Hajnali három. Csörög a mobilom. Amint sikerül feltápászkodnom, előkeresem a párnám alól a készüléket.

A főnököm az.

- Hjajj. – sóhajtok fel. Megnyomom a zöld gombot a telefonon és fülemhez emelem. – Igen?

- Jó estét. Azonnal siessen a Pledis Entertainment épületéhez. Gyilkosság történt.

Szívem kalimpálni kezd, mint minden ilyen telefonhívás után. Alig tíz perc alatt felveszem teljes felszerelésemet és nekivágok Szöul forgalmas belvárosának.

Még ilyenkor is sok a közlekedő ember. Óvatosan kell vezetnem, mert ezeknek az embereknek a többsége most indul haza valamilyen szórakozóhelyről. Biztos ittasak. A legtöbb baleset is ilyenkor történik.

   Amint meglátom a sok rendőrautót, már tudom, hogy jó helyen járok. Leparkolok egy közeli park mellé és odaszaladok a helyszínre.

A rendőröktől engedélyt kérek, hogy engedjenek be, majd a főnökömhöz sietek, aki a holttest mellett áll.

- Jó estét uram. Tudnak már valamit, hogy mi okozta a halált? – érdeklődöm.

- Még nem érhetünk a holttesthez. Csak a körülötte levő részeket kutathatjuk át.

- Áh. És mikor kezdhetünk neki a munkának?

- Mikor a rendőrök azt nem mondják. – suttogja. – Nekem se tetszik az ötlet, higgye el, de még nem adták át a terepet nekünk.

Csendben figyelem a lány üveges tekintetét. Olyan ártatlan arca van. Hogy lehet vele bárki is ilyen kegyetlen?

- A lányt már beazonosították? – kérdezem főnökömet.

- Igen. A papírjai nála voltak. Annyit megengedtek, hogy átkutassuk a táskáját. Csodáltuk is, hogy az elkövető nem lopta el. Ezek szerint nem a lopás volt a célja. Mélységesebb ügy lehetett. Biztos ismerte a fiatal lányt.

Elveszem tőle a papírokat. Személyi, jogosítvány, pénz, bankkártya. Mind egy néven. Yoo Geu Rin. 23 éves. Szöuli.

Megállapításom szerint szép lány volt.

- Uram. – bököm meg Mr. Lee-t a papirosokkal. Visszaadom neki. – Remélem, minél előbb lezárhatjuk az ügyet.

- Én is. Nem fűlik a fogam egy újabb szaftos témára a hírekben. Amúgy sincs túl jó hírünk mióta 4 hónapot nyomoztunk a Chenes ügy után.

Tudom, mire céloz. Egy perc nyugta sincsen Leenek. Folyamat bombázzák kérdésekkel a Chen-üggyel kapcsolatban, bár már 2 hónapja lezártuk a nyomozást. A tettes szőrén-szálán eltűnt. Csak abban reménykedem, hogy most nem Ő volt az elkövető.

- Rendben, átadták nekünk a helyet. Nekiállhat megvizsgálni a testet.

Letérdelek a lány mellé, de még mielőtt nekiállhatnék, valaki hozzám szól, és az nem a főnököm. Egy ismeretlen hang.

Hátra nézek.

- Szép lány. Kár érte.

- Neked is hello. Ne haragudj, de neked nem szabadna ide jönnöd. Ki vagy? Van rangod?

- Ha rangnak számít a gyakornok, akkor igen. – mosolyog a srác.

- Sajnálom, de nem. Megkérhetnélek, hogy hagyd el a helyszínt?

- Szívélyes fogadtatás. Amúgy Byungho vagyok. – nyújt nekem kezet, de nem fogom meg.

- Nem voltam kíváncsi rá, de rendben. Megkérdezhetem, hogy mit keresel itt?

- Itt vagyok gyakornok. Egyszer én is sztár leszek, csak debütálnunk kell.

- Véletlenül nem ismerted a lányt? Yoo Geu Rin.

- A-a. Még nem hallottam róla. Bemehetnék az épületbe? Ott hagytam a pulcsimat a táncterembe.

- Nem hinném, hogy beengednek.

- Van kulcsom. – mutatja fel a kis, ezüst tárgyat.

- Az egy dolog, de ez a helyszínelőktől függ. Ha azt mondják, hogy a bűntény helyszíne az épület is, akkor azt is lezárhatják, és addig nem mehet be oda senki, ameddig mindent tüzetesen át nem kutattak.

- Aha. Biztos, de nekem kell a pulcsi.

- Talán egy hét múlva megkapod.

- Kihoznád nekem? – kérlel kutyaszemekkel. Valami megfogott ebben a gyerekben. Beleegyezem.

Már egy hónapja folyik a nyomozás. Kezdünk kifogyni az időből. A lányt megfojtották, majd elvágták a torkát. Kegyetlen volt az elkövető. Nemi erőszak nem történt.

  Van, hogy hajnalokig is fent vagyok, csak hogy valamire jussak, de kevés a gyanúsított, és még annál kevesebb a nyom. Egyszerűen precíz bűntény az egész, pont, mint a Chen-ügy.

Frusztrál a dolog, hogy túlságosan hasonlít a két gyilkosság egymásra.

Ma szabadnapom van. Byunghoval töltöm az estémet.

Már éppen belemerülnénk egymásba jobban, amikor megint megcsörren a telefonom.

- Ne vedd fel baby. – leheli dörmögő hangjával a fülembe.

Előkapom a mobilt, hogy megnézzem ki az. Mr. Lee.

- Pedig muszáj. – megcsókolom, majd felveszem a mobilt. – Igen uram?

- Újabb gyilkosság. Azonnal siessen a Pledis Entertainment melletti parkba.

- Rendben főnök. – kinyomom. – Sajnálom Byungho. Majd máskor folytatjuk.

Tényleg nem szívesen hagyom itt. Egy búcsúcsókkal kérek tőle bocsánatot, aztán már rohanok is a kocsihoz.

*A helyszínen. Hajnali fél 2.*

- Siettem, ahogy tudtam. – futok oda az újabb holttesthez.

Mr. Lee aggódó arca megrémiszt. – Majdnem biztos vagyok benne, hogy ugyanazzal a gyilkossal van dolgunk, aki megölte Chen-t is. – elhalkuló szava csalódottságot sugall. – Most nem lenne még két halottunk, ha már akkor elfogtuk volna.

- Uram, nem mi tehetünk róla. Esélyünk se volt, hogy elfogjuk. Még csak nyomok se voltak, amik elvezethettek volna hozzá. – próbálom nyugtatgatni, de nehéz úgy, hogy közben én is ideges vagyok.

- E két nő élete már az én lelkemen szárad. Hiába is mondja az ellentettjét. Tudom, és kész.

Szomorúan lehajtom a fejemet.

- Na, hagyom, hadd dolgozzon nyugalomban. Keresse csak a nyomokat. – hátat fordít nekem és elsétál. Valójában Ő vágyik magányra. Ennyire ismerem már az öreget.

Leguggolok a festett szőke hajú lány mellé. Először a dudorodó nadrágzsebe kelti fel a figyelmemet. Óvatosan beletúrok.

Véres papír zsebkendő. Ezek szerint szenvedett. Nem volt szerencséje. De hol vérzett?

Lehajtom felsőjének garbóját. Igen, egy újabb vágás. Tehát ezt megint a mi kis zsenink keze ölte meg.

Viszont akkor kellenek, hogy legyenek a csuklóján kék foltok, amik most nincsenek. Ez érdekes. Szóval most másként támadt rá.

Feljebb tűröm az ujját a pulcsijának, és bingó! A felkarján ott vannak a kék-lila nyomok.

   Nemi erőszaknak viszont megint semmi nyoma, mint ahogy azt később megállapítják. Lopni se loptak tőle. Iratok a helyén, pénz is, sőt, még az ékszerek is megvannak, igaz, a nyaklánca csupa vér lett.

- Érdekes. – suttogja Byungho.

- Mi? Te mit keresel itt? – ráncolom a homlokomat.

- Csak idejöttem, hogy megnézzelek.

- Honnan tudtad, hogy itt találsz?

- Hallottam a telefonban, hogy hol a holttest. Egyedül vagy? – kérdezi.

- Igen. A többiek arrébb keresnek nyomokat.

- Aha. Egy újabb lány? – nem is figyel rám. – Hasonlít az előzőre.

- Igen. – és akkor hirtelen minden egybe vág. Hisz Miss Chen is festett szőke volt, és Geu Rin is és most az új áldozatunk is. Mellesleg mindegyikük ugyanolyan korosztály. – Basszus Byungho, ha most ezt nem mondod, soha nem veszem észre. Nagyon sokat segítettél. – ugrok nyakába.

- Annak örülök. Figyelj csak, van egy meglepetésem, de ahhoz kicsit arrébb kéne mennünk. Nem valami csinos a kilátás. – pillant rá a halott lányra.

- Okés. – izgatottan követem. Egy fa tövében aztán megállunk.

- Elég sötét van itt. – állapítom meg. – Fogom látni a meglepetésemet?

- Ó, minden bizonnyal. – mosolya teljesen megváltozik. Már nem olyan kedves.

Erőszakosan megragad a csuklómnál fogva és megcsókol. Aztán elenged az egyik kezével és előránt egy kést.

Felsikoltok.

- Shhh… Édesem. Ha kiabálsz, lassabban végzünk. – fogja be a számat.

Minden erőmet belevetve próbálom magamról lerázni. Kétségbeesek, amint megérzem a kést a torkomon.

- Nagyot inkább, vagy mélyet kérsz? – adja meg a választási lehetőséget nekem Byungho.

- Hagyj békén. Azt kérem.

- Óh, szóval mindkettőt? Jó választás.

Könnyeim is kicsordulnak. Nem akarok meghalni.

- Te ölted meg őket, igaz? Te vagy az elkövetője mindegyik bűnténynek.

- De okos itt valaki.

- Csak mond meg, hogy hogyan? Ma hogy ölted meg ezt a lányt, miközben velem voltál egész nap?

- Éjfélkor ki is ugrott le a boltba? Ja, tudom. Én. Csak közben összefutottam vele. Na, nem szeretek magyarázkodni. Túl sok erre a helyszínelő. Minél előbb túl kell lennem rajta.

Hát persze. A diktafon. Be van kapcsolva a farzsebembe. Ha most meg is halok, a bűntény megoldódik. Ha ez az ára, akkor megéri, csak meg kell neveznem egyszerűen az elkövetőt.

- Byungho. – nyugodt hangsúllyal ejtem ki talán utolsó szavaimat.

- Engedd el! – egy sötét alak van előttünk. – Nem hallottad? Engedd el a lányt.

- Ha még egyet lépsz, esküszöm, kinyírom. – kiabálja vissza Byungho.

Még többen gyűlnek körénk. Fegyverrel.

Már nem eshet bajom.

- Engedj el, kérlek. – pityergem.

- Nem. – mézesmázos hangjától kiráz a hideg. Undorító.

- Kérlek. – megduplázódik könnyeim száma.

Körülnézek. Egy munkatársam azt mutatja, hogy hajoljak le. De hogyan?

Megpróbálom utasítását követni, de túl erősen szorít magához fogva tartóm.

- Ne ficánkolj már. – szól meg.

Karja egészen felcsúszik a torkomig, lehetőséget adva arra, hogy megharapjam. Tökéletes ötlet.

Fogaimat belemélyesztem húsába, mire Ő lazábbra fogja szorítását és el tudok szökni karjaiból. A földre heveredem, és már csak a fegyver puffanását hallom. Aztán egy hideg tárgy a vádlimba, és teljes sötétség.

Byunghot lecsukták. Nem halt meg. Engem, miután beleállt a lábamba a kés, bevittek a kórházba, ahol azonnal megműtöttek. Még mindig szabadságon vagyok, de hála az égnek, jó állapotban tudhatom magamat. Mr. Lee felmondott. Az ok egyszerű. Média, na és bűntudat.

Most én vagyok a főnök, persze csak miután felépültem, foglalhatom el a helyet. Minden esetre alig várom, hogy dirigálhassak.