EZT A YAOIT NEM ÉN ÍRTAM EGYEDÜL. KEDVES BARÁTNŐM, MENERWEN, KI NAGYON JÓ FANFICTIONOKAT ÍR, ELKÜLDTE NEKEM EZT, HOGY OLVASSAM EL. (ÉN KÉRTEM) ÉS ANNYIRA TETSZETT AZ ELEJE, DE Ő UGYE NEM FEJEZTE BE, ÍGY KAPTAM A LEHETŐSÉGEN, ÉS MEGÍRTAM A BEFEJEZÉST :3 SZÓVAL A DICSÉRETET MENERWENNEK KELL ADOMÁNYOZNI, MERT AZ Ő ÉRDEME, HOGY EZ A YAOI MEGSZÜLETETT :)))
Tekintetemmel követtem, ahogy a verejtékcseppek
leszaladnak a homlokán, majd ahogy egy törölközővel eltünteti őket. Már órák
óta próbáltunk szünet nélkül. Ez az első kis pihenő ma, mindannyian
megpróbáltuk maximálisan kihasználni. Szerencsénk volt, a koreográfus kapott
egy hívást, ami úgy néz ki, sürgős, így egy kicsit tovább élvezhettük a
potyapihenést. Ő, miután megtörölte a homlokát, mellém ült a földre. Felém
nyújtott egy üveg ásványvizet. Mosolyogva elvettem és letekertem a kupakot.
– Fáradtnak tűnsz – mondta.
– Te viszont nem – feleltem, ahogy végignéztem rajta. Meg
sem látszott rajta az egész napos tánc.
– Hidd csak el, teljesen kivagyok. Á, haza akarok menni,
és videojátékokon játszani egész nap!
Hátradőlt a padlón és kinyújtotta a kezeit. Hihetetlenül
aranyos volt, úgy éreztem, muszáj nekem is mellé dőlnöm, de az épp elhaladó JR
megakadályozott ebben.
– Hé, ne viselkedj már úgy, mint egy kislány! – rúgott
bele óvatosan a lábába, mire ő rögtön felült.
– Igenis, leader! – Pajkosan rám vigyorgott. – Majd este
játszunk!
Vidáman csillogó szemeitől felragyogott az arcom, a
fáradtság pedig mintha soha nem is lett volna, eltűnt. A koreográfus visszatért
és utasított, hogy kezdjük újra a táncot. Szerettem táncolni, különösen ezt a
koreográfiát és a dalt szerettem. Remélem, hogy a fanoknak is tetszeni fog
majd, amikor a jövő héten debütálunk.
Egyetlen rész van, amit nem szeretek. Amikor ő hozzáér a
derekamhoz és felsegít. Olyankor mindig kiesek a ritmusból, és ezt már a
koreográfus is észrevette, de eddig még sosem szólt semmit, csak a fejét
ingatta. Most is így történt. Ujjai érintése az oldalamon mintha enyhe áramütés
lett volna, most sem tudtam a következő lépésekre figyelni.
– Choi Min Ki! – állította meg a zenét a koreográfus. –
Mi van ma veled, két bal lábbal keltél fel? Oda kell figyelned, hová lépsz,
különben orra fogsz bukni a színpadon, ha így ugrabugrálsz. Na hadd látom, hogy
csinálod egyedül!
Szégyenlősen végignéztem a többieken, akik mind engem
néztek, majd beharaptam az alsó ajkamat és megcsináltam a részemet. Ezúttal
hibátlanul sikerült, a koreográfus ahjussi elismerően bólogatott, majd intett,
hogy álljak be újra, mert folytatjuk.
Este a dormban pakolásztam a ruháimat, amikor becsukódott
mögöttem a szoba ajtaja. Hátrapillantottam. Ő volt az.
– Ó, hát itt vagy – mondtam. Elszakítottam a tekintetem
hatalmas vigyoráról és visszatértem a pakolgatáshoz. – Azt hittem, hogy
játszol.
– Egyedül nem jó.
Közelebb lépett és figyelte, ahogy a ruhákat hajtogatom.
Nem szólt egy szót sem, csak nézett, én pedig éreztem, hogy egyre vörösebb
leszek. Ujjaim kezdtek csődöt mondani, egy pólót még le is ejtettem, de ő
gyorsan felkapta. Felé fordultam; elgondolkodva méregette a kezében tartott
ruhadarabot.
– Tudod, most olyan vagy, mint egy házvezetőnő:
szorgalmasan dolgozol. Elfoglalt vagy. Pedig meg akartalak kérni, hogy gyere
játszani. – Lerakta a pólót az ágyra és kifelé indult.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEitw9Y7xjLEFpj8NCCbhxQyXWhBdy_WZCd3x3_JoIj5isbgAJxS9afhzK5kJgJqKudOvoq1z49v3_6cCX9Ts2cV5HiH56eKlou26E83kf_EylwP6JorMozGQnug3jNU8XEo-PeUwPO0MQk/s1600/tumblr_m6xv3mihFO1ry5azzo1_250.gif)
– Na, mi az? – kuncogott. – Tudom, hogy eláll tőlem a
lélegzeted, de azért ne fulladj meg, légy szíves.
Ekkor vettem észre, hogy tényleg visszatartom a
lélegzetem. Nagyot sóhajtottam és hátra akartam lépni, de ő nem hagyta. Karjait
szorosan a derekam köré fonta, hogy még csak mozdulni se bírjak, ajkai
közelítettek az enyémhez.
– Ha már attól elveszted az egyensúlyod, ahogy hozzád
érek – suttogta a számba –, akkor vajon mi történik, ha ezt csinálom?
Ajkai az enyémhez értek, és én hagytam, hogy csókoljon.
Hagytam, de nem viszonoztam, mert még mindig mozdulatlanságba dermedve álltam.
Ha ő nem tartott volna, a lábaim biztos felmondják a szolgálatot. De ő
kitartóan ostromolt az ajkaival, míg végül megadtam magam és átkaroltam a
nyakát. Ajkaim szétnyíltak, nyelve rögtön az enyémet kezdte keresni, és amikor
megtalálta, hangos sóhaj szökött ki a számon.
– Baekho… – váltam el az ajkától –, mi lesz, ha a többiek
bejönnek, és így látnak meg minket?
– Azzal most ne törődj. – Újra megcsókolt. – Nincsenek
itthon. Hagynak minket játszani.
- Nem lehetne, hogy inkább a te szobádban játszunk?
Megragadja a csuklómat és együtt átsétálunk a szobájába.
Nem nagyon jártam itt, ugyanis Baekho megtiltotta a többieknek, hogy ide
bejöjjenek. Kicsit rumlis, az enyémhez képest, de nem is Kang Dong Ho lenne, ha
tisztaság lenne.
- Ez eszméletlen. – fejemet ide-oda kapkodom egyik képről
a másikra. – Ezek mind… mi vagyunk. – akkorát dobban a szívem, hogy még talán
Baekho is meghallotta.
- Érted már, miért nem engedtem be ide senkit? –
vakargatja a tarkóját. – Már az elején vonzódtam hozzád, Min Ki. – átkarolja a
csípőmet hátulról, fejét a vállamra hajtja, és úgy ringatja a testemet.
- Csak hogy tudd, - dörzsölöm hozzá fejemet – én is
szeretlek. – Erre felkapja fejét. Odafordulok és egy apró csókot nyomok puha,
rózsaszín ajkára.
Átfordít, hogy vele szembe legyek. Lábával becsapja az
ajtót, és kulcsra zárja. Lenyelem a gombócot a torkomból, ami már régóta
ingázik fel-le. Erőszakosan meglök, mint egy rongybaba, úgy esek rá az ágyra.
Egy hatalmasat nyögök, ezzel is felizgatva Baekhot. Leveszi magáról a pólóját, és
ráül a csípőmre.
- Mit akarsz játszani? – kérdezem félénken.
- Hm… Mondjuk…. nem is tudom. – izmos kezével gyengéden
ragadja meg csuklóimat. A fejem fölé rakja őket, nekiszorítva az ágynak, feje
csak pár milliméterre van tőlem.
Apránként csökkenti a távolságot, aztán csak épphogy
számhoz érinti az övét, végül nyelvével széjjelebb nyitja. Engedem neki, hogy
játszadozzon nyelvemmel, de csak óvatosan, mintha egy kiscica nyalogatná a
tejet.
Csuklómat elengedi, végig futtatja karomon ujjbegyeit,
végig le, a hónaljamon keresztül le a csípőmig. Ott aztán megragadja a felsőm
sarkát és ráérősen felhúzza a mellbimbómig. Ott egy pillanatra elidőz érzéki
nyelveivel, majd áttér a másikra és feljebb húzza rajtam a pólót.
- Baekho…- suttogom.
- Itt vagyok Ren. – kézfejével végigsimít arcomon és egy
újabb puszit kapok, de ezt már a nyakamra.
Nem bírom tovább kezeimet az ágyon tartani, felfedező
útra akarnak indulni Baekho kidolgozott testén. Először hajába túrok bele,
olyan jól eső érzés, ahogy tenyeremet bökős haja csiklandozza.
A felsőm lekerül rólam is, Dong Ho visszatért mellbimbóim
izgatására, de ezúttal ujjaival. Én lejjebb megyek az izmos testére, azon futok
végig. Belemélyesztem körmeimet húsába, erre megfeszül egész felsőteste, én
pedig csak ámulok. Hogy lehet valaki ennyire tökéletes?
- Olyan gyönyörű vagy Baekho. – könnyezem.
- Te sokkal szebb vagy. – megcsókol, de szenvedélyesen.
Olyan erőt sugároz magából, hogy egy lovat is képes lenne meghágni.
Megragadja az övcsatomat és szétcsatolja. Ügyesen
kigombolja a nadrágomat is, és rámarkol hímtagomra. Felsóhajtok, de én is
megragadom az ő nadrágjának tartalmát. Elmosolyodik.
- Olyan régóta várom ezt a pillanatot Min Ki. – cuppanós csókot
kapok arcomra. Leveti magáról a nadrágot és az alsót is, én pedig ott fekszem
az ágyon egy száll alsóban, és csodálkozva figyelem Őt. Őt, akit oly régóta
akarok! Elakad a lélegzetem nemi szerve láttán.
- Én is. – visszafekszik az ágyba, egy újabb csókkal
jutalmaz, és közben óvatosan lehúzza rólam a rajtam maradt textildarabot.
Megragadja érzékeny részemet és húzogatni kezdi. Egyre
gyorsabban és gyorsabban. Vállába kapaszkodok és nagyokat lihegek. Két perc
alatt leizzadok, rendezett hajam csomókba áll össze.
Remegő kézzel keresem meg Baekho péniszét és én is
rárántok az övére. Én valamivel gyorsabb vagyok, mert meg akarom neki szerezni
azt az örömet, amit ő adott nekem. Azt akarom, hogy egyszerre élvezzünk el és
ez be is következik alig öt perc alatt. Baekho alám terít egy fehér, megviselt
pólót, engem pedig megfordít.
- Nyugi, nem fog fájni. – puszilgatja a gerincoszlopom
mentén a hátamat. Ekkor megérzem alfelemnél kezét, ami tapintatosan becsúszik,
de csak egy ujja. Az nem fáj, sőt, meg se érzem, viszont mikor belerakja a
második ujját is, felszisszenek. – Csak jót akarok neked. – nyugtatgat gyengéd
hangján. És be is válik. Igaz, feszülve várom, hogy megérezzem magamban a 3
ujját is, de mikor már ő lesz bennem, az teljesen más lesz.
- Baekho! Dong Ho! Kang Dong Ho!!! – visítom.
- Mi az? – félelmet érzek hangján, ami izgatottsággal
keveredik.
- Akarlak. – megáll. Kiveszi belőlem ujjait és gyengéden
elhelyezkedik rajtam. Megfogja a kezemet, és belém csúszik. Épphogy bennem van
makkja, de már fáj odalent. Nem lesz egy egyszerű menet.
Apránként halad előre, van hogy meg is áll, ekkor csak
piciket lök rajtam.
Már egész jól bennem van, amikor farka nagyon merev lesz,
és megérzem forró nedvét, ahogy szétárad bennem. Baekho nyöszörög párat, aztán
kimászik.
- Ren, jól vagy? – kúszik oda mellém.
- Igen. – mosolygok.
- Nagyon izgultam érted. Szeretlek Choi Min Ki.
- Én is Baekho. – összeérintjük ajkunkat.
Egy kicsit még lustálkodunk és nevetgélünk, aztán
visszavesszük ruháinkat és elkezdünk játszani PS3-an, hogy fenntartsuk a
látszatot. Persze Baekho mindig legyőz az ilyen játékokban…