódjon a heg. Ez természetes kellék volt Koreába, hétköznapi
viseletnek számított, így nem keltettem feltűnést vele.
Fél hétre teljesen készen álltam, ezért elindultam
a garázsba, hogy kihajtsak a járgányommal a híres koreai dugóba. Gangnam
körzetében teljesen besűrűsödött a közlekedés és csak fél nyolcra sikerült
odaérnem a stúdióba. Soron kívül beengedtek szerencsére, különben még ott is
várakoznom kellett volna negyed órát. Arra se maradt időm, hogy a színfalak
mögé menjek és meglessem Yukwon-t, aki már javában készülődhetett. Nem is
zavarhattam volna már. Ilyenkor legalább három ember tevékenykedett körülötte,
így én még csak a közelébe se jutottam volna.
Az első sorok
egyikében foglaltam helyet, hogy a megfelelő távolságból lássam U-kwon-t.
Egy kis késéssel bár, de megindították a műsort. A
műsorvezető köszöntötte a nézőket és a zsűrit is, majd egy rövid kis beszéd
után elkezdődtek a táncok.
Egyre fokozódott
a hangulat a stúdióban, a sok rajongó sipítása mellett szinte elnémult a zene,
így kicsit feszengtem. Csak akkor sikerült feloldódnom, amikor U-kwon nevét
bemondták, ezzel a színpadra invitálták őt.
Keresni kezdtem
szemeimmel alakját, de csak a sokadik pillantásra sikerült felmérnem, hogy az
az eltorzított srác, aki nagy mosollyal az arcán szinte kiugrándozott a színfalak
mögül… Nos, az Yukwon volt.
Ezúttal sokkal
durvábban elmaszkírozták arcát. Fehér volt a bőre, szinte rikított. Tarka tetoválások
fedték testét, fogai ezüstösen csillogtak, haja olyan zöld volt, mint a friss
pázsit.
Nem is tudtam,
hogy mit reagáljak rá. Nem tetszett. Én azt a Yukwon-t szerettem, akin egy deka
smink se volt, azt a letisztult arcot, amivel mindig csak előttem jelent meg.
Az volt Ő. Az igazi énje. Nem egy sztár. Sem egy bohóc, amit a műsor kedvéért faragtak belőle.
Elsötétedett
minden, aztán a színpadra irányultak a fények, és akkor hirtelen megértettem
mindent. Őrült külsejével és ezekkel a misztikus fényekkel szinte rettegni kezdett
az ember, mégis, ez volt szükséges mindahhoz, hogy a tánca tökéletessé váljon.
Mert az volt. Kifogástalan. Az államat a padlóról kellett összeszednem és nem
azért, mert elfogult voltam a barátommal, hanem mert tényleg rendkívülit
alkotott.
Véget ért a
tánc, Ő pedig lement a színpadról. Nem társult a többiekhez, hanem hirtelen
eltűnt. Nem is értettem, hogy hova igyekszik, de jobbnak láttam én is lelépni.
Várhattam volna a műsor végéig is, de egy apró gondolat azt súgta, hogy megint
nincs rendben valami. Olyan kiválóan játszotta el Joker-t a színpadon… Ez nem
lehetett csak azért, mert Yukwon jól színészkedett. Itt többről volt már szó.
Kisiettem a
kocsihoz és beugrottam a volán mögé. Bekapcsoltam a járműt és beletapostam a
gázba. Meg se álltam hazáig, végigrepesztettem a teljes városon. Közben azon
kattogtam, hogy vajon Yukwon merre mehetett. Csak reménykedtem benne, hogy
otthon lelek rá.
Beparkoltam a
garázsba és leállítottam a motort. Kifújtam az elnehezedett levegőt tüdőmből és
lenyúltam az ülésem alá. U-Kwon azt kérte, hogy tegyek így… Én ellenkeztem, de
azt mondta, hogy az épségem fontosabb. Nem akartam használni soha. Még most is
abban reménykedtem, hogy nem kell elővennem, de úgy cselekedtem, ahogy Ő kérte…
Felmentem a
lifttel az ötödik emeletre. Kikerestem kulcsomat a táskám legaljáról és
behelyeztem a zárba, hogy kinyissam. Nem tudtam elforgatni a kulcsot. Az ajtó
nyitva volt.
A szívem a
torkomban dobogott. Mi van, ha ez nem Yukwon?
- Hahó – szóltam be a résen bizonytalanul.
Nem érkezett
válasz. Belöktem teljesen a falapot és végigpásztáztam a terepet. A nappaliig
beláttam, ahonnan halovány fény vibrált. A terasz ajtaja tárva nyitva. A
függönyt erősen tépte a beáramló hűvös szél.
Már ez a
szituáció is arra késztetett volna, hogy meneküljek el, de ezúttal sarkamra álltam
és még beljebb merészkedtem egy újabb „hahó”
kíséretében. A válasz ezúttal is elmaradt.
Ekkora már
teljesen szétáradt bennem az adrenalin. Jobbnak láttam, ha előveszem azt, amit
az önvédelmemre kaptam. Egy Chiappa Rhino revolvert. Remegő kezembe tartottam,
mindkét karomra szükségem volt ahhoz, hogy stabilan magam elé tudjam fogni a
fegyvert.
Még sose volt a
kezemben ilyen éles helyzetben. Abba se voltam biztos, hogy el tudom sütni, ha
egyszer úgy alakulna.
- Fegyver van nálam! – értesítettem a személyt, aki a
lakásban tartózkodott. Mert bizony ott volt. Éreztem a jelenlétét.
Éles kacaj törte
meg a vibráló, halk zajt, mely a nappaliból érkezett, valószínűleg a fénnyel
együtt. Bezengett mindent. Fülsüketítően érdes volt a hangja, a fülemhez
kellett kapnom kezeimet is. Közben egyikben még mindig ott szorongattam a
fegyvert.
- Yukwon? – kérdeztem félénken.
Erre újból nem
érkezett válasz.
Felhúztam
magamat. Tudtam, hogy U-kwon az, csak megint játszadozik. Minden
elővigyázatosság nélkül, leeresztett fegyverrel beléptem a nappaliba, hogy
felmérjem a terepet. A szél megtáncoltatta a hajamat, ahogy beléptem a helyiségbe.
Kirázott a hideg a levegőtől.
Az első dolog,
ami feltűnt, hogy a televízió volt bekapcsolva, és az árasztotta a fényt. Egy
játék futott a Play Station által a képernyőn. Karakterek jelentek meg rajta.
Több is ismerős volt közülük, de az egyik, amelyik ki volt választva, nagy
méretben is megjelent. Joker volt az.
Ezután szemem a
tévé előtte asztalra révedt. Kártyák lepték el. A francia kártya lapjai voltak
kiterítve szanaszét, rajtuk egy kezdetleges kártyavár dülöngélt. Egyre érdekesebben
éreztem magamat ezek láttán. Egy szó ismétlődött bennem egyre gyakrabban: Ez bekattant.
- Yukwon – szólítottam újra nevén.
Halk kuncogásba
kezdett, majd újra feltört belőle a rémisztő nevetés, mely még a gerincem
mentén is felborzolta rajtam a szőrt. A hang egyenest a gurulós bőrszékünk felől
jött, az íróasztal mögül. Lassan megfordult a szék. U-kwon végre kiadta magát
és felfedte lényét előttem. Ez már nem az ő lénye volt…
- Ki az a Yukwon? – kérdezte, de közben jót is hahotázott
rajta.
Eltekintettem a
kérdése felett, inkább a sajátomra koncentráltam. – Csak mondd meg, hogy miért?
Megmondtam, hogy ne vállald el! – Teljesen megsemmisültem. Nem tudtam, hogy mi
tévő legyek.
- Mert jól érzem magamat ebben a bőrben – cirógatott végig
tetovált alkarján. Kéjes fejjel tekintett le saját testrészére, majd jól esően
megnyalta kézfejét. Láthatóan élvezte magát.
- Add vissza a Yukwonomat! – sipítottam már jóval
kétségbeesettebben. Szívem hevesen vert, már a torkomban dobogott és készültem
az eltorzult barátomnak szegezni a fegyvert, amikor egy tompa ütés érte a
tarkómat.
A földre
zuhantam. Arcom a hideg padlóra feszült. Megpróbáltam feltápászkodni, de nem
ment. Éles fájdalom hasított a koponyámba és ez a földön maradásra marasztalt.
U-Kwon felállt a
helyéről és lassú, kimért léptekkel közelebb kopogott hozzám lakk cipőjében.
Csípőre rakta kezeit és rugalmasan lehajolt hozzám. Képét egészen
belemeresztette fél arcomba. Így közelről még elvetemültebben festett.
- És mit szólnál hozzá, ha inkább te lennél az én
Harley-m? – rendellenesen magasra emelte szemöldökét.
Ellenkezően
megráztam a fejemet. Tiltakoztam ellene. Jól tudtam, hogy milyen Joker
Harley-val… Bántalmazta, nem viszonozta a szerelmét, csak kihasználta a lányt.
Nem akartam ilyen sorsra jutni.
- Naa, ne ellenkezz drágám. Hidd el, élvezni fogod –
erősködött.
- Nem, Yukwon, kérlek! – kérleltem erősebben, noha nem
gondoltam azt, hogy ez majd meghatja őt.
U-Kwon nem
reagált rá. Hátam mögé lépett. Nem láttam mit tesz.
Hirtelen hátamnak simult teljes testével, feje a nyakamba
fúródott. Játékosan összecsípte fülcimpámat, nyelve hegyével leírt rajta egy
kört és elengedte. Egészen közel hajolt hallójáratomhoz.
- Légy az ágyékom rózsája ma éjszaka – suttogta fűtött
tónusban kagylómba. Erőteljesen alfelemhez passzírozta nadrágja dagadó
tartalmát is, hogy ezzel alátámassza vágyát.
Felemelkedett
rólam, de csak addig, hogy hátra szorítsa kezeimet, és összefogja őket egy
bilincsel. A fémes kattanás jelezte, hogy ez valóban élesben megy, U-Kwon egy
igazi bilincset csapott csuklóimra. Erre végképp nem számítottam. Esélyt sem
adott a menekülésre.
Ujjaim közül
kierőszakolta a pisztolyt és messzire elhajította. Több métert csúszott és
forgott a revolver, mire megállt a hálószobánk ajtaja előtt.
- M-mire készülsz? – Ajkaim megremegtek. Nem voltam benne
biztos, hogy tudni akarom, a kérdésre a választ.
- Ugyan kicsim, te is tudod. – Vigyorát a tarkómon éreztem.
Újra megközelítette kútfőmet hátulról. Ujjai végigsiklottak hajkoronámon, egészen a
homlokomig tolakodott, majd a hajtövemnél megragadta fekete tincseimet és
meghúzta maga felé. Hátra kellett döntenem fejemet, hogy ne fájjon annyira U-Kwon
durva tette.
Nyakamba kapott ezüstös, kemény fogaival. Erősen összecsípte vékony bőrömet metszőivel, szinte
átszaggatta a húsomat is ez a fog ékszer. Felkiáltottam a hűvös éjszakába
fájdalmamban. Persze halvány esélyt se láttam rá, hogy bárki meghallja.
Yukwon hullámzott
testével rajtam, csípőjét ütemesen fenekemnek ütögette.
- Te is tudod, hogy egyetlen kiút van – lihegte fülembe.
- Nem adom magamat! – jelentettem ki határozottan, szinte
ingerülten. Erősnek kellett mutatnom magamat. Nem törhettem meg, mert mindig a
gyengék járnak rosszul. A könnyeim mégis fojtogattak és már csak egy halvány
szál választott el attól, hogy felszakadjon belőlem. Az sem segített, hogy a
régmúlt képei újra és újra megjelentek előttem, egyre inkább azt éreztem, hogy
most még durvább lesz velem U-Kwon. Nem kegyelmez az alatta álló népségnek.
Megcsókolta
nyakamat, végignyalt ott, ahol jóformán felszaggatta a bőrömet, majd számba
nyomta izmát. Megéreztem a véremet. Elrántottam a fejemet, hogy kiköpjem a
vasas ízt a nyálammal együtt a padlóra.
U-Kwon megint
letornászta magát rólam. Megragadta nadrágom korcát és nem kegyelmezett a
farmer anyagnak, addig ráncigálta hosszú lábaimon, míg az anyag itt-ott
reccsenve szétrepedt. Bokámig letolta rólam a nadrágot. A falat bugyimat
megragadta derekam vonalánál és fogai közé fogta. Meghúzogatta a rugalmas
anyagot, majd eleresztette és egy határozott rántással teljesen leszakította
rólam a fekete csipkét.
Mutatóujjával végigsiklott
nagyajkam közén, csiklómon még az ujján sorakozó gyűrűket is megéreztem. Össze
akartam csukni lábaimat, hogy többet ne tudjon hozzám nyúlni, de U-Kwon
combjaim között térdelt.
- Ne mondd, hogy nem élvezed.
- Pedig nem! – rángatózni kezdtem, hogy kiszabaduljak. Ez
lehetetlen volt.
- Szeretnéd, ha megízlelném rózsádat? – kérdezte lágyan,
mézes hangon. Szinte ellágyultam tőle egy pillanatra. Pont addig a másodpercig,
míg rájöttem, hogy ez nem U-Kwon. Ő már nem az volt.
- Hagyjál! – kiáltottam. – Segítség! – üvöltöttem. Mind
hiába való volt…
U-Kwon ügyet sem
vetett ellenkezésemre, mögém feküdt és elveszett a combjaim közötti résben.
Hiába tartottam ellen neki, az érzés ugyanolyan volt, ugyanolyan kellemes,
kényeztető, amilyen mindig is volt. Aprót belesóhajtottam a levegőbe. Yukwon
végig vezette nyelvét hosszában bennem, majd megállapodott csiklómakkomon, ahol
körkörösen izgatta érzékeny pontomat. Megemeltem csípőmet, hogy könnyebben
hozzájusson. Teljesen összezavarodtam. Akartam, de mégsem.
Belemarkolt
fenekembe és szorosan összefogta ujjaival a húsomat. Nyelve hegye hátra siklott
hüvelynyílásomhoz és becsúsztatta hegyét rajta. Keményen belém diktálta a
tempót, a földön előre-hátra ingázott a testem az iramos mozgástól.
Kicsúszott
nyelvével, majd visszatért a csiklóm birizgálásához, s hogy ne hagyjon űrt a
hüvelyembe se, belém helyezte egyből két ujját is.
Tenyereimre
nehezedtem és ívbe csaptam derekamat, fejemet hátra vetettem. Valami
készülődőben volt. Valami teljesen szokatlan.
- Na, milyen érzés? – lihegte U-Kwon a nemi szervemre.
Ezúttal én
hagytam válasz nélkül. Ajkaim között kuncogott egyet, majd visszatért
kényeztetésemre. Mélyen behatolt ujjaival a nyílásomba és ollózva tágította
falát.
Alsó ajkamba
kaptam fogaimmal, hogy kevesebb nyögés szökjön ki közöttük a megszokottnál. Nem
akartam tudatni Yukwonnal, hogy nagyon is élvezem, amit művel velem. Véresre
haraptam alsó párnámat.
Harmadik ujját is
belém tette. Ezzel szinte teljesen eltelített. Addig dolgozott rajtam, míg már
nem bírtam. Összerogytam tartásomból és újra a földnek feszülve kötött ki felső
törzsem. Szaporán lihegtem, még a kőpadló is bepárásodott a meleg
széndioxidtól, melyet kibocsátottam. Összerándultam odalent, majd eleresztett
az izmom. Ütemesen lüketettem, teljesen benedvesítettem ezzel magamat. A combom
belső falán csorgott már le saját nedvem. U-kwon kivette belőlem óvatosan
ujjait, majd egy csókot pihegett ülepemre és ezzel egyidejűleg belém is törölte
ujjait.
- Hogy érzed magad édesem? – Kéjjel fűtött lehelete
megcirógatta tarkómat. Újra a közelembe tudhattam arcát.
- Egyre jobban – elszégyelltem magamat és kislányos
zavaromban kuncogtam.
- Helyes, jól van! Akkor gondoskodom róla, hogy még
jobban élvezd!
Összekuszálta
kezével a hajamat és előre biccentette keményen a fejemet. Éreztem, hogy valami
készülődőben van a hátam mögött. Belül remegtem a félelemmel vegyül izgalomtól,
mégsem tudtam mást tenni, csak rázkódni a nevetéstől. Valami nem volt rendben…
Ez nem én voltam.
U-Kwon cuppogó
hangokat hallatott mögöttem. Vállam fölött áttekintettem, hogy meglessem, mit
művel.
Keze sebesen
mozgott éledező férfiasságán. Ő hátravetette fejét, szemeit szorosan összevonta
és hangosan zihált a néma szobában. Türelmesen vártam, hogy végre történjen
valami. Átfordultam féloldalasan és szembe néztem U-Kwonnal.
Izzott a
tekintete. Mégis hűvös volt, mintha élettelen lenne a lélektükre. Rossz volt őt
így látnom. Ez nem is ő volt. De ez sem én voltam már.
Yukwon forró magja rám spriccelt, még a hajamba is jutott
egy kis adagnyi. Erősen megragadta bal lábamat és átlendítette maga felett. Így
végérvényesen is háttal feküdtem. A bilincs nyomni kezdte a csuklómat, ahogy
ránehezedtem testemmel.
- Légy szíves szabadíts ki, nyomja a csuklómat –
nyavalyogtam.
Megforgatta
szemét a fiú és elővette a bilincs kulcsát. Igaz, hogy kiszabadított,
ugyanakkor előre bilincselte karjaimat. Ennyi volt a szabadságom.
U-Kwon
beleharapott vörös ajkaiba, majd erősen kimeresztette pupilláit.
- És most az ölembe fogadlak leányom – kecsesen megcirógatta
a vádlim mentén.
Közelebb csúszott hozzám, combjára helyezte
alfelemet, jóformán magára húzott, mint egy kesztyűt. Hüvelyembe fogadtam merev
hímtagját, mely bátran járt-kelt a járatban. Yukwon elvetette a gyengédségét és
teljességgel átszellemült. Vadul ütötte ágyékát vaginámhoz, s lassan annyi nedv
övezte körül részeinket, hogy cuppogó hanghatással váltunk el mindig egymástól,
hogy aztán újra összeragadhassunk.
Vad
szeretkezéshez vad érzések párosultak. Csak vonaglottam a földön, mert
tehetetlen voltam. Yukwon folyamatosan érzékeny pontomat ingerelte, és ez
megbénította testemet, csak erre a kis vonaglásszerű mozgásra volt alkalmas.
Mellkasom
felgyorsult és szaporábban emelkedett és süllyedt, mint valaha. Alig bírtam
tartani az iramot, össze-vissza ziháltam, már nem volt rendszeres a légzésem. A
szívem hasonló mód vert.
Testem teljes
egészében megfeszült, amikor megéreztem az orgazmus közeli hullámát, de még
közel sem olyan erősen.
A következő
döfésnél még komolyabb volt az izom összehúzódás.
Felnyögtem. Sőt, az egekig kiáltottam. Aztán hangosan
nevettem, amennyire csak bírtam. Lágyan, majd úgy, mint akinek elment az esze.
Megtöröltem ingem
ujjába a nedvesedő pilláimat, aztán újra kitört a nevetés özön.
U-Kwon is nevetett. Ördögi kacajaink egymás között
versenyeztek. A falakról visszaütköztek, ezzel még jobban felerősödtek a
hangok.
Megfagyott
minden. Elnémult körülöttünk az éjszaka. Csak az apró szuszogások hallatták
magukat.
Felébredtem.
A szoba üres volt. A teljes lakás üres volt. A szívem is
üres lett.
A földön
hevertem. A bilincs már nem volt rajtam, de a nyoma még megvolt csuklóimon.
Érthetetlenül ültem fel és néztem körbe a fényes szobába.
A nap első sugarai már besütöttek az ablakon. A kezemet napellenzőként kellett
használnom, hogy jól lássak.
Feltápászkodtam
és kitapostam lábaimat a szakadt farmeremből, hogy tudjak járni. Körbenéztem,
de valóban nem volt sehol senki.
Kényelmetlen volt
a földön aludni. A gerincem, a bordáim, a nyakam mind megnyomódtak és
irtózatosan sajogtak.
A kanapéhoz
botorkáltam, hogy végre levessem testemet valami kényelmesre is. A tévé még
mindig a Gods Among Us* játékban volt, képernyőjén Joker. Ezúttal Harley Quinn
is megjelent mellette.
Megráztam a
fejemet.
Ez nem lehet.
És mégis…
Kezdtem értelmezni magamban a tegnap estét. Átfutott az
agyamon az a sok történés, de nehezen raktam össze a dolgokat. Teljesen be
voltam lassulva. Végül beugrott valami.
Azonnal
átkapcsoltam a tévéadásra és a hírekhez lapoztam a csatornák között.
Valahogy rossz érzés fogott el. Yukwon hajnalban újra
elment. Azt mondta táncolni megy. El is köszöntem tőle.
Annyit mondtam,
hogy Puddin’.
Ő azt válaszolta, hogy Szeretlek.
„Ma reggel a híres
csapat, a Block B egyik tagját, U-Kwon-t bilincsbe vitték el a Four Seasons
épületétől. Egy névtelen bejelentőtől azt is megtudtuk, hogy Yukwon a tegnapi
öltözetében volt, és ma táncolni jött az épületbe, amikor elővette a fegyverét
és sorjában lelőtte a táncos társait.
Semmire sem emlékezett, miután eltávolították
róla a tegnapi kosztümjét.”
----------------------------------
* Ő volt a színésze Joker-nek a Batman filmekben. Nem mindegyikben, de a leghíresebbekben.
* DC karakterekkel készült játék, igazából olyan, mint a Mortal Kombat (vagyis coop arcade game, egymás ellen harcoltok/verekedtek benne).
----------------------------------
* Ő volt a színésze Joker-nek a Batman filmekben. Nem mindegyikben, de a leghíresebbekben.
* DC karakterekkel készült játék, igazából olyan, mint a Mortal Kombat (vagyis coop arcade game, egymás ellen harcoltok/verekedtek benne).