- Uram atyám Channie!!! – ordítom a Ferihegyi repülőtér kellős közepén. Amint kiszúr a megszólított személy, ledobja csomagjait és széttárja karjait, amikbe sebesen belefutok.

   Hátra tántorodik a nagy erőmtől, amivel becsapódtam, annyira, hogy majdnem hátraesünk, de hihetetlen állóképességének köszönhetően az esés elmarad.

- Szia édesem. – annyira megszorít, hogy alig kapok levegőt. – Hogy vagy?

- Most már tökéletesen. És te? Nem viselt meg az utazás?

- Megérte, miattad mindenképpen, de igen, eléggé elfáradtam.

- Na, majd otthon pihenünk, de még vár rád egy 1 és fél órás út.

- Mindegy az már nekem, kibírom.

- Reméltem is. Megyünk? A taxi már kint vár minket.

- Ajj, én azt hittem vonatozunk egyet. – lelombozódik.

- Azzal akarsz? Mert mehetünk azzal is.

- Aha. – annyira lelkes és ezt nagyon szeretem benne.

- Hát akkor menjünk. – kezébe csúsztatom az enyémet és kimegyünk a reptérről.

*Otthon*

Az egész vonat utat végigbeszéltük és az elsuhanó környezetet bámultuk, ami Chanyeolnak nagyon tetszett.

- Végre itthon. – esek be az ajtón.

- Csinos kis lakás. Mióta laksz itt? Mikor utoljára camoztunk, akkor én ezt még nem láttam.

- Tegnapelőtt jöttem át ide véglegesen. Csak miattad vettem, hogy ne zavarjon minket senki. – huncut mosoly terül szét arcomon, lassan háta mögé csúsztatom a kezeimet.

- óh… Hát minden esetre megérte, de azért találkozhatok a szüleiddel, ugye?

- Anyámmal már megbeszéltem, viszont…Apa nem tudja, hogy – elszégyellem magam – hogy van pasim, pláne nem, hogy koreai.

- Az olyan nagy baj?

- Sajnálom, hogy csak most szembesítelek a helyzettel, de egy elég rasszista ország ez.

- Ajjaj. Pedig reménykedtem, hogy jóba leszek az apóssal. – harap rá alsó ajkára.

- Ez még nem azt jelenti, hogy te nem lehetsz szimpi neki, és légy büszke magadra, mert az koreai szám, amit meghallgat, az a What is Love. – megpaskolom lapos hasát.

- Az jó, csakhogy abba pont nem énekelek. – vicsorít.

- Még nem tudja, hogy neked milyen jó hangod van.

- És anyud?

- Ő igen, egészen megszerette a zenéteket, de itt nem csak az EXO-ra gondolok, hanem úgy ámblokk. De a Mama az egyik kedvence.

- Látom, az EXO tarol a családban.

- Igen, valóban. Mit akarsz most csinálni? Nem vagy éhes?

- De, már ki vagyok éhezve a csókodra, mióta megjöttem. – olyan hévvel fordít magához, hogy mikor nekiütközök, mindketten nagyot rezzenünk. Csípőnk összeér, és lassacskán puha száját is megérezhetem. Nem tudom, mióta várom ezt a pillanatot, talán… talán már akkor, amikor rátaláltam a neten. Mikor hozzáér, édeskés nyálát megérezve számban, megkívánom ízét, a csókját. Kinyitom, hogy belém helyezze nyelvét, mellyel simogatni kezdi az enyémet. Karjában fog, kicsit megdönt, testével hozzám simul és úgy élvezi nyálcserénket. - Hiányoztál. – enged el.

- Te is nekem. – adok egy cuppanós puszit szájára.

- Amúgy, nem, nem vagyok éhes, viszont miután elmentem WC-re, elmehetnénk aludni, mert iszonyat álmos vagyok. Persze, ha csak nem bánod.

- Miért bánnám? – borzolom meg egyenes haját.

- Nem tudom. Hol van a fürdő?

- Ott. – mutatok a kis előszoba egyik ajtajára. Bemegy rajta, én pedig beviszem a bőröndjeit a szobánkba. Bele se merek gondolni, hogy mi lesz itt, ha összeszokunk. És mi lesz akkor, ha majd újból el kell válnunk? Nekem nincs semmi, mivel nyári szünet, de neki… ott a banda, mellesleg a comeback is, ami négy hét múlva lesz…

- Áh, hát ez lenne a háló. – lép be szokásos Happy Virus mosolyával.

- Igen itt. – ha itt van, mindent elfelejtek, ami elszomorítana egy percre is.

Ráugrik az ágyra, meg se várva, míg elrakom a ruhákat, amiket reggel dobáltam ki, mert nem tudtam eldönteni, mit húzzak fel.

- Legalább a ruhákat dobd le a földre. – förmedek rá.

- Ezek már így is gyűrődtek. Trehány vagy, erre már sikerült rájönnöm.

- Nem vagyok az, csak nem szeretek takarítani. – próbálom bevédeni magam.

- TREHÁNY! – kidugja a nyelvét. Én azonnal rámászok és elkezdünk csatázni. Próbálom megcsapkodni, de lefog a csuklómnál fogva.

- Befejezted? Mert nem állok jót magamért.

- Húhaa. Milyesféle bünti jár érte?

- Nem mondom meg.

- Hát jó, legyen. – játssza a sértődöttet. Elenged, én megpróbálom megcsikálni, de nem törik meg, egyszerűen ül, ölbe tett kézzel és magasba meresztett állal.

- Naaa… Ne csináld már ezt. – próbálom megtörni, de sikertelenül. – Ha elmondom, akkor befejezed?

- Csupa fül vagyok. – pattan egy nagyot és csillogó szemeit nagyra meresztve várja a választ.

- Igazából nem kaptál volna büntit.

- Hazudsz.

- Nem, én esküszöm…

- Ne tagadd, te kis hazudós.

- Na, Chanyeol – váltok hangnemet – nekem már nincs türelmem ehhez, álmos vagyok.

- Okés. Valaki nagyon komor lett hirtelen. – bök az oldalamba, amitől ugrok egyet.

- Ezt meg fejezd be, mert nem szeretem, ha bökdösnek.

- Jójó! Te, kis finnyu.

- Az mi?

- Finnyás.

- Te meg buzi akkor.

- Höh… oké.

- CHAN-YEOL! Inkább aludjunk.

- Bocsi, de eléggé lefárasztott engem is az utazás.

- Azt látom. – adok neki egy puszit. Kitúrja maga alól a ruhákat, majd bebújik a takaró alá, úgy, hogy csak az orrától felfelé látszik ki. Közelebb kúszok hozzá, hogy öleljen át, de nem csinál semmit.

- Odabújhatok?

- Ühümm… - zümmögi mély hangján. Szemei már csukva vannak. Kitárja előttem teste melegét, ahova beiszkolok, hogy biztonságérzetet adjon.

- Jó éjt. – amennyire csak tudok, odabújok a mellkasához.

- Neked is. – mondja alig hallhatóan, mire elkap minket az álom.